Subaru Sumo

„Tágas kis harcos”


A vállalat:

A japán iparnak három fő ismérve van: a legmodernebb megoldások iránti nagy érdeklődés, a megbízható szerkezetek készítése és a miniatürizálás csillapíthatatlan vágya. Ez utóbbit részben a kényszer szülte: az ország nyersanyagokban szegény, ezért főleg a magas hozzáadott-értékű termékekből élnek (ellentétben pl.: a kínaival, amely inkább az olcsó munkaerővel gyártott silány termékeket preferálja). A ”mindenből még kisebb méretű változatot” elve azért is fontos, mert bár a japánt alkotó szigetek száma több mint 6000 és együttes alapterületük meghaladja a 350.000. négyzetkilométert, ráadásul e területen 127 milliónyian osztoznak. Ezt a problémát tovább súlyosbítják a meredek magaslatok, a hegyes-völgyes domborzat pedig nem kedvez a növény (rizs) -termesztésnek (az ország területének kevesebb, mint a negyede művelhető).

Persze a városokban sem sokkal jobb a helyzet: a kis alapterületű, ezért felfelé terjeszkedő megapoliszokban állandó a zsúfoltság, az utak és a tömegközlekedés pedig akadozik. A rendszer életben-tartásában komoly szerepe van az egymást váltó kormányoktól független kei-car-rendszernek, amely már több mint fél évszázada működik (ld. Mazda R360, Subaru 360, stb.) és a miniautók tulajdonosait előnybe hozva segíti a közlekedést. Ilyen járműveket szinte minden hazai (japán) gyártó készít és a legtöbb japán gyártó gépjárművei külsőre amúgy sem túl nagyok.

Az egyes márkák megkülönböztetése ennek ellenére nem ördöngösség, mivel minden japán autógyártó egyedi stílusjegyekkel rendelkezik (pl.: apró gépjárművek - Daihatsu, terepesített típusok - Mitsubishi, stb.). Az egyedi oldalukat kidomborító járműgyártók közé tartozik a Fuji nehézipari művek márkája, a Subaru is. A cég 1954 óta gyárt személyautókat (a második világháború alatt a Nakajima gyárként ontotta többek között a „Dühöngő sárkány”, „Orkán” és „Vándorsólyom” becenevű repülőket). A Subaru autómárka márka idővel boxermotorjairól és összkerékhajtásáról vált híressé (ez ma már a Subaru BRZ sportautó - Toyota GT 86 variáns - és a Subaru Treiza buszlimuzin - Toyota Verso klón - miatt nem teljesen igaz).

A márka nem rendelkezett túl széles kínálattal, ám járművei nem egyszer több kategória tulajdonságait egyesítették. Bár a Subaru kínálatának már 1961 óta tagja volt például egy kisbusz (Sambar néven), a fejesek úgy vélték, szükség van egy kisebb alternatívára is, ezért megteremtették a mikro-méretű Sumo-t. Az apróságot új technikai megoldásokkal és egyszerű, ám ötletes részletekkel igyekeztek feldobni, így hozva létre egy rövid, de tágas egyterűt.


Konstrukció:

A Sumo kategóriáját tekintve inkább egyterű, de a doboz alakú típus egy mikrobusz arányait mutatja. A jármű fazonja tipikus 80-as évekbeli: kissé pufók külső, gumikeretes ablakok és főleg szögletes lámpák uralják a külsőt. A járműtest rövid, meredek orr-részt kapott, amely az első szélvédőben folytatódott. Az alapvetően elég alacsony tetőt egy betoldással váltották fel - a magasított plafon miatt e gépjármű belül tágasabb, ez viszont első ránézésre nem növeli jelentősen a Sumo magasságát. Oldalról nézve a farrészt gömbölyűre tervezték: ezzel is a duci, de kicsi formát hangsúlyozták. Mint számos más alacsony és rövis dolognál, a Sumo-nál is vízszintes vonalakkal igyekeztek optikailag megnyújtani a járművet: a tető és a tolóajtó sínje mellett szinte minden típusra hosszanti vonalakat festettek.

A Sumo tengelyeit furcsa, aszimmetrikus ráhagyással tervezték: elöl a motor miatt a kerekek hátrébb kerültek, hátul viszont jobban kitolták, hogy a tengelytáv növelésével csökkentsék a borulásveszélyt. Hátul ennek ellenére nem jobbak a terepszögek, mivel a mikrobusz hatalmas műanyag lökhárítót kapott.

A kissé baltával faragott karosszériához (igaz, kényszerből, de) ötletes ajtó-megoldást kreáltak a Subaru mérnökei.

A jármű rakteréhez a középre tolt tolóajtón át lehetett bejutni - ez akkoriban még elég ritkának számított. A kéznél lévő és meglepően nagyméretű ajtó olyan, mintha szétnyitná a Sumo-t: még a nagyobb csomagok is könnyen befértek. Ennek az volt az ára, hogy az első ajtókat leginkább a páncélautóknál használt módon, az első tengely elé építették be (pl.: Transportpanzer). Bár így az első kerekek belelógtak az ajtóba, de a tengelyt nem lehetett előrébb hozni, mivel arra a kis helyre szerelték be a motort.

Maga az erőforrás nem volt túl nagyméretű: a Subaru Justy kisautónál is használt háromhengeres motort alakították át a célra. A Sumo az összkerékhajtás ellenére nem terepjáró: a többi korabeli Subaru-val ellentétben hiányzott belőle a középső differenciálmű és az 52 lóerős motor sem volt képes egy telepakolt példánnyal száguldani. Ma ez a lóerő-szám már nagyon kevésnek tűnik, de akkoriban inkább átlagosnak számított és a Sumo egyes részletei átlagon felülik. A mikrobusz egyik különlegessége volt az akkoriban még ritkaságszámba menő kapcsolható összkerékhajtás, ráadásul mindezt (az extraként rendelhető) elektromos, fokozat nélküli váltóval (ECVT) párosították, amitől a típus valóban kuriózummá vált. A technikás hajtómű egyszerű beltérrel társult: a kornak megfelelő kopogós, szürke műanyag-tengerrel és a választható hátsó ülésekkel elég fapados volt és ezen nem változtatott az utas-szállító változatokba szerelt hátsó ülésfűtés sem. Apró extra viszont, hogy minibuszként az ülések szembefordíthatóak egymással.


Életút:

A Subaru Sumo első változata 1983-ban, egy évvel a negyedik generációs Sambar megjelenése után debütált. A típust kétféle karosszériával (normál- és magas-tetős), kétféle motorral (egyliteres Subaru E10, illetve 1,2 literes Subaru E12) kínálták és volt üléssel rendelkező utas-, valamint hátul üres áruszállító modell (később platós pickup is). A Subaru Sumo-t Európában Libero néven hozták forgalomba, de a vén kontinens számára kissé túl egyedi volt a jármű külseje (a japánban árusított Domingo kedvezőbb fogadtatásban részesült). Svédországban a mikrobuszt Columbuss megnevezéssel jelölték, Tajvanon viszont az Estratto-t használták.

Mivel a ”túl erős” motor és a nagyméretű lökhárítók miatt e jármű túl nagy volt kei-car-nak (a paraméterekről ld. a Mazda R360-ról szóló írást), Japánban nem arathatott akkora sikert (mivel a vásárlók nem kaptak adókedvezményt). Ennek ellenére az eladásokkal nem voltak komoly gondok, sőt, néhány évvel később némileg módosított karosszériával és kisebb változtatásokkal egy új modellt is piacra dobtak.

De sajnos ez a különleges, meglepő részleteket felvonultató mikrobusz egyszerűen nem illet bele a korabeli kategóriákba, viszont a vásárlók igényeit sem szolgálta ki maradéktalanul. A Sumo vesztét végül (részben) különlegessége okozta: mivel egyszerre több kategóriába is belelógott, a Subaru döntéshozói szerint zavarta a már meglévő típusok eladását (márkán belüli konkurencia). Nem csak azzal volt a gond, hogy a Sambar-ral a Subaru-nak már volt mikrobusza (a 4. generációs Sambar a Sumo szakasztott mása volt), de 1997-ben megkezdődött a Subaru Forester gyártása is (terepes kombi, azaz crossover). Mivel a Sumo-nak a jó egy méterrel hosszabb Forester-hez hasonlóan nagy csomagtere volt és rendelkezett összkerékhajtással (viszont a fenti crossoverrel ellentétben tolóajtóval is), megszületett a döntés: a Sumo-nak nem lesz utódja (a gyártás 1998-ban ért véget). Mivel azonban az aprócska mikrobuszokra továbbra is hatalmas igény mutatkozott, a Subaru 2010-től a Dias Wagon képében egy hasonló méretű variánsot gyárt, de ez már nem saját termék: a járművet a Daihatsu Hijet-től a Piaggio Porter-ig számos néven ismerik.



Műszaki adatok:

Név: Subaru Sumo

Típus: mikrobusz (mikroautó)

Fizikai jellemzők:

Hossz: 3425 mm

Szélesség: 1403 mm

Magasság: 1925 mm

Tengelytáv: ismeretle mm

Saját tömeg: 1.030. kg

Megengedett össztömeg: 1.600. kg

Motor: 52 Le (Subaru 3 hengeres boxer-, 1190 cm3-es benzinüzemű)

Férőhely: 6 fő

Csomagtér: 240-1000 l (változattól függően)

Teljesítmények:

Végsebesség: 120 km/h

Gyorsulás (100km/h-ra): ismeretlen másodperc

Átlagfogyasztás: 8,6 l/100 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.