M1932 Christie

„M1932”


Tervezés:

John Walter Christie 1865. május 6-án született River Edge-ben (New Jersey szövetségi állam, Amerikai Egyesült Államok). Már fiatalon érdeklődött a technika iránt: 16 évesen kezdett dolgozni a Delamater Iron Works-nél, később tengeralattjárót, hadihajók számára lövegtornyokat és traktorokat tervezett.

1915-ben érdeklődése a harckocsik felé fordult: egy évvel később megalkotott egy speciális, kerekes harckocsit, majd a Ford vállalattal közösen létrehozták a mindössze 3 tonnás M1918 Ford-ot (ez volt az Amerikai Egyesült Államok első saját tervezésű harckocsija).

Az első világháború vége miatt az eredetileg 15000 megrendelt M1918 Ford-ból mindössze 15 db készült el és a háborút követően Christie önállósította magát, létrehozva az M1919 Christie harckocsit.

E típus oldalankét két visszafordító-görgője szokatlanul nagy méretű volt és mindkettő leért a földig, így egyben futógörgőként is funkcionáltak (a jármű közepére egy kiegészítő görgőpár került, amelyet egy himbás rendszer egyesített az egyetlen visszafutó görgővel).

Az M1919 Christie korának egyik leggyorsabb harckocsija volt, amely a többi, 8-12 km/h-s végsebességű páncélossal szemben akár 22 km/h-val is haladhatott - a mérnök ezt követően egy ilyen könnyű, gyors harckocsi tökéletesítésének szentelte az életét.

Az M1921 Christie típus elődjéhez hasonlított, viszont a himbás felfüggesztésű középső görgőkről eltűnt a kisméretű visszafutó-görgő. Az áttörést azonban nem ez, hanem az M1923 Christie jelentette: ennél a harcjárműnél elhagyták a korábbi kisméretű belső futógörgőket és ehelyett négy nagyméretű görgőt építettek be (ld. jobbra).

Ennek a típusnak három, korában hihetetlennek számító megoldása volt. Egyrészt könnyű, mindössze 6,35 tonnás tömegének és Christie saját tervezésű, 90 lóerős motorjának köszönhetően a jármű műúton 48 km/h-val is haladhatott, ezáltal korának messze leggyorsabb harckocsijává vált.

Emellett - harckocsik között szintén egyedi módon - az M1923-as a tervező többi páncélosához hasonlóan lánctalpak nélkül is működőképes maradt (ekkor lehetett elérni a szokatlanul nagy sebességet).

Végül e típus korában egyedülálló módon úszóképes is volt: ehhez két hajócsavart építettek a páncélos hátsó szekciójába, amelyek vízben 12 km/h-s végsebességet tettek lehetővé (összehasonlításul a hidegháborús szovjet PT-76-os kétéltű harckocsi vízsugár-hajtóművei ellenére is csupán 10 km/h-val haladhatott).

Christie éveken át fejlesztette elképzelését, megalkotva az M1928 Christie-t, az M1931 Christie-t, majd a minden korábbinál fejlettebb M1932 Christie-t, a világ egyik első légideszantos harckocsiját.


Konstrukció:

J. Walter Christie 1932-es páncélosa követte elődei általános felépítését, de azoknál is fejlettebb volt. A tervező ezen a modellen is megtartotta az elnyújtott, lapos formát, amelyre nem került torony.

A páncélos fő fegyverzete az orrba épített, korlátozott szögben forgatható - rövidcsövű - 37 mm-es löveg volt (emiatt a típus a későbbi páncélvadászokhoz hasonlított), ezt egy 7,62 mm-es Browning géppuskával egészítették ki.

A rendkívül nagy sebességre tervezett páncélos egyetlen, a kezdetektől ismer hátrányos tulajdonsága rendkívül vékony páncélzata volt. A hegesztéssel és szegecseléssel készült M1932-es páncélzatának maximális vastagsága is mindössze 12,7 mm volt, míg a legvékonyabb helyeken csupán 6 mm.

Ugyanakkor e harckocsi gyors és kisméretű volt, ami jelentősen megnehezítette a kilövését, ráadásul az orrészen a homlokpáncélt erősen megdöntötték és csúcsosra képezték ki, ezáltal az effektív páncélvastagság jóval meghaladta a ténylegest.

Az elődeinél könnyebb, kb. 5 tonnás, háromfős legénységgel rendelkező páncélost egy Hispano-Suiza HS12-es hajtómű mozgatta. Ez egy 12 hengeres, vízhűtéses repülőgépmotor volt, amely 750 lóerőt adott le: beépítésével az M1932 Christie korának messze legnagyobb teljesítményű hajtóművével ellátott páncélosa lett.

Az elképesztően nagy erőt a továbbfejlesztett, feltalálójáról Christie-típusú futóműnek elnevezett rendszer közvetítette a talajra. Az M1932 Christie oldalanként összesen négy nagyméretű görgővel rendelkezett: ezek közül az első és hátsó visszafordító görgőként is funkcionált, míg a belső kettő felső része kiváltotta a visszafutó görgőket.

Fontos újdonság volt, hogy a kortárs harckocsikkal ellentétben ennek a típusnak mind a négy tengelye független felfüggesztéssel rendelkezett, ami nagymértékben növelte a talajkövetést. Szintén fontos volt, hogy az egyes futógörgők elképesztően nagy, 600 mm-es rugóúttal rendelkeztek (ennek hatását a nagyméretű görgők tovább növelték), ezért a páncélos bármilyen terepen jól boldogult.

Emellett megtartották a futógörgők nélküli mozgás képességét is: ekkor az M1932 messze túlszárnyalt minden más harckocsit (a maiakat is): tervezett végsebessége épített úton 193 km/h, könnyű terepen 93 km/h volt (ezt a szintén rekordot jelentő 150 lóerő/tonnás teljesítmény/tömeg arány tette lehetővé).


Fejlesztések:

A Christie-féle harckocsik gyakorlatilag mind egyetlen fejlődési sorba tartoznak. Az első típus, az M1919 még a kortárs páncélosok kisméretű belső futógörgőivel rendelkezett, amelyet utódjánál már nagyobb méretű kerekekre cseréltek.

Az M1923-as volt az amerikai tervező első, már négy azonos méretű futógörgővel szerelt páncélosa. Ezen a páncéloson már Christie harckocsijainak más jellegzetességei is tetten érhetőek voltak: a könnyű építés, a torony nélküli kialakítás az orrba szerelt löveggel, a független, Christie típusú felfüggesztés és az úszóképesség.

A tervező ezeket a megoldásokat az 1928-as modellen tovább finomította (például végleg elhagyta a korábbi himbás felfüggesztést), rendkívül erős (338 lóerős) Liberty-motort épített be és kiterjedt tesztelésbe kezdett.

Hasonló, de gyakorlatiasabb terv volt az M1931 Christie típus: ennek tömege 10,5 tonnára nőtt, viszont 37 mm-es lövegét már egy toronyban helyezték el (ez a modell gyakorlatilag megegyezett a szovjet BT gyorsharckocsikkal, ld. „Szolgálatban” bekezdés).

Az M1932-es páncélosnál ezzel szemben visszatértek a korábbi rendkívül könnyű, torony nélküli konstrukcióhoz, ami azonban nem öncélú döntés volt, ugyanis ezt a harcjárművet légideszantos harckocsiként képzelték el.

Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy az M1932 Christie-re fel lehetett erősíteni egy szárny-modult. Ez egy kétfedelű (két, egymás fölötti) szárnyat takart a hozzá tartozó farokrésszel és egy meghajtott propellerrel.

A tervek szerint a páncélos akár előkészítetlen terepről is felszállhatott, majd önállóan (repülve) juthatott el a célterületre, ahol nagy sebességgel ér földet, leválasztja a szárnyakat, majd rögtön továbbhalad - ez az elképzelés az 1930-as években gyakorlatilag a tudományos-fantasztikum kategóriájába tartozott.


Szolgálatban:

J. Walter Christie évtizedeken át tökéletesítette páncélosait, ám ehhez szüksége volt valamilyen anyagi támogatásra, mert nem volt pénze a prototípusok legyártására. Az 1928-as prototípust ezért a US Wheel Track Layer Corporation építette meg - a tervező rendkívül büszke volt találmányára, melyet Model 1940-nek nevezett, utalva arra, hogy legalább ennyi ideig senki nem lesz képes jobb harckocsi megépítésére.

Rendkívül nagy sebessége miatt a típus iránt az Amerikai Egyesült Államok hadserege is érdeklődött és a katonaság vezérkari főnöke, Charles P. Summerall tábornok meg is tekintette a típust.

A tesztek felemás eredményt hoztak: egyrészt az M1928 Christie valóban rendkívül nagy sebességre volt képes, viszont vékony páncélzatát még a páncéltörő kézifegyverek is átütötték, a gumírozott, keskeny futógörgők lánctalp nélküli módban csak szilárd talajon haladhattak és maga a harcjármű műszaki problémákkal küzdött.

Ennél nagyobb gondot jelentett az eltérő célok megfogalmazása. Az amerikai hadsereg a két világháború között azt a korábbi, meghaladott elvet követte, hogy egy harckocsinak nagy tűzerejűnek és erősen páncélozottnak kell lennie, hogy egyetlen példány is képes legyen kivívni a győzelmet.

Walter Christie ezzel szemben egy teljesen egyedi megoldást preferált: elképzelése szerint a harckocsik csak kiegészítik a gyalogságot: nagy számban mélyen benyomulnak az ellenséges hátországba, majd az utánpótlási vonalakat támadják meg.

Bár e vita végén a hadsereg hajlandó lett volna a tömeggyártásra (a típus a T3-as kódjelet kapta), Christie megsértődött és közölte - addig nem hajlandó a sorozatgyártásra, amíg nem tökéletesíti járművét.

Érdekes, hogy az amerikai hadsereg ezt követően többé nem mutatott érdeklődést a tervező harcjárművei iránt, Christie ezért Lengyelországnak és a Szovjetuniónak kínálta fel típusait. M1931-es páncélosából a lengyelek ténylegesen is vásároltak, a szovjetek viszont a harckocsi licencgyártásának jogát is megvették, majd leegyszerűsítették és ebből hozták létre saját BT harckocsi-sorozatukat.

Az M1932-es modell gyakorlatilag a tervező által megálmodott harcjármű-család csúcsát jelentette A tesztek alatt a tervezett elképesztő, 193 km/h-s végsebességet sosem sikerült elérni, viszont stabilan lehetett tartani műúton a 80-, terepen a 48 km/h-s sebességet: ez még a legtöbb mai harckocsinál is gyorsabb és korának összes páncélosát messze túlszárnyalta.

A Modern Mechanics magazin 1932 júniusi számában meg is jelent egy igen optimista, 6 oldalas cikk a típusról (ebből olvasható részlet a Fejlesztések menüpontban is). A típusból elkészítettek egy (igaz, szárny nélküli) prototípust is, amelyet szintén tesztelésnek vetettek alá.

A szovjetek e harcjármű iránt a is érdeklődtek és saját T-27-es harckocsijukból szintén kialakítottak egy hasonló, légideszantos páncélost, ám sem ez, sem az M1932-es nem terjedt el. Christie tovább folytatta a kutatást, megalkotva az M1935A, M1935B, M1936, M1937, M1938, M1941 és M1942-es modelleket, de ezek közül egy sem került sorozatgyártásba.

Miközben az angol cirkláló- és szovjet gyors-harckocsik Christie felfüggesztését használták (pl.: A9 Mark I „Cruiser, A15 Mark VI „Crusader”, BT-5, BT-7, stb.), az amerikai hadvezetés később sem vásárolta meg a mérnök terveit.


Utóélet:

J. Walter Christie 1944-ben hunyt el és hazájában sohasem vált sikeressé, de ekkor már óriási mennyiségben gyártották a Christie-típusú felfüggesztést használót T-34-es harckocsit. A szovjetek a hidegháború alatt később is ezt a jellegzetes, nagyméretű futógörgőkkel felszerelt kialakítást használták, de gyakorlatilag majdnem minden modern harckocsi futóműve is Christie tervein alapul:


Aviadeszantnaja Szamohodnaja Usztanovka 85 „ASzU-85” (páncélvadász):

Bár közvetlenül nem kapcsolódott az M1932 Christie harckocsihoz, az ASzU-85-ös sok tekintetben hasonlított az M1932-esre: mindkét harckocsi lapos, torony nélküli testtel rendelkezett, az orrba épített löveggel és nagy sebességgel haladhatott. Emellett mind az amerikai, mind pedig a szovjet páncélos légideszantos harckocsinak épült (igaz, az ASzU-85-öst hagyományos módon juttatták a célterületre), emellett a szovjet páncélvadász is úszóképes volt.


Műszaki adatok:

Név: M1932 Christie

Típus: (légideszantos) közepes harckocsi

Fizikai jellemzők:

Tömeg: ~ 5,00 t

Hossz: 6,60 m

Szélesség: 2,13 m

Magasság: 1,73 m

Motor: 750 Le-s (Hispano-Suiza HS12, V hengerelrendezésű, 12 hengeres, vízgűtéses)

Legénység: 3 fő

Támadás és védelem:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 37 mm-es löveg (az orrban)

Kiegészítő fegyverzet: 1 db 7,62 mm-es géppuska (Browning, oldalt)

Páncélzat: 6-12,7 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 80 km/h (úton), 45 km/h (terepen), eredetileg tervezett: max. 193 km/h

Hatótávolság: ismeretlen km (az üzemanyagtartály 355 literes)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.