Mahindra Bolero

„Rusztikus csapatszállító”


A vállalat:

Az indiai autópiacot a szigorú korlátozások miatt sokáig az őskövület-gyártás szókapcsolattal lehetett leírni (ld.: Hindustan Ambassador). E szabályozás ellenére az 1990-es években (a hidegháború oldódását követően) lassan megváltozott a helyzet: a Maruti (Suzuki) termékeihez és a Tata Indica-hoz hasonló járművek miatt a piac már kezdett egy modern országéra hasonlítani.

Ma már lazábban a törvényi feltételek és az indiai autópiac is (többék-kevésbé) megfelel a világátlagnak. Az ismert európai gyártók mellett még mindig működik a Hindustan, a Maruti és a Tata is és autóikkal igyekeznek felvenni a versenyt a városlakók kegyeiért.

Ha azonban vetünk egy pillantást India domborzatára, világossá válik, hogy azért jó terepjáró képességű típusokra is szükség van, ráadásul a változatos terep és jelentős szintkülönbségek mellett a fejlődő országok egyik problémája is jelen van: a jó minőségű épített utak hiánya.

Aki az ilyen, dimbes-dombos területen szeretne autózni, az két helyi gyártó kínálatából választhat: a Force Motors-éból (korábban Bajaj Tempo) és a Mahindra-éból. Ez utóbbi cég teljes neve Mahindra & Mahindra Limited, mivel 1945-ben egy testvérpár alapította (+ Malik Ghulam Mohammed, de ő Pakisztán születésekor az új országba költözött).

E vállalat kellő szaktudás hiányában először az amerikai Willys Jeep licencgyártásba kezdett (ennek előállítása egészen 2010-ig folyt, utódja az azonos külsejű Mahindra Thar), majd traktorokat és kisteherautókat kezdett készíteni.

Az 1990-es években a cég létrehozta első, félig-meddig saját tervezésű személyautóját, a Mahindra Armada-t is (ez gyakorlatilag egy ötajtós Jeep-klón volt), majd a Grand Armada-t. Az áttörés 2001-ben következett be, amikor a márka új járműve debütált: a Bolero terepjáró.


Konstrukció:

A Bolero a Grand Armada-ra épült, ami az Armada-ra, ami a Mahindra Jeep-re, ami a Willys Jeep-re, de a Bolero már ténylegesen önálló jármű, ami elődeitől csak terepjáró képességét örökölte. Meg esetleg évtizedes külsejét.

Szó ami szó, a Bolero nem éppen mai darab - a ráncfelvarrás ellenére az olcsó Mercedes G-osztály benyomását kelti. Azért a ma kapható változat már jobban néz ki, mint elődei, ami főként az orrész érdeme. Persze nem egy szépség, de hát egy terepjáró erőt árasszon, ne nőies bájt.

A létravázas jármű a korábbiaknál nagyobb és markánsabb első fényszórókat kapott - a szögletes lámpatestben a kör alakú fényszóró és a narancsszín index párosa morcos pillantást eredményez. E lámpák uralják a frontrészt, a többi részlet már kevésbé impozáns.

A felső, kisebb hűtőrácsnak alul van egy párja, a domborított, nagyméretű lökhárító pedig egy pár ködlámpának is helyet ad. Az első szélvédő hatalmas, szögletes és igencsak meredeken áll - ez nem túl látványos, viszont annál praktikusabb.

Oldalról még kevesebb a látnivaló: a legtöbb igazi terepjáróhoz hasonlóan a Bolero is rendkívül szögletes, ami jót tesz a helykínálatnak, de a formatervezők mozgásterét közel nullára szűkíti. A típus esetében a látvány kimerül az oldalsó csíkban, amely vízszintesen kettéosztja a járművet és ebbe került az index is.

A nagy hasmagasság miatt a Bolero szériaváltozatához is jókora küszöböt mellékelnek. Ezen kívül az egyetlen említésre méltó részlet az ajtók zsanérjai, amelyek az évtizedekkel korábbi UAZ-469-eshez hasonlóan kívülre kerültek, ám itt olyan hatást keltenek, mintha az indiai autót páncélozták volna. Persze egy terepjáró inkább praktikus oldaláról ismerszik meg: az oldalablakok itt is jó nagyok és a hátsó ajtó teljesen nyitható.

A Mahindra Bolero hajtásáról egy 2523 ccm-es, 63 lóerős dízel-erőforrás gondoskodik, amely elődjével szemben a Mahindra-tól származik. Ez a négyhengeres erőforrás a jókora járművet igencsak lomhán mozgatja, viszont a fogyasztása kategóriájában meglepően jó (a motorhoz egyetlen, ötsebességes manuális váltó kapható).

A típus belső tere nem vetekedhet az európai gyártókkal, de hiába az olcsó hatású, kopogós műanyag-tenger és a minimális oldaltartású ülések, azt el kell ismerni, hogy at indiai szakemberek a korábbiaknál látványosabb enteriőrt alkottak meg.

A Bolero hétüléses, 2-3-2 székes megoldásban, de érdekes módon a két hátsó ülést egymással szemben építették be. A jármű opciós listájánál már csak a vételára mérsékeltebb: egy bázismodell Indiában nagyjából 2,5 millió forintnak megfelelő indiai rúpiába kerül és a full-extrás változat is csupán 3-4 millió forintot kóstál (ezzel még az ottani árszínvonalhoz képest sem túl drága).


Életút:

A Mahindra az 1990-es évek elején három hasonló modellt indított útjára: 1991-ben a Bolero-t, majd egy évvel később a Scorpio-t és a Maxx-ot. Utóbbi nem élte túl a versenyt, a hazai piacra szánt Bolero és a nemzetközi piacon is értékesített Scorpio viszont sikeressé vált.

A kissé csúnyácska, Peugeot-motoros Bolero hamar népszerűvé vált mérsékelt ára és szintén nem túl magas fenntartási költségei miatt, amit az újrarajzolt változat csak tovább javított. A Bolero-t a 2000-es évek második felétől rendre India legnépszerűbb terepjárójává választották, népszerűsége máig töretlen.

A belépőmodell jele Bolero EX (párja a Bolero DI), melyek árukon kívül mással nemigen tudnak vevőket toborozni. A sorban fölöttük helyezkedik el a Bolero SLE, ezt már légkondicionálóval is felszerelik, a Bolero SLX pedig már nemcsak CD-s rádiót kapott, de egy nem túl szép faberakást is a középkonzolon, ami ár-kategóriájában abszolút unikumnak számít.

A Mahindra Bolero-k sorában a legjobban felszerelt változat a Bolero ZLX, ami a korábban felsoroltak mellett már start-stop automatikát is birtokol, csakúgy, mint a javított kijelzőt.

A modell gyártásának 10-ik évfordulóján mutatták be a Bolero Attitude-öt, amely egy narancsszínre festett, kétajtós pickup-á átalakított Bolero-t takart, amelynek még a kipufogója is Mahindra-emblémában végződött. Ez persze csak a külsőségeknek szólt, ellenben a Bolero Ambulance, azaz a mentőautó-változat már nagyon is komoly.

A Mahindra Bolero India legelterjedtebb terepjárója és Dél-Amerikában is értékesítik (Cimarrón néven). Közben a vállalat is szépem növöget: a Bolero pickup-testvére, a Scorpio (Európában Goa néven) a világ szinte minden zugába eljutott.

A mindent itt szinte szó szerint kell venni: még Magyarországon is kapható, hasonlóan az új fejlesztésű, XUV 500 nevű sportos szabadidő autóhoz és több más modelhez. Mivel a Mahindra birtokolja az indiai REVA elektromosautó-gyártót (a REVA NXR-t e20 néven árusítják), ráadásul a Dél-Koreai SsangYong márka többségi tulajdonát is megszerezték, a növekedésük több mint valószínű (Indiában viszont még mindig a Bolero a márka hírvivője).


Műszaki adatok:

Név: Mahindra Bolero

Típus: terepjáró

Fizikai jellemzők:

Hossz: 4107 mm

Szélesség: 1745 mm

Magasság: 1880 mm

Tengelytáv: 2680 mm

Saját tömeg: 1615 kg

Megengedett össztömeg: ismeretlen kg

Motor: 63 Le-s (2523 ccm-es, 4 hengeres, dízelüzemű)

Férőhely: 5 fő

Csomagtér: ismeretlen l

Teljesítmények:

Végsebesség: 136 km/h

Gyorsulás (100 km/h-ra): ismeretlen másodperc

Átlagfogyasztás: ismeretlen l/100 km (60 literes üzemanyag-tartály)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.