Lada Niva

„4x4, Job, Sport, Taiga, Diva/ és ez mind egy-egy Lada Niva”


A vállalat:

Amikor 1917-ben a legyőzött Oroszország egy megalázó különbékével kiszállt az első világháborúból, az ország romokban hevert. A háborús veszteségek és az elégedetlenség hatására kitört a nagy októberi szocialista forradalom: a polgárháborúból a kommunisták kerültek ki győztesen és 1922-ben átkeresztelték az országot Szovjetunióra.

Lenin halála után Sztálin került hatalomra, aki könyörtelen módszerekkel igyekezett a középkori szinten álló országból modern iparú nagyhatalmat létrehozni. Ez hatalmas áldozatok árán többék-kevésbé sikerült is, és mire 1953-ban Sztálin meghalt, a Szovjetunió már a világ egyik legerősebb országává vált.

Ekkorra azonban már egészen más volt a prioritás. Sztálin utódai, Hruscsov, Brezsnyev, stb. már az Amerika Egyesült Államokkal álltak szemben és az általuk uralt országok erőforrásait arra használták, hogy megmutatassák: a kommunisták képesek legyőzni a világ szabad, demokratikus országait.

A hidegháborúként ismert periódusban az amerikai-szovjet páros minden téren igyekezett a másik fölé emelkedni: nemcsak modern fegyvereket fejlesztettek, de a civil piac igényeinek kielégítésén is fáradoztak (jobban mondva ez inkább csak az amerikaiakra volt jellemző).

A hatalmas területű Szovjetunió egyik nagy problémája volt a közlekedés. Hiába fejlődtek gyors ütemben a személygépjárművek, a szovjetek nem importáltak fejlett nyugati árucikkeket, ezért mindent maguknak kellett előállítaniuk.

Ehhez számos állami vállalatot hoztak létre: ilyen volt a GAZ, UAZ, SeAZ, KamAZ, stb., de mind közül a legnagyobb személyautó-előállító az 1966-tól Volgai Autógyár, 1971-től pedig AvtoVAZ néven futó cég volt.

Fő termékük a VAZ-2101 „Kopejka” volt, mely az olasz Fiat 124-es helyi változata volt. E típust és utódait a Szovjetunióban Zsiguli néven kínálták, külföldön viszont a sokkal könnyebben kiejthető Lada márkanéven (a kék-fehér vitorlás logóval) árusították.

Az Avtovaz az egyszerűen „Lada”-ként aposztrofált típuscsalád mellett megalkotta a VAZ-1111 „Oka”-t és más típusokat, például a Samara-t és a 110-est.

Ennek ellenére a második legismertebb Lada, nem közülük került ki. 1977-ben ugyanis bemutattak egy olyan modellt, amely egyszerre igyekezett megfelelni a nyugati világnak és a mostoha szovjet körülményeknek: ez pedig nem volt más, mint a Lada Niva.


Konstrukció:

A Lada Niva egy érdekes öszvérmodell volt abból a korból, amikor a személyautók nagyjából három kategóriára oszlottak: kisautók (szedánok), ”normál” (lépcsőshátú) modellek és terepjárók.

Ma a típus mini SUV-nak vagy mini crossover-nek tekinthető, de az 1970-es években mindössze egyetlen érdemi vetélytársa akadt a világon: a Suzuky Jimny (és klónjai). Ezek gyakorlatilag a második világháborús könnyű, ponyvatetős, háromajtós típusok fejlettebb változatai voltak (részben ide sorolható a GAZ M-72 és a LuAZ-967 is).

Ebbe a kategóriába tartozott a Lada Niva is, amelyet külseje miatt egyesek a „Renault 5 egy Land Rover vázán”-ként aposztrofáltak (a szovjet jármű valóban kísértetiesen hasonlít a Renault 5-ösre). Akárhogy is, a Lada Niva, gyári kódján VAZ-2121 egy masszív kis terepjáró volt.

Mint ilyen (a szovjet autóknál nem szokatlan módon) a típus formatervének kialakításánál nem igazán törődtek azzal, hogy tetszetős külsőt álmodjanak a járműnek.

Az orr-részre széles, szögletes hűtőrács került, ami magában foglalta nemcsak a márkajelzést, de a kerek fényszórókat is. Ez utóbbiak fölé kerültek az indexlámpák és ezzel a dobozszerű orr-rész már készen is volt.

A Lada Niva profilból sem festett sokkal szebben: a lökhárítók meglepően messzire kinyúlnak a karosszériából, de ezen kívül az embernek maximum a hatalmas illesztési réseken akadhat meg a szeme (esetleg a hátsó ablak mögötti szellőzőnyílásokon vagy az oldalsó csíkon).

Persze egy terepjáró inkább praktikus legyen, mint modern (ld.: Mahindra Bolero, Uri Desert Runner, stb.) és ezt az elvet követte a Lada Niva is: a rövid túlnyúlások miatt emelkedőkön kisebb valószínűséggel akadt fent és ez volt az egyik első önhordó karosszériájú szovjet terepjáró.

A jármű mozgatásáról egy négyhengeres, karburátoros 1,6 literes (1568 ccm-es) benzinmotor gondoskodott, amely 72 lóerő leadására volt képes, ami az 1,2 tonnás testhez képest az 1970-es évek végén még jónak számított.

Az állandó összkerékhajtású jármű beltere is hasonlóan szélsőséges volt. Jó pont, hogy a fűtés rendkívül erős volt, bár ez nem meglepő, hiszen északon a mínusz 40 fok sem ritka, az már nagyobb gondot jelentett, hogy a fűtéskapcsoló hatékonyságát mindössze két teljesítmény között lehetett váltani, melyek a következőek voltak: 0 és 100%.

A sivár és ronda műanyag burkolat mellé a beltérbe további szovjet specialitások kerültek. A Lada Niva üléseihez fejtámla ugyan járt, oldaltartás viszont nem, ami egy zötykölődő terepjárónál nem volt túl hasznos, ráadásul a hátsó sorba szinte lehetetlen volt beszállni.

A vevő egy helyett rögtön három váltókart is kapott: a sebességváltó mellett ugyanis ide került a differenciálzár és a terepfokozat kapcsolója is (sajnos emiatt a tényleges váltókat túlzottan messze került a vezetőtől).

Keleti autónál meglepő módon nyitható volt a hátsó ablak blokkja, cserébe viszont a küszöb olyan magasra került, hogy hátra nehéz csomagot nem volt érdemes elhelyezni (ugyanez igaz volt a hátsó ülésekre is: le lehetett dönteni őket, csak a procedúra órákig tartott).

Azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Lada Niva-t néhány extrával is ellátták: a hátsó sorba is került biztonsági öv (ami terepen igen kellemetlen hanggal csattogott), a fényszórók külön ablaktörlőket kaptak, sőt, még állítható fényerejű műszerfel-világítás is volt.


Életút:

A Ladák gyártása 1970-ben indult meg, a Lada Niva 1975-ben jelent meg és két évvel később e típus termelése is beindult. A Niva nem a lépcsőshátú Ladákra épült, de azok számos alkatrészét felhasználták hozzá (ez a csereszabatosság egyszerűsítette a karbantartást).

Annak ellenére, hogy a Lada Niva egy kisebb méretű, terepjárósított Lada 2106-os volt (annak motorját kapta), ez volt a drágább típus.

A Niva így is rendkívül kedveltté vált: bár a ”kocka-Ladák” népszerűségét sohasem közelítette meg, széles körben használták: a hadsereg mellett kezdetben főként vadászok és földművesek - akiknek munkájuk során nehéz terepen kellett áthaladniuk (Magyarországok sok Lada Niva-t használtak rendőrautóként).

Ez a típus is a klasszikus szovjet járművek sorát gyarapította: elképesztően igénytelen volt, a ha valami mégis elromlott, azt olcsón ki lehetett cserélni, ráadásul bármilyen időjárási körülmények között működőképes maradt.

Persze mint minden teljesen vagy részben terepjáró személygépjármű, a Niva sem a városi betondzsungelekre lett tervezve. A hivatalos adatok szerint a Lada Niva végsebessége 130 km/h volt, de a 120 km/h-t már lehetetlenség volt elérni és 100 km/h fölé terepgumikkal életveszélyes volt felgyorsulni.

Persze ezt felróni olyan, mint egy terepjáró fogyasztásáról érdeklődni, de azt meg kell említeni, hogy a gyári 8,25 literes fogyasztást némi tapasztalattal könnyedén 20 liter fölé lehetett tornászni (igaz, a mai típusok is hasonló adatokat produkálnak).

Ahogy teltek az évek, a Lada Niva meghódította a világot és idővel a keleti blokkon túlra is eljutott. Ausztriában és Németországban Taiga néven futott, Olaszországban mint Job, Ausztráliában mint Bushman, Izlandon Sport jelzéssel, sőt, még Uruguayban is felbukkant (itt 2000 és 2007 között a Bognor SA kínálta Diva néven).

A gyártás folyamatos volt, a fejlesztés már kevésbé. Az első jelentős változatásra 17 évet kellett várni és ekkor sem modellváltás történt, inkább csak egy ráncfelvarrás. Az orr-részt békén hagyták, de a faron a vízszintes lámpák helyét függőlegesek vették át, ezáltal nőtt a hátsó ajtó mérete (ld. jobbra).

Ennél fontosabb volt, hogy a hajtóművet egy 1,7 literes, 80 lóerős egységre cserélték, de ez ekkor már menthetetlenül elavultnak számított, ezért egyes példányokat a forgalmazó más motorokkal kínált és egyéb változtatásokat is bevezettek (például a légkondicionálót).

A klasszikus kocka-Ladák gyártása végül 2010-ben ért véget, a Lada Niva viszont tovább készül, ami azt is mutatja, hogy ez a típus úgy-ahogy állja a nemzetközi versenyt (a magyar Merkur és a Hungarolada már tönkrement, de e terepjárót még idehaza is kínálják). A ”kasszikus” háromajtós Lada Niva mellé idővel felsorakozott a hosszabb, ötajtós típus és egy nyitott pickup is (+ további modellek, mint a kétéltű VAZ-2122 „Reka”).

Az AvtoVAZ-General Motors együttműködésből a valamivel modernebb Chervolet Niva született, ez azonban azzal járt, hogy a Lada nem használhatja többé a Niva megnevezést (ezért áttértek a 4x4-re). E típust a mai napig kínálják (már több mint 2 millió készült belőle) és a legújabb Lada 4x4-esek a minimális változtatások ellenére is szinte tökéletes másolatai az eredeti, 1977-es járműveknek.


Műszaki adatok:

Név: Lada 4x4M (3-ik ”generációs” Lada Niva)

Típus: terepjáró

Fizikai jellemzők:

Hossz: 3720 mm

Szélesség: 1680 mm

Magasság: 1640 mm

Tengelytáv: 2380 mm

Saját tömeg: 1210 kg

Megengedett össztömeg: 1610 kg

Motor: 83 Le-s (1690 ccm-es, 4 hengeres, benzinüzemű)

Férőhely: 5 fő

Csomagtér: 263-982 l

Teljesítmények:

Végsebesség: 137 km/h

Gyorsulás (100 km/h-ra): 19 másodperc

Átlagfogyasztás: 9,5 l/100 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.