Infiniti Q50

„A végtelenül túlbonyolított Nissan”


A vállalat:

A második világháborút követően, az újjáépítés részeként számos korábbi japán autómárka éledt újjá, köztük az 1933-ban alapított Nissan. Ők a háború után az angol Austin Seven-t gyártották, de a koreai háború alatt az Amerikai Egyesült Államok hadseregének egyik legnagyobb beszállítói lettek.

Az 1950-es évek elején nem csak a hadsereg hatalmas, de átmeneti megrendeléseit teljesítették, mivel a vezetőség úgy döntött, ideje nemzetközi szinten értékesíteni modelljeiket.

Az Amerikai Egyesült Államokba és Ausztráliába szánt Nissan-okat a vállalat Datsun nevű márkáján keresztül értékesítették. Bár mind Európában, mind Amerikában a Nissan szinte ismeretlen volt, a sikkes európai formával és fejlett technológiával felszerelt Datsun-ok rendkívül sikeresekké váltak: az 1970-es évekre a Nissan vált a világ legnagyobb személyautó-exportőrévé.

Ez az aranykor azonban nem tartott örökké: először az újabb arab-izraeli háború következményeként kitört 1973-as olajválság mért csapást a nagyteljesítményű típusokra, majd a fokozatosan bevezetett amerikai adónemek tépázták meg az eladásokat.

Az Amerikai Egyesült Államok hatalmas piacát a Nissan nem akarta otthagyni, ezért taktikát váltott. Újabb gyárakat létesített, majd - immár Nissan márkanév alatt - kisebb városi típusokat dobott piacra (a Datsun-t 1986-ban megszüntették).

Az eladások újra növekedni kezdtek és a Nissan újabb típusokat dobott piacra, de az 1980-as évek végén rájöttek, hogy saját csapdájukba estek. A Nissan-ok Amerikában az olcsó városi típusok szinonimájává váltak és hiába kívánt a cég közép-, valamint felső-kategóriás típusokat értékesíteni, a Nissan-tól erre nem volt igény.

A vállalat-birodalom ezért megalkotott egy újabb márkát, az Infiniti-t (az angol infinity; végtelenség szóból), kifejezetten az Amerikába szánt felsőkategóriás típusok értékesítésére (ezzel nem volt egyesül, ekkor startolt a Honda márkája, az Acura és a Toyota Lexus nevű almárkája).

Az Infiniti első modellje egy Q45 nevű szedán lett és ez a megoldás bevált: az 1989-ben alapított márka sikeresen titkolta Nissan-os génjeit. Az Infini eladásait sokáig a G-sorozat vezette, amely alapvetően egy, a Q45-höz hasonló méretes szedánt takart, de gyártottak belőle kupét és kabriót is. A márka később új elnevezéseket vezetett be (minden modelljük neve ”Q” betűvel kezdődik), ezért a G-sorozat késői tagjait (G25, G35, G37) átkeresztelték Q40-né.

A kiöregedett Q40-es leváltására alkotta meg a márka a 2013-tól gyártott Q50-est, amely egy teljesen önálló típus, de a Q40-es, így a G-sorozat számos jellemzőjét tovább viszi és ugyanazt a célt szolgálja: ez a márka zászlóshajója.


Konstrukció:

A ma kapható Infiniti Q50-es műszakilag nem kapcsolódik sem a Q45-öshöz, sem pedig a G-sorozathoz - ennek oka részben az új irányvonal: a Q50-es szellemiségét tekintve ugyanazt képviseli, mint 1989-es elődje, de mindezt teljesen új köntösben.

Ez különösen a rendkívül látványos formaterven érhető tetten: egy Q50-est nehéz bármivel összetéveszteni. Ugyanakkor az is igaz, hogy a típus nem éppen egy minden sallangtól mentes, kiforrott formavilágú jármű, aminek oka az anyacég (így a tervezés) és az értékesítés kulturális különbsége.


A Nissan egy klasszikus japán autógyártó, ezért saját típusain és az Infiniti modelljein is elsősorban az ázsiai formavilág érződik, de bele kellett csempészni némi nyugati stílust is, hogy az amerikai vásárlók is meg tudják emészteni. A legfontosabb mégis a figyelem-felhívás szükségessége volt, ezért a formatervezők beleadtak apait-anyait.

A Q50-es orrának közepén a lapos, krómszegélyű hűtőrács trónol, rajta az egyszerű Infiniti logóval, de ez még csak a kezdet. A motorháztetőt már-már abnormálisan belapították, ettől a típus a valóságosabbnál is hosszabbnak is laposabbnak hat. Ezt a hatást a szintén lapos, de rendkívül hosszú első fényszórók is erősítik, akárcsak a fényszórók tetején található LED-es csík (az első lámpák körüli idom a hűtőrács elé nyúlik, ami érdekes látványt eredményez).

Mellettük a szélekre kitolt ködfényszórók sem szegyszerű lyukakban kaptak helyet és a lapított motorháztető is a szükségesnél több helyen dudorodik.

Ez a karosszéria-elemek ki-be domborítása oldalt is tetten érhető (ezzel sikerült hullámzó hatást kelteniük), nem maradt el a krómozott oldalsó ablakkeret és a meghökkentő alak sem (utóbbit a ”C” oszlop hullámos, jókora részen krómozott lezárása, valamint a kétszínű visszapillantó tükrök adják).

A túljátszottság a faron is tetten érhető: a Q50-es - az elsőkhöz hasonlóan elnyújtott - hátsó fényszórói fölött kisméretű légterelő elemet helyeztek el és a két kipufogócsonk is látványos körítést kapott.

A Q50-es motorkínálata elméletileg négy-, a gyakorlatban inkább csak kéttagú, melyek széles teljesítmény-skálán mozognak. Alapvetően a Mercedes-től származó soros négyhengeres erőforrást kínálják (208 lóerős), de az Amerikai Egyesült Államokban inkább a Nissan VQ37VHR erőforrása az ismertebb. Ez utóbbi egy V6-os benzinmotor, amely 3,7 literes (3596 ccm) és 328 lóerőre képes.

Az Infiniti kínálatában szerepel hibrid-erőforrás is: ebben az esetben a VQ37-es kistestvére, a VQ35-ös a fő-erőforrás (3498 ccm, 302 Le), ezt egészíti ki a 67 lóerős villanymotor (Nissan HM34) - kombinált teljesítményük 364 lóerő.

Az Amerikai Egyesült Államokban a méretes benzines erőforrások a menők, Európában viszont a dízelmotorok, ezért a Q50-eshez árulnak egy (szintén a Mercedes-től származó) négyhengeres dízelt is, ám ez ”csak” 168 lóerőt ad le. A motorokhoz hatsebességes manuális vagy 7 sebességes automataváltó társítható hátsó vagy összkerékhajtással.

Az Infiniti Q50-es belső tere megjelenéséhez és erőforrásaihoz hasonlóan modern, számos elektronikai berendezés választható vagy széria, akárcsak a két méretes (a felső 8, az alsó 7 colos) érintőképernyők a középkonzolon.


Életút:

A Q50-es elődjét, a G-osztályt 1990-től gyártották, igaz, a Q45 olcsóbb alternatívájaként kínált G20-as még csak a Nissan Pulsar extrákkal megspékelt változata volt (ezt csinálja a Ford is saját márkájával, a Lincoln-nal).

1998-ban jelent meg a Nissan Primera, azaz a második generációs Infiniti G20, a váltást azonban nem ez, hanem a 2002-es G37-es jelentette. Ez a modell már tipikus japános formavilággal rendelkezett (ellentétben a korábbi szögletes amerikaival), de továbbra is egy Nissan-ra épült (a 11-ik generációs Nissan Skyline-ra). Az utolsó, 2015-ig gyártott G-sorozatú Infiniti-k (Nissan-ok) alatt jelent meg az új irányzat, amely végül a Q50-ben öltött testet.

E típus egyes elemei az extravagáns (2009-es) Infiniti Essence tanulmányautón debütáltak, a szedán terveit 2011-ben vetették papírra. Két évval később, a North American International Auto Show-n mutatkozott be a Q50-es, amely a remények szerint majd a márka legfontosabb modelljévé válik. Az elvárások magasak voltak, ugyanis a közvetett előd G-sorozat rendkívül népszerű volt: a márka teljes eladásainak mintegy 60%-át adta.

A Q50-es megfelelt a várakozásoknak: az amerikai eladások több mint 1/3-át ma is ez az egy modell adja, az évi mintegy 100000 db Infiniti közül minden hónapban kb. 5000 db Q50-est adnak el, megelőzve a QX60-as és QX80-as SUV-kat.

Ezen felbátorodva az Infiniti Európában is értékesíti a Q50-est - többek között Magyarországon is. Európában azonban a Q50-es nem futott be akkora karriert, aminek több oka van. Egyrészt itt számos hasonló, nagyon magas minőségű járművet kínálnak (elég csak az Audi-BMW-Mercedes szentháromságra gondolni), másrészt a formára érzékeny európaiak számára az Infiniti-k vonalvezetése kissé kusza.

A fejtér hátul kicsi (a lapos karosszéria miatt), a futómű hangolása messze nem tökéletes, sok a kapcsoló és a típus minden, csak nem letisztult (még olyan apróságok esetében is, mint hogy a belteret elöl LED-lámpákkal világítják meg, hátul hagyományos izzókkal).

Az európai eladások így mérsékeltek, de ez talán egy kicsit hozzá is ad a márka egzotikumához, hiszen ezáltal a felbukkanó Q50-est sokan megbámulják.

Összességében elmondható, hogy a Q50-es egy feltűnő és többé-kevésbé modern felső-középkategóriás típus, ami elsősorban akkor látszik, ha amerikai riválisokkal (pl.: egy Lexus-szal) hasonlítják össze (a 3-as BMW-től és kategória-társaitól azért még messze van, hiába kínálják még nyújtott karosszériával is (Q50L). Jobboldalt a még inkább specializált Q50 Eau Rouge változat látható.


Műszaki adatok:

Név: Infiniti Q50 hibrid

Típus: szedán

Fizikai jellemzők:

Hossz: 4783 mm

Szélesség: 1824 mm

Magasság: 1443 mm

Tengelytáv: 2850 mm

Saját tömeg: 1641 kg

Megengedett össztömeg: ismeretlen kg

Motor: 364 Le (Nissan VQ35HR, 6 hengeres, benzinüzemű + Nissan HM34, elektromos)

Férőhely: 5 fő

Csomagtér: 400 l

Teljesítmények:

Végsebesség: 250 km/h

Gyorsulás (100 km/h-ra): 5,4 másodperc

Átlagfogyasztás: 6,8 l/100 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.