TukTuk Factory eTuk

„Egy szelet kelet a nyugatnak”


A vállalat:

A lakosság túlnyomó többsége számára a közlekedés elsődleges módja évezredeken át a gyaloglás volt, lévén a lovat csak a gazdagok engedhették meg maguknak, a szekereket pedig főleg termények szállítására használták, igaz, az emberek nagy része a faluját sem hagyta el és többnyire nem siettek sehová. A főnemesi réteg megengedhette magának a kézikocsit és a díszes ló vontatta hintókat, de csak az 1700-es évektől robbanásszerűen fejlődőt városok teremtettém meg az igényt a relatív gyors, rövid, háztól házig történő utazásra.

A mind nagyobb kiterjedésű városokban a lakosságnak rövid idő alatt nagyobb távolságot kellett megtennie a munkahelyet, a lakása és egyéb célok között, amelyre a bérelhető lovaskocsik megoldást jelentettek. Az 1800-as évek végén, a járművekben épített robbanómotorok megjelenésével megszülettek a modern taxik elődei. Ezek többségében kényelmes, egyes esetekben kifejezetten erre a célra gyártott típusok, amelyek tágas belső térrel álltak az utazók rendelkezésére, bennük a távolságmérő taxiórákkal.

Az utóbbi évtizedekben a kifejezetten taxinak fejlesztett járművek fokozatosan eltűntek (már csupán néhány országban vannak jelen, köztük az Egyesült Királyságbeli London Taxies TX 4-es modellje), többségében szériagyártású (sok esetben hibrid), szinte kizárólag zárt, négyajtós limuzin- vagy más néven szedán-karosszériás típusokat használnak. A távol-keleten az európaihoz hasonlóan már évszázadokkal ezelőtt kialakult az igény a bérkocsik rendszerére, ám az erre a célra használt ázsiai járművek a nyugaton megismertekről szignifikánsan eltérnek.

Ázsiában a taxik szerepét kezdetben a riksák töltötték be: ezek két nagyméretű kerékkel rendelkező, elöl nyitott, két utas szállítására alkalmas eszközök, amelyeket egyetlen ember húzott. A riksát 1868-ban vagy 1869-ben találták fel Japánban, a Meidzsi-restaurációt követő gyors fejlődés részeként (a szállítóeszköz neve a japán jinrikisha, emberi erővel hajtott jármű rövidítése). Természetesen a távol-keleten a riksák előtt is használtak (Kínában egyes esetben kerekes) szállítóeszközöket, de a könnyű, hatalmas számban előállított riksák váltak a keleti közlekedés alapjává.

Az 1900-as évek elején a modern kerékpárokat alapul véve megalkották a biciklis riksákat, közkeletű angol nevükön a trishaw-kat (a tricycle és a rickshaw szavak összevonásából). A hagyományos riksák végső fejlődési szintjét a motoros riksák képviselték, amelyek ugyanúgy épültek, mint elődeik, csupán a fa vázat cserélték fémre, a küllős fa kerekeket gumikerekekre, a járművet húzó gyalogost, illetve biciklist pedig egy fél motorkerékpárra (az első kerékkel és a motorral).

A hagyományos riksákat ma már (egyes afrikai országokat leszámítva) csak turisták szállítására használják, de az olcsó személyszállításra máig óriási igény jelentkezik az ázsia szubkontinensen is, ahol a személyautók taxiként történő hasznosítása túlságosan drága lenne, ezért átmeneti megoldásként megszületett egy új járműtípus, az autó-riksa.

Autó-riksákat, közismert nevükön a tuk-tuk-okat számos vállalat gyárt (legnagyobb előállítójuk az indiai Bajaj Tempo, mai nevén Force Motors) és ázsia-szerte nagy népszerűségnek örvendenek, Európában és Észak-Amerikában azonban jószerével ismeretlenek. A 2000-es években (saját bevallásuk szerint egy Thaiföldi tuk-tuk-kal történő utazást követően) néhány fiatal Hollandiában megalapította a TukTuk Factory nevű vállalatot, amely a tuk-tuk szerű, eTuk nevű jármű gyártására rendezkedett be.


Konstrukció:

Az eTuk a tuk-tuk modern, nyugati iterációja, de a jármű az ázsiai tuk-tuk-okkal azonos építési elvet követ. A szerkezet nem teljes értékű autó, de nem is teljesen motorkerékpár. A tuk-tuk-ok (így az eTuk is) háromkerekű, két fix tengelyű hátsó és egy első kerékkel: utóbbi kanyarodáskor a motorkerékpárokhoz hasonlóan bedől, maga a merev vázas jármű viszont nem.

Az eTuk frontja tipikus tuk-tuk formát ölt. Az első kereket sárhányó övezi, a szállítójármű elölről zárt, teljes szélességű (merev) karosszériával és relatív kisméretű első szélvédővel. Szintén a tuk-tuk-okra jellemző az egyetlen középső fényszóró, amit az eTuk esetében két fémhengerbe zárt, a karosszériából előrenyúló kisebb kiegészítő fényszóró egészít ki. Az eTuk szemből egy keskeny, kissé furcsa személyautó képét mutatja és két hátsó kerékkel rendelkezik, de a frontot leszámítva a karosszéria minimális, gyakorlatilag nem több három (egyes modelleknél több) ülésnél, illetve az ülések alatti motornál.

A tuk-tuk-ok rendkívül könnyű járművek, amelyeket az enyhe ázsiai időjáráshoz terveztek, ezért Európában télen nem érdemes őket üzemeltetni, de a távol-keleti monszunok miatt az eső ellen ponyvatető feszíthető az eTuk fölé, oldalsó ponyvákkal pedig megvédhetők az utasok a felcsapódó víztől és sártól is.

A járművet kizárólag elektromos motorral kínálják (erre utal az eTuk ”E”-je), a jármű teljesítménye 21 lóerő, ami nem tűnik soknak, de az eTuk alapváltozata üresen mindössze 878 kg-ot nyom és teljes terhelés mellett is csupán 1186 kg-os.

A motorhoz szükséges energiát 12 db Trojan T-105-ös elem biztosítja, ez a bázismodell számára - a gyártó számításai alapján - 97 km-es (60 mérföldes) hatótávolságot biztosítanak, az eTuk 110 V-os és 220 V-os hálózati áramról tölthető. A típus fokozatmentes váltóján keresztül maximum 45 km/h-ig gyorsíthatja az elektromos tuk-tuk-ot (az eszköz hátrafelé maximum 12 km/h-val haladhat), de az eszköz a legtöbb országban korlátozásokkal részt vehet a forgalomban.

A hidraulikus felfüggesztésű eTuk alapvetően igencsak fapados, de több kiegészítő is választható a járműhöz. Ezek között találhatóak kozmetikai extrák, például karosszéria-színek színes választéka (akár kettő vagy több tónusban is), díszes oldalsó rács és szintén többféle színben kínált ponyvatető. Az eTuk emellett megrendelhető fűthető ülésekkel, illetve LED-es lámpákkal is.


Életút:

A tuk-tuk-ok első gyártója a japán Daihatsu volt és Ázsiában hosszú ideig népszerűek voltak a háromkerekű kisteherautók (a Daihatsu mellett a szintén japán Mazda és a koreai Kia is gyártott ilyen modelleket), később viszont ezek az autógyártók áttértek a négykerekűek előállítására, a tuk-tuk-okat pedig elsősorban Indiában kezdték építeni.

A profán nevű TukTuk Factory kezdetben maga is hagyományos, robbanómotoros tuk-tuk-okat gyártott. A második világháborút követő évtizedekben több európai országban is építettek háromkerekű, tuk-tuk-hoz hasonló járműveket, de itt soha nem tudtak igazán elterjedni, mivel az olcsó népautók a tömegek számára kisméretű, de megfizethető és ”teljes értékű” járművet biztosítottak (igaz, egyet efeletti kategóriában a legolcsóbb személyautóként reklámozott Tata Nano sem vált sikeressé, annak ellenére, hogy négy kerékkel és teljesen zárt karosszériával rendelkezik).

A TukTuk Factory ezért nem elsősorban hétköznapi közlekedési eszközt, hanem élmény-autózást kínál: a nyugati tuk-tuk-okat kifejezetten turisták igényeire szabták, a lovas kocsik és más különlegességek alternatívájaként. A gyártó életében fontos változtatás volt, hogy áttért a halkabb és lényegesen tisztább elektromos motorok használatára, bár ehhez teljesen újra kellett tervezni a tuk-tuk-ot, mivel a klasszikus jármű szűkös terében az akkumulátoroknak nem volt hely.

A tuk-tuk-ok túlnyomó többsége ezért máig robbanómotoros kivitelű, de ez már Ázsiában is komoly problémákat okoz. A kisméretű járművek látszólag alacsony fogyasztásúak és kisméretű motorjaik miatt mérsékelt károsanyag-kibocsátású eszközök, a hatalmas számban használt tuk-tuk-ok összességében viszont komoly környezeti terhelést jelentenek, ráadásul sokáig az egyszerűbb, kétütemű motorral szerelt változatok voltak többségben.

Emiatt az apró járművek rendkívül környezetszennyezőek voltak, ezért egyes országokban (pl.: Bangladesben) a fővárosban már kizárólag CNG-t (sűrített földgázt) használó tuk-tuk-ok közlekedhetnek és a kevésbé szennyező, CNG-t használó, négyütemű típusok más országokban (pl.: Indiában) is terjednek.

Az eTuk egy lépéssel tovább ment, de erre szükség is volt a magasabb igényű nyugati vásárlók igényeinek kielégítésére. Magát a járművet úgy tervezték, hogy megfeleljen a szigorú európai és amerikai biztonsági előírásoknak, ezért többek között két visszapillantó tükörrel is rendelkezik (a legtöbb tuk-tuk-on egyáltalán nincsenek tükrök), kapott biztonsági öveket és emellett az építési minősége is meghaladja az ázsiai kategóriatársak többségét.

A TukTuk Factory elsődleges típusa a eTuk Classic, amely tipikus tuk-tuk, a vezető mögött két férőhellyel. Efölött helyezkedik el az eTuk Limo, amely szintén személyszállításra szolgál, de összesen két sorban hat főt képes szállítani.

A TukTuk Factory gondolt a városi mozgóárusokra is: az eTuk Cargo ülések helyett dobozos hátsó szekcióval rendelkezik, míg a nyújtott karosszériára épülő eTuk Vendor kifejezetten mozgó boltok alapjául szolgál (emellett az eTuk-ból létezik nyújtott teherszállító és pickup verzió is).

Az eTuk az Amerikai Egyesült Államokban és Európa több városában is feltűnt (köztük Magyarországon is) és több száz példányt értékesítettek, de az 5 millió forint feletti vételár miatt a típust egyértelműen a turisták igényeire szabták, semmint a helyiek olcsó utaztatására.


Műszaki adatok:

Név: TukTuk Factory eTuk

Típus: elektromos tuk-tuk (mikroautó)

Fizikai jellemzők:

Hossz: 3023 mm

Szélesség: 1575 mm

Magasság: 1880 mm

Tengelytáv: ismeretlen mm

Saját tömeg: 878 kg

Megengedett össztömeg: 1186 kg

Motor: 21 Le (elektromos)

Férőhely: 1+3 fő

Csomagtér: ismeretlen l

Teljesítmények:

Végsebesség: 45 km/h

Gyorsulás (100km/h-ra): nem tud felgyorsulni 100 km/h-ra

Átlagfogyasztás: nem fogyaszt üzemanyagot (elektromos, 97 km-es hatótávolság)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.