Horten Ho 229

„Csupa szárny, semmi felesleg”


Tervezés:

Ahogy az a honlap több más cikkében is olvasható, az első világháborút lezáró Versaillesi békediktátum megtiltotta Németország számára minden modern harcjármű, köztük minden motoros katonai repülőgép fejlesztését és gyártását, lehetetlenné téve ütőképes német légierő fenntartását.

A megalázó békefeltételek (amelyek később a második világháború kirobbantásának egyik okává váltak) alternatív megoldásokra ösztönözték a veszteseket. A súlyos korlátozások kikerülésének egyik módja a siklórepülők támogatása volt: ezekre hajtómű híján nem vonatkozott a tiltás, ezért például a későbbi német pilóták nagy részét siklókon képezték ki.

Az 1930-as években a német Horten testvérek, Walter és Reimar Horten is csatlakozott egy siklórepüléssel foglalkozó klubhoz, majd saját siklókat terveztek (a harmadik testvér, Wolfram pilótaként életét vesztette a második világháború kezdetén). A két Horten fivér szakított a hagyományos felépítésű siklókkal és ehelyett speciális, csupaszárny-repülőket alkottak. Ezek gyakorlatilag nem álltak másból, mint erősen nyilazott, rendkívül nagy fesztávolságú szárnyakból (rajtuk a szükséges kormányfelületekkel) és egy, az orr-részen található apró kabinból.

A szárny nélküli siklókat nehéz volt irányítani, viszont a törzs hiánya miatt a jármű légellenállása rendkívül alacsony volt, ami növelte a sebességét és a hatótávolságát. Walter és Reimar Horten a második világháború kitörését követően is folytatta a kísérletezést és 1941-43 között megépítettek 4 db Horten H.IV jelű csupaszárny siklót.

Ekkorra a náci birodalom terjeszkedése megállt, sőt, minden fronton védekezésbe kényszerült, amit az ország diktátora, Adolf Hitler rendkívül rosszul viselt. Fokozódó megalomániájától és felsőbbrendűség-tudatától vezérelve tehetséges főtisztjeit hibáztatta a kudarcokért és mindinkább saját beleavatkozott a hadvezetésbe, ami újabb vereségekhez vezetett.

Az egyre nyomasztóbb túlerővel szemben Hitler úgy vélte, hogy a hagyományos (és még mindig sikeres) típusok helyett ”csodafegyverekkel” lehetne megnyerni a háborút: olyan új fejlesztésű járművekkel és fegyverekkel, amelyek teljesítménye minden korábbinál nagyobb, következésképpen az ellenük való védekezés lehetetlen (ld.: V-1-es és V-2-es rakéta).

Természetesen ehhez olyan elvárásokat kellett kiírni, melyek az akkor rendszerben álló típusokkal nem lehetett teljesíteni. Hitler igényét kielégítendő Hermann Wilhelm Göring, a Luftwaffe (német légierő) parancsnoka ezen ámokfutás részeként hirdette meg a 3x1000 programot. A cél egy olyan bombázó megalkotása volt, amely 1000 kg-nyi bombaterhet 1000 km-es távolságra képes eljuttatni 1000 km/h-s végsebességgel. Ezeket a feltételeket ekkor egészen egyszerűen lehetetlen volt teljesíteni, mert már az elvárt sebességre is mindössze egyetlen sugárhajtómű (a Junkers Jumo 004B) volt képes, de ennek megbízhatatlan működése és óriási fogyasztása erősen korlátozta a hatótávolságot.

Ennek ellenére több terv született (pl.: a Focke-Wulf Fw 239) és a pályázók között voltak a Horten testvérek is, akik úgy vélték, megtalálták a megoldást a problémára, noha nem rendelkeztek komolyabb repülőgép-építési tapasztalatokkal, nem volt szakirányú végzettségük és egyetlen tervük sem került sorozatgyártásba.

Mivel hagyományos kialakítású repülőkkel nem lehetett teljesíteni az elvárásokat, a két Horten-testvér egy csupaszárny-repülőt álmodott meg, mivel ezzel a kialakítással minimalizálhatták a gép légellenállását, ami olyan mértékű fogyasztás-csökkenést eredményezett, hogy akár az 1000 km-es hatótávolságot is elérhették.

A minisztérium a H.IX jelű, magán-programként indult tervüket felkarolta és Horten Ho 229 néven megrendelte (a típust néha Gotha Go 229-esként jelölték, utalva az elsősorban siklókat építő Gotha gyár aktív közreműködésére).


Konstrukció:

A Horten Ho 229-es csupaszárny-kialakítása okán nem hasonlított a korabeli repülőkre. A repülő ”törzse” (a központi elem a hajtóművekkel és a pilótafülkével) összehegesztett acélcsövekből és szintén fém burkolatból állt. A lapos és a gép fesztávolságához képest rendkívül rövid, mindössze 7,47 méteres központi elemhez csatlakoztak a szárnyak, amelyek favázat és speciális, többkomponensű, impregnált furnérborítást kaptak: ennek köszönhetően könnyűek voltak, ugyanakkor óriási, akár 12,6 g-terhelést is elviseltek (a modern tesztek alapján ez az építési mód bizonyos fokú lopakodó képességet is kölcsönzött a gépnek). A szárnyak fesztávolsága elérte a 16,76 métert, erősen hátranyilazott alakjuk miatt mégis jelentős sebességet tettek lehetővé.

A csupaszárny-repülők másik - szintén a törzs hiányából fakadó - különlegessége a hagyományos farok hiánya. A vezérsíkok a Ho 229-esnél sem a gép ellaposodó végében kaptak helyet, hanem magukon a nagyméretű szárnyakon. Ez már önmagában megnehezítette a Ho 229-es irányítását, ráadásul a csupaszárny típus nem kapott függőleges vezérsíkokat (ezzel is mérsékelve a gép légellenállását) - emiatt csűrők és légterelő elemek bonyolult rendszerét kellett alkalmazni.

A futurisztikus repülőgéphez eredetileg a legújabb BMW 003-as sugárhajtóműveket tervezték beépíteni, de ezek nem készült el időben, ezért a tesztelést a régebbi Junkers Jumo 004-essel kezdték meg (a használt Jumo 004B hajtóművek egyenként 8,7 kN tolóerő leadására voltak képesek).

A legtöbb második világháborús vadászgéppel szemben a Ho 229-es tricikli-típusú futóművet kapott (egy első és két hátsó futószárral), mivel a hajtóművek nem a pilótafülke előtt, hanem annak két oldalán kaptak helyet. A futószárak magassága eltérő volt: a hátsók lényegesen rövidebbek voltak az elsőnél, ezért a Ho 229-es orra felfelé nézett. A szárnyak magas állásszöge lerövidítette a felszálláshoz szükséges út hosszát, miközben - az orrban található pilótafülke miatt - nem nehezítette meg a leszállást (az egy-hajtóműves dugattyús motoros gépeknél a hosszú motor jelentős holtteret eredményezett).

A leszállópálya hosszát tovább mérsékelték egy (később széles körben elterjedt) fékezőernyővel, amelyet a földet érést követően lehetett kinyitni.

A kezdetleges katapultülésben ülő pilóta feladatául eredetileg csak 2 db 500 kg-os bomba célba juttatását szánták, amit két okra lehetett visszavezetni. Egyrészt az 1000 km-es hatótávolságot a Horten típusa is csak úgy tudta tartani, ha minden feleslegesnek vélt egységtől (így a beépített fegyverzettől is) megszabadultak, másrészt - hasonlóan az Arado Ar 234 „Blitz”-hez - a Horten Ho 229-est is sugárhajtású gyorsbombázónak szánták, amely egyszerűen lehagyja az elfogására küldött vadászgépeket.

A hadügyminisztérium azonban - látva a típus bíztató repülési jellemzőit - a tisztán bombázó Ho 229-est vadászbombázóvá kívánta alakítani: ehhez a gépbe 2 db 30 mm-es (MK 108-as) gépágyút terveztek beépíteni, és lehetővé tenni R4M nem irányított rakéták hordozását.


Szolgálatban:

A repülő első prototípusa, a H.IX V1-es 1944. március 1-én teljesítette első repülését. Ez még nem teljes értékű típus volt, csupán egy sikló (hajtóművekkel nem rendelkezett és nem volt behúzható futóműve), de a tesztek bíztatóak voltak; a repülő relatív könnyen irányíthatónak bizonyult (a jobboldali fotón a V1-es látható). Ezt követően került át a program a Gotha-hoz, ahol több módosítást végeztek. A második (V2-es) prototípus ezért csak 1944 decemberében készült el, ám ezt már sugárhajtóművekkel is felszerelték (a fent említett Jumo 004B-vel, mert az igényelt BMW 003-as még nem állt készen).

A reményt keltő gépre már azelőtt 40 darabos megrendelés érkezett, hogy levegőbe emelkedett volna az első sugárhajtóműves prototípus (erre csak 1945. február 2-án került sor). A tesztelés során enyhe instabilitást észleltek (ez ”megszokott” dolog a csupaszárny repülőkön), de egyéb tekintetben remek teljesítményt nyújtott. Egyes források szerint az egyik tesztrepülés során a Ho 229-es egy harci szimulációt hajtott végre a németek legnagyobb teljesítményű vadászgépével, a (szintén sugárhajtóműves) Messerschmitt Me 262-essel és annál is jobb teljesítményt nyújtott.

A második repülés a V2-essel alapvetően sikeres volt, de leszálláskor a pilóta a túl erősen ért földet és túlságosan korán nyitotta ki a fékezőernyőt, amely megrongálta a típust. Ezt még ki tudták javítani, de 1945. február 18-án, a harmadik repülés katasztrófával végződött.

Mintegy 45 percnyi repülést követően a Ho 229-es egyik (Jumo 004-es) hajtóművel leállt, majd kigyulladt. A tapasztalt tesztpilóta, Erwin Ziller megpróbálta süllyedés közben újraindítani a sugárhajtóművet, de minden kísérlet kudarccal zárult, a prototípus pedig a repülőtér mellett a földbe csapódott: Ziller kizuhant a gépből és két héttel később belehalt a sérüléseibe, a repülő pedig megsemmisült.

Ez óriási problémát okozott, ugyanis ekkora a náci birodalom már a túlélésért harcolt, ami két szempontból is hatalmas csapást jelentett a Horten Ho 229-eshez hasonló típusokra. Egyrészt a németek elveszették a korábban elfoglalt területeket (köztük az északi acélkohókat és a román olajmezőket), másrészt a megmaradt minimális erőforrásokat túlnyomórészt a már meglévő típusok előállítására fordították.

A Ho 229-es programot így is folytatták, de a támogatást jelentősen mérsékelték. A németek ekkor már majdnem minden programot leállítottak, az egyedüli kivételt a Jägernotprogramm résztvevői képezték: olyan (részben fából készült), rendkívül nagy teljesítményű vadászgépek, amelyek a remények szerint szembeszállhattak az óriási túlerőben lévő Szövetséges vadászgépekkel és elpusztíthatták a bombázókat.

E program részeként a Ho 229-es előállításához szükséges gépeket 1945. márciusában a Németország szívében található, ekkor még relatív biztonságosnak számító Friedrichroda városába szállították és megkezdték a V3-as prototípus építését. Ez elődeinél valamivel nagyobb volt, mivel a V3-ast a Ho 229 A-0 nappali (sorozatgyártású) vadászgép modelljének szánták. E típust már a nagyobb teljesítményű Jumo 004C hajtóművekkel és a fent említett 30 mm-es gépágyúkkal kívánták ellátni. Emellett további prototípusok építését is megkezdték: a V4-es a Ho 229-es kétüléses változata volt, a V5-ös az éjszakai-vadász, a V6-os fegyvertesztelésre szánt modell, a V7-es pedig egy kiképzésre szánt (a V4-eshez hasonlóan kétüléses) gépnek készült.

A háború vége miatt ezek egyike sem készült el teljesen, az amerikaiak azonban tudomást szereztek a repülőről, amit bevettek az Operation Paperclip programba (e titkos hadművelet részeként az amerikaiak igyekeztek minden rendkívül fejlett náci programot begyűjteni). A Ho 229-es V1-es (sikló) és V3-as prototípusait sikerült épen megszerezniük (még mielőtt a szovjetek gyűjthették volna be): a gépet ezt követően rövid ideig az Egyesült Királyságban tartották, majd az Amerikai Egyesült Államokba szállították.

A típus zsákmányul ejtése komoly fegyvertény volt az amerikaiaknak, akik technológiai szintje lényegesen elmaradt a nácikétól (felmerült, hogy a repülőt esetleg brit vagy amerikai sugárhajtóművel szereljék fel, de ezek túlságosan nagy méretűek és túl alacsony teljesítményűek voltak).

A Horten Ho 229-es sosem került sorozatgyártásba és az eredetileg választott BMW 003-as hajtóművekkel nem is repült, ugyanakkor korát megelőző technológiája elismerést érdemel. A Horton testvérek még a háború alatt megtervezték a Ho 229-es felnagyított változatának tervezését a 3x1000-nél is ambiciózusabb Amerika Bomber programhoz (H.XVIIIa; ld. jobbra), de ez ugyanúgy nem eredményezett sorozatgyártású gépeket, ahogy az amerikai Jack Northrop (dugattyús motoros) csupaszárnyú gépei. Az 1980-as években a megmaradt V3-as prototípust a Northrop-Grumman szakemberei vizsgálták, ebből merítve ötleteket a világ máig egyetlen sikeres (lopakodó) csupaszárny repülőgéphez, a B-2 „Spirit”-hez. A Ho 229-es rendkívül rossz állapotú V3-as prototípusának felújítása jelenleg folyamatban van, de 2008-ban a Northrop-Grumman egy TV-sorozat kedvéért elkészítette a Ho 229-es (röpképtelen) másolatát (ebből egy évvel később filmet is készítettek Hitler lopakodó vadásza címmel).


Műszaki adatok:

Név: Horten Ho 229 V3

Típus: (kísérleti, csupaszárny) vadászbombázó repülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 7,47 m

Fesztáv: 16,76 m

Magasság: 2,81 m

Szerkezeti tömeg: 4.600.kg

Max. felszálló tömeg: 6.912.kg

Motor: sugárhajtóműves, 2 db, egyenként 8,7 kN tolóerejű (17,4 kN összteljesítményű) (Junkers Jumo 004B)

Személyzet: 1 fő

Fegyverzet: (tervezett:) 4 db 30 mm-es gépágyú (Mk 103), lehetőség maximum 1000 kg-nyi bomba vagy R4M nem irányított rakéták hordozására

Teljesítmények:

Végsebesség: (számított:) 977 km/h

Csúcsmagasság: (számított:) 16.000.m

Emelkedőképesség: (számított:) 1320 m/perc

Hatótávolság: (számított:) 1900 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.