Chicago Express

„Gazdasági lecke 1: a pénzemberek irányítják a fejlődést”


Körítés:

Észak-Amerika egykori lakóit indián gyűjtőnév alatt szokás emlegetni - megemlékezve Cristóbal Colón (gyengébbek kedvéért - Kolumbusz Kristóf) baklövéséről. A főleg halászó és bölényekre vadászó elszigetelt kultúráknak akkor alkonyult be, amikor az európai nagyhatalmak (Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Spanyolország, Svédország, stb.) kikötött és erőteljes gyarmatosításba kezdett. Az indiánok számára főleg az angolok jelentették a problémát, hiszen például a spanyolokat és portugálokat lekötötte Dél-Amerika évezredes civilizációinak módszeres felszámolása (ld. Tikal esete). A kezdeti próbálkozások nem voltak túl sikeresek, de a XVII. századra megkezdődött egy erőteljesebb bevándorlás, amelyben az angol puritánok végre megvetették a lábukat. Az olyan unalomig ismételt epizódok, mint az indiánok kiszorítása vagy az Amerikai Egyesült Államok létrehozása elég sokáig tartott, de mellettük, utánuk lezajlott egy legalább ilyen fontos, ám kevésbé népszerű folyamat is.

A bevándorlók áradata egyre beljebb tört utat az addig jóformán érintetlen területekre, hogy saját városokat alapítsanak. A kialakuló ipar és a mezőgazdaság is hatalmas mennyiségben ontotta a különböző árucikkeket, melyeket aztán el kellett juttatni az egyes városokhoz. Az összefüggés triviális volt: aki uralja a szállítás módját, az nagyobb vagyonra és hatalom tehet szert. Innentől már a feladat is adott volt: a megfelelő vasútépítő cégeket kellett összeboronálni azokkal a tőkésekkel, akik részvények vásárlásával támogatták az adott vállalatot, cserébe pedig osztalék formájában igyekeztek lefölözni a hasznot. Ezzel kezdetét vette egy őrült vesszőfutás, melyben mindent a vasútvonalak építésének rendeltek alá.

A Chicago Express-ben minden játékos egy-egy pénzembert irányít, akik egy célja van - milyen meglepő - az, hogy sok pénzükből még többet csináljanak. Bár jóval előnyösebb pozícióból kezdünk, mint azok a nincstelen, akik a jobb élet reményében érkeznek (és talán éppen a mi vasutunk építésébe halnak bele), de azért nem egyszerű a dolgunk. Sőt, kifejezetten bonyolult. Ez persze a borítón nem tükröződik. A dobozon csupán egy zsúfolt képet láthatunk, melyen egy hatalmas mozdony látható a chicagoi központi állomáson, a szénevő fémszörnyeteg előtt pedig öltönyös-cilinderes urak és hasonlóan elegáns hölgyek láthatóak - egy sosemvolt idill a XX-ból. A gőzmozdony jó ötlet, de talán kicsivel kevesebb részlet hatásosabb lett volna, ám ezt a jelek szerint a készítők nem így gondolták.

Ez a mentalitás tükröződik belül is: a széthajtható játéktéren nem csak egy festmény fotója és a fél’ Amerikát jelképező hatszögletű területek kaptak helyet: van itt pontszámláló rész és három iparváros fejlődési mutatóit is figyelemmel kísérhetjük (sajnos városonként csak egyet). Több további részlet között a legérdekesebb egyértelműen a három „forgatható mutató”, melyek a játékosok akcióihoz elengedhetetlenek (és nem mellékesen hasonlítanak egy gőzmozdony műszereihez). Persze ez még csak a kezdet, hiszen kapunk vasút-társaságonként egy táblát, különböző részvényeket, az ezek beszerzéséhez elengedhetetlen játékpénzt, házakat, játékbélyegnek nevezett kis izéket, száznál is több mozdonyt (nem, vontatható kocsit egyet sem) és végezetül eredményjelző követ (ami a nevével ellentétben festett fából van). A kellékek minőségével többnyire nincsen gond, bár az öt játékbélyeg elég kicsi, a pénz és az értékpapírok viszont kifejezetten bénák: nem elég, hogy papírvékonyak, a pénz még kicsi is. A három tekerhető mutató jó ötlet, de az már korántsem, hogy a játékos állítsa őket össze, mivel így könnyen széteshetnek, szétgurulhatnak. Persze ettől a játék még játszható és a nyomtatás minőségére nincs panasz (meg vicces Wasingtont abban a korban látni, amikor még egy ház sem állt), de azért még van hová javulniuk (az ellen is tehettek volna, hogy ezt a sok dolgot ne négy fakkba kelljen beszórni).


Egy menet:

A Chicago Express nem elképesztően bonyolult társasjáték, de annyi minden van rajta, hogy aki első látásra dönt, az könnyen arra a megállapításra jut, hogy jobb el sem kezdeni (igaz, még így is jóval egyszerűbb, mint a kizárólag kártyákból álló Dominion). A játék során úgy kerekedhetünk a többiek fölé, hogy minél nagyobb vagyonra teszünk szert. Ehhez vásárolnunk kell a vasút-társaságok részvényeiből, majd az adott társaságot a csúcsra kell juttatnunk. Egy körben háromféle dolgot tehetünk: licitálhatunk, építhetünk vagy fejleszthetünk egy adott területet. A licitálás - mint azt a neve is mutatja - azt jelenti, hogy a játékosok megpróbálnak megvenni egy részvényt. Az adott részvény azé lesz, aki a legtöbbet hajlandó fizetni érte. Ha valaki nem akar nagyobb összeget mondani, mint az előtte szóló, akkor passzolhat, azaz kiszáll a licitből. Az, aki megnyeri a licitet, befizeti a pénzt az adott vállalat tartójára, majd elveszi a részvényt. Innentől kezdve a részvényéért minden osztalék-fázisban pénzt kap, fejlesztéskor pedig felhasználhatja a társaságba fektetett összeget.

Miután a játékos részesedést szerzett egy vagy több vállalatban, fejlesztheti azokat (mivel ettől nő a bevétele, ez elemi érdeke). Mindenekelőtt - a szabályokat betartva - a játékos építheti saját vasút vonalát (azaz a hexagonális területekre összefüggő mozdony-sorokat tehet le. Az építkezés pénzbe kerül: azt, hogy pontosan mennyibe, a területeken található vörös negatív számok jelzik. Az építkezés nagyobb jövedelmet jelent: a területek értékét a pozitív fekete számok jelzik. A nagyobb népsűrűségű városokban ez több pontot jelent. A területek értékét a harmadik típusú akcióval, fejlesztéssel is lehet növelni: bármilyen terület fejleszthető (város éppúgy, mint hegy vagy erdő), valamint a legnagyobb iparvárosok esetében ez tovább is növekedhet (Pittsburg-nél például kettesével nő a szám).

Az akciók elvégzése a három tekerhető mutatón is megjelenik - minden adott típusú akció egyel tolja arrébb a mutatót. Ha egy mutató eléri a vörös mezőt, akkor onnantól kezdve az adott akció nem választható. Ha két típus is eléri ezt az állapotot, akkor osztalék-fázis következik be, azaz a kört addig felfüggesztik, amíg kiosztásra nem került a társaság nyeresége. Minden részvényért osztalék jár, melyet több tényező befolyásol (például mindent felfelé kerekítenek). Ezután minden mutatót vissza kell állítani a kezdőponthoz, majd az éppen soron következő játékos folytathatja a körét. A fentebb leírtakat addig kell ismételni, amíg négy feltétel közül legalább egy bekövetkezik: három helyen elfogynak a mozdonyok, a házak, a részvények, vagy Detroit túl nagyra nő (érdekes kérdés, hogy ez utóbbi miért baj).

Az utolsó osztalék-fázis után következik a végső összesítés, majd következik a győztes kihirdetése. Természetesen ez csak a Chicago Express zanzásított változata, mivel jó néhány egyéb dolog is bekavar (pl.: Chichago-fázis, Wabash-társaság, stb.), de erre itt nem térünk ki. Emiatt a játék eléggé hosszadalmas, főleg akkor, ha először játszunk vele - ennek tudatában kissé optimista feltételezés, hogy egy menet egy óra alatt lemegy (hat új játékosnál inkább két óra).


Apróságok:

A Chicago Express egy meglepően ”tömör” játék, de sajnos inkább negatív értelemben (magyarul zsúfolt). Annyi apró kelléket, szaknevén bigyót kapunk hozzá (házacskák, mozdonyocskák, +50-es lapocskák, satöbbicskék), hogy fönnáll a veszély, valami becsúszik a kanapé alá, a szekrény mögé (a játék aljára rá is nyomtatták, hogy csak 12 éves kor felett játszunk vele).

Az újdonság erejével sincs minden rendben. Vonatos-építgetős játékból sem ez az első (ld. Ticket to ride), de ha szemügyre vesszük a 2002-es Age of Steam nevű játékot, kissé túlzott hasonlóságokat (egyezéseket) találunk (hogy ne használjuk a pofátlan lopás kifejezést).

Az sem túl szép dolog, hogy a dobozon Harry Wu neve olvasható, csakhogy (amint erre a hátlap is felhívja a figyelmünket), volt még egy grafikus úriember is a csapatban, nevesül Michael Menzel. Bár őt még el lehet annyival mismásolni, hogy csak azokat tüntetik fel, akik magának a játéknak a kifejlesztésében részt vettek, de még akkor is hiányzik a Chicago Express létrejötténél bábáskodó Bernd Dietrich. Ez persze kicsinység és a játék értékéből nem von le, de azért jobb lett volna, ha a nevük a borítón díszelegne.

Azért nem csupa hibából áll a Chicago Express: az öt játékbélyeg például mind egyedi, nem csak színüket és nyomtatásukat, de alakjukat tekintve is. Az már más kérdés, hogy alig lesz rájuk szükség, de mindenképpen piros pont jár érte. Az is érdekes, hogy a máshol (pl.: Alhambra) jóformán felesleges tartó itt megfordítható, a másik oldalon pedig más elrendezésű (ezen az elemen lehet gyűjteni a társaság értékeit, azaz a részvényt, a pénzt és a mozdonyokat). Itt sincs szükség rá, meg lehet lenni a tábla nélkül is, de jópofa.

Fentebb az Age of Steam társasjátékot emlegettük, de a Chicago Express létrejöttében egy másik játéknak is komoly szerepe volt. Ez pedig a 2007-es Wabash Cannonball volt, melyet iOS-re adtak ki (futtatható az Apple iPhone és iPad készülékeken), így ezt gyakorlatilag kiegészítőnek, de legalábbis elektronikus változatnak tekinthetjük. Emellett a cikk megírásáig egyetlen nem túl vastag kiegészítő jelent meg (Chicago Express: Narrow Gauge & Erie Railroad Company, 2009).


Tippek, trükkök:

A Chicago Express-ben több lehetőségünk van arra, hogy a meccs a mi szájízünk szerint érjen véget, de annyi mindentől függ a győzelem, hogy jóformán lehetetlen egyetlen ideális stratégiát megalkotni:

1.: A valósággal ellentétben e játékban érdemes minél magasabb áron venni a részvényeket, mivel így növeljük a később elkölthető összeget.

2.: Ha van lehetőségünk, vásároljuk fel egy társaság összes részvényét, így más nem szólhat bele a fejlesztésbe és a profitot sem kell megosszuk.

3.. Mindenképpen fejlesszük a társaságunkat, mivel enélkül nem nő szignifikánsan a bevétel.

4.: Vásároljunk be magunkat több társaságba, így olyanért is kapunk osztalékot, amiért a kisujjunkat sem mozdítottuk.


Adatok:

Kiadó: Queen Games

Típus: tőzsde-elemmel rendelkező gazdasági-stratégiai társasjáték

Játékosok száma: 2-6 fő

Megjelenés éve: 2007

Tervező: Harry Wu (+ Bernd Dietrich és Michael Menzer)

Egy menet hossza: 60 perc

Ajánlott: felsősöknek, gimnazistáknak, azoknak, akik változatosságra, különlegességre vágynak


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.