Isuzu D-Max

„Zsugorított teherautó”


A vállalat:

Az 1900-as évek elejére az elmaradt, feudális Japánt kezdte felváltani az az élvonalbeli technológiát felhasználó Japán, amelyet ma is ismerünk. Mivel Ázsia többi országa évszázados lemaradásban volt az európai fejlettségi szinthez képest, a japánok a világ akkori nagyhatalmaihoz, az Egyesült Királysághoz és Németországhoz fordultak.

Ahogyan később Kína, úgy kezdetben a japánok is ezen országokat másolták: meghonosították azok hadseregeinek felépítését és először fejlett európai típusokat vásároltak, majd azokat módosítva, fejlesztve alakították ki saját iparukat.

Ennek a folyamatnak egyik lépése a gépjármű-gyártás volt. Ma már számos japán autómárkát ismerhet a világ - a legtöbben, mint a Toyota, a Mazda vagy a Nissan típusok széles palettáját kínálják az egész világon, de akadnak olyanok is, amelyek csak egy-egy szegmensben vannak jelen.

Ilyen az Európából kivonult Daihatsu, amely kifejezetten az aprócska kei-kategóriára összpontosít (más vállalat is készít hasonló típusokat, ld.: Mazda R360), a Suzuki elsősorban kisautóiról ismert, az Isuzu pedig a teherfuvarozást részesíti előnyben.

Magát az Isuzu vállalatot 1916-ban alapították, amikor a Tokyo Ishikawajima Hajógyártó és Mérnöki vállalat, valamint a Tokyo Gáz- és Villanyipari vállalat elhatározta, hogy autógyártásba kezdenek.

Mivel egyik cég sem rendelkezett gépjárműgyártó kapacitással vagy tapasztalatokkal, két évvel később az angol Wolseley Motors Limited céggel kötöttek megállapodást, melynek keretében az angolok A-9-es típusát árulták Ázsiában (ez volt az első Japánban készült személyautó). 1924-ben jelent meg az első Isuzu-teherautó, a másfél tonnás CP, amely egyben Japán első teherautója is volt.

Az azonos nevű folyóról elnevezett Isuzu csillaga a második világháborút követő általános újjáépítés alatt ívelt fel, mivel ekkor az építkezésekhez nagyszámú teherautóra volt szükség.

A márka máig jelentős teherautó-gyártónak számít, de kínálatukat nem csak felfelé, de lefelé is bővítették: 1963-ban mutatták be első pickupjukat (~ platós terepjárójukat), a Wasp-ot. A cég a személyautó-gyártással is megpróbálkozott, de itt nem sikerült tartósan megkapaszkodnia, ezért a 2000-es évek elejére ezzel felhagyott és végleg a nagyobb típusok felé fordult.

Munkagépként is használható két terepjáróját azonban megtartotta és folytatta a sikeres pickupok előállítását is - utóbbi kategóriában a márkát a 2002 óta gyártott D-Max képviseli.


Konstrukció:

A D-Max-ot az Isuzu eredetileg az amerikai General Motors-szal közösen fejlesztette (legalábbis közös platformon) és ez nem változott a jelenleg árusított második generációnál sem: ez utóbbi a Chevrolet Colorado-val közös vázat használ.

Emiatt a két típus külsőre szinte teljesen azonos, kivéve a frontrészt, amit a D-Max-on igen agresszívra, a korábbi unalmas formatervvel szemben fiatalosra vettek. Maga a hűtőrács két részből áll, a felső rész krómozott és itt kapott helyet a méretes márkajelzés is (követve az Európában terjedő divatot a korábbiaknál jóval nagyobb márkajellel).

A hűtőrács két oldalára kerültek a téglalap alakú fényszórók, melyek kifelé emelkednek, így a nézőnek az az érzése támadhat, hogy egy morcos japánnal találkozott (az első lámpák alatti ködfényszórókatt megtartották, de alakjuk kerekről szögletesre változott.

A nagyszámú kereszttartó miatt masszív D-Max többi része olyan, mint a legtöbb mai pickup: méretes domborulataival, nagyméretű kerékíveivel, vastag ablakkereteivel masszív hatást kelt.

A farrész ellenben nem túl érdekes, a hátsó lámpák oldalról olyan hatást keltenek, mintha kissé elkenődtek volna, a hátsó szélvédő pedig igen kis méretű, igaz, ez a platók kialakításból ered.

Az Isuzu nem csak teherjárműveiről, de gépjármű-motorjairól is ismert, ezért a D-Max-ban a márka saját hajtóműve található (az erőátvitel szintén házon belül készült). A vásárlók alapvetően kétféle erőforrásból választhatnak: egy 2,5 literes (2499 ccm-es), 136 lóerősből (4JK1-TCX) és egy nagyobb, 3 literes, 163 lóerősből (4JJ1-TCX).

Mindkét hajtómű soros négyhengeres és dízelüzemű, de kifejezetten (és kizárólag) az európai vásárlók számára kínálnak egy átmeneti modellt is: ez szintén 2,5 literes, de biturbós kivitelű, ezáltal a nagyobb motorhoz hasonlóan 163 lóerős (szintén dízel). A motorokhoz ötsebességes manuális vagy automata váltó választható (a motorok teljesítik az Euro 5-ös szabványt).

A felszereltség kissé fapados, lévén a D-Max elsősorban munkagép, mint személyautó (pl.: kapcsolható összkerékhajtás, ”i-GRIP” váz), de az elődnél szélesebb az extralista (pl.: GPS, tolatókamera, LCD kijelző).


Életút:

A 2002-es D-Max nem volt egy kifejezett szépség, de legalább megbízható és olcsó volt. Utóbbit részben annak köszönhette, hogy gyártása előtt a General Motors és az Isuzu bezárta Japánban található közös (kisteherautós) gyáregységét és átköltöztek Thaiföldre.

Az Isuzu ezután minden évben változtatott pickupján és számos limitált szériát dobott piacra a D-Max-ból, ám ezek többnyire csak minimális részletekben tértek el egymástól. A típust számos országban árusították, eljutott többek között Európába, Dél-Amerikába és Ausztráliába is (különböző márkaneveken).

Egy évtizedes gyártást követően 2012-ben mutatkozott be a jelenlegi morcos-arcú második generációs D-Max, melyet Thaiföldön mutattak meg és elődjéhez hasonlóan itt is gyártanak (meg Malajziában és a Fülöp-szigeteken).

Az új D-Max a korábbiaknál felhasználó-barátabbá vált: a látványos karosszéria, a gazdag krómozás és a jobb felszereltség miatt elméletileg a pickupot nem munkájuk miatt vásárlókat is célba vette, igaz, ennek ellentmond a típus karakterisztikája.

A D-Max ízig-vérig munkagép (ha nem is annyira fapados, mint az Uri Desert Runner): a földúton kiválóan mozgó jármű betonon kissé imbolyog, a belső tér méretes, de az üléseknek nincs oldaltartásuk, a hasmagasság jelentős, de emiatt nehezebb beszállni, stb..

Azért azt el kell ismerni, hogy az új D-Max össze sem hasonlítható a korábbi generációval. A pickupok merev létravázuk miatt a törésteszteken sokáig rettenetesen szerepeltek, az első D-Max az Euro NCAP tesztjén például az ötből mindössze egyetlen csillagot szerzett (vetélytársai is), utódja viszont már négyet, ráadásul a zajszigetelés és a futómű is javult.

Meglévő hiányosságait az Isuzu pickupja a konkurenciánál valamivel alacsonyabb árával palástolja és az sem elhanyagolható szempont, hogy a vásárló többféle kialakítás közül választhat.

A különböző motorok és a kétféle váltó mellett többféle karosszéria-változat kapható: ilyen a szimpla kabin (2 ajtó), a nyújtott kabin (2 ajtó) és a dupla kabin (4 ajtó) - utóbbi szinte már vidéki családi autónak is elmegy.

Felszereltségi szintből is több létezik: a bázismodell a D-Max L, nyújtott kabin esetén azonban választható jobb felszereltségű LS és LS AT változat is és ezeknek létezik duplakabinos változata is LS Plus és LS AT Plus néven.

A változattól függetlenül elöl tekercsrugós, kettős keresztlengőkaros, hátul laprugós, merev tengellyel felszerelt D-Max további előnye, hogy ezt már a világ számos pontján értékesítik: Ázsia mellett kapható Afrikában (Isuzu KB-ként) és Európában is.

Sőt, a D-Max már Magyarországon is elérhető és elődjéhez hasonlóan egy SUV változatot is kialakítottak belőle MU-X néven (a kiegészítők között található hátsó karosszéria-panellel a D-Max-ból is létre lehet hozni teljesen zárt járművet).


Műszaki adatok:

Név: Isuzu D-Max 2.5 szimpla kabinos

Típus: pickup

Fizikai jellemzők:

Hossz: 5215 mm

Szélesség: 1775 mm

Magasság: 1690 mm

Tengelytáv: 3095 mm

Saját tömeg: 1749 kg

Megengedett össztömeg: 3000 kg

Motor: 136 Le (4JK1-TCX, soros hengerelrendezésű, 4 hengeres, dízelüzemű)

Férőhely: 2 fő

Csomagtér: ismeretlen l

Teljesítmények:

Végsebesség: 170 km/h

Gyorsulás (100 km/h-ra): 12,5 másodperc

Átlagfogyasztás: 7,4 l/100 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.