New Holland CR10.90

„Arat a hatékonyság”


A vállalat:

Az emberiség nagy részének élelmiszer-ellátásában és egész történetében meghatározó szerepet játszott és játszik máig a növénytermesztés, ezen belül is a gabonafélék és a kukorica. Ahhoz, hogy a városok mind nagyobb lakossága fenntartható legyen, folyamatosan megfelelő mennyiségű, jó minőségű élelmiszerre van szükség, ez pedig segítette az új módszerek és technológiák elterjedését.

Ellentétben a jól behatárolható ipari forradalommal, a mezőgazdaságban végbement fejlődés gyakorlatilag folyamatosnak tekinthető, számos kisebb lépéssel, amelyek területenként is eltértek. Hosszú időn át a fejletlenebb régiókban a terméshozam növelésének legfontosabb módja egyszerűen a megművelt területek növelése volt, de a középkorban kifejlődött két-, majd háromnyomásos gazdálkodás évszázadokon át fennmaradt.

A korábbiakhoz képest robbanásszerű fejlődést az 1700-as évek végétől, az ipari forradalom motorjaként is ismert gőzgépek hozták meg. A gőzgépeket felhasználva megjelentek az első statikus gépek a mezőgazdaságban is: ezáltal egyrészt csökkent az ágazat kiemelten magas élőmunka-igénye, másrészt nőtt a learatott termények feldolgozásának sebessége. Az 1850-es évek közepére a gőzgépeket felhasználva már mobil eszközök is megjelentek a mezőgazdaságban, köztük a traktor, amely alkalmas volt az ekék és más adapterek hordozására, lehetővé téve az aratás gépesítését.

Nem sokkal az első gőzhajtású mezőgazdasági járművek megjelenése után, 1926-ban a skót Patrick Bell megalkotott egy aratógépet, majd ezt továbbfejlesztve az amerikai Hiram Moore 1935-ben megalkotta az első kombinált arató-cséplő gépet, más néven a kombájnt. Maga a kombájn szó az angol combine harvester, azaz kb. többfeladatú betakarítógép rövidített formája, utalva arra, hogy ez az eszköz nem csupán levágta és betakarította a gabonát, de a cséplést és a szemek megtisztítását is elvégezte, egyesítve több munkafolyamatot.

A kombájnok fokozatosan elterjedtek és fontos szerepet játszottak az Amerikai Egyesült Államok átalakulásában a korábbi megműveletlen ”vadnyugatból” a ma is ismert nyugati típusú, fejlett mezőgazdasággal rendelkező országgá. A hatalmas igény kielégítésére a XX. század környékén számos vállalat alakult a mezőgazdaság igényeinek kielégítésére, köztük az 1895-ben Abe Zimmerman alapította New Holland (e cég nevét a pennsylvaniai Nem Holland-ról kapta).

A vállalat a kombájnok piacán csak viszonylag későn, 1975-ben tudott maradandót alkotni, amikor elkészítette a világ első iker-rotoros kombájnját, a TR70-est. A New Holland a tulajdonos-váltások ellenére máig a világ egyik meghatározó mezőgazdasági munkagép-gyártója, amelyet több felvásárlás tett lehetővé. 1947-ben a céget felvásárolta a Sperry Rand Corporation. A Sperry New Holland-ra átkeresztelt társaság ezután 1964-ben megvásárolta az azonos profilu belga Claeys-t, 1986-ban viszont a Ford vette meg a Sperry New Holland-ot. Ez nem jelentette a cég végét, ahogy az sem, hogy 1991-ben a Fiat szerzett többségi részvényt az amerikai társaságban, sőt, a New Holland beolvasztotta ezen cégek mezőgazdasági gépgyártó részlegét.

Idővel fokozatosan nőtt a kombájnok és más gépek mérete és kapacitása, ezért mára egész jármű-családok alakultak ki, azonban ahogy évezredekkel ezelőtt, máig kiemelt igény a még nagyobb terméshozam és a még magasabb hatékonyság, ezért a gyártók az utóbbi évtizedekben korábban nem látott méret-tartományokba merészkedtek.

Jelen cikk írásakor a New Holland kombájn-kínálatának csúcsát a CR széria (pl.: CR8.90, 9.80, 9.90) legnagyobb egysége, a CR10.90-es jelentette, amely hatékonyságban a világ összes kombinált arató-cséplőgépét maga mögé utasította.


Konstrukció:

Ahogy a legtöbb kombájn, a CR10.90-es is három fő blokkra bontható. A jármű szilárd alvázra épül, ez ad helyet a hajtóműnek és a futóműnek, valamint ide csatlakozik a vágóasztal. A kombájn felépítménye egy komplex, önálló egységet alkot: itt dolgozzák fel a haszonnövényeket, míg elöl található a vezetőfülke.

A kombájnok esetében érdemi frontrészről nem lehet beszélni, a CR10.90-es fülkéjének frontrésze is egyetlen hajlított szélvédőből áll, ezáltal a vezető kiváló kilátással rendelkezik. A New Holland logója a kabin alsó részén található, mindkét oldalt két-két első fényszóróval, amelyeket a kabin fölött és alatt további lámpák egészítenek ki (a kabinba a baloldalt található létrán át lehet beszállni).

A jármű teljes hossza vágóasztal nélkül, behajtott ürítő-csővel kb. 10 méter, szélessége a szélesebb gumikkal, vágóasztal nélkül 4,2 méter, tömege üresen 20819 kg.

A CR10.90-es meghajtását egy FPT Cursor 16-os dízelmotorral biztosítják: ez az erőforrás a Fiat-tól érkezik (az FPT a Fiat Powertrain Technologies rövidítése) és megjelenésekor, 2014-ben elnyerte a Diesel Magazine év dízelmotorja díját. Az erőforrás 16 literes (15927 ccm), teljesítménye igen jelentős, 653 lóerő, azonban a kombájnokat nem száguldásra tervezték: a többi New Holland kombájnhoz hasonlóan a CR10.90-es is 32 km/h-s végsebességre képes épített úton, ezt opcionális extrával 40 km/h-ra lehet növelni (a nyomaték nagy részét a feldolgozó egység használja fel). A motor megfelel a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak (TIER 4B szint), ehhez a teherautókhoz hasonlóan Adblue-adalékot használ.

Természetesen a kombájn egyik legfontosabb eleme a vágóasztalos adapter: a CR10.90-eshez kétféle vágóasztalt terveztek, többféle haszonnövényhez, 12, illetve 24 soros kivitelben (utóbbi 12,5 méter széles).

A mezőgazdasági vontatóknál (traktoroknál) megszokott, hogy a meghajtott hátsó kerék rendkívül nagy méretű, míg az első, csak kormányzásra szolgáló kerekek aprók - ezzel szemben a kombájnoknál, így a CR10.90-esnél is az első kerekek nagyobbak, mivel többek között itt koncentrálódik a vágóasztal tömege és ezt éri a legnagyobb igénybevétel (az első kerekek a CR10.90-esen igen tekintélyes, 900/75R32 méretűek).

A legtöbb munkagéphez hasonlóan a CR10.90-es kezelőszervei is minimalisták, az ülést jobbról körbeölelő pult a vadászgépekre hajazó karral és a 26,4 cm-es képátlójú képernyővel az aratás és feldolgozás irányítására szolgálnak. A CR10.90-es kabinja elődeinél nagyobb méretű (3,7 köbméteres), a kabinban található egy vendégülés, a vezető mögött pedig megnövelték a tároló-kapacitást. A gépkezelő támogatásárára a kombájnba tolatókamerát építettek és az ürítő-csőre is külön kamerát szereltek.


Életút:

A New Holland jelenleg a CNH Industrial (Case New Holland) csoport tagja és két fő gépgyártó egységből áll: az építőipari New Holland Construction-ból és a mezőgazdasági New Holland Agriculture-ból: a CR10.90-est utóbbi mutatta be, 2014-ben. A típussal 2014. augusztus 15-én új Guiness-rekordot állítottak fel, amikor egy CR10.90-essel 8 óra alatt 80,2 hektáron 797,656 tonnányi búzát takarítottak be, azaz óránként 99/7 tonnát.

Látszólag a kombájn egyszerű gépezet: a pengék levágják az érett búzát, a gép pedig a végén üríti az értékes kukoricaszemeket, valójában azonban igen kemény feladat a hatékonyság fenntartása, miközben a szárakat learadtják, a magokat leválasztják és megtisztítják. végül a növényi hulladékot ürítik. A CR10.90-es természetesen össze sem hasonlítható az 1975-ös TR70-essel, azonban az iker-rotoros rendszer máig nem változott, csupán a kialakítását változtatták és különböző extrákkal látták el.

A CR10.90-esben komplex elektronika dolgozik, amely automatikus sebesség-változtatásra képes: ha az adott szakaszon kevesebb a termény, nagyobb sebességre kapcsol, hogy folyamatosan kihasználhassa a teljes kapacitást. A kombájnt úgy alkották meg, hogy lejtmenetben ventillátorai magasabb, hegymenetben alacsonyabb fokozatba kapcsoljanak, szabályozva a termény áramlását, megakadályozva a visszafolyást. A rosták szintezése automatikus, maximum 17 fokos dőlésszögig képesek kompenzálni a talaj egyenetlenségeit.

A magtartály kapacitása 14,5 köbméter, ennek ürítése rendkívül gyors, másodpercenként 145 liter (az ürítő-cső hossza 10,3 méter, a begyűjtött magok ürítéséhez igen komoly kiszolgáló-járműkapacitás szükséges. A kombájn motorját nagy teljesítményű ventillátorokkal látták el, megakadályozandó a gyúlékony por felgyűlését a motortérben. A CR10.90-es a feldolgozást követően a szecskát egyenletesen teríti szét a jármű mögött és képes ellensúlyozni a szél kártékony hatását is.

A precíz munkavégzéshez a jármű több GPS-rendszerrel képes összekapcsolódni, a vezető pedig folyamatosan figyelemmel kísérheti az aratási adatokat: ehhez a CR10.90-es 30 másodpercenként mintát vesz a betakarított terményből, többek között kijelezve a nedvességtartalmat és magát a terméshozamot (a rendszer 50 terület adatait képes tárolni).

A CR10.90-esből nem alakítottak ki külön változatokat, azonban rendelhető féllánctalpas kivitelben (ebben az esetben az első kerekeket gumi-lánctalpakra cserélik). A gumihevederes kialakítás nem elsősorban a jobb tapadás miatt készült, hanem a kisebb fajlagos talajnyomásért - ahogy ugyanis egyre nagyobbakká válnak a kombájnok, mind nagyobb tömeg oszlik el a kerekeknek a talajjal érintkező csíkján.

Ez szilárd talajon (aszfalton) megsüllyedést okozhat (ahogy ez számos magyarországi buszmegállóban látható), a szántóföldön viszont az elhaladó kombájn akaratlanul hatalmas nyomással tömöríti a talajt, gátolva a növények ideális fejlődését. A helyzetet súlyosbítja, hogy a CR10.90-es menetkész tömege csak papíron 24 tonna, ehhez még hozzájönnek az egyenként is több tonnás kiegészítők (köztük a vágóasztal), valamint az akár 9 tonna tömegű learatott mag: ezt ellensúlyozza a szántófölddel nagy felületen érintkező lánctalp-pár.

Összességében elmondható, hogy egyes óriás járművekkel szemben a nagyméretű kombájn nem egyedi, specializált jármű (mint a NASA rakétaszállítója): kiemelkedő mérete hatékonyabb üzemanyag-felhasználást és munkaidő-kihasználást tesz lehetővé, ezáltal nő a gazda vagy vállalkozás profitja, ezért a jövőben valószínűleg még nagyobb kombájnok megjelenése várható (a CR10.90-es mára az egész világon elterjedt, többek között Magyarországon is használják).


Műszaki adatok:

Név: New Holland CR10.90

Típus: kombinált arató-cséplőgép (kombájn)

Fizikai jellemzők:

Hossz: ~ 9800 mm

Szélesség: 3960 mm

Magasság: 3960 mm (szállítási magasság)

Tengelytáv: 3760 mm

Saját tömeg: 20819 kg

Megengedett össztömeg: ~ 40000 kg

Motor: 653 lóerős (FPT Cursor 16, dízelüzemű)

Férőhely: 1 fő

Csomagtér: ismeretlen l

Teljesítmények:

Végsebesség: 32 km/h

Gyorsulás (100km/h-ra): nem tud felgyorsulni 100 km/h-ra

Átlagfogyasztás: ismeretlen l/100 km (üzemanyag-tartály kapacitása: 1287 l)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.