Archer

„Svéd villám-löveg”


Előzmények:

A nagyméretű lőfegyverek, az ágyúk a középkorban jelentek meg, de a korabeli alapanyagok és gyártás-technológia mellett az ágyúcső integritását csak annak jelentős vastagságával lehetett biztosítani, amely több tonnás tömeget eredményezett és mivel az ekkora fegyverek mozgatását csak számos haszonállat segítségével lehetett megoldani, az ágyúkat évszázadokon át szinte kizárólag az ostromok alkalmával használták.

Idővel megjelentek a lényegesen kisebb méretű és erejű, de akár egy-két ló által húzható könnyű gyalogsági ágyúk, amelyek kartácsot tüzelve a gyalogság ellen is hatékonynak bizonyultak, ezért fokozatosan elterjedtek az egész világon. A XVIII. század végétől az ágyúkat mind nagyobb számban alkalmazták, gyakran egyetlen területen csoportosítva, mert az összevont tüzérség jelentős hatással volt a csatatéren, nagyban hozzájárulva a baráti csapatok sikeréhez.

Az 1900-as évek elejére megjelentek az első modern lövegek, amelyek már nagy erejű, füst nélküli (gyér füstű) lőport tüzeltek, hátultöltő, félautomata zár-kialakításuk lehetővé tette a relatív gyors tüzelést, a célzóberendezések pedig a pontos tűzvezetést, ráadásul a szabványosított alkatrészekből álló fegyvereket jelentős mennyiségben gyártották. Az első világháború alatt a tüzérség is jelentős fejlődésen ment keresztül, mert igen jól megfeleltek a statikus lövészárok-harcokban, a kisebb méretű, általában 75 mm-es kaliberű lövegek pedig a nyílt ütközetekben.

Az első világháborút követően a nagyméretű, statikus harcászathoz tervezett ”ostrom” lövegek jórészt eltűntek, a kisebb, vontatott egységeket viszont tovább használták. Ezek tökéletesített változatait a második világháborúban is bevetették, de az újabb világégés ismét átformálta a tüzérséget. A 75 mm-es kaliberű lövegek mellett elterjedtek a nagyobb, 105 mm-es lövegek is és a rendkívül lassú és sérülékeny, lóvontatású tábori tüzérség mellett terjedni kezdtek az önjáró lövegek is, amelyek gyakorlatilag egy harckocsi torony nélküli testére épített tábori löveget takartak.

A második világháború után, a kialakuló hidegháborúban az ekkor már kizárólag gépjárművel vontatott lövegeket fokozatosan kiváltották az önjáró lövegek, emellett ismét terjedni kezdtek a nagyobb méretű és kaliberű, de már szintén önjáró lövegek. Ebben a csoportba tartozott Svédország saját típusa, a Bandkanon 1 is: egy lánctalpas önjáró löveg, amelyet a torony nélküli Stridsvagn 103 harckocsi nyújtott testére építettek. A Bandkanon 1 1967-es hadrendbe állításakor a világ egyik legerősebb önjáró lövegének számított: 105 mm-es kaliberű kortársaival szemben egy 155 mm-es löveget hordozott, ráadásul egy egyedi, félautomata rendszerrel szerelték fel, amely a betöltött lőszer mellett 2 darab, egyenként 7 lőszert tartalmazó tárat kapott.

Kialakítása révén a Bandkanon 1 mindössze 45 másodperc alatt 15 darab 155 mm-es lövedék indítására volt képes, azaz egyetlen ilyen harcjármű képes volt egy egész szakasz önjáró löveg kiváltására. A svédek a Bandkanon 1 típusból eredetileg 70 példányt rendeltek, de költségvetési okokból a megrendelést idővel 26 példányra csökkentették.

A Bandkanon 1 egészen 2003-ig hadrendben maradt Svédországban, de a hidegháború végére már lényegesen modernebb egységek jelentek meg. A fejlesztés egyik új iránya a gumikerekes vontatott lövegeké volt: az olyan harcjárművek, mint a dél-afrikai Denel G6, a csehszlovák DANA vagy a kizárólag partvédelmi ütegként használt orosz A-222 „Bereg” egyesítették a jelentős tűzerőt az épített úton kiemelkedő mozgékonysággal és relatív alacsony árral, ezért Svédországban szintén megalkottak egy, ezekhez hasonló típust. E harcjármű az Artillerisystem 08 (svéd; 08-as tüzérségi rendszer) nevet kapta, de külföldön Artillerisystem Archer, röviden Archer (angol; íjász) néven reklámozták, a svéd haderő pedig FH77BW jelzéssel rendszeresítette (utalva a jármű főfegyverére). Neve ellenére a svéd Archer-nek nincsen köze a második világháborús brit Archer páncélvadászhoz, amelyet hazájában szintén önjáró lövegként kategorizáltak.


Konstrukció:

Az Archer önjáró löveg a korábbi svéd Bandkanone 1-hez hasonlóan külsőre ugyan hasonlít kortársaihoz, de azoktól eltérő, egyedi megoldásokat használ. A harcjármű a 155 mm-es FH77-es vontatott tarack köré épül, azonban annak 38 kaliberhosszú csövét 52 kaliberhosszra növelték, amely megnövelte a lőszer kezdősebességét és áttételesen a maximális hatásos lőtávolságot.

A harcjármű alapját egy háromtengelyes tehergépjármű-szerű váz adja, de a löveg elrendezése egyedi. Az Archer tornyát nem a hordozójármű közepére, hanem annak végébe telepítették és nem fix (csak vízszintesen körbe forgatható) tornyot alkalmaztak, függőlegesen kitéríthető löveggel, ehelyett a típus egész tornyát mozgatja (a torony függőlegesen -1 és +70 fok közötti kitéríthetőséggel rendelkezik, vízszintesen mindkét irányban maximum 85 fokban forgatható el).

Erre a kialakításra a kiemelkedően magas tűzgyorsaság elérése érdekében van szükség. Az Archer lövege teljes mértékben automatizált és a toronyban egyetlen fő sem kapott helyet. Az öntöltő rendszerek ugyan a manuális, emberi töltésnél nagyobb tűzgyorsaságra képesek, azonban problémát okoz, hogy tüzelést követően a löveg és a töltőberendezés általában nem esik egy síkba, ezért a lövegcsövet vízszintes helyzetbe kell hozni, majd ideiglenesen összekapcsolni a töltőrendszerrel, mielőtt megtörténne a töltés.

Az Artillerisystem 08-on ezzel szemben a töltőrendszer és maga a torony össze van építve a löveggel: emiatt kell az egész tornyot megdönteni, viszont így tüzelést követően azonnal megtörténhet a következő lőszer betöltése és nem kell tartani a löveg és az automata töltő által bezárt szögből fakadó esetleges problémáktól.

A svéd önjáró löveg folyamatos tűz esetén is képes óránként 75 lövés leadására, emellett lehetőség van gyors tűzcsapás leadására: ekkor 15 másodperc alatt 3 lövést vagy 150 másodperc alatt 20 lövést adhat le. A tűzvezető rendszer képes minden egyes lövedéket eltérő röppályára állítani, ezáltal maximum 6 lövedék érhet egyidejűleg célba.

Az Archer 21 darab 155 mm-es lőszert hordoz, de a jármű újratöltése a speciális lőszerszállítóval 10 perc alatt megoldható. A löveg moduláris lőszert tüzel, ezért lehetőség van az adott feladathoz ideális töltet használatára, emellett a harcjármű a svéd-francia Bonus nagy hatótávolságú, GPS navigációt használó irányított, résztöltetet tartalmazó lőszert és az amerikai M982 „Excalibur” irányított páncéltörő tüzérségi lőszert is használhatja. A svéd önjáró löveg 155 mm-es lövege mellett egy távvezérelt 12,7 mm-es nehézgéppuskával rendelkezik.

Az Artillerisystem 08 páncélzatának vastagsága nem ismert, de az csak kézifegyverek és tüzérségi lövedékek repesztalálatainak áll ellen. Az önjáró löveg vezetőfülkéje szokatlanul kis méretű: a vezető a már említett dél-afrikai Denel G6-hoz hasonlóan középen kapott helyet, előre és mindkét oldalra jó kilátást nyújtó páncélozott szélvédők mögött.

Az Archer bázisát a svéd Volvo A30D háromtengelyes, csuklós dömper szolgáltatja. A csuklós kialakítás egyedinek számít az önjáró lövegek között, de ezáltal a svéd típus épített utakon is haladhat és a polgári közlekedésben is részt vehet, köszönhetően csekély fordulási körének. A hatkerék-meghajtású harcjárművet egy 343 lóerős dízelmotorral szerelték fel, amely épített úton maximum 70 km/h-s végsebességet tesz lehetővé.


Fejlesztések:

A Volvo munkagépére épülő Archer a 155 mm-es FH77-es vontatott löveget használja, de önálló harcjárműnek tekinthető. Magából a típusból eddig nem hoztak létre sem továbbfejlesztett, sem specializált változatot.


Szolgálatban:

Az Archer önjáró löveg fejlesztése 1995-ben kezdődött: a program kezdetben FH77BD jelzéssel futott. Az első prototípusok 2004-re készültek el, az Artillerisystem 08-at nevének megfelelően 2008-ban rendszeresítette Svédország.

A hidegháborút követően a típus iránt kezdetben csekély volt az érdeklődés: a svéd haderő 7 darabot, Finnország 1 darabot vásárolt tesztelésre, de ezt követően egy közös megrendelésben mindkét állam 24-24 darab Archer-re kötött szerződést. A remények ellenére az Archer nem vált export-sikerré, mert a 2000-es évekre számos ország fejlesztett és gyártott hasonló gumikerekes önjáró löveget és a svéd harcjármű kiemelkedő tűzgyorsasága miatt a típus jelentős vételárral rendelkezett.

Az Artillerisystem 08 típusból így végül csak 48 példány épült meg és Norvégia a típus csúszása miatt 2013-ban, két évvel a tervezett hadrendbe állítás után lemondta megrendelését és ehelyett dél-korai (lánctalpas) K9 „Thunder” önjáró lövegeket rendszeresített. Svédország a norvégok számára legyártott 24 darab Archer-t átvette, ezért jelenleg a típust egyedül a svéd hadsereg tartja hadrendben.

Felmerült, hogy Horvátország rendelne a harcjárműből, de annak maga ára miatt végül ehelyett a német (szintén lánctalpas) Panzerhaubitze 2000 önjáró löveg mellett döntöttek. Az Archer-t eddig éles körülmények között nem vetették be, mert Svédországot több mint másfél évszázada nem érte támadás.


Utóélet:

Az Archer egy kiemelkedő képességű önjáró löveg, de a jelentős konkurencia fényében a magas árú fegyverrendszert hazáján kívül egyetlen ország sem vásárolta meg:


DANA (önjáró löveg):

A csehszlovák DANA volt a világ egyik első új típusú, gumikerekes önjáró lövege, amelyet automata töltőrendszerrel szereltek fel. E harcjárművet az 1980-as évek elején rendszeresítették és gyártása 40 év után, máig folyik: ez idő alatt több mint 700 példányban készült.


Műszaki adatok:

Név: Archer

Típus: önjáró löveg

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 30,00 t

Hossz: 14,10 m

Szélesség: 3,00 m

Magasság: 3,30 m

Motor: 343 LE-s (Volvo D9B AC E3, dízelüzemű)

Legénység: 4 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 155 mm-es tarack (FV77, a toronyban)

Másodlagos fegyverzet: 1 db 12,7 mm-es nehézgéppuska (ksp 88, a vezetőfülke tetején)

Páncélzat: ismeretlen mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 70 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 500 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.