ALCO Union Pacific 4000

„A legnagyobb fiú”


A vállalat:

Amikor a britek a birodalomhoz csatolták az amerikai kontinensen alapított kolóniájukat, a terület még minimális európai lakossággal rendelkezett és az első államok kivétel nélkül partközelben terültek el, ahol kevésbé kellett tartaniuk az indiánok támadásaitól és ahová könnyebb volt az anyaországból érkező utánpótlás szállítása.

Az idő előrehaladtával az európaiak újabb és újabb területeket hasítottak ki a ”vad nyugatból”, lassanként egyre beljebb törve a kontinensbe. Az Amerikai Egyesült Államok területi növekedése azonban új problémát eredményezett: a részben sűrű növényzettel borított, infrastruktúra nélküli régióban csak rendkívül lassan lehetett haladni. A lovaskocsiknál ugyan a postakocsik vagy az 1960-tól rövid ideig üzemelő Pony Express (váltott lovas expressz-levélszolgálat) lényegesen gyorsabb volt, de az üzenetek így is rendkívül lassan jutottak el a keleti parttól a nyugati partig, az áruszállítás pedig még lassabb és drágább volt.

Az Amerikai Egyesült Államok fejlődésében ezért kulcsszerepet játszott a vasút terjedése. A sínek lehetővé tették hatalmas mennyiségű áru, állat és személy relatív gyorsan és megbízható mozgatását. Az építkezések ráadásul felszívták a munkaerőt és az állomások gyakran városok alapjaiként is szolgáltak, hiszen komoly előnyt jelentett, ha az adott település közvetlen vasúti kapcsolattal rendelkezett.

Ennek köszönhetően amíg az 1800-as évek első két évtizedében csupán néhány kísérleti vasútvonal épült az Amerikai Egyesült Államokban, az 1830-60-as években szinte robbanásszerű fejlődés következett be.

Az ország különbözött a fejlett, de relatív kis területű európai országoktól, mivel a hatalmas területen párhuzamosan számos cég épített új vonalakat és üzemeltetett vasúttársaságokat, ráadásul ezek több különböző nyomtávolságban épültek (északon több évtizednyi üzemelést követően a világ nagy részében használt 1435 mm-es ”normál” nyomtávolság terjedt el, de sokáig délen az 1524 mm-es széles nyomtáv számított meghatározónak).

A XX. század kezdetére az Amerikai Egyesült Államok vasútépítési láza lecsengett és a mind nagyobb volumenű igény miatt az első világháború végére már 370000 km-t is meghaladó amerikai vasúthálózaton egyre inkább előtérbe került a hatékonyság.

A szolgáltatók és maguk a gyártók is számos összeolvadáson mentek keresztül (az 1901-ben alakult American Locomotive Company, röviden ALCO mozdonygyártó például nem kevesebb, mint 8 mozdonygyártót egyesített). Ezzel párhuzamosan a mozdonyok is egyre nagyobbá és erősebbé váltak, hogy mind nagyobb mennyiségű árut szállíthassanak.

A legnagyobb amerikai mozdonygyártók ekkor a Baldwin és az ALCO voltak, amelyek egymás után mutatták be mind nagyobb járműveiket. Az ALCO többek között a 4-8-2 tengelyelrendezésű Mohawk, a 4-8-4 elrendezésű Niagara, majd a 4-6-6-4 elrendezésű Challenger mozdony-sorozatokat gyártotta, mielőtt megalkotott volna egy még ennél is nagyobb típust. Utóbbit hivatalosan 4000-es sorozatként jelölték, a megrendelő Union Pacific-ra (a legnagyobb amerikai vasúttársaságra) utalva gyakran UP vagy Union Pacific 4000-ként, de az egyik építés alatt álló példányra egy munkás krétával a Big Boy (angol; nagyfiú) becenevet írta, ami rajta ragadt a típuson.


Konstrukció:

A Union Pacific 4000-es hatalmas mozdony volt. A típus hagyományos felépítésű teher-gőzmozdonynak számított: egyszerű, henger alakú testtel, hátsó vezetőfülkével és vontatott szerkocsival, de a sorozat minden dimenziója elképesztően nagy volt. A mozdonyok magassága elérte a 4,94 métert, teljes hossza pedig a szerkocsival a 25,99 métert (a szerkocsival a jármű teljes hossza 40,47 métert tett ki).

A Big Boy egyedi tengelyelrendezéssel rendelkezett: a mozdony tömege méretének megfelelően óriási, 345 tonna volt (ráadásul ehhez még hozzájött a 197 tonnás szerkocsi, ami feltöltve 567 tonnás össztömeget eredményezett). Ekkora tömeg már óriási megterhelést jelentett volna a kerekeknek, ezért a 4000-es sorozat a korábbi 4-6-6-4-es tengelyelrendezés helyett 4-8-8-4-es tengelyelrendezést kapott.

Ez azt jelentette, hogy a mozdony frontrészén 2 db normál méretű kerekekkel rendelkező tengely kapott helyet (a vezetőkerekek átmérője 914 mm volt), míg a teher túlnyomó részét a két blokkot alkotó négy-négy tengely viselte (a hajtott kerekek átmérője 1727 mm volt). A mozdony végére további két tengely került, a szerkocsi 7 tengelyes volt, amiből a kocsi hossza miatt az első kettő tengely forgózsámolyos kialakítású volt (a korábbiaknál több kerék miatt a mozdony maximális tengelyterhelése 31 tonnára csökkent).

Rendkívüli hossza miatt a 4000-es sorozat európai Mallet típusú, tagolt futóművel rendelkezett. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a Big Boy mozdonyok két szekcióból álltak. A hátsó rész 4+8 keréeke közvetlenül a mozdonyra épült, az első 4+8 kerék viszont egy önálló forgózsámolyba csatlakozott, ami lehetővé tette, hogy kanyarokban a mozdony eleje kiforduljon, miközben a forgózsámoly követte a sín görbületét.

A Union Pacific és az ALCO által közösen tervezett Big Boy-ok az előd Challenger-re épültek, de annál nagyobb méretben, ami még nagyobb teljesítményt tett lehetővé.

E mozdonyok elődeikhez hasonlóan négy hengerrel rendelkeztek, de a dugattyúk átmérőjét 533 mm-ről 603 mm-re növelték (a dugattyúk 813 mm-es lökethosszán nem változtattak). A 4000-es sorozat égéstere 14 négyzetméter alapterületű volt, a gőznyomás elérte a 21,1 bar-t. A Big Boy gőzmozdonyok széntüzelésűek voltak, a szerkocsival maximum 25,4 tonnányi szenet és 94,9 köbméternyi vizet szállíthattak.

A Union Pacific 4000-es sorozat egyik különlegességét az adta, hogy bár hatalmas mennyiségű áru vontatására szánták hegyi vonalakon (ahol a sebesség helyett óriási vonóerőre volt szükség), sík terepen is nagy sebességet kellett tartania, hogy versenyképes legyen más mozdonyokkal. A Big Boy-ok ennek köszönhetően 6290 lóerős teljesítménnyel rendelkeztek, indításkor vonóerejük 602,18 kN-t tett ki. Mindez 112 km/h-s maximális engedélyezett sebességet tett lehetővé, de a járművet úgy tervezték, hogy akár 130 km/h-s sebességgel is haladhasson.


Életút:

A Big Boy iránti igény az 1930-as években jelent meg, mivel a Union Pacific fővonala keresztülhaladt a Wasatch-hegységen, ahol a pálya nagy (helyenként 1,14%-osnál is nagyobb) emelkedőkből állt. Ahogy nőtt a vasúti szerelvények tömege, idővel már a legnagyobb új építésű Union Pacific Challenger mozdonyok sem tudták egymaguk elhúzni a teljes szerelvényt ezeken a szakaszokon, ezért kénytelenek voltak egy második mozdonyt csatolni a szerelvény elé, ami drága és időigényes volt (a hegy túloldalán a feleslegessé vált második mozdonyt hátrahagyták). A Union Pacific 4000-es sorozat ebben a feladatkörben kiválóan megfelelt: még a legnagyobb, 1,5%-os emelkedőn is képes volt egy 100 kocsiból álló (3660 tonna tömegű) szerelvényt egymaga elvontatni.

Megépítésekor a Big Boy mozdonyok voltak a világ legnagyobb és legnehezebb hagyományos gőzmozdonyai, amely címet a mai napig viselik. Óriási méretük miatt a 4000-es sorozat alacsony példányszámban készült: az ALCO mindössze 25 egységet gyártott, ebből 1941-ben két blokkban 10-10 mozdonyt (4000-4019 sorozatszámmal), majd 1944-ben még további 5 mozdonyt (4020-4024).

A hatalmas és korában kiemelkedően erős 4000-es sorozat mindezek ellenére nem személy-, hanem tehermozdony volt, amelyet az Amerikai Egyesült Államokban nem ritka rendkívül hosszú szerelvények vontatására terveztek. A típus debütálását követően hatalmas mennyiségű árut szállított, mert a második világháború alatt elképesztő mennyiségű katonák és felszerelést, valamint egyéb árut kellett az ország különböző pontjaiból a kikötőkbe szállítani, hogy áthajózhassák őket a Csendes-óceáni és európai hadszíntérre.

A Big Boy mozdonyok ebben a feladatkörben kiválóan megállták a helyüket, de óriási méretük miatt egyedül a Union Pacific üzemeltette őket és a mozdonyhoz külön (rá méretezett) fordítókorongot kellett építeni (lévén a korábbi, rövidebb mozdonyokra tervezett fordítókorongokról a jármű lelógott volna).

A Big Boy hatalmas mérete miatt máig ismert mozdonynak számít, ennek ellenére relatív rövid ideig használták. A típus kétségtelenül kiemelkedő gőzmozdonynak számított, amely a második világháború alatt jó szolgálatot tett, de a háború után az Amerikai Egyesült Államokban meredeken emelkedett a közúti forgalom, miközben a vasúti szállítás részaránya csökkent. A 4000-es sorozat az egyik utolsó nagy gőzmozdony volt, mivel a világháborút követően egyre nagyobb teret hódítottak maguknak a villamos- és dízel-üzemű mozdonyok, amelyekkel az elavult gőzmozdony hatékonyságban nem tudott versenyezni.

A 4005-ös számú Big Boy-t kísérletképpen átalakították olajtüzelésűre, de ez (ellentétben az előd Challenger mozdonyokkal) nem volt sikeres, mert a hatalmas, egybefüggő tűzteret ilyen módon nem sikerült egyenletesen fűteni (a 4019-es mozdonyon később végzett fejlesztések sem voltak sikeresek).

Miután a Union Pacific fővonalát átépítette, amelynek részeként a Sziklás-hegységen áthaladó legmeredekebb szakasz emelkedését a felére csökkentették, a Big Boy-ok a korábbi 3660 tonna helyett már akár 6100 tonnányi szerelvényt is képesek voltak elvontatni (már azt megelőzően is több alkalommal növelték a maximális megengedett vontatási tömeget, egészen 4040 tonnáig), de ekkor a típus már egyértelműen elavultnak számított.

A Union Pacific 4000-es sorozatot kiszorították az új amerikai dízel-elektromos mozdonyok: a Big Boy-ok utoljára 1959. július 21-én szállítottak menetrendszerűen árut, igaz, 4 példányt 1961-ig működőképes állapotban tartottak (a típus erejét mutatta, hogy az egy ilyen mozdony által elhúzott szerelvényeket a vasúttársaság csak öt dízel-elektromos mozdonnyal tudta kiváltani).

A máig ünnepelt Big Boy mozdonyok közül nyugdíjazásukat követően 17-et lebontottak, 7 egység (4004, 4005, 4006, 4012, 4017, 4018 és 4023) az Amerikai Egyesült Államok területén szobormozdonyként kiállítva látható, a 4014-es egységet viszont a Union Pacific működőképes formában újjáépíti. A munkálatok 2016-ban kezdődtek, a vállalat reményei szerint 2019-ig, a transzkontinentális (az Amerikai Egyesült Államok keleti és nyugati partját összekötő) vasútvonal 150 éves évfordulójáig sikerült befejezni a világ legnagyobb gőzmozdonyának rekonsturkcióját.


Műszaki adatok:

Gyártó: American Locomotive Company (ALCO)

Típusnév: Union Pacific 4000 „Big Boy” (nagyfiú)

Típus: teherszállító gőzmozdony

Darabszám: 25 db

Fizikai jellemzők:

Hossz: 25,99 m (szerkocsival 40,47 m)

Szélesség: 3,40

Magasság: 4,94 m

Tömeg: 345,6 t

Tengelyelrendezés: (2'D)D2' | 4-8-8-4 | ooOOOOOOOOoo

Nyomtávolság: 1435 mm

Hajtókerék átmérője: 1727 mm

Hajtómű:

Hajtómű típusa: gőzüzemű (4 hengeres)

Teljesítmény: 6290 Le (602,18 kN-os indításkori vonóerő)

Legnagyobb megengedett sebesség: 112 km/h (130 km/h)

Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2018 | Minden jog fenntartva.