DRB 52

„A háború szolgálatában”


A vállalat:

Ahogy az az Elfnet.hu más gőzmozdonyokkal foglalkozó cikkeiben is olvasható, a gőzmozdonyok óriási hatást gyakoroltak számos ország fejlődésére, mivel lehetővé tettél munkások és áruk nagy mennyiségben, nagy távolságra, relatív olcsón történő szállítását. Ez különösen fontos volt a hatalmas területű, minimális infrastruktúrával rendelkező országokban (pl.: az Amerikai Egyesült Államokban, Indiában vagy Oroszországban), de a fejlett európai nemzetek növekedéséhez is érdemben hozzájárult.

Németországban már a mai értelemben vett állam 1871-es megalakulása előtt is használta vasúti járműveket, az első gőzmozdony-vonalat pedig 1935. december 7-én nyitották meg. A XIX. század első felében a német vasútépítés több korlátozott hosszúságú vonalat takart, mivel az önálló német államok nem törekedtek a vonalak összekapcsolására és sokan fenntartásokkal viseltettek az új közlekedési formával szemben. Az 1840-es években azonban államosították a német vasútvonalakat és megkezdődött egy egységes vonalhálózat kiépítése (ezt részben a katonai igények indokolták).

A németek által használt korai mozdonyok és szerelvények a Brit Birodalomból származtak (német neve ellenére ilyen volt az első sikeres németországi gőzmozdony, az Adler is), de a gyorsan növekvő német vasúthálózat kiszolgálására hamarosan német mozdonygyárak alakultak. A német államok egyesülését követően megkezdődött a nagyszámú önálló állami- és magán-vállalat egyesítése egyetlen állami vasúttársaságban. Ez lassú, több évtizedes folyamat volt, amelyet kezdetben nem elsősorban a személy-, hanem a teherszállítás fűtött: a század végére Németország egy gyors ütemben növekvő, fejlett, egyre komolyabb erőt képviselő állammá vált, amely igyekezett beérni a két korabeli szuperhatalom, a Brit Birodalom és Franciaország erejét.

Idővel Németország vidéki területeit is behálózták a vasútvonalak, amely komoly segítséget jelentett az első világháború alatt, lehetővé téve milliónyi katona gyors mozgatását a frontok között. Az első világháború után, 1920-ban Németországban megalapították a Deutsche Reichsbahn-t, a német állami vasúttársaságot, amely egyesítette az összes még önálló vasút-üzemeltető társaságot.

Ezzel a lépéssel sikerült befejezni a rendkívül elhúzódó egységesíteni folyamatot, de még mindig problémát okozott a rendkívül sokszínű járműállomány: egyedül mozdonyból több mint 200 típus állt rendszerben, ez pedig óriási megterhelést jelentett, ezért 1925-ben az addigi BR rendszert felváltotta az új, egységes DRG rendszer (Deutsche Reichsbahn-Gesellschaft; német birodalmi vasúttársaság).

Az első mozdony, amely az új rendszert használta, az 1926-tól gyártott DRG 1-es osztály volt, amelyet további személyvonatok követtek. Az 1930-as években a náci párt jutott hatalomra Németországban, de a világgazdasági válságot követő fellendülés és az újrafegyverkezés miatti állami költekezés következtében az ország gazdasága ismét gyors ütemben erősödött. Ezt kiszolgálandó a személyszállításra tervezett mozdonyok mellett 1936-ban elkészítették a DRG 45-ös osztályú, 2-10-2 tengelyelrendezésű mozdonysorozatot, amely Németország legerősebb gőzmozdonyává vált, de mindössze 28 példány készült belőle.

A náci vezetés ekkor már aktívan készült egy újabb európai háborúra, amelyhez többek között számos nagy teljesítményű mozdonyra volt szükségük, ezért 1939-ben megkezdték DRB 50-es sorozat előállítását, amely 2-10-0 kerékképletével szintén jelentős terhek vontatására volt képes, de egyszerűbb volt, ezért lényegesen nagyobb mennyiségben gyárthatták.

Számos gyárban összesen 3164 db 50-es sorozatú tehermozdonyt építettek, de a második világháború kitörését követően nyilvánvalóvá vált, hogy az elfoglalt területek és az egyre hosszabbra nyúló ellátási vonalak kiszolgálásához az akkori 44-es, 50-es és 86-os sorozatok túlságosan drágák. A megoldást az 50-es sorozat továbbfejlesztett változata, a DRB 52-es sorozat (DR-Baureihe 52-es) jelentette.


Konstrukció:

A DRB 52-es sorozat gyakorlatilag a korábbi 50-es sorozat továbbfejlesztett változata volt, de ebben az esetben ez nem nagyobb teljesítményt takart (a mozdony névleges teljesítménye a korább 1625 lóerőről 1598 lóerőre csökkent), hanem közel azonos képességek mellett lényegesen egyszerűbb gyártást.

Emiatt a DRB 52-es nem csupán elődje 2-10-0 (oOOOOO) kerék-elrendezését vette át, de a 850 mm-es futókerék-átmérőt és az 1400 mm-es hajtókerék-átmérőt is, akárcsak a közel 23 méteres teljes hosszt és a tengelyek közötti 9,2 méteres távolságot is.

A legfontosabb tervezési elv az egyszerűsítés volt: amit lehetett, elhagytak (pl.: a DRB 50-esen alkalmazott víz-előmelegítőt és füstterelő lapokat, illetve több alkatrész szerepét egy-egy új elem vette át.

Az egyszerűsítés másik fontos eleme az értékes fémek, különösen a réz kiváltása volt. A 86,9 tonnás 50-es sorozat tömegéből 2358 kg-ot a felhasznált réz tett ki, csakhogy a jó minőségű rézből a náci Harmadik Birodalomban súlyos hiány volt. Az 52-es sorozat ezt a tervezési feladatot sikeresen megoldotta: az eredeti mennyiség kb. huszadát, mindössze 126 kg-nyi rezet használt (a típus gyakorlatilag tisztán acélból készült).

Az üresen 75,9 tonnás (84 tonnás menetkész tömegű, szerkocsival 102,7 tonnás) DRB 52-es mozdonyok eredeti, kb. 6000-es alkatrész-számát is sikerült jelentősen (20%-kal) csökkenteni.

A DRB 52-es (síktűzszekrényes) kazánja 16 bar gőznyomást biztosított, ez a kéthengeres meghajtással maximum 80 km/h-s sebességig gyorsíthatta a mozdonyt, amelyet Heusinger-Walschaert típusú vezérművel szerelték fel.


Életút:

A DRB 52-es sorozat 1942-ben jelent meg, feladata a korábbi 50-es sorozat kiváltása volt. A gyártási tervben havonta 500 mozdonyt irányoztak elő, ami hihetetlenül magas szám, azonban a Harmadik Birodalom ekkor érte el hatalma csúcsát: az elfoglalt európai területek mozdonygyárait is e sorozat előállítására kötelezték (a németek erre a célra nagyszámú kényszermunkással duzzasztották fel egyes üzemek személyi állományát) - összesen 13 üzem építette a mozdonyt.

Németországban a típust a Borsig, a Henschel, a Jung, a Krauss-Maffei, a Maschinenbau und Bahnbedarfs AG, a Maschinenfabrik Esslingen és a Schichau-Werke állította elő, míg a birodalomhoz csatolt Ausztriában a LOFAG, Csehországban a Skoda, Franciaországban az EMGG, a felosztott Lengyelországban pedig a DWM Posen és az Oberschlesische Lokfabrik Krenau. A tervezett ütemet ennek ellenére nem sikerült elérni (három hónap kellett az 500 legyártott példány eléréséhez), de ezt később sikerült felfuttatni.

A DRB 52-esek kiválóan megfeleltek ebben a feladatkörben. Többségüket nem Németországban, hanem Európa-szerte alkalmazták. Elsődleges felhasználási területük a Szovjetunió volt, ahol hatalmas számban használták, a szabványos, 1435 mm-es nyomtávolság helyett a Szovjetunióban alkalmazott 1524 mm-es nyomtávolsággal - ebben előnyt jelentett számukra, hogy a DRB 50-es áttervezésének részeként figyelembe vették az extrém hidegben történő üzemelést (kifejezetten a kommunista országban tapasztalatait felhasználva).

A DRB 52-es sorozat az ún. Kriegslokomotiven (német; ~ háborús mozdonyok) közé tartozott, azonban darabszáma még a DRB 50-esét is felülmúlta: összesen több mint 6000 (egyes források szerint több mint 7000) db DRB 52-est építettek, ezáltal a típus az egyik legnagyobb számban előállított gőzmozdonnyá vált.

Eredetileg e mozdonyokat rövid idő alatt gyártották és kifejezetten a háború alatti szállításra tervezték, de darabszámuk miatt számos példány működőképes állapotban került a győztesek kezébe. A Szovjetunió ezeket begyűjtötte, de hamarosan a kommunisták számára is nyilvánvalóvá vált, hogy a megszállt országok is szükségük van mozdonyokra, ezért több százat eladtak számukra. Az addig Németország, Törökország, Románia és Norvégia által is használt típusból 54 db így került Csehszlovákiában, 200 db a Német Demokratikus Köztársaságba (Kelet-Németországba), valamint 100 db Magyarországra. A keleti blokkban a DRB 52-esek még hosszú ideig szolgáltak: Magyarország csak az 1960-as években vette át a mozdonyokat, amelyeket évtizedeken át üzemeltettek - Jugoszláviában egészen annak 1990-es évekbeli felbomlásáig, Lengyelországban pedig 1999-ig.

A DRB 52-es sorozat sohasem vált olyan ismert és kedvelt típussá, mint például az amerikai Big Boy tehermozdonyok, ennek ellenére több ország második világháborús és azt követő vasúti teherszállításában kulcsfontosságú szerepet játszott (az Amerikai Egyesült Államok USATC S160-as típusú gőzmozdony-sorozata hasonló célt szolgált). A Kelet-Németországba került DRB 52-eseket az 1960-as években DR 52.80-asakká építették át. A DRB 52-es mozdony-osztályból számos példányt megőriztek, egyedül Magyarországon három kerülte el a bontót.


Műszaki adatok:

Gyártó: Deutsche Reichsbahn (BRD), 13 gyár

Típusnév: 52

Típus: (háborús) teher-gőzmozdony

Darabszám: több mint 6000 db

Fizikai jellemzők:

Hossz: 13,6 m

Szélesség: ismeretlen m

Magasság: 4,40 m

Tömeg: 75,9 t (szerkocsival 102,7 t)

Tengelyelrendezés: 1'E | 2-10-0 | oOOOOO

Nyomtávolság: 1435 mm

Hajtókerék átmérője: 1400 mm

Hajtómű:

Hajtómű típusa: gőzüzemű (2 hengeres)

Teljesítmény: ismeretlen kN

Legnagyobb megengedett sebesség: 80 km/h

Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2018 | Minden jog fenntartva.