Lotus Elise

„Pehelysúlyú kanyarbajnok”


A vállalat:

A legtöbb régi személyautó márkát (pl.: Ford, Mitsubishi, Renault) jelentős ipari hátterű mágnások vagy csoportok alapították, céljuk pedig a nagy tömegek kiszolgálása volt, ezért kezdetben sokuk népautókat dobott piacra.

Ettől azonban gyökeresen eltérnek a sportautó-márkák: ezeket többnyire elhivatott, de jóval korlátoltabb anyagi lehetőségű mérnökök és versenyzők alapították, céljuk pedig nem a tömeg-termelés, hanem a minél nagyobb teljesítmény elérése volt.

Ez utóbbi márkák egyike a brit Lotus, melyet Anthony Colin Bruce Chapman mérnök alapított 1952-ben (a logóban a „Lotus” szó fölött az ő monogramja olvasható). A cég több neves autóversenyen indult (pl.: a Le Mans-i 24 órás versenyen, az Indy 500-on), de legsikeresebbnek az 1950-ben debütált autóverseny-sorozaton, a Forma 1-en bizonyult. A Lotus csapat utóbbin kezdetben nem szerepelt túl jól, később viszont összesen 7 konstruktőri világbajnoki címet nyertek.

A pályaversenyek mellett a Lotus már korán elkötelezte magát a közúton használható sportautók mellett is: a márka 1959-ben vált cégcsoporttá: ekkor választották ketté a Forma 1-es üzletágat a személyautó-gyártástól.

Kezdetben ez utóbbi is versenyzési célokat szolgált, a Lotus autóversenyzőknek értékesített sportautókat, később pedig készletekben értékesített járműveket (elsősorban adóügyi megfontolásból).

Ilyen típus volt a legendás Lotus Seven (melynek másolatait számos márka a mai napig kínálja, ld.: Caterham 7), illetve az egyetlen üléssel készített Lotus Eleven (utóbbi a Le Mans-i versenyre készült és ebből is gyártanak replikákat, Westfield XI néven).

Ezt a korszakot az 1962-es kis sportautó, a Lotus Elan zárta, melyet már összeszerelve értékesítettek (a megváltozott angol adózási rendszer miatt).

Később, az 1980-as években a Lotus csoport pénzügyi nehézségekkel küzdött, ezért csökkent a termelés és a cég más márkáknak kezdett sportautókat tervezni. A problémáknak végül az vetett véget, hogy 1996-ban a maláj Proton autógyár megvásárolta az elszegényedett, de hatalmas tudású márka 80%-át (mára részesedésüket 100%-ra növelték).

Bár a Saga nevű személyautót is gyártó Proton számára a Lotus elsősorban szaktudása miatt volt értékes, pénzelték a márka megújítását is: ennek megfelelően 1996-ban megjelent a kiöregedett Lotus Elan-t váltó új, fiatalos sportautó, a Lotus Elise.


Konstrukció:

Mint minden más személygépjármű, a sportautók is különböző kategóriákba sorolhatóak és az egyes típusok felépítése, karakterisztikájuk sokszor gyártónként, országonként változik.

Az Amerikai Egyesült Államokban például sokáig szinte kizárólag szögletes, hatalmas öntöttvas motorblokkokkal gyártott típusok készültek, ezzel szemben az olasz márkák (ld.: Ferrari, Lamborghini) nagy teljesítményű hajtóművük mellett kedvező aerodinamikai formájukról ismertek.

A legtöbb klasszikus sportautó jelentős teljesítményét szokatlanul erős motorjának köszönheti, amire szükség is van a jelentős tömeg miatt, a Lotus azonban nem követte ezt a trendet.

A Lotus Elise tervezésénél ugyanis egy minél kisebb méretű és könnyű jármű megalkotása volt a cél - emiatt jóval kisebb teljesítményű hajtóművel és hatalmas teljesítményű alkatrészek (pl.: fékek) használata nélkül is kedvező adatokat produkál és a vezethetősége is kiemelkedő.

Ennek megfelelően az első sorozat üres tömege mindössze 725 kg volt és a jelenlegi (könnyebb) modell is mindössze 852 kg-os (összehasonlításul 2015-ben kínált legkönnyebb Lamborghini modell a Huracán LP 610-es volt, amely üresen több mint 1,4 tonnát nyom).

Természetesen alacsony tömege és minimális (3,8 méteres) hossza ellenére a Lotus Elise látványos sportautónak számít. A jelenlegi modell nem azonos az eredeti Elise-szel, ennek ellenére annak formajegyeit megtartották, igaz, tovább csiszoltak a részleteken.

A korábbi ikerlámpás (ld. lejjebb) első fényszórókat hosszabb, szögletesebb, felnőttesebb hatást keltő egységek váltották fel. A vidám, ”mosolygós” hűtőrács is eltűnt a kiegészítő ködlámpákkal: helyüket egy kisebb, sportosabb hasadék vette át (mindkét oldalon egy-egy hosszú, vízszintes kiegészítő elemmel, melyek a valóságosnál szélesebbnek mutatják a járművet).

Megmaradt viszont a meglepően lapos motorháztető és ennek rendkívül látványos szellőzői is (ez utóbbi csak látványelem, az Elise ugyanis egy középmotoros jármű, hajtóműve közvetlenül a hátsó tengely előtt, az ülések mögött kapott helyet).

A típus oldala is hasonlóan látványos, az aprócska ajtók mélyen benyúlnak a karosszériába, mivel mögéjük méretes légbeömlő nyílásokat terveztek. Az iker-körlámpás farrészen további hűtőbordákat alakítottak ki, valamint az alsó légterelő idomok és a dupla-kipufogók is növelik a sportosságot.

A látvány ellenére a jármű könnyű testéhez egy kisebb hajtómű is elegendő - bár a Lotus sportautó-motorok gyártásával is foglalkozik, az Elise hajtóművét a japán Toyota fejlesztette. A Toyota 1ZR-FAE kódnevű egység egy 1,6 literes (1598 ccm-es), soros, 4 hengeres erőforrás, amely 136 lóerős teljesítményre képes.

Ez a sportautók között nem tűnik soknak, ám a minimális tömeg miatt egy lóerőre mindössze 6,26 kg-nyi tömeg jut, így az Elise mégis agilis típusnak számít: 100 km/h-ra 6,5 másodperc alatt gyorsul (az erősebb, 220 lóerős változat 4,6 másodperc alatt), a végsebesség pedig 204 km/h (az erősebb kivitelnél 234 km/h).


Életút:

Az 1996-os Lotus Elise Series 1 (ld. balra) egy rendkívül érdekes sportautó volt: mindössze 118 lóerős motorja ellenére meglepően agilisnak és kiemelkedően kezesnek bizonyult (előbbit az alumíniumváz és az üvegszálas karosszéria, utóbbit a Lotus mérnöki tapasztalata szavatolta).

Az Elise kiemelkedően jó irányíthatósággal rendelkezett, amit az alapváltozat mellett különböző limitált szériák gyártásával igyekeztek jobban kihasználni (a 118 lóerős bázismodell mellett - többek között - 150, 160, illetve 190 lóerős motorokkal).

A típusból 3 speciális modell is készült: a 111S egy erősebb modellt jelölt, a 340R és a Exige viszont különálló változatok voltak.

Előbbi egy, a Lotus Seven-re hasonlító, minimális karosszériájú roadstert takart, utóbbi pedig külsőre az Elise mása volt, de jóval nagyobb teljesítménnyel (ezt kezdetben 177, jelenleg 345 lóerős motorral kínálják).

A Series 1 gyártását azonban az harmadik évezred elején be kellett szüntetni, mivel az új európai biztonsági normáknak a könnyű, de nem túl strapabíró üvegszálas karosszéria önmagában már nem felelt meg.

Erre válaszul kezdték gyártani 2000-től a Elise Series 2-t, amely nemcsak az új szabályokat adaptálta, de látványosabb külsővel és komolyabb motorral is rendelkezett.

Ebből is készült erősebb változat (szintén 111S néven), nagyobb teljesítményű motorral szerelt variánsok, viszont megjelentek a különböző márkajelzések is: a Series 2-t az Amerikai Egyesült Államokban Federal Elise néven kínálták, de egy-egy Lotus Elise-t takart az Opel Speedster (ld. balra) és a Vauxhall VX220-as is (utóbbi három azonos gyártósoron is készült).

Az Elise ezt követően két modellfrissítésen esett át, 2008-ban és 2011-ben, utóbbit jelenleg is gyártják két modellváltozatban (”normál” és ”S” kivitelben, a másodikat nagyobb, 1,8 literes, 220 lóerős motorral).

Az Elise azonban nem csupán egy rendkívül jól irányítható sportautó, amely több tovább típus és tanulmányautó alapja lett (pl.: az amerikai Dodge EV, az elektromos Tesla Roadster vagy a kétéltű Rinspeed sQuba), de továbbra is a Lotus szellemiségét hordozza, amely azt példázza, hogy egy agilis sportautóhoz nem feltétlenül szükséges rendkívül erős motor.


Műszaki adatok:

Név: Lotus Elise

Típus: kupé

Fizikai jellemzők:

Hossz: 3824 mm

Szélesség: 1719 mm

Magasság: 1117 mm

Tengelytáv: 2300 mm

Saját tömeg: 852 kg

Megengedett össztömeg: ismeretlen kg

Motor: 136 Le-s (Toyota 1ZR-FAE, 1598 ccm-es, ”soros” hengerelrendezésű 4 hengeres)

Férőhely: 2 fő

Csomagtér: 112 l

Teljesítmények:

Végsebesség: 204 km/h

Gyorsulás (100 km/h-ra): 6,5 másodperc

Átlagfogyasztás: 6,3 l/100 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.