Sinclair C5

„Csoda csak egyszer van”


A vállalat:

Minden kornak megvoltak (és megvannak ma is) a maguk tárgy-készletei. Minden, ami ezen a megszokott tárgykörön kívül esik, bármi, ami nem hasonlít rájuk, gyakorlatilag kudarcra van ítélve.

Mégis minden korban léteztek álmodozók, akik valami újat, valami mást akartak. A legtöbb így megálmodott találmány természetesen mindenféle gyakorlati elvet nélkülöz és nem is válnak valósággá. Néhányuk azért bukik el, mert megelőzik korukat - még nincs igény az adott eszközre, hiába nyilvánvalóak az előnyei.

Valóban ”forradalmian” újat csak nagyon kevesek képesek létrehozni és még kisebb részük képes ebből meggazdagodni - sokkal gyakoribb, hogy az önjelölt mérnökök minden vagyonukat elvesztik és valaki más aratja le a babérokat. Az alábbi jármű tervezőjének, az angol Clive Marles Sinclairnek a sikerből és a bukásból is kijutott.

Az 1940-ben született fiú gyakran lógott az iskolából és alig sportolt, viszont már fiatalon feltalálóként ügyködött, hogy valami sosem látott újdonságot hozzon létre. Iskola mellett hétvégenként különféle elektronikai cégeknek (pl.: a Mullard Limited-nek) dolgozott és már ekkor megmutatkozott páratlan kreativitása és jövőbelátó képessége: többek között a vezeték nélküli kapcsolatról írt cikket (1960 előtt!).

1961-ben aztán megalapította Sinclair Radionics Ltd nevű vállalatát, amely a rádiók mellett - többek között - az akkor még gyerekcipőben járó elektronikus számológépeket gyártott. Az évek alatt ezek a számológépek egyre bonyolultabbá váltak és idővel már programozni is lehetett őket. A számológépek, majd zsebszámológépek mellett Sinclair az elektronikus pénztárgépek felé is nyitott.

Bár a multinacionális cégek egy később olcsóbb termékeikkel kiszorították az aprócska vállalkozást (amely csődbe jutott), de Sinclair ekkorra már a számítógépek felé fordult. 1980-ban mutatta be korszakalkotó találmányát, a Sinclair ZX80-at. Ez egy házi számítógép volt (a PC elődje) - monitorral ugyan nem rendelkezett, viszont akkoriban meglepően erős, 3,25 MHz-es processzorával és 1 KB-os (16 KB-ig bővíthető) RAM memóriájával kiváló eszköznek bizonyult, ráadásul ára a 100 fontot sem érte el. A tetszetős csomagolású, okos de olcsó számítógép gyorsan óriási népszerűségre tett szert és 100000 példánynál is többet gyártottak belőle. A sorozat újabb tagokkal bővült, köztük az 1982-től gyártott ZX Stektrum-mal, amelyből egy évtizedes gyártási periódusa alatt több mint öt millió darab készült.

Sinclair-t zseninek tartották és a kopaszodó brit úriember font-milliomossá vált. De a feltaláló nem tudta fékezni ötleteit és egyre újabb világsiker-esélyes szerkezeteket konstruált. A számoló- és legendás számító-gépek mellett vállalata egy apró, egyszemélyes elektromos autót is piacra dobott, amely a 80-as évek közepén még párját ritkította.

A cég termékei mindig kitűntek különc névválasztásukkal: a ZX80-asban az X csak a misztikusság kedvéért került bele (a Z80 utalás a Zilog Z80-as processzorra), a ZX Spektrum pedig az újabb modell széleskörű lehetőségeire utalt. A cég által gyártott háromkerekű sem kapott nevet, mindössze a C5 kódjelet (a jobb felső képen a járművet gyártó Hoover logója látható).


Konstrukció:

A C5-ös ék alakú polipropilén burkolatával egy addig ismeretlen, szinte űrbéli stílust képviselt. Formailag a háromkerekűt két szekcióra lehetett osztani: a vázat az alsó rész adta: itt került elhelyezésre az akkumulátor, az ülés és a két hátsó kerék. A sofőr előtt volt az egyetlen első kerék és a szél- és sár-védelemért felelős műanyag lap, amely szinte ráhajolt utasa lábára.

A sorozatgyártott típusból mindössze egy színvariáció készült: a felül fehér, alul fekete borítás találkozásához (és a kerekekre) egy fényvisszaverő csíkot ragasztottak, így növelve a láthatóságot. Maguk a Sinclair C5-ös megoldásai jellegzetes 80-as évekből származók: mindenhol ronda, kopogós műanyagok, elől-hátul szögletes lámpák (elöl csak egy), kicsi lábtér, stb..

Úgy is lehet fogalmazni, hogy a jármű átkozottul kompakt, ráadásul a elképesztően könnyű is volt: tömege megpakolva sem haladta meg a 105 kg-ot (ebből 60 kg volt az utas, 15 kg pedig az akkumulátor). Az aksi töltése nyolc órát vett igénybe, de négy óra alatt 80%-os töltöttséget lehetett elérni. Természetesen a C5-öst mozgató 12 V-os rendszer csekély, mindössze 24 km/h-s végsebességet tett lehetővé, viszont emiatt a járművet egyes országokban (pl.: az Egyesült Királyságban) jogosítvány nélkül is lehetett vezetni.

A típus már ezekkel a jellemzőkkel sem hasonlított az akkori járművekhez, ráadásul a C5 egy - a még ma is periférikus gyakoriságú - HEHV (human-electric hybrid vehicle, azaz kb. emberi és elektromos erőforrású jármű) volt. Ezek az aprócska szerkezetek működés közben (elektromos motorjuk révén) nem szennyezik a környezetet. Mivel kisméretű akkumulátoraik kapacitása erősen korlátozott, a HEHV-kbe a bicikliken alkalmazott pedálrendszert építik, ezzel növelve a hatótávolságot. Az ilyen típusú járművek az ezredforduló után kezdtek nagyobb számban feltünedezni: ilyen volt a Twike, a Progressive Insurance Automotive X PRIZE (~ alternatív autók versenye) -győztes TW4XP és a magyar Solo/Duo is.

De a C5-ös még egy különlegességgel bírt: mégpedig furcsa kormányzásával. Az aprócska háromkerekűt a motorokon (pl.: a korai Piaggio Ape-en) alkalmazott, a biciklikről ismert kormánnyal szerelték fel, egy apró csavarral. A kormány ugyanis a vezető térde alatt kapott helyet. Ez egy igazi unikum, de emiatt a C5-ös irányítása némi szakértelmet igényelt és nem lehetett éles szögben elkanyarodni. A jobboldali fotón angol rendőrök vizsgálják a C5-öst - a képes jól látható a kormány furcsa elhelyezése.


Életút:

A Sinclair C5-ös 1985-ben jelent meg és tervezője nagy jövőt jósolt neki (többek között az 1983-as angol törvény-módosítás miatt, amely lehetővé tette az ilyen kategóriás járművek jogosítvány nélküli vezetését). A nem túl drága, testedzésre is lehetőséget adó háromkerekű ideális választásnak tűnt fiataloknak iskolába járáshoz éppúgy, mint felnőtteknek munkába menéshez.

Annak, hogy mégsem lett sikeres, két oka volt. Az egyik, hogy a 80-as években úgy hitték, a föld olajtartalékai kimeríthetetlenek és mivel még nem volt látható jele a globális éghajlat-változásnak, az elektromos autók ”trendivé” válásához még jó 30 évet kellett várni.

Ennél azonban volt egy még nagyobb gond, ami részben abból adódott, hogy az időközben lovaggá ütött Sir Sinclair nem volt a testmozgás híve, így nem is volt olyan meglepő, hogy járműve nélkülözött minden gyakorlati megfontolást (érdemes hasonló, gyakorilatias szemmel vizsgálni egy másik találmányát, az A-bike-ot is). A C5-ös aprócska műanyag kasznija borzasztóan alacsony volt: egy esetleges balesetben nem csak egy teherautó, de egy személyautó is könnyedén maga alá gyűrte a típust és a műanyag karosszéria védelme egy bicikliével vetekedett.

A pehelysúlyú szerkezet az elemekkel sem dacolt: egy széllökés is könnyedén feldönthette és szakadó esőben még esőkabátban sem volt kellemes az elektromos csöppség vezetése. A közlekedés egyik elcsépelt közhelye, a ”látni és látszani” sem valósult meg: a fekvő bicikli magasságával rendelkező C5-ös nem egyszer vált ráfutásos baleset áldozatává, mert a mögötte álló jármű nem vette észre, hogy van ott valaki. Még az olyan részletekkel is gond volt, mint az akkumulátor elhelyezése: a minimalista jármű áramellátásáról az ülés mögé szerelt telepek gondoskodtak, de ezek ki voltak téve az elemeknek, ezért a kapacitásuk idővel lecsökkent.

De Sinclair nem hagyta magát és nagy mennyiségben gyártotta a C5-öst, pedig elképesztően sok kritikát kapott. Az áltag-emberek mellett a gépjárműgyártók, a szaksajtó és több neves személyiség is felszólalt a ”felnőttek triciklije” ellen. Az is problémát jelentett, hogy a háromkerekű mikroautó nem igazán hasonlított autóra: ilyen tekintetben még a világ legkisebb autójaként aposztrofált Peel P50 is lekőrözte.

Hiába jelent meg egy feljavított változat (végre ”normális” kormánnyal és két - meglepően mélyre húzott - visszapillantó tükörrel), hiába készítették a kor filmjeinek színében pompázó példányokat, a várt siker elmaradt. Pedig egy alapjaiban átalakított változat végsebességét sikerült 240 km/h-ig tornászni, ezzel az aprócska háromkerekű megdöntötte az elektromos autók sebességi rekordját.

A normál változatot viszont a piac nem díjazta: Sinclair szinte minden pénzét beleölte, de a hatalmas költségű jármű előállítását végül fel kellett adnia (az alapítónak még számítógépe gyártási jogát is el kellett adnia). A Sinclair C5 mégis elért egy valódi rekordot: 12000-et meghaladó darabszámával ez a jármű lett a legtöbb példányban értékesített elektromos autó (azóta a ”normális autó külsejű” Nissan Leaf letaszította a trónjáról).

Csakhogy Sir Sinclair nem adta könnyen magát és piacra dobta Sinclair X-1-et. Ez egy kétkerekű, plexi-tetős elektromos bicikli, amely fittyet hány az elmúlt évtizedekre és még mindig a C5-ös útján jár.


Műszaki adatok:

Név: Sinclair C5

Típus: kabrió (háromkerekű nyitott mikroautó)

Fizikai jellemzők:

Hossz: ~ 1890mm

Szélesség: 740 mm

Magasság: 800 mm

Tengelytáv: ~ 1460 mm

Saját tömeg: 45 kg (akkumulátor nélkül 30 kg)

Megengedett össztömeg: 105 kg

Motor: ismeretlen Le (12 V-os, 36 Ah-s ólom-sav akkumulátor)

Férőhely: 1 fő

Csomagtér: nincs

Teljesítmények:

Végsebesség: 24 km/h

Gyorsulás (100km/h-ra): nem tudott felgyorsulni 100 km/h-ra

Átlagfogyasztás: 0 l/100 km (32 km-es hatótáv)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.