Objekt 279

„Kotyin”


Tervezés:

Oroszország harckocsi-fejlesztésének eredete az első világháború végéig nyúlik vissza és gyakorlatilag egyidős a cár uralmát megdöntő kommunistákkal, illetve az általuk megalapított Szovjetunióval. Az első szovjet gyártású páncélos, az MSz-1-es a francia FT-17-es másolata volt, de ezt a később T-18-asként jelölt harckocsit továbbiak követték.

Az 1930-as évektől - a nemzetközi politikai helyzet fokozódásával párhuzamosan - a szovjetek is új páncélosokat rendszeresítettek és a kommunisták harckocsik-fejlesztése meglepően széleskörű volt. Az elsődleges szovjet páncélos szerepét ekkor a T-26-os könnyű harckocsi töltötte be (több, mint 10000 példány készült belőle, ezáltal a második világháború előtt a legnagyobb számban előállított harckocsivá vált), a T-26-os mellett azonban fejlesztettek közepes harckocsit (T-28), nehéz harckocsit (T-35), sőt, úszó harckocsit (T-37), légi szállítású harckocsit (A-40) és különböző többtornyos szupernehéz-harckocsi prototípusokat is.

A szovjetek a második világháborút is igen vegyes fegyverzettel kezdték meg: többek között rendszerben állt a 152 mm-es löveget hordozó, erődítmények rombolására szánt KV-2-es és a T-38-as úszó harckocsi. Hamarosan kiderült, hogy a német páncélosok leküzdésére a különböző páncélvadászok (pl.: Szu-76, SzU-85) ideálisak, de a harccselekményekhez a könnyű harckocsik csak korlátozottan alkalmasak, ezért ezeket fokozatosan kiszorították a közepes harckocsik (T-34), valamint a korábbiaknál megbízhatóbb, letisztultabb nehéz harckocsik (KV-1).

A második világháború végére azonban már nemcsak a könnyű-, de gyakran a közepes harckocsik sem bizonyultak alkalmasnak az új német típusok (köztük a Panther és Tiger) kilövésére, ezért egyre inkább előtérbe kerültek a nagy erejű páncélvadászok (SzU-100, ISzu-152), valamint az új, 122 mm-es löveget használó nehéz harckocsik (JSz-2, JSz-3).

A világháború után a Szovjetunió az általa felszabadított területeket megszállta és kommunista bábkormányokat hozott létre. A szovjetek a kommunizmust igyekeztek a világ minden országába exportálni és további államokat uralmuk alá vonni, ezért korábbi szövetségeseikkel, az Amerikai Egyesült Államokkal és a vezető nyugat-európai országokkal fokozatosan szembefordultak.

A beköszöntő hidegháborús helyzetben a nyugati demokratikus országok felkészültek a Szovjetunió elleni háborúra és új (köztük kifejezetten a JSz-3-as nehéz harckocsi ellen szánt) páncélosokat is kifejlesztettek. A szovjetek erre válaszul megalkották a T-54-est, egy gyors, lapos közepes harckocsit, amelynek (a SzU-100-asban is alkalmazott) 100 mm-es D-10T huzagolt csövű lövege komoly tűzerőt biztosított, maga a páncélos azonban kifejezetten egyszerű volt, ezért hatalmas (több tízezres) mennyiségben gyárthatták.

A közepes harckocsik mellett azonban szükség volt egy áttörő-harckocsira is, amely a páncélos ékek elején haladva állja a nyugati típusok tüzét, szükség esetén pedig kiemelkedő tűzerejével megsemmisítheti a beásott védelmet. Mivel a szovjetek a páncélvadászokat meghaladottnak tartották és gyártásukkal leálltak, a JSz-sorozatú harckocsik utolsó tagjával, a T-10-zel pedig elérték a korábbi KV-sorozatot váltó nehézharckocsi-család fejlesztési határait, egy teljesen új tervezettel álltak elő.

Az 1956-os tervkiírásnak megfelelő páncélos kialakítását egy évvel később kezdte meg a Kirov gyár tervezőcsapata, ahol ezt megelőzően számos páncélost terveztek és gyártottak. E harckocsi az Objekt 279-es kódszámot kapta, beceneve Kotyin lett, utalva Zsozef Jakovlevics Kotyinra, a harckocsit tervező leningrádi Kirov Gyár főkonstruktőrére, aki a második világháború alatt a szovjet harckocsi-tervezést felügyelte (e típus tervezését azonban nem Kotyin, hanem a gyár egy másik mérnöke, Trojanov irányította).


Konstrukció:

Az Objekt 279-es egy nehéz harckocsi volt, de egyetlen korábbi sorozatgyártású páncélosra sem hasonlított, mert a tőle elvárt kiemelkedő teljesítményt forradalmi megoldásokkal kívánták elérni, megalkotva egy különleges, összetéveszthetetlen típust. A harckocsi fő fegyverének a 130 mm-es, huzagolt csövű M-65-ös löveget választották. A különösen nagy kaliberű fegyverhez az Objekt 279-es 24 darab lőszert szállított, a többi ilyen kaliberű kortárs löveghez hasonlóan a lőszert két részből állították össze. A töltés félautomata módon történt, a tűzgyorsaság percenként 5-7 lövés volt.

A löveget már ekkor ellátták kéttengelyes (Groza típusú) stabilizátorral, ezáltal lehetővé vált a menetből történő pontos lövés, emellett a pontosságot tovább növelte az optikai távmérős tűzvezető rendszer és az aktív infravörös fényszóróval ellátott (L2-es) éjjellátó. A löveg mellett a harckocsi egy párhuzamosított, 14,5 mm-es KPVT nehézgéppuskát szállított.

A második világháború-végétől megjelenő harckocsik (a szovjetek által elterjesztett) megoldása volt a döntött páncélzat, amelyet a kommunista nagyhatalom későbbi típusain, köztük az Objekt 279-esen is használt. Ennek hatékonysága könnyen demonstrálható. A második világháborús német Tiger nehéz harckocsi műszakilag és kivitelezését tekintve is messze a szovjet T-34-es közepes harckocsi fölött állt, ám páncélzata függőleges volt, ezért a páncéltörő lövedékeknek csak a tényleges megadott vastagságot kellett átütniük.

A T-34-es döntött páncélzata ezzel szemben három előnnyel járt. A döntött páncéllemezbe megközelítőleg vízszintesen becsapódó lövedéknek lényegesen hosszabb utat kellett megtennie, ráadásul ezáltal a páncélzatot úgy vastagíthatták, hogy az az össztömeget nem növelte. A harmadik előnyös tulajdonságot maga a döntött felszín adta: a páncéltörő lövedékek gyakran gellert kapva lepattantak a felületről, ahelyett, hogy átütötték volna.

Az Objekt 279-es esetében igen vastag páncélzatot alkalmaztak: a torony frontján a páncélzat vastagsága elérte a 319 mm-t, ami a 30-50 fokban döntött páncélzat miatt ennél is lényegesen nagyobb effektív páncél-vastagságot jelentett.

A típus egyik leglátványosabb megoldását a 4 elemből álló külső, elliptikus rátét-páncélzat adta, amelyet kiemelkedően erősen megdöntöttek. Ez a maximum 269 mm-es vastagságú páncéltesthez képest rendkívül vékony volt, de ennek is oka volt: ezt kifejezetten kumulatív lőszer és leváló-köpenyes nyíllövedékek ellen szánták.

A kumulatív töltények és rakétagránátok a második világháború végén széles körben elterjedtek, mert kiemelkedően nagy volt a páncélátütési képességük: a páncélzatot eltalálva orr-részük berogy és réz magjuk a hatalmas erők hatására folyékonnyá válva átégeti a homogén páncélzatot. Az Objekt 279-es homogén, de döntött elliptikus páncélzatáról a kumulatív gránát azonban könnyen lepattanhatott, ha pedig mégis kialakult a fémsugár, az csak a külső páncélt égette át, majd a két páncélzat közötti részben fröcskölt szét (ennek hiányában ez a szétrobbanó forró, folyékony fém a küzdőtérbe bejutva végez a legénységgel).

A páncélzat mellett az Objekt 279-es futóműve is egyedi volt. Az Objekt 279-es tervezői ugyanazzal a problémával szembesültek, mint a többi nehéz harckocsi készítői: a harckocsi megnövelt tűzereje miatt a típus tömege szintén megnőtt (az Objekt 279-es esetében 60 tonnára), ami rendkívül lomhává tette a harcjárművet és a páncélos nehéz terepen könnyen elsüllyedt, nem egy esetben mozgásképtelenné téve a harckocsit.

Az Objekt 279-es tervezői ezért egy korában rendkívül erősnek számító, 1000 lóerős, 2DG-8M típusú dízelmotort választottak motornak, amellyel a jármű műúton akár 55 km/h-s sebességet is elérhetett. Maga az oldalanként nyolc-nyolc futógörgőt használó futómű kettő helyett négy (két dupla) lánctalpat tartalmazott, ennek köszönhetően a páncélos talajterhelése lényegesen lecsökkent, mérsékelve az elsüllyedés veszélyét laza talajon. Az Objekt 279-est mindezek mellett felszerelték automata tűzoltó berendezéssel, klímával és ködgránát-vetővel is.


Fejlesztések:

Az Objekt 279-es egyedi harckocsi volt, amely egyes megoldásait (köztük torony-kialakítását) a korábbi szovjet páncélosokból vette át (nagyobb méretben), ugyanakkor merőben eltért a sikeres JSz-sorozatú szovjet nehéz harckocsiktól.

Egyes megoldásai abszolút egyedinek számítottak: ilyen volt a nagyméretű, erősen döntött másodlagos páncélzat, a páros iker-lánctalp, valamint a lánctalpak közé épített üzemanyag-tartályok. Az Objekt 279-es gyakorlatilag technológiai demonstrátornak tekinthető, lévén több részegségét később továbbfejlesztve más harckocsik is átvették: ezek közé tartoztak a tűzvezető rendszerek, a klíma és a nukleáris, biológiai és vegyvédelem.

Az Objekt 279-es nem került sorozatgyártásba, ezért fejlesztett változatokat sem készítettek belőle, azonban érdekes, hogy a kortárs amerikai Chrysler TV-8-ason több hasonló elrendezést alkalmaztak (egy ilyen harckocsi makettje látható az alábbi fotón).


Szolgálatban:

Az Objekt 279-es 1959-ben készült el, mint a szovjet nehéz harckocsik következő generációja. A páncélos elődeit minden téren felülmúlta: fejlesztésénél még az olyan részletekre is figyeltek, mint a toronygyűrű többlet-védelme, valamint a túlméretezett páncélos lövegét a kiegészítők rendszereknek köszönhetően mozgás közben is lehetett használni. Az Objekt 279-es a világ egyik legmodernebb nehéz harckocsijává vált, amely nemcsak a JSz-sorozatot múlta felül, de a nehézkesen használható nyugati ellenfeleket; az amerikai M103-ast és a brit FV 214-est is.

E típus szokatlan megoldásokat használt: üzemanyagát például a lánctalpak közötti tartályokban helyezték el, de ezeknek gyakorlati oka volt. Az üzemanyag az elhelyezésnek köszönhetően a találatoktól viszonylag biztonságban volt, találat esetén nem a járműben égett volna el, ráadásul nagy mennyisége miatt 300 km-es hatótávolságot biztosított. Ez az érték a közepes harckocsikkal összehasonlítva kevésnek tűnt, a korabeli nehéz harckocsikhoz képest viszont kiemelkedően magas értéknek számított.

Az Objekt 279-esen a szovjet mérnökök igyekeztek megtartani a nehéz harckocsik erős lövegét és vastag páncélzatát, miközben kiküszöbölték az ebből fakadó lassú mozgást (ebben a hajtómű mellett fontos szerepet játszott a négy-lánctalpas kialakítás).

Mindezek ellenére az Objekt 279-es távolról sem volt hibátlan konstrukció. A típus előállítása rendkívül drága volt, a futómű pedig bonyolult bolygóműves váltót és hidro-pneumatikus felfüggesztést kapott, amely ugyan hatékonyan osztotta el a tömeget, azonban komplexitása potenciális veszélyforrást jelentett: a második világháború alatt a németek és más nemzetek is számos nehéz harckocsit vesztettek el műszaki hiba miatt.

További problémát jelentett, hogy a nyugat-európai országok egyes területeit leszámítva a hidak alkalmatlanok voltak ekkora terhelés elviselésére, emiatt már a frontra juttatásuk is kérdéses volt, a négy lánctalp miatt pedig a harcjármű különösen lassan fordult.

Papíron az Objekt 279-es alkalmasnak tűnt a rendszeresítésre, de a típusból mindössze három példányt gyártottak, aminek két oka volt. A nehéz harckocsik a második világháború előtti ideát képviselték: lassan mozgó, erődszerű harcjárművek, amelyek áttörnek a védelmen vagy felszámolják a védelmi gócpontokat.

Az azonban már a második világháború alatt kiderült, hogy a harckocsikat nagy tömegben bevetve, folyamatosan mozogva lehet a leghatékonyabban alkalmazni, de az ilyen nagy intenzitású, ám gyors lefolyású csatákhoz a nehéz harckocsik már nem voltak alkalmasak, miközben páncélzatuk nem nyújtott elegendő védelmet.

A szovjet doktrína éppen erre épített: a T-54-es harckocsikkal olyan lehengerlő erejű támadást kellett kivitelezni, hogy egyszerűen elsöpörjék a védelmet, az esetleges nehéz harckocsikat pedig szükség esetén puszta túlerejükkel győzzék le, amihez erős, de gyors és relatív olcsó, szükség esetén feláldozható típusoknak számítottak, nem pedig kis számú különleges harcjárműnek.

Alig egy évvel az Objekt 279-es bemutatását követően a (Sztálin halála után a) Szovjetuniót vezető Nyikita Szergejevics Hruscsov, a mélyreható átalakítások részeként 1960. július 22-én megtiltotta, hogy bármelyik szovjet harckocsi tömege meghaladja a 37 tonnát. Ez praktikusan azt jelentette, hogy minden szovjet nehéz-harckocsi tervet, köztük az Objekt 279-es tervezését is leállították, véget vetve a programnak (a tiltás alól csak a könnyebb T-54-es és a fejlettebb T-62-es harckocsik jelentettek kivételt). A nehéz harckocsik kiváltására szánt, huzalvezérlésű IT-1-es páncélvadász harckocsit a rendszeresítését követően rövid időn belül kivonták a szolgálatból, azonban a döntést részben igazolta az idő.

A közepes és nehéz harckocsikat felváltották a fő csataharckocsik, amelyek egy nehéz harckocsi tűzerejét és védelmét egyesítették a közepes harckocsik mozgékonyságával. Modern utódaik, köztük az amerikai M1 „Abrams” legújabb változatai már az Objekt 279-eshez hasonló tömeggel és löveggel rendelkeznek, teljesítményük az egyedi futómű és test-kialakítás hiánya ellenére lényegesen felülmúlja az Objekt 279-est, amely mára a hidegháború egyik érdekes, de jórészt elfeledett típusává vált.


Utóélet:

Az Objekt 279-es a nehéz harckocsik következő generációjának egyik első képviselőjeként épült, de már az 1950-es évek elején is komoly kétségek merültek fel magával a nehéz harckocsi koncepciójával kapcsolatban és mire a típus gyártásba kerülhetett volna, a fő csataharckocsik végleg kiszorították az ilyen típusú páncélosokat:


AMX-50 (nehéz harckocsi):

A második világháború után Franciaországban újraindult a harckocsi-tervezés, megalkotva az AMX-13-as könnyű harckocsit, valamint a későbbi AMX-30-as fő csataharckocsit. Ezek mellett azonban több nehéz harckocsit is terveztek, köztük a legerősebbnek szánt AMX-50-est. Ez az AMX 50-ként is jelölt típus 57,8 tonnát nyomott és az AMX-13-ashoz hasonló billenőtornyot kapott (benne egy 120 mm-es löveggel). Az Objekt 279-eshez hasonló teljesítményű, de kevésbé védett harckocsi végül ugyanúgy áldozatul esett a fejlődésnek, mint szovjet kortársa: tervezését a feleakkora tömegű, de kellően erős löveggel szerelt AMX-30-as javára leállították. Erre a sorsra jutott a többi 1950-es évekbeli nehéz harckocsi, köztük a svéd Emil tervezet is.


Műszaki adatok:

Név: Objekt 279 „Kotyin”

Típus: nehéz harckocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: 60,00 t

Hossz: 11,09 m (test: 6,77 m)

Szélesség: 3,40 m

Magasság: 2,64 m

Motor: 1000 Le-s (2DG-8M, dízelüzemű)

Legénység: 4 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 130 mm-es löveg (M-65, a toronyban)

Kiegészítő fegyverzet: 1 db 14,5 mm-es nehézgéppuska (KPVT, párhuzamosított)

Páncélzat: 100-349 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 55 km/h (úton), ismeretlen km/h (terepen)

Hatótávolság: 300 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.