Panoz Esperante

„Olasz forma, amerikai erő”


A vállalat:

Az Amerikai Egyesült Államok manapság főként elképesztő környezetszennyezésével és a világ csendőrének kiöregedő szerepéből adódó negatív megítélésével küzd, korábban viszont a lehetőségek országának nevezték.

Ez nem csak azt jelentette, hogy bármilyen környezetből jött, nincstelen alak meggazdagodhatott egy jó ötletből, de azt is, hogy (elméletileg) mindenkit befogadtak.

Gyakorlatilag az Amerikai Egyesült Államok nem is egyetlen népcsoport (kivéve az indiánokat): kezdetben főként a brit birodalomból, illetve más európai országokból az üldöztetés vagy a jobb élet reményében érkezőkből jött létre, emiatt jelentős külföldi kolóniák találhatóak ma is az országban.

Az emigránsok közé tartozott az olasz Eugene Panunzio is, aki később családnevét a könnyebben kiejthető „Panoz”-ra rövidítette. Fia, Dr. Don Panoz már fiatalkorában két gyógyszertárat irányított, megfordult több gyógyszergyárnál, majd fokozatosan kiépítette saját cég-hálózatát.

Don Panoz kiváló üzletembernek bizonyult, fia, Dan Panoz viszont nem mutatott érdeklődést a kisebb vállalat-birodalom iránt: ő inkább a motorsport felé fordult. Ekkor még szkeptikus apja támogatásával 1989-ben megalapította a Panoz Auto Development vállalatot (jelenlegi nevén Panoz, LLC-t).

A céget elsősorban versenyautók fejlesztésére és tesztelésére alapították és Dan Panoz célul tűzte ki a legendás európai versenyen, a LeMans-i 24 órás (megbízhatósági) futamon való minél sikeresebb szereplést.

Az ebből a célból épített két Esperante GTR-1 (röviden GTR-1) prototípusuk 1997-ben még nem ért célba, egy évvel később viszont már az összesített hetedik befutónak számítottak.

Tovább folytatták a fejlesztést, megvásárolták a Road Atlanta versenypályát, elindultak több amerikai futamon és megalapították az American Le Mans Series, valamint a Petit Le Mans autóversenyeket.

Idővel Don Panoz fenntartásai is megszűntek és a versenypályán kívül is használható sportautók gyártásába kezdtek. Első modelljük az 1992 és 95 között kínált Panoz Roadster volt (ezt a Caterham 7-re hajazó típust szünetekkel később is gyártották), legsikeresebb modelljük azonban nem ez, hanem az Esperante, amely gyakorlatilag az Esperante GTR-1 leegyszerűsített, kabrió változata (a típus nevének jelentése remény, szellem).


Konstrukció:

A Panoz Esperante egy igen érdekes típus, különösen európai szemmel, mivel vegyíti az olasz sportautók formavilágát az amerikai izomautók felépítésével (utóbbi elsősorban a hosszú orr-részben és a méretes motorban nyilvánul meg).

A másfél évtizedes gyártási ciklus és a számos variáns (ld. lentebb) ellenére a jelenleg kínált Esperante külsőre szinte teljesen azonos a korábbi változatokkal, ami egy kisebb családi autónál már igencsak elavultnak hatna, de egy sportautónál még elmegy.

Az Esperante jellegzetes, meglepően hosszú orra elöl ellaposodik, emiatt a hűtőrács relatív kisméretű (ezt egy - korábban kettő - függőleges elem kettéosztja). A frontrész sarkaiba kitolt, ikerlámpás fényszórókat az első sárhányókba integrálták - ez is növeli a sportosság érzetét.

A típus oldalán elöl a kiegészítő légbeömlő nyílások hívják fel magukra a figyelmet, de magának a karosszériának (különösen az ablakok vonalának) hullámszerű kialakítása és a lekerekített ajtók is hozzáadnak a látványhoz.

Amerikai mintára az Esperante szinte felét a hajtómű burkolata teszi ki, az ülések közvetlenül a hátsó tengely elé kerültek (az első szélvédőt rendkívül megdöntötték, tovább erősítve a motort hangsúlyozó látványvilágot).

Az autó fara a korábbi Ferrari-kra hajaz: a központi elem itt egy széles, vízszintes panel, amelybe két-két kör alakú fényszórót terveztek.

A Panoz Esperante motorkínálatát tekintve sem marad el jelentősen az olasz szuper-sportautóktól. A motorháztető alatt a szintén a Panoz-hoz tartozó Élan Motorsport Technologies neve olvasható, de az erőforrás valójában a Ford-tól érkezik.

A Ford Modular egység 8 hengeres és 4,6 literes (4601 ccm-es), teljesítménye 305 lóerő, de ezt turbófeltöltővel jelentősen megnövelhetik (a komoly teljesítményre szükség is van, mert klasszikus amerikai sportautóként az Esperante üresen is 1,2 tonnát nyom).

Maga a jármű inkább luxus-, mint sportautó (legalábbis az alapváltozat), ami tetten érhető a belső kialakításában is (pl.: az ülések kényelmesek, de nehezek és az oldaltartásuk sem kiemelkedően jó).

Váltóból háromfélét kínálnak a típushoz: az öt, illetve hatsebességes manuális váltó mellett egy négysebességes automatát is, ami szintén nem gyakori a versenyautóknál. Kategóriájában szinte sosem alkalmazott módon az Esperante műszerfalát ráadásul a középkonzolra építették, ami meglepő, de nem túl praktikus.


Életút:

Az Esperante eredete 1996-ra nyúlik vissza, de az utcai kivitelt hivatalosan 2000-ben mutatták be és a gyártás beindításának elhúzódása miatt 2001 óta építik (az eredeti versenyautó külsőre csak nagy vonalakban hasonlít a ”civil” variánsra).

A hátsókerék-hajtású típus végsebessége 250 (automata váltóval 242) km/h, de a jelentős össztömeg miatt az Esperante 100 km/h-ra ”csak” 5,1 másodperc alatt gyorsul (az erősebb GT 4,9, a GTS 4,2 másodperc alatt).

A típus fő piaca az Amerikai Egyesült Államok, részben az ottani kisebb konkurencia és jelentős fizetőképes kereslet miatt. Az utasterében bőrt és fát is felvonultató Esperante a negyed kontinensnyi országban is rendkívül ritkának számít, a Panoz által gyártott összes példány néhány százra tehető (ebbe az Esperante mellett beleszámít a fent említett Roadster, a versenyautós GTR-1 és a csak versenypályán használható példányok is).

Az Esperante-ból a Panoz a bázismodell mellett több (elsősorban teljesítményükben különböző) variánst is kínál: ilyen az Esperante GT, a GTS, GTLM, stb..

Maga az Esperante GTS egy amerikai homologizációval rendelkező variáns (megfelel a Sports Car Club of America elvárásainak, aki pedig még ennél is erősebb modellt szeretne, az beruházhat a GTLM-re (e fölött helyezkedik el a Panoz GTR1-es).

A nagyobb erőt nem különböző motorokkal, hanem turbófeltöltővel érik el: a GTS 385 lóerős, a GTLM 420 (ez alól kivételt képez a legerősebb kivitelű Panoz, a Spyder GT, melynek 5,4 literes, turbófeltöltős erőforrása 575 - a csúcsváltozatban 800 - lóerős).

A cég csak óvatosan módosítja típusai karosszériáját, de a legújabb Esperante variáns belterében feladták a középkonzolos műszerfalat (helyette minden vezetési információt egy központi kijelző jelenít meg).

A Panoz vállalat filozófiája nem sokat változott az idők folyamán: ma is kézzel készítik típusaikat és továbbra is részt vesznek különböző (elsősorban amerikai) versenyeken, emellett minimális számban gyártották a futurisztikus, 650 lóerős Abruzzi kupét is (ld. jobbra).


Műszaki adatok:

Név: Panoz Esperante

Típus: kabrió

Fizikai jellemzők:

Hossz: 4720 mm

Szélesség: 1870 mm

Magasság: 1350 mm

Tengelytáv: 2700 mm

Saját tömeg: 1200 kg

Megengedett össztömeg: ismeretlen kg

Motor: 305 Le-s (Ford Modular, 8 hengeres, benzinüzemű)

Férőhely: 2 fő

Csomagtér: ismeretlen

Teljesítmények:

Végsebesség: 250 km/h

Gyorsulás (100 km/h-ra): 5,9 másodperc

Átlagfogyasztás: ismeretlen l/100 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.