Kurt Wagner [X-Men: Evolúció]

„Haver, ez csak egy buli!”


Történet:

Az Amerikai Egyesült Államok első mai értelemben szuperhősének karaktere az (1938-as) Superman volt és a második világháború alatt a szuperhős-képregények (majd filmek) óriási népszerűségnek örvendtek. Ekkor elképesztően nagyszámú hős született, akik szupererők egész tárházával szuperül győzték le a szintén szupererőket birtokló reguláris és szuper-gonoszokat.

Ez a lendület a háborút követően alábbhagyott, de az 1950-es évek végén újult erővel terjedt. E második hullámban (az szuperhős-képregények ”ezüst-korában”) született meg az X-Men is. Arra korábban is gyakran volt példa, hogy egy szuperhős ideiglenes valamelyik másik hőssel együtt irtotta a gonoszt, az X-Men azonban eleve egy csapatnyi szuperhősről szólt és a csapat-dinamika mellett a fiatalokat helyezte a középpontba.

1992-től (X-Men néven) rajzfilm-sorozat is készült e szuperhős-csapattal, amely 5 évadot élt meg és számos követőt szerzett az X-Men-nek. Ez a sorozat a brutális erőkre (kivéve a főszereplő, Jubilee-t) és a szuper-szexuális külsőre helyezte a hangsúlyt, maga a történet nem volt túl érdekes, a karakterek pedig egydimenziósak voltak.

Jelentős népszerűsége miatt 1996-ban bemutatták az élőszereplős Generation X nevű spin-off mozit, de nem sok vizet zavart, ellenben a 2000-es (szintén élőszereplős) X-Men - A kívülállók egy máig tartó szuperhős mozi-lázat indított el. A filmmel párhuzamosan, 2000-től kezdték vetíteni az új X-Men rajzfilm-sorozatot (X-Men: Evolúció névvel).

Ez szintén az X-Men univerzumban játszódik és az ikonikus szereplők mind megjelennek, de az előző sorozathoz nem kapcsolódik. E történet lényege, hogy az egyszerű emberek mellett mutánsok is élnek a Földön, akik különböző szuper-erőkkel rendelkeznek.

Egy csoportjuk, Charles Xavier professzor vezetésével felveszik a harcot a gonosszal (a másik oldalt a szintén mutáns Magneto és csapata, a Testvériség erősíti), de mindkettő csoportnak bujkálnia kell, mert az emberek még nincsenek felkészülve a mutánsokra. Xavier ezért létrehozott egy Intézetet, ahol a lakók elsajátíthatják erejük irányítását, kordában tartását.

Az X-Men: Evolúció-ban a hangsúly a történeten és a fiatalok problémáin van. E mutánsok életszerű karakterek: erejük mellett megvannak a tini-problémáik, nem mindig engedelmeskednek és főként nem fekete-fehérek (ld.: a fiatalok egyike, Tabitha egy lázadó tolvaj, aki idővel átáll a másik oldalra, Kitty Pride az egyik rosszfiúba szeret bele, míg Gambit - aki végre nem rózsaszín mellényt visel - többször segít, pedig Magneto embere).

Szerencsére a látványos akció is megmaradt, a sorozat több mint egy évtizedes kora ellenére elfogadható a látványvilággal operál és itt is csinik a csajok és jóképűek a srácok (plusz a rasszizmus és meleg-ellenesség témaköre is felmerül).

Ráadásként gyakori az önbíráskodás (ld.: az X-Men hölgytagjaiból álló csajkommandó) és több ikonikus mellékszereplő is feltűnik (pl.: X-23*; farkas tinilány ”változata”), sőt, az X-Meneket vezető, tévedhetelennek tűnő Xavier professzorról is kiderül, hogy semmivel sem jobb apa, mint ellenfele, Magneto).

Az X-Men: Evolúció összesen 4 évadot élt meg, melyeket mind magyar szinkronnal élvezhetünk**, igaz, egy-egy évad átlagosan csak 13 részből áll (melyeket mindig egy-egy nagyobb esemény zár le).


Jellemzés:

A mutánsok egyike Kurt Wagner (fonetikusan Kört Vágner), becenevén Árnyék (eredetileg Nightcrawler, azaz éjjeli féreg). Kurt egy fiatal (az első évadban 14 éves) német*** mutáns, azon kevesek közé tartozik, akik egyáltalán nem emberi külsővel rendelkeznek.

Árnyék átlagos magasságú, de mindkét lábában három-három ízület van (akárcsak például az őzek hátsó lábaiban) és ezek ”Z” alakja miatt a valóságosnál alacsonyabbnak tűnik (ráadásul rendkívül karcsú a dereka). Emellett Kurt-nek három-három ujja van és teljes testét kék szőr borítja, sőt egy vékony, villás végű farka is van (a szőréről többször esik szó, de a rajzolás alapján egyszerűen ”csak” kék bőrűnek tűnik).

A fiú ennek ellenére emberi arcvonásokkal rendelkezik: álla hegyes, rövid, sötétkék haja van (ebből két tincs a fülei elé lóg) és a forgójánál néhány hajszála mindig feláll. Külseje miatt Árnyék igyekszik minden kontaktust elkerülni az emberekkel, akik félnek tőle (pedig egyik legbarátságosabb és leginkább veszélytelen mutáns).

A történet elején Kurt kap egy holo-projektort, amely egy órának álcázott szerkezet: rávetíti egy ”normális” külsejű fiú képét Árnyék-ra, aki így átlagos embernek tűnhet.

Kurt emberi formában általában bordó pólót, fölötte barna inget visel színben passzoló cipővel és khakiszín hosszúnadrággal, míg a bevetéseken testre feszülő fekete ruhát hord sárga kesztyűvel, a vállán átvetett (gyakorlati célt nem szolgáló) merev vállpánttal és szűk, vörös cipővel.

Árnyék kezdetben rendkívül félénk, mivel korábban sokat szenvedhetett külseje miatt, ám a holo-projektornak köszönhetően végre elengedheti magát. Kurt valójában nagyon gyerekes, szereti a tréfákat és emiatt számos ostobaságot csinál, viszont kedves, törődő és vállalja tettei következményét.

Kurt a Xavier professzor által alapított és vezetett, azonos nevű bentlakásos intézet lakója, ahol második generációsnak számít (Vadóccal, Kitty-vel és Tüskével egy időben kerül az intézetbe). A többiek különböző neveket aggatnak rá, Farkas például Manó-nak nevezi.

Árnyék minden mutánssal/emberrel barátságot és egyetlen célja, hogy normális emberként kezeljék (emellett érdekli a kémia és saját bevallása szerint bomba burger-függő).

A fiú gyors és agilis, ráadásul farkával képes kapaszkodni (gyakran lóg fejjel lefelé), ám rendelkezik egy egyedi mutáns képességgel is: a teleportációval - egy kisebb hang és fényeffekt kíséretében eltűnhet és máshol bukkanhat fel (idővel arra is fény derül, hogy teleportálásnál miért marad egy kis gázfelhő utána).


Áttekintés:

Annak ellenére, hogy Árnyék csak egyike a mutánsoknak és korlátozott ereje miatt harcban nem sok hasznát veszik, számos alkalommal játszik kisebb-nagyobb szerepet. Az első epizódban egy csuklyás alak érkezik a Xavier Intézetbe, aki maga Kurt: ekkor kapja meg a holo-projektor-t, így már járhat a közeli iskolába, akárcsak a többi mutáns.

Árnyék-ot társai hamar befogadják - kissé talán túl gyorsan is: a harmadik epizódban már az intézet átalakított SR-71-es szuper-repülőjét vezeti, igaz, Scott felügyelete mellett.

Miután összeveszik Scott-tal (a Küklopsz becenevű idősebb fiú lehordja, mert az iskolában kivilland lila farka), elteleportál az iskola rég nem használt, lezárt raktárába, ahol beindul az önmegsemmisítő szerkezet, amely egy kisebb robbanást okoz.

A betört ajtón át Vadóc is bejut a helyre és az ott talált szerkezettel véletlenül meglövi Árnyék-ot, aki ettől egy furcsa, párhuzamos-világba, de később ebből a zseb-dimenzióból egy Forge nevű, 1978-ból származó - szintén csapdába esett - sráccal (és a többiek segítségével) sikeresen kijut.

Nem sokkal később a lány, Vadóc egy nőről álmodik, aki menekülés közben egy hídról leejti újszülött gyermekét. A támadó Magneto, aki Xavier professzor legnagyobb ellensége, a nő Mystique, a csecsemő pedig maga Kurt, akit egy házaspár talált meg és sajátjukként nevelték fel.

Mivel ezt sem Xavier, sem az álmot látó Vadóc nem árulja el Kurt-nek, ő maga ered a válasz**** nyomába: Mystique-től megtudja, hogy tényleg ő az anyja és valószínűleg egy mutánsokon végzett kísérlet eredménye.

Később Kitty-vel és Scott-tal megmentenek egy csapatnyi gyereket (megpróbálják eltitkolni, hogy Scott a nyílt utcán használta a képességét, de a professzor már értesült róla).

Közben új mutánsokkal bővül a Xavier intézet, akikkel Árnyék részt vesz egy mentési gyakorlaton (mint a bajba jutott áldozat), de Kurt csak teleportáló képességének köszönhetően éli túl a tesztet (az egyik új lány, a vad Tabitha felelőtlensége majdnem megöli).

Amikor a Professzor Logen-nel és Scott-tal elutazik, Kurt a többiekkel le akar menni a partra és később, a Professzor távollétében ismét bulit szervez (ehhez el kell csalniuk Jean-t és Scott-ot, valamint ellopni a mobiljukat). Ez mindkét alkalommal rosszul sül el és akárcsak a Tabithá-s esetnél, Kurt jókora büntetést kap.

Árnyék próbál bevágódni Tabithá-nál, majd Kitty-nél: játszik a képindukálónak is nevezett holo-projektorral, ami ettől elromlik* - ezért ismét megbűnhődik (Kurt ennek ellenére élvezi az iskolát és az intézeti létet).

Vadóc képességének hála a professzor elküldi őt, Farkas-t és Kurt-öt, hogy találják meg Magnato-t. Ez sikerül is (Árnyék az egész csapatot bejuttatja) - Kurt feladata, hogy elhelyezzen egy bombát a szerkezeten, amely eredetileg a Genezis Projekt-hez tartozott (Amerika Kapitányhoz).

A működő gép kamrájában Magneto áll és könyörög a fiúnak, mivel csak ez mentheti meg az eletét (Árnyék amúgy sem hagyná meghalni, de) így megvárja, hogy Magneto visszanyerje az életerejét, ám cserébe a férfi csupán megkíméli az életét (illetve kiderül, hogy Mystique 4 éves korában örökbe fogadta Vadóc-ot, akivel eztán Árnyék testvéreként bánik).

Forge is visszatér és tervez egy szerkezetet Árnyék-nak, amellyel a Föld bármely pontjára teleportálhat (alapból csak 2 mérföldön - 3,2 km-en - belülre tud így eljutni és látnia kell a célt, különben egy sziklában köthet ki). Rájönnek, hogy teleportálás közben Kurt egy másik dimenzión halad át és lelassítják ezt a folyamatot, így a fiú több időt tölthet ott. A baj csak az, hogy e másik dimenzióban agresszív, dinoszaurusz-szerű lényekkel van tele.

Eközben a félénk Kurt-öt egy sötétbőrű lány, Amanda Sefton elhívja a bálba. Az egy dolog, hogy Forge szerkezetétől két lény átjut a Földre (egy az iskolába, ahol éppen a bált tartják), de Amanda tudja Árnyék-ról, hogy mutáns - viszont ezzel nincs semmi baja, sőt, beleszeret Kurt-be.

A világ azonban megváltozik körülöttük, amikor Xavier professzor és Magneto munkálkodása ellenére felébred egy hihetetlen erejű mutáns, Apokalipszis. Az emberek által létrehozott Őrszem nevű pusztító robot kapcsán ráadásul napvilágra kerülnek a mutánsok, akiket az emberek gyanakvással és félelemmel fogadnak. Országszerte diskurzus kezdődik a mutáns-kérdésről és sokan gyűlölködve tekintenek az X-Men tagjaira.

A gond az, hogy egy TV-stáb felvette, ahogy az őrszemmel harcoltak, így kiderül a személyazonosságuk (kivéve Kurt-é, mivel őt kéken fotózzák le, viszont a holo-detektoros emberi alakjáról nem tudnak).

Árnyék-ot így nem zaklatják, viszont anyja, Mystique kővé válik, amikor Apokalipszis feléled és miután Vadóc összetöri a szobrot, Kurt kapcsolata megromlik a lánnyal. A végső harcban Kurt Scott-tal és Farkas-sal együtt Mystique ellen harcol, viszont kapcsolata egész jól alakul Amandá-val (igaz, a lány nem nézi jó szemmel, hogy a fiú emberi alakban bujkál).


A következő művek közül a baloldali Raphaella, a középső insectikette, a jobboldali (cosplay) pedig Popolotskiy Aleksey alkotása:


Megjegyzés:

Az X-Men sorozat előnye, hogy mindenki megtalálhatja benne azt a karaktert, akivel azonosulni tud. Kurt az egyik leggyengébb lény, pajkos, szeretnivaló jellemével mégis sokak kedvencévé vált.


Jelmagyarázat:

*: őt az X-Men egyik leghíresebb karakteréből, Farkas-ból hozták létre. Az X-Men: Evolúció-ban két epizód erejéig bukkan fel, a 3. évad 11-ik része szinte csak róla szól (valamint az utolsó epizód végén Xavier professzor megosztja többiekkel látomásait a jövőről: ebben X-21 már az X-Men tagja).


**: üröm az örömben, hogy a Cartoon Network csak az első három évadot vásárolta meg és szinkronizálta. 2011-ben a TV6 vetítette a negyedik évadot, de a szereplőt túlnyomó része sajnos nem a megszokott hangján szólal meg.


***: eredetileg (a képregényben, a filmben és az X-Men: Evolúció angol változatában) Kurt német akcentussal beszél, utalva német származására, de ezt a magyarban elhagyták.


****: Kurt anyjának kérdése valójában nem nagy meglepetés - Kurt nem túlzottan ember-szerű külsővel és kék bőrrel bír: rajta kívül egyetlen ilyen karaktert ismerünk meg (Mystique-et).


*****: a holo-projektor közel sem működik tökéletesen és egyetlen ütéstől is könnyen meghibásodik, emiatt Árnyék-nak többek között ki kell hagynia egy Marketing órát.


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.