Tulai Fegyvergyár TP-82
„Háromszemű rém az űrből”
Tervezés:
Haderőnemtől, sőt, kortól függetlenül minden katona felszerelésének legfontosabb eleme az egyéni fegyvere, legyen szó hidegfegyverről (pl.: kardok, buzogányok, lándzsák) vagy tűzfegyvertől (pl.: pisztolyok, puskák, géppisztolyok.
A XIX-ik század második felétől elterjedő tömeghadseregekben megjelent az igény a használt kézifegyverek egységesítésére, hogy csökkenthessék a gyártási és karbantartási költségeket, valamint egyszerűsítsék a lőszer- és pótalkatrész-utánpótlást. Amíg azonban a gyalogosoknál elterjedtek az ismétlő-, majd öntöltő-puskák, géppisztolyok, végül pedig a gépkarabélyok, a különleges alakulatoknak specializált fegyverekre volt szükségük.
Ezt az igényt a gyakorlat is bizonyította: a lovas katonákat például el lehetett látni a gyalogság részére tervezett puskákkal, de ezek egy métert meghaladó hossza zavarta a lovasokat és megnehezítette a lóhátról történő tüzelést. A karabélyokat e tapasztalatok fényében alakították ki: hosszukat (elsősorban a csövet) jelentősen megrövidítették - ettől ugyan csökkent a hatásos lőtávolság, viszont könnyebbé vált a fegyver használata és csökkent a tömege (ezen fegyverek idővel olyan sikeressé váltak, hogy idővel egyeduralkodóvá váltak a gyalogság körében is).
A lovassági fegyverekhez hasonló elvárások jelentkeztek a harcjárművekbe (például harckocsikba, repülőkben) szánt lőfegyverek esetében - ezek általában kis méretűek voltak, hogy a lehető legkisebb mértékben csökkentsék az adott jármű értékes belső terét és normális esetben nem is használták őket (csak ha a legénység a harcjármű elhagyására kényszerült).
Ezek a fegyverek a páncélosoknál általában géppisztolyokat vagy gépkarabélyokat takartak, amelyekkel a legénység gyalogságként harcolhatott tovább, a pilóták fegyverei viszont gyakran inkább vadászfegyverekhez hasonlítottak (hogy egy lakatlan területen lezuhanva megvédhessék magukat a ragadozóktól és szükség esetén vadászhassanak). A másik két haderőnemtől eltérően a haditengerészetek tengerészei általában nem hordanak fegyvert (esetenként oldalfegyverként egy pisztolyt tartanak maguknál), mivel nem kell számítaniuk tűzharcra és a szűk környezetben a kézifegyver csak nehezítené a munkavégzést.
A lőfegyver viselésének szükségessége, illetve a megfelelő típus kiválasztása még az 1950-es években is vita tárgya volt, amikor elérhető közelségbe kerültek az emberes űrrepülés, ezért a Szovjetunióban erre a feladatra később egy különleges kézifegyvert fejlesztettek ki: a TP-82-est (a gyártó a Toz-ként rövidített Tulai Fegyvergyár ezzel egy időben fejlesztette a hasonlóan különleges, VSzS jelű hangtomptítós mesterlövész-puskát).
A TP-82-es később űrpisztolyként vált ismertté, ám ez az elnevezés félrevezető, mivel a program célja nem egy űrben használható kézifegyver megalkotása volt. Ennek oka, hogy egy űrrepülőgépben vagy űrállomáson lőfegyvert használni ugyanolyan végzetes, mint egy nagy magasságban haladó repülőgépen - egy eltévedt vagy a célon áthaladó lőszer kilyukaszthatja a jármű falát, amely végzetes nyomáscsökkenéssel járna, megölve a fedélzeten tartózkodókat (nem is beszélve a szűk, zárt térben keletkező káros lövéshangtól).
Emiatt például az ISS-en (a nemzetközi űrállomáson) amennyiben az egyik asztronauta megőrülne, a kézikönyv forgatókönyve alapján le kell szedálni és megkötözni (erre a célra rendkívül erős nyugtatókat tartanak az űrállomáson). TP-82-es sem az űrbe szánt: ez ugyanis egy különleges túlélő-fegyver volt.
Konstrukció:
A TB-82-es tervezésénél két, egymásnak ellentmondó cél egyidejű elérésére törekedtek: egyrészt a kész fegyvernek alkalmasnak kellett lennie minden szóba jöhető célpont kilövésére, legyen az nagyméretű ragadozó vagy apró madár, kis és nagy távolságon egyaránt. Ez már önmagában közel lehetetlennek tűnt, ráadásul a fegyvernek a lehető legkisebbnek és könnyebbnek kellett lennie, mivel egy Föld körüli pályára állított rakétánál a jármű teljes tolóerejének (és tömegének) több mint 90%-a arra kell, hogy a fennmaradó, kisméretű hasznos teher kiszabadulhasson a Föld gravitációs vonzásából. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy egy tonnányi hasznos tömeget kb. 50 tonnányi komplex rakéta emeli a levegőbe, ezért a rakéta hasznos terhének minden kilogrammja több millió forintba került (az árak az utóbbi évtizedekben mérséklődtek, de egy-egy indítás költsége még mindig tízmilliárdos nagyságrendű).
Ahogy e rövid okfejtésből is kitűnik, a TP-82-es tömegét a végletekig le kellett csökkenteni, lévén e fegyver - a földet érésig mindenképpen - holtterhet jelentett, ráadásul csökkentette az amúgy is rendkívül szűkös kabin belső terét (emiatt a fegyver tömege mindössze 1,6 kg volt).
A TP-82-es ránézésre pisztolynak tűnt, de elsődleges lőszere a speciális, 12,5x70 mm-es sörétespuska-lőszer volt. A két, egymás melletti 12,5 mm-es cső alá egy harmadik csövet is beépítettek, ráadásul ez a felsőktől eltérően 5,45 mm-es kaliberű volt. Ez a kaliber a Varsói szerződés országaiban a NATO 5,56x45-ös lőszerének megfelelője volt, amelyet többek között az AK-74-es használt és a 7,62 mm-es lőszer leváltására tervezték. Az 5,45-ös nagy erejű lőszer volt, de hatótávolságát a cső rövidsége a TP-82 esetében kb. 200 méterre korlátozta.
Mivel ezt a komplex fegyvert nem emberek ellen, harctérre tervezték (és mert három csővel rendelkezett), a fegyver töltési mechanizmusát a lehető legegyszerűbbre tervezték. A tár nélküli TP-82-es csöve letörhető (hasonlóan a legtöbb sörétes puskához), mivel ez a megoldás a legalacsonyabb tömegű és legegyszerűbb, miközben tökéletes zárást biztosít.
A típus egylövetű (háromlövetű) volt, a sörétes lőszert tartalmazó mindkét cső egy-egy kakassal rendelkezett (viszont csak egy elsütő-billentyűt kapott).
A TP-82-est egyszerű fém irányzékkal látták el - komplexebb optikai irányzékkal azért nem szerelték fel, mert az a kemény landoláskor összetörhetett volna, veszélyeztetve a legénységet.
A Toz TP-82-es önmagában pisztoly méretű volt (360 mm hosszú), ez viszont megnehezítette a távolabbi célok eltalálását, ezért megalkottak hozzá egy felcsatolható válltámaszt. Maga a válltámasz nem egyszerűen egy fém vagy fa támasztóelem volt, hanem egy macséta: egy széles pengéjű, többcélú eszköz, amelyet azért, hogy éle ne okozhasson kárt a TP-82-es használójában, körbe lehetett tekerni egy tépőzáras vászondarabbal, a vállhoz támaszkodó részt pedig egy ráhúzható elem zárta le (a macséta a vadonbeli túlélésre szolgált, faaprítástól iglu-építésig számos feladatra használhatták).
Életút:
A szovjetek 1986-ban állították szolgálatba a TP-82-est. A fegyver a Szojuz űrhajókban használt Granat-6 túlélő-felszerelés részévé vált. Ez egy komplex készletet takar (tömege több mint 30 kg) és számos elemből áll: többek között hőálló ruhából, vészjelzőből és gyapjú sapkából. Maga a TP-82-es a pisztoly és macséta (valamint az utóbbit burkoló két elem) mellett egy lőszertartóból áll, amelyben kb. 10-10 töltény található a különböző kaliberű csövekhez (a hagyományos lőszer mellett jelzőlövedék is).
E szett arra szolgál, hogy vészhelyzetben a visszatérő modul legénysége napokon át képes legyen életben maradni (amíg a kutatócsapat meg nem találja őket). Az űrhajók ugyanis (ellentétben az űrsiklókkal) nem repülőként térnek vissza egy előre kijelölt repülőtérre, hanem egy tervezett zónán belül csapódnak be. Ha azonban valamilyen probléma miatt a visszatérő modul pályája módosul, a földet értés helye több száz vagy akár több ezek kilométerrel is eltolódhat, ez pedig azt jelenti, hogy az asztronauták hosszabb ideig magukra lesznek utalva.
A Szovjetunió igyekezett űrrepüléseit úgy tervezni, hogy azok saját területén érjenek földet, emiatt viszont a legénységnek jobbára lakatlan, mostoha időjárású szibériai területeken kellett várakoznia a mentésre. A TP-82-es itt nem csak a szükséges élelem megszerzésének eszköze, de a nagytestű ragadozók (az északi területeken elsősorban medvék és farkasok, keleten tigrisek) elriasztására is szolgált.
Maga a TP-82-es nem volt olyan előremutató és futurisztikus, mint például az asztronautáknak szánt szovjet lézerpisztoly, viszont azzal ellentétben ténylegesen is használhatónak bizonyult. A számos küldetés során szállított fegyverrel amerikai űrhajósok is megismerkedtek, amikor 1995-97-ben (a MIR űrállomáson tett látogatásaik előkészítéseként) a Fekete tengeren lőgyakorlaton vettek részt.
A végszükség esetére tartogatott fegyvereket szinte sohasem használták (a TP-82-es előtt mindössze egyetlen egy alkalom vált ismertté, amikor 1965-ben két űrhajós Makarov-jával riasztott el vadállatokat.
A TP-82-es is csak a túlélőkészlet egyik elemének számított, ennek ellenére többen hangot adtak abbéli félelmüknek, hogy a fegyver jelenléte katasztrófához is vezethet (a pisztolyt az ISS-hez csatlakozó Szojuz-ok fedélzetén is ott volt), de erre egyszer sem került sor és a TP-82-eseket földetérést követően általában a legénység tagjainak adományozták (szuvenírként).
Hivatalosan e fegyvert két évtizeden át, 2006-ig használták, ekkor azonban lejárt a rendszeresített lőszer használati ideje. Az 5,54-es lőszer esetében ilyen probléma nem állt fent, viszont a sörétes puska nélkül a TP-82-es nem több egy nehézkesen használható, egylövetű pisztolynál. A TP-82-est ezért kivonták a szolgálatból, de az oroszok továbbra is visznek magukkal pisztolyt az űrbe, ám ekkortól már nem egy különleges, kifejezetten az asztronauták számára fejlesztett modellt, hanem egy szabványos Makarov (PM) félautomata pisztolyt (a TP-82-es macsétája viszont továbbra is a túlélő-készlet része maradt).
Mindez azt jelenti, hogy a TP-82-es a mai napig a két űrt megjárt kézifegyver egyike és az egyetlen, amelyet kifejezetten erre a célra terveztek (a Marakov-ot bírálat érte, mert 93,5 mm-es csöve 50 méteres hatásos lőtávolságot tesz lehetővé, ezért vadászatra nem alkalmas), de a jelenlegi orosz gazdasági viszonyok nem teszik lehetővé egy hasonló teljesítményű, a reguláris csapatok által nem használható fegyver létrehozását (a jobboldali fotón a túlélő-készlet látható a bal felső sarokban a Makarov pisztollyal, középen a TP-82-es macsétájával).
Műszaki adatok:
Gyártó: Tulai Fegyvergyár
Típusnév: TP-82
Típus: (asztronautáknak szánt) kombinált túlélő-pisztoly
Megjelenés éve: 1986
Fizikai jellemzők:
Fegyver tömege: 1600 g (macsétával 2400 g)
Teljes hossz: 360 mm
Csőhossz: 300 mm
Kialakítás:
Működési elv: egylövetű, letörhető
Tárkapacitás: nincs tár (egyszerre 3 lőszer tölthető be)
Irányzék: fém irányzék
Lőszer:
Neve: kétféle 12,5/5,45
Mérete: 12,5x70/5,45x39 mm
Tömege: ismeretlen/3,43 g
Teljesítmények:
Tűzgyorsaság: ismeretlen lövés/perc
Lövedék kezdősebessége: ismeretlen m/s
Csőben mért max. gáznyomás: ismeretlen bar