Volt

„Na, te girnyó - majd én le-szuperugatlak arról a fáról!”


A világ:

Az évtizedek során a Disney több tucatnyi hatalmas hős kalandjait filmesítette meg: a sherwoodi erdőben lapuló, a gazdagoktól lopó, majd a pénzt a szegények között szétosztó Robin Hood-ot, Fa Mulan-t, a lányt, aki egész Kínát megmentette, de a Szavannát uraló Oroszlánkirályt is említhetnénk, ezúttal azonban más vizekre evez.

A 2008-as Volt-ban nem egy egyszerű emberből (állatból) válik szuper-képességű, a rászorulókat megmentő hőssé, hanem éppen fordítva: egy hősies szuper-kutyának kell szembenéznie a mindennapok problémáival.

Ebben a modern világban játszódó mesében minden egy állat kereskedéssel kezdődött, amelyben többek között egy alomnyi kiskutya élt. A többségük minden kis mozgásra az üveghez szaladt, egyikük viszont folyton a kis játékát rágcsálta. Egy nap azonban éppen ezt a kutyust egy kislány, Penny örökbe fogadta és Volt-nak keresztelte. Volt kezdetben boldog, de átlagos életet élt Penny-vel, új gazdájával, néhány évvel később viszont minden megváltozott.

Penny apját, a tudóst elrabolják és Penny élete is veszélyben forog. A lány azonban nem adja fel. A bátor kislányt számos különleges ketyere segíti, ráadásul apja génmódosította a kutyust, így Volt immár egy szuper-kutya! Együtt felderítésre indulnak: kiderítik, hogy a lány apját Dr. Calico, egy gonosz, macskaszerető férfi rabolta el. Az emberlány-szuperkutya páros a gonoszok után lopakodik, de kiszúrják őket. Volt könnyedén elbánik a gonosztevővel és kiszedik belőle, hogy Penny apját Dr. Calico Bolíviában tartja fogva, ám a szuper-gonosz sem rest: állig felfegyverzett katonai helikoptereket küld a kis csapat ellen.

Egy látványos összecsapás során a helikopterek és féltucatnyi motoros próbálja legyűrni Penny-t és Volt-ot, ám amikor több tucatnyi jármű özönlik feléjük, Volt beveti a szuper-ugatását, amely egy csapásra elsöpri mind a száz gonoszt.

Vagyis nem egészen.

Ugyanis ez az egész csak egy felvétel: nincsen Dr. Calico, sem Bolíviában fogva tartott apuka, sem pedig helikopteres üldözés: Volt csak egy sorozatban szerepel. Ezt persze majdnem mindenki tudja, hiszen az összes ember, így Penny is csak szereplő, a feketeruhás rosszfiúk statiszták, a többiek pedig hangmérnökök, operatőrök, díszlettervezők, lévén mindez csak kitaláció.

Volt azonban ezt nem tudja, vagy legalábbis nem akarja észrevenni: a megszállott rendező nagyon figyel, hogy a kutyus soha ne lásson meg egy kamerát vagy belógó mikrofont, ezért számára az illúzió tökéletes.

A háttérben a vezetőség elgondolkozik a sorozat törlésén, Penny pedig régóta szeretné ténylegesen is örökbe fogadni Volt-ot, hogy a kiskutya megtudja, milyen is a kinti világ, de a menedzsere ezt nem hagyja, mert amint rá is mutat: ez, a filmezés Volt világa. Azt viszont nem sejtik, hogy nemsokára Volt élete 180 fokos fordulatot vesz és pár nap múlva már egy olyan világban kell helytállnia, amelynek eddig a létezéséről sem tudott.

A Volt a Disney 3-ik olyan egész estés rajzfilmje, amely 3D-s animációval készült és ezúttal nem csak a klasszikus disney-s rajzolástól tértek el: a történet is különbözik a megszokottól, igaz, a költségvetés ezúttal is hatalmas volt (150 millió dollár) és az eredeti angol változatban a főszereplő-páros hangját Miley Cyrus (a visszatekintésben Chloë Grace Moretz) és John Travolta adta (és persze az erőltetett dal sem maradhat el).


Szereplők:

A Volt központi figurája Volt, a végtelenül energikus, fehér kutya. Volt már közel sem az a kis kölyök, aki egykor volt: az évek alatt jó kiállású, gyönyörű felnőtt kutyává érett, akit fehér színe mellett az oldalára festett fekete villámjel-ről lehet felismerni (pont ott, mint Villám McQueen a Verdák című animációs filmben).

Volt ráadásul nem egyszerű blöki: szuper-képességek egész során birtokolja. Fejével képes egy egész autót fellökni, de ugyanilyen könnyen képes limmuzin méretű tárgyakat felemelni, hihetetlenül gyorsan futni, egy betonfalon áttörni, óriásit ugrani, satöbbi-satöbbi, ám legerősebb fegyvere nem az, hogy képes lézert lőni a szeméből, hanem a szuper-ugatás, amelyhez már külön beállás is dukál.

Persze mindez csak kamera-trükk: Volt tényleg gyönyörű szőrű, szép kutya, de ennyi, valójában nincsen se lézerszeme, se betont áttörni képes feje, de még csak szuper-ugatása sem.

Ott van viszont legjobb (egyetlen) barátja: Penny, a kislány, aki szeretne minél több idejét négylábú barátjával tölteni, de rendszeresen fotózásra és más eseményekre kell járnia, ezért a kutyát gyakran egyedül kell hagynia.

Azt viszont se Penny, se a többi ember nem sejti, hogy Volt számára nincsen két világ: ő azt hiszi, hogy Dr. Calico (az állatok számára: a Zöld Szemű) elrabolta a kislány apját, Dr. Forrester-t és egyedül ő védheti meg kettejüket.


Történet:

Volt aggódik Penny-ért, a következő rész végén viszont legrosszabb rémálma válik valóra: Dr. Calico, a cicás gonosz elrabolja Penny-t! Persze ez megint csak egy újabb rész a sorozatban, Penny él és virul és leginkább a kutyája miatt aggódik. A következő napi részben Volt majd meg fogja menteni a lányt, csak az a baj, hogy a kutya éppen halálra aggódja magát: ő úgy tudja, hogy Penny éppen halálos veszélyben van és nincs idő a pihenésre.

A kutya ezért minden erejét összeszedve kitör a ketrecből és a lány után rohan, csakhogy egy lezárt dobozban köt ki, amelyet a kontinens másik felére kézbesítenek. Volt kitör a dobozból, de csak idegesen futkározik - a nagyvárosban nem találja se Penny-t, se Dr. Calico-t és ami számára a leghihetetlenebb: egyszerre megszűnt minden szuper-ereje.

Volt teljesen össze van zavarodva és elveszettnek érzi magát, de egy dolgot viszont biztosan tud - Penny segítségre szorul. Úgy gondolja, a polisztirol csomagoló-mogyoró legyengítette (ezek azok a rózsaszín kis bogyók, amelyek abból a dobozból származnak, amiben szállították). Először a helyi galambokat kérdezi ki, de a trió teljesen kelekótya és Volt is hamar rájön, hogy velük nem megy semmire. Logikus következtetésre jut: kell egy bennfentes - valaki, aki jóban van a Zöld Szeművel; más szóval egy macska.

A galambok, Joy, Vinnie és Boby azonban mégsem teljesen ostobák: a környék galambjait Mici, a kidobott, lesoványodott macska terrorizálja: Volt-ot éppen hozzá vezetik. Számításuk bejön - a kutya ráveti magát a girhes macskára és követeli, hogy Mici árulja el: hol tartják fogva Penny-t.

Mici-nek persze fogalma sincs az egészről, bár a kutyán található nyakörvből rájön, hogy Volt Hollywood-ból, a filmezés világából származik. Kitúr egy térképet a kukából és útba igazítja a szuper-kutyát, Volt viszont megmakacsolja magát: a ráakasztott pórázt ráköti Mici-re és mint mondja, addig nem is fogja leszedni, amíg biztonságban nem tudja az emberlányt, Penny-t.

Volt beveti kémtudományát és magával rángatja a póráz másik végére kötött fekete macskát is, de a (nemlétező) ereje továbbra sem működik, ezért kénytelen improvizálni. Közben Mici próbál szabadulni az ütődött ebtől, aki még azt sem tudja, mi az az éhség, hiszen eddigi élete során mindent aranytálcáról kapott.

Útjuk során összeismerkednek T-Rex-el: egy hörcsöggel, aki egy apró gömbben él és ismeri Volt-ot a TV-ből (mondhatni az egyik legnagyobb rajongója). Mici hamar rájön, hogy Volt csak egy sorozat-sztár, de a kutya képtelen elfogadni, hogy az ereje nem valódi és ezen a kissé őrült T-Rex sem segít.

Volt végül ráébred, hogy tényleg nem szuperkutya, de ekkor már túl késő. A sintér elkapja őket, de T-Rex és némi szerencse végül elegendő ahhoz, hogy a kutyus kiszabaduljon. Eljött az idő, hogy Volt visszatérjen a régi életéhez, ám ezúttal úgy dönt, ahogy csak egy valódi szuperhős dönthet: visszamegy Mici-ért, még akkor is, ha nincsen szuper-ugatása. Arra viszont még ő sem számít, hogy hamarosan Penny tényleg bajba kerül és ezúttal tényleg csak ő mentheti meg...


Apróságok:

A Volt egy (a Disney-től) szokatlanul kiskaliberű alkotás: a kerettörténetet leszámítva alig tucatnyi szereplő bukkan fel és a fókusz végig Volt érzésein, valamint ő és Mici kapcsolatán van, ami egyszerre előny és hátrány. Kezdjük az utóbbival: az alapötlet és a megvalósítás is vagy nagyon betalál, vagy nagyon mellélő. Mivel nincsenek vicces karakterek (vagy ha T-Rex-et annak gondolták, csúnyán elszúrták) és hiába ismert a Disney kiváló animációs csapatáról, amely lélegzet-elállító látványt képes teremteni, a Volt egészen egyszerűen ronda.

Na jó, nem ennyira rossza a helyzet, de például az emberek, különösen Penny furcsán néz ki, ami egyrészt megszokható, nem katasztrofális, csakhogy a Disney-ről beszélünk! És senki ne mondja, hogy 2008-ban még nem tartott ott az animáció, ahol most, mert a Pixar WALL-E-je ugyanabban az évben tényleg szemet gyönyörködtető volt (részben emiatt megérdemelten nyerte el az Oscar-díjat Volt elől).

A Volt-ban található néhány apróság (pl.: kiderül, hogy a név már a kutya előtt eldöntött volt, legalábbis Penny az állatkereskedésbe egy „Volt” feliratú nyakörvvel ment), de igazából melyik kisgyereket érdekli, hogy illegális-e a génmódosítás? Vagy a személyes kedvencem: melyik tinédzser értette a Scud ballisztikus rakétás utalást?! Tényleg nem tudtak volna valami jobbal előállni?

Más: a film elején látható, hogy Volt az alom egyetlen albínó kiskutyája: akkor miért nem vörös szemű? (jó, erre ismert a válasz: akkor nem lenne elég cuki). Még lehetne lovagolni azon, hogy Penny anyukája milyen rossz anya, aki a pénz ígéretéért hagyja, hogy bármit megtegyenek a lányával, de azért közel sem rossz film a Volt.

Igen, a naiv optimista, aki meg akarja menteni a világot és a rosszcsont állat (akit az utca nevelt) párosa már lerágott csont (pl.: Zootropolis), viszont a filmnek két erős pontja is van, ráadásul egész estés animációs gyerekfilmben mindkettő ritka, mint a fehér holló.

Egyrészt a mese eleji filmes részt nagyon ügyesen megoldották. Először minden valódinak tűnik, amíg ki nem derül a turpisság - a következő felvételen viszont már a kulisszák mögül láthatjuk, ahogy a filmes stáb keményen dolgozik. Ezzel lehullhat a lepel a kisgyerekejnél; megértik, hogy mindez csak kitaláció, de egyben rávilágít arra is, hogy a filmezés világa nagyon érdekes, és hogy a kamerák másik oldalán rengeteg ember nagyon keményen dolgozik a végeredményért.

A prímet viszont a Mici-Volt páros viszi el: a duó remekül kiegészíti egymást és érdekes látni, ahogy Volt tagadja, végül beismeri, hogy nincsen szuper-ereje, de egyértelműen Mici a film sztárja. Mici az egyetlen értelmes szereplő az egész filmben, akit a sors egyszerre ver Volt-tal és T-Rex-szel.

A macska próbál a józan ész hangja lenni: próbál segíteni és életben tartani Volt-ot, ha kell, eljátssza, hogy ő a gonosz egyik katonája, közben viszont szabadulna a kutyustól, pedig egy mélyen sérült karakterről van szó, aki Volt-hoz hasonlóan szerető családra lelt, később viszont kitaszítottá vált. Ez talán már kissé túlságosan sok is egy gyerekfilmbe, de a Disney forgatókönyv-írói megdolgoztak a pénzükért (plusz pont, amiért a filmben nincsen beleerőltetett románc).


Adatok:

Származási ország: Amerikai Egyesült Államok

Stúdió: Walt Disney Pictures

Rendező: Byron Howard és Chris Williams

Megjelenés éve: 2008

Hossz: 96 perc

Költségvetés: 150 millió $ (~ 33 milliárd forint)

Ajánlott: állatbarátoknak, felnőtteknek


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.