GAZ-13

„Csajka evésre és fő...emberek szállítására”


A vállalat:

Kommunizmus egyik lényeges tulajdonsága, hogy mindenki egyenlő. Meg aztán vannak azok, akik még egyenlőbbek.

Arra a keleti blokk vezetői is hamar rájöttek, hogy diktatúrájuk személyautóinak minősége elmarad a nyugati szinttől. Ezzel alapvetően semmi baj nem volt, hiszen a dolgos proletárok úgyis el voltak foglalva az ideális állam építésével, de a legmagasabb beosztású elvtársak mégsem utazhattak efféle járművekkel. Számukra a Zavod imenyi Lihacsova (orosz; Lihacsov Autógyár) ezért ZiL márkanéven kínálta külön megrendelésre gyártott luxus-limuzinjait.

Idővel aztán a magas - de nem olyan magas - beosztású pártfunkcionáriusok is beálltak a sorba. Igényeiket nem elégítette ki a szegényes alapkínálat, a ZiL viszont nem gyártott annyi járművet, amely mindenkinek elég lett volna, ezért megszületett a kommunizmus, majd a szocializmus felsőkategóriás személyautója: a GAZ-12 „ZIM”.

Ez a megoldás jól bevált, de a GAZ-12-esek gömbölyű formavilága az 1950-es évek végén már avíttas volt, ezért megkezdődött a következő generáció fejlesztése.

A leendő típust kezdetben egyszerűen egy modellfrissítés keretében próbálták megalkotni (ZIM-12V), később viszont ezt elvetették és helyette egy teljesen új járművet terveztek: ez lett a GAZ-13.

Az autóhoz már a tervezése alatt megalkottak egy becenevet: ez volt a csajka (jelentése sirály, nincs köze a kétrészes katonai alumíniumedényhez) - e kifejezés annyira elterjedt, hogy egyes országokban (pl.: Magyarországon) szinte egyáltalán nem használták a GAZ-13 nevet.


Konstrukció:

A GAZ-13-as elődjéhez hasonlóan a kortárs amerikai stílusjegyeket próbálta utánozni, ezért a szovjet járművek között meglehetősen egyedi karosszériával rendelkezett. Már a típus megjelenése is azt sejtette, hogy utasa nem hétköznapi: a Csajka nemcsak nagyobb, de jóval díszesebb volt a keleti blokk puritán személyautóinál.

Külsejét az 1955-56 között gyártott amerikai Packard Patrician-ról koppintották, úgyhogy a szovjet jármű több túljátszott megoldást tartalmazott. A krómtól csillogó, ”V” alakban megtört hűtőrács közepén egy sirály alakú krómléc fölé került a márkajelzés, a motorháztetőre pedig a Csajka név.

Az első fényszórók az orrész széleire kerültek, egy-egy szemöldökszerű csuklya alá, az indexlámpák alattuk kaptak helyet. A Csajka orrán - és magán a járművön általában - rengeteg krómot használtak, ezzel vonták be többek között a teljes lökhárítót, sőt, a díszes, turbina-szerű lökhárítóbakokat is.

Az amerikai típusok mindig is híresek voltak nagy méretükről és ez igaz volt a GAZ-13-asra is: szélessége elérte a 2 métert, ráadásul a szovjetek megnyújtották a jármű hátsó részét, ezzel 5,6 méterre növelve a Csajka kosszát.

A túldíszítettség és eltúlzott méretek oldalt is folytatódtak: nemcsak középen húzódott króm díszléc (mely a hátsó ajtón szárnyszerűen kiszélesedett), de mindkét sárhányón és még az ajtók fölött is.

A típus hátul volt a legszélesebb, a kétoldalt előrenyúló domborulat egyben a hátsó kerekeket is takarta és a hátsó ajtón ért véget.

Még a Csajka fara is különleges volt: szintén amerikai mintára a típus két jókora fecskefarkat kapott, ezeken helyezték el a függőleges, vékony hátsó lámpákat. A csomagtartó ajtajára szintén díszítés került, alatta, a rendszámtábla mögé rejtették a tanksapkát.

De a Csajka nem csak külsőre volt futurisztikus: hatalmas mérete ugyanis rendkívül nagy, 2 tonnát meghaladó tömeggel párosult, ezért a kis erőforrások szóba sem jöhettek (már csak azért sem, mert a háromhengeres, kétütemű motorok nem illettek egy ekkora járműhöz).

Az 5,5 literes, 8 hengeres erőforrás 195 lóerős teljesítménye többszöröse volt a legtöbb szovjet személyautóénak, ezzel a GAZ-13 akár 160 km/h-s sebességre is gyorsíthatott, igaz, ez horribilis fogyasztással járt együtt.

A felszereltség is kiemelkedő volt: a Csajká-k nemcsak szervokormányt és fékrásegítést, de automata váltót is kaptak - ezek a szovjet autóiparban sosem váltak általánossá.


Életút:

A ködlámpás, króm dísztárcsás GAZ-13-as 1959-ben jelent meg és még Európában is méltányolták alakját és erejét. A jármű hatalmas méretét jól mutatta, hogy a süppedős hátsó kanapé elé két szükség-ülést lehetett kihajtani.

Míg azonban a GAZ-12-est bárki megvásárolhatta, utódját szolgálati autónak szánták és csak a Szovjetunió fennhatósága alá tartozó országok vezető használhatták (a Csajka fölötti ZiL reprezentációs limuzinok főként a szovjet felső-vezetést fuvarozták).

Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a szovjet nagykövetségek mellett főként minisztériumok és általában a kommunista pártok vezetői, illetve főtisztek használtak GAZ-13-at, azaz ha valaki egy Csajká-t látott, biztos lehetett benne, hogy fontos ember közeledik.

A GAZ-13-asok darabszámukat tekintve félúton álltak az előd GAZ-12-es és a ZiL-ek között: míg előbbiekből több mint 20000 db, a ZiL típusaiból általában 100 körüli példány készült, míg a Csajká-ból 3179 db.

A típusból négy változatot gyártottak. A bázismodell GAZ-13-nak létezett egy, csak külön rendelésre készített variánsa (a GAZ-13A), amely csak egyetlen részletben különbözött tőle: az utasteret válaszfallal szeparálták el a vezetőtől.

A legritkább modell a GAZ-13B volt - ez egy vászontetejű, elsősorban parádékra szánt variáns volt, melyből kevesebb mint kéttucatot gyártottak.

A GAZ ugyan több modellt nem gyártott, de a Csajká-ból az elsősorban kisbuszokat (pl. a RAF-2203-ast) és mentőket gyártó lett RAF kialakított egy mentőautót is. A RAF-GAZ-13Sz (más néven GAZ-13C) kisméretű típus volt és kifejezetten a felső vezetés (és családtagjak) számára, ezért felszerelése felülmúlta a többi mentőautóét.

A párttagok mellett kis számban a szovjet Állambiztonsági Bizottság, azaz a KGB és a Moszfilm Stúdió is vásárolt belőle, a korai példányokat selejtezésük után különböző vállalatok kapták meg, így később már (egy körre) a friss házasokat is fuvarozhatták GAZ-13-assal (a típus kedvelt ajándék is volt, többek között Fidel Castro is kapott egyet, de használták halottaskocsinak is).

Szovjet típustól meglepő módon a GAZ-13-asokat nem teljes elavulásukig gyártották: már 1977-ben megjelent a típus utódja, a rendkívül szögletes GAZ-14 (ld. jobbra), igaz, a GAZ-13-asok előállítása csak 1981-ben ért véget.

A második generációs Csajká-k gyártása csúnya véget ért: 1988-ban - a peresztrojka részeként - nemcsak a gyártást szüntették be, de az egész gyártósort és még a terveket is bezúzták, ezzel véget vetve a felsőkategóriás szovjet személyautók korszakának. Maga a GAZ vállalat viszont nem szűnt meg, a közemberek számára is elérhető Volgá-k gyártása csak 54 év után, 2010-ben ért véget.


Műszaki adatok:

Név: GAZ-13 „Csajka” (sirály)

Típus: limuzin

Fizikai jellemzők:

Hossz: 5600 mm

Szélesség: 2000 mm

Magasság: 1620 mm

Tengelytáv: 3250 mm

Saját tömeg: 2100 kg

Megengedett össztömeg: ismeretlen kg

Motor: 195 Le-s (”V” hengerelrendezésű, 8 hengeres, benzinüzemű)

Férőhely: 5 fő (a szükség-ülésekkel együtt max. 7 fő)

Csomagtér: ismeretlen l

Teljesítmények:

Végsebesség: 159 km/h

Gyorsulás (100 km/h-ra): ismeretlen másodperc

Átlagfogyasztás: 20-25 l/100 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.