Hatos ügynök [Generátor Rex]

„Az emberekkel visszafogom magam. Ti nem vagytok azok”


Történet:

Egy tipikus, elsősorban fiatal fiúk készülő rajzfilmhez több összetevő szükséges: izgalmas történet, látványos akciójelenetek, humor, csajok, miegymás - a Ben 10 is ezeknek köszönhetően tört a csúcsra.

A Ben 10-ben számos szörny és átváltozás is szerepelt, amelynek köszönhetően elképesztően sikeressé vált: jelen sorok írásakor már az ötödik (!) sorozatot készítik és filmből is jó néhány készült, azaz a franchise-t kitaláló Man of Action csoport csak tud valamit.

A négyfős alkotó csapat mellékesen a Hős6os megalkotásáért is ”felelős”, de ők találták ki a Generátor Rex rajzfilm-sorozatot is. Az eredetileg 2010 és 2013 között vetített Generátor Rex is hozza az izgalom-akció-humor szentháromságot, ráadásul még története is van és bár nem ez az alkotás igazi erőssége, nem árt felületesen áttekinteni.

A történet szerint a modern világban öt üzletember, a Konzorcium létrehozta a nanitokat: apró, atomnyi méretű programozható gépeket. Ezeket a mester-kontrol nanit a hozzá tartozó „energia”, „gravitáció”, „téridő” és „elemi mechanika” nanitokkal képes irányítani és aki egyesíti magában ezek erejét, gyakorlatilag istenné válik, mivel akár az egész univerzumot is megváltoztatja.

A programban résztvevő tudós házaspár gyereke egy nap halálosan megsérül, ezértt nanitokat fecskendeznek belé, de később - felismerve a nanitokban rejtőző elképesztő erőt - felrobbantják a labort. A robbanás során azonban nemcsak a két tudós hal meg, de az egész Föld megfertőződik a még félkész, programozatlan nanitokkal.

Ezután az úgynevezett nanit-esemény után számos ember és állat átváltozik E.V.O*-vá: dühöngő, kontrollálhatatlan szörnyeteggé. E lények begyűjtésére alakult a Providence (amelynek neve előrelátást, gondviselést jelent) és nekik dolgozik a tudósok gyereke, Rex Salazar is.

Ő is E.V.O., mégis különbözik a többiektől. Egyrészt ő ember marad, sőt, uralja a testében lévő (teljesen kész) nanitokat: képes különböző eszközöket fejleszteni (pl.: karjából óriás fém-öklöt) ráadásul a legtöbb E.V.O-t meg tudja gyógyítani (visszaállítani az ember vagy állat eredeti formáját). Ugyanez röviden: Rex gyakorlatilag a Providence egyetlen hatékony fegyvere az E.V.O-k ellen, ezért általában rajta áll a világ sorsa.

Csakhogy nem ez a kissé kicsavart, igaz, nem is olyan rossz alapfelállás teszi naggyá a Generátor Rex-et, hanem azok az apróságok, amelyek hasonló (vagy bármilyen) rajzfilmekben szinte sosem láthatóak.

Rex Salazar, a főszereplő fiú például a Providence legerősebb fegyvere az E.V.O.-kal szemben, de amennyire fontos Rex gyógyító képessége, annyira tartanak is tőle, ezért a bevetéseken kívül kezdetben egy apró szobába zárják és szinte állatként bánnak vele.

Rex barátjáról, Noah-ról kiderül, hogy a Providence vezetője, a Fehér Lovag rendelte mellé, hogy ne rosszalkodjon; barátnője, Ciklon kedves csajszi, de ő is E.V.O és amikor az erejét használja, az arca teljesen eltorzul, ráadásul Rex bátyja meg remek tudó, de egyben egy érzéketlen pszichopata is (még lehetne sorolni a hasonló dolgokat, amelyek kissé sötétebbé, realisztikusabbá teszik a Generátor Rex világát).

Persze ez a sorozat sem mentes a hibáktól, a magyar fordítás néha nem igazán fedi az adott angol kifejezést és időnként maga a sorozat is érdekes dolgokat produkál**, plusz a harmadik évad 3-ik és 4-ik része egy Generátor Rex-Ben 10 crossover, ami teljesen szükségtelen, de ezt bőven ellensúlyozzák a pozitívumok.

Ilyen, hogy a sorozatban mindenkinek saját céljai vannak, ám az erőviszonyok időről időre változnak. A Providence-vezető Fehér Lovag szemét alaknak tűnik, de a későbbi Fekete Lovaghoz képest már szinte pozitív karakter, a korai főgonosz-E.V.O., Van Kleiss világuralmi terveket dédelget, majd kétszer is visszatér a halálból, de közben agyilag gagyivá válik, serege, a falka először a főszereplők ellen, majd értük harcol, és ezt még lehetne sorolni.

Helyhiány miatt ettől most eltekintünk, a lényeg, hogy a három évados, magyarul is megjelent Generátor Rex igazi kis csemege (de közben hozza a kategóriájától elvártakat is).


Jellemzés:

A Providence legerősebb ügynöke, egyben Rex felügyelője Hatos ügynök (más néven 6-os ügynök, röviden Hatos). Hatos középkorú fehér férfi szögletes állal és markáns arccal. Rövidre nyírt haja fekete színű, pajeszt és álla alatt kicsi, háromszög alakú szakállat visel.

Mindig figyel a kinézetére: általában zöld öltönyt hord fehér inggel, fekete nyakkendővel és hosszú, szintén fekete, szögletes lakkcipővel (korábban zöld harci ruhát viselt sötétzöld mellénnyel). Hatos talán legfontosabb felszerelési tárgya zöld napszemüvege, amit az egész sorozat alatt csupán egy-két alkalommal vesz le pár másodperc erejéig***.

Hatos ügynök a nyugalom élő szobra: sosem esik kétségbe, minden helyzetben képes a feladatra koncentrálni, emellett általában képes motiválni csapatát****.

Szigorú, de igazságos, okos és a legtöbb szereplővel ellentétben képes az érzelmeitől függetlenül cselekedni. Emellett megértő, barátaiért bármikor kész az életét áldozni és nagyritkán kimutatja az érzelmeit, de ilyenkor sem ragadtatja el magát: mimikája többnyire kimerül felhúzott szemöldökben (egyszer nagyon meglepődik és mindkét szemöldökét felhúzza).

6-os ügynök a Providence legjobb embere (Rex-el ellentétben ő ténylegesen ember), aki szinte mindenkit ismer. A múltban sokáig a Fehér Lovag társa volt, majd Rex-hez rendelték. Ez óriási megterhelést jelent: nemcsak Rex tanára, de ő felel az E.V.O-kal vívott küzdelem megnyeréséért és Rex felügyeletéért is (emellett Providence a fegyvereseit is irányítja).

A Rex-re vigyázás napi 24 órás munka: gyakorlatilag a fiú dadája és akkor is riasztják, ha Rex kiszökik (ami elég sűrűn előfordul), ráadásul közben egyéb teendői is vannak: például őt bízzák meg azzal is, hogy vezessen körbe egy TV-s stábot a Providence-ben.

Az ügynök egyfajta apafigura Rex számára, aki vágyik az elismerésére és próbálja is tanítani a hihetetlen erőkkel rendelkező, de önfejű és tapasztalatlan fiút. Hibái ellenére a férfi hisz Rex-ben és csak a javát akarja. A történet folyamán azonban kiderül, hogy korábban brutálisabb volt: egy zsoldos, aki imádta a harcot és bármire hajlandó volt céljai elérése érdekében. De a jelenben is kijelenti, hogy akkor is engedelmeskedik a parancsnak, ha nem tetszik neki (kivéve, ha az morálisan nem indokolható, például egy egész város elpusztítása).

Hatos iránt gyengéd érzéseket táplál a Providence vezető tudósa és egyben Rex orvosa, Dr. Hollyday, de az ügynök kezdetben nem mutat érdeklődést a nő iránt. Amikor ellopják a doktornő E.V.O.-vá vált gyógyíthatatlan húgát, Beverly-t és a lelkileg összeomló nő Hatos ügynökhöz fordul segítségért, ő azzal hárítja el, hogy; „A viszonyunk maradjon inkább csak szakmai. Úgy nem sérül senki.”, később viszont több is lesz köztük barátságnál.

Hatos ügynök azonban nemcsak kiváló dada, de remek harcos is. Képességei vetekednek a nindzsákéval: rendkívül gyors és erős, ráadásul számos fegyver mestere. Általában két darab mágneses kardot hord, amelyeket össze lehet csukni, így elférnek a ruhaujjában. Kardjait össze is lehet illeszteni, melyek ilyenkor erőteljes mágnesként viselkednek (korábban egyetlen katanával, egy japán stílusú karddal harcolt, amelyet a hátán viselt).

Hatos a pusztakezes harc mestere is, viszont érdekes módon lőfegyvert mindössze egyetlenegy alkalommal használ és akkor is csak ütésre. Ezen kívül nem sok információ derül ki róla, mindössze annyi tudható, hogy szereti az édes-savanyú csirkét.


Áttekintés:

Hatos a sorozat kezdetén kemény, kissé régimódi katonának tűnik, aki a Providence legnagyobb fegyveréért, Rex-ért felel: már az első részben is bevetik, amikor Rex csapdába esik egy E.V.O-kal fertőzött területen, az alvilágban.

Rex kimentésére egész hadosztályt küldenek, ám egyedül 6-os ügynök marad életben: sikeresen kimenti a fiút és amikor Rex kiakad, hogy mindenki más meghalt, közli, hogy ne is törődjön vele (a feladat ugyanis Rex visszahozása volt).

Az ügynök munkája nem könnyű: próbálja tanítani Rex-et, de a fiú ész nélkül harcol az E.V.O-kal és több esetben csak azért nem hal meg számos civil, mert Hatos kimenti őket (ehhez többek között röptében vág ketté autó méretű tömör kőtömböket).

Rex csak el akar szabadulni a Providence-től: Hollyday doktornő próbálja megértetni a Fehér Lovag-gal, hogy a fiút kamaszként kellene kezelni, nem pedig egy fegyverként, de a Providence vezetője nem hallgat rá. Vele ellentétben amikor öt napnyi bujkálás után Hatos megtalálja Rex-et, hazudni is hajlandó lenne, hogy a fiú kicsit tovább legyen szabad.

Máskor is elnéző és segít Rex-nek: akkor sem esik kétségbe, amikor a seác közellenséggé válik. Amikor Rex-et felhívja volt barátnője; Ciklon, hogy baj van Alvilágban, segít neki elkötni egy repülőgépet és a fiú barátja, a csimpánz BoBo felhasználásával még alibit is csinál maguknak (mivel tisztában van azzal, hogy egy ilyen küldetést a Fehér Lovag sosem engedélyezne).

Hatos ügynök visszaemlékezik arra az időre, amikor megtalálta Rex-et. Ekkor még egy könyörtelen harcos volt, aki irtotta a felbukkanó E.V.O-kat. Még nem létezett gyógymód és a befogott lényeket vizsgálat céljóvól megsemmisítették, de a Providence vezető tudósának asszisztense, Hollyday doktornő ezt ellenezte, hiszen az E.V.O-k valaha emberek voltak.

Az ügynök egyetértett a dokival, de újabb lény ellen vetették be őket: egy óriási, biomechanikus E.V.O. ellen. Az ügynök megpróbálta meggyőzni a többieket, hogy ezt a lényt életben kellene hagyni, hogy megvizsgálják, a többiek viszont kinevették és puhánynak nevezték.

Hatos legyőzte a lény, amely felrobbant, de hátrahagyett egy spanyolul beszélő fiút. A férfi megvédte a kissrácot (a gyerek Rex-et) és rájött, hogy a fiú képes meggyógyítani az E.V.O-kat. Ő és Hollyday is csodának tartott a fiút, aki végre gyógyírt jelenthetett az átváltozottak számára, de a Providence többi tagja, köztük Hatos társa, a Fehér Lovag sem így vélekedett és meg is próbálták megölni a kisfiút (végül egy balesetet követően sikerült elfogadtatni Rex-et).

Hatos és Rex később számos helyszínen harcolt együtt: járnak az alvilágban és a bogárcsapdában is, a 2. évad 6-ik részében pedig az is kiderül, hogy Hatos miért 6-os. Az ügynök neve egyben a rangja is: azt jelenti, hogy ő a hatodik legveszélyesebb ember a Földön.

Hatos valaha egy csoport része volt, amelyben mellette Egyes, Tré, Donos, Agyegyő és Hidvég alkotott. A nanit-eseményben Egyes E.V.O-vá vált, ezért egy nap feltűnnek Hatos régi társai és az ügynökkel együtt magukkal viszik Rex-et. A csapat nem éppen egységes, de mindannyian tisztelik Egyes-t, aki olyan erős, hogy különböző technikákkal öt éven át kordában tudta tartani E.V.O. erejét (Rex szerint egy átlagember kevesebb, mint 5 percig bírná).

Hatos mindenképpen meg akarja gyógyíttatni Egyes-t, a többiek viszont már megölnék, ezért ellene fordulnak, de Rex-el a férfi legyőzi mind a négy harcost. Egyes nem gyógyítható, ezért inkább öngyilkos lesz, de előtte még Rex-en keresztül szól korábbi társaihoz. Az epizód végén Hatos felfedi, hogy a rangsor nem azt mutatja, hogy ki a legerősebb, hanem hogy ki a legveszedelmesebb (korábban Hatos-ból majdnem Egyes lett, de közben megismerte Rex-et és inkább az ő tanításának szentelte az életét).

Hatos idővel kezd megnyílni és kapcsolata is egyre jobban alakul a csinos doktornővel, de amikor egy balesetben Rex majdnem elveszti az emlékezetét, beavatkozik: a fiú így ép bőrrel megússza a dolgot, Hatos viszont elveszti az emlékezetét.

Hat éve esik ki és ezt nem is szerzi vissza: csak lassacskán változik ismét olyanná, mint volt. Amikor Rex véletlen hat hónapot előre utazik a jövőbe, Hollyday doktornővel és BoBó-val együtt Hatos ügynök is mind idejét a keresésének szenteli.

Ekkorra több dolog megváltozik, a Fehér Lovag-ot leváltják, helyét a Fekete Lovag veszi át. Ő sokkal agresszívebb módszereket alkalmaz és új, embertelen módszereket vetnek be az E.V.O-vá vált emberek és állatok ellen (részben azért, mert nincs ott Rex, aki meggyógyíthatná őket).

A kis csapat elmenekül a Providence-től (a Fehér lovag-gal együtt), de Rex-el kiegészülve folytatják a harcot. Ekkor (a harmadik évadban) Hatos háttérbe szorul, mivel a történet egyre inkább Rex és a Fekete Lovag küzdelmére koncentrál, ugyanakkor a fontos küldetéseken (például a nanit-eseményért felelős Konzorcium-tagok elfogásánál) ő is jelen van.

Itt képesek legyőzni a még túlnyomórészt ember Fekete Lovag-ot és Hatos kész lenne megölni, hogy véget vessen az általa okozott nyomornak és pusztításnak, de Rex nem engedi, ezért a végső csatában a fiúnak kell szembeszállnia vele és a Konzorcium négy még élő tagjával.


Az alábbi három alkotás közül a baloldali CartoonLover159, a középső TheQueenOfManga, míg a jobbodali (cosplay) Knorke-chan-tól származik.



Megjegyzés:

Hatos ügynök több vonásában Smith ügynökre hasonlít, a Mátrix című filmből és nem csak a brutális harcmodor, a zakó-fehér ing-fekete nyakkendő trió, valamint a napszemüveg miatt (de azért is). Hatos emellett egyszerre testesíti meg a régi iskolát, a kiváló harcost, aki mindent az előírások szerint csinál és az apafigurát, aki fizikailag és mentálisan is segíti Rex-et és aki megmutatja, hogy a szuper-nindzsa külső mélyén érző szív dobog.


Jelmagyarázat:

*: az E.V.O. az Exponentially Variegated Organism, azaz exponenciálisan változatos orgaznizmus rövidítése.


**.: például valahol a világ végén van egy város, amit teljesen megfertőztek az E.V.O-k, ezért egy részlt karantén alá helyezték (ez a bogárcsapda). Egy korábbi epizódból (1. évad 10-ik rész) kiderül, hogy a világ végén lévő város Kijev, tehát az amerikaiak számára ott ér véget a világ.


***: olyan kemény, hogy még akkor sem veszi(k) le a napszemüvegét, amikor egy járványtól kómába esik. Rex tesz is rá egy megjegyzést, amikor még a víz alatti küldetésen is rajta van (bár itt hasznosnak bizonyul).


****: igaz, amikor seregnyi bogárszerű E.V.O-k ellen kell harcolniuk (1. évad 16-ik rész), lelkesítő beszéd gyanánt csak annyit mond: „Minden hadállásnak: kergessék el ezeket a faltól. Vége.”


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.