Verdák

„Most csak szivatózik, ugye?”


A világ:

Bár az olimpiák számos sportot reklámoznak, világszinten mindössze két sportág van, amely évről évre képes minden földrészen milliónyi rajongó megmozgatására: a futball (nem az amerikai, hanem a ”normál”) és a Forma 1.

Utóbbit egyesek szerint túlzás sportnak nevezni, hiszen a munka dandárját az autó végzi, bár az is igaz, hogy a vezetés rendívül nagy szakértelmet, tapasztalatot, állóképességet és egyéb képességeket kíván (még ha a munka dandárját számítógépek mögött gubbasztó mérnökök is végzik). Akárhogy is vélekedünk, egy dolog nem vita tárgya: a legtöbb autóverseny látványos.

Gyakran a verseny mellett a legtöbb fiú és férfiú számára már maga a járgány megtekintése is élvezetet jelent és további pozitívum, hogy az egyes márkák szurkolói a verseny után nem törnek-zúznak (mint a focinál), ezért az autóversenyekre családok is bátra kilátogathatnak.

A világ leghíresebb autóversenye a Forma 1, de persze emellett számos más pályaversenyt is tartanak: Európában ilyen például a Porsche-cup, Amerikában pedig a NASCAR (a többé-kevésbé gyári autók versenye). Az viszont, aki nem sok örömet talál a Forma 1-ben, a NASCAR-tól állva el fog aludni, ott ugyanis a pályák oválisak és befelé dőlnek: az egész betonút 4 kanyarból és ugyanennyi egyenesből áll, a versenyzők pedig több száz kört tesznek meg.

Akkor tehát milyen egy NASCAR-bázisú rajzfilm? Egyszerűen...remek! Ezt az ellentmondást a klasszikus jellemfejlődés-történet mellett a rengeteg ötlet és humor teszi lehetpvé, szóval tapossunk is a gázba! (Hát ez elég gáz lett, úgyhogy a továbbiakban hanyagoljuk az autós áthallásokat.)

A Verdák alapötlete egyszerű és az általa alkotott világ is hasonló az élethez, csak épp a rajzfilmben nincsenek emberek: ehelyett az autók élnek és ők maguk járnak el autóversenyekre. Az amerikai kontinensen a leghíresebb verseny a Szelep kupa, amely egy NASCAR, Indy 500, stb. jellegű verseny: 48 autó 400 kört tesz meg a kör alakú pályán a győzelemért.

Mi az évad utolsó versenyén kapcsolódunk be: ekkor három autó áll holtversenyben az első helyen (5013 ponttal) és egy hatalmas balesettel megfűszerezett futamon eldőlni látszik a győztes személye. Csakhogy hármas holtverseny alakul ki, ezért rendeznek még egy versenyt. A tét hatalmas, de a triumvirátus általunk követett tagjának már a verseny helyszínére jutással is gondjai vannak...

A 2006-os Verdák a Pixar egy újabb gyöngyszeme, amely teljesen 3D-s megoldással készült, és az attrakció fényét nem csak a kidolgozottság és a sziporkázó ötletek, de az odaillő zene is emeli (hasonlóan ahhoz, amikor a Rontó Ralph-ban Venelope tanul vezetni).

A Pixar egyik nagy dobása, hogy az autók szemei a szélvédő helyén vannak (nem pedig a lámpák helyén), ezért annak ellenére, hogy csupa gépet látunk, emberként gondolhatunk a karakterekre, akikkel könnyű azonosulni.

Mielőtt belemerülnénk a szereplők és a történet rejtelmeibe, még egy dolog: igaz, csak egy-egy mondat erejéig, de olyan személyiségek is a hangjukat adták a filmhez, mint Arnold Schwarzenegger, Michael Schumacher vagy az önmagát alakító Jay Leno.


Szereplők:

A Verdák főszereplője Villám McQueen, a fiatal versenyautó, aki szinte még csak most gördült ki a gyárból, mégis a Szelep-kupa egyik nagy esélyese. Ennek megfelelően McQueen rendkívül magabiztos (nagyképű), tisztában van a képességeivel és egyetlen célja van: megnyerni a kupát, hogy ő legyen a Dinoco nagyvállalat új reklámarca.

Az utolsó verseny másik két szereplője közül az egyik a Dinoco jelenlegi bajnoka, a King becenevű Strip Weathers (kék autó), aki öregebb ugyan a többieknél, de már több alkalommal győzedelmeskedett a versenyen. A harmadik Joe Komposztor (zöld autó), az agresszív kefebajszos versenyautó, aki mindenképpen szeretné megnyerni a versenyt, mivel King minden korábbi alkalommal megelőzte.

Egy sor szerencsétlen véletlennek köszönhetően azonban McQueen nem az utolsó verseny helyszínére, hanem Kipufogó-fürdőbe érkezik, ahol rövid úton magára haragítja a helyieket. Ez alól az egyetlen kivétel a vidékies Matuka, aki egy rozsdás, elnyűtt vontató és bár nem túl okos, de kíváncsi a jövevényre és lenyűgözi a versenyautó városi stílusa.

Vele ellentétben a bíró, az öreg Doc Hudson látni sem akarja a pofátlan McQueen-t, ám a szintén helyi lakos Sally Carrera, az ügyész-Porsche (Carrera) bekavar a történetbe, amikor megcsillogtatja, hogy nem csak szép, de okos is.

A városkának számos további lakosa van: Luigi, a Fiat 500-as gumiboltos, a hely központját (a benzinkutat) üzemeltető Tőti, Piro, a tűzoltóautó és még sokan mások.

Persze ők csak a Verdák krémje: e rajzfilm világában még a bogarak is autók (stílusosan Volkswagen Bogarak), akik mind egy-egy embert testesítenek meg (vagy csak kifigurázzák az adott személyt vagy jellemvonást).


Történet:

A Verdák elején láthatjuk az elbizakodott McQueen-t, ahogy majdnem megnyeri a Szelep kupát, de hármas holtverseny keletkezik, ezért Kaliforniában egy végső megmérettetésre fog sor kerülni King, Joe és Villám McQueen között.

McQueen bízik a győzelmében, de el van szállva magától, senki másra nem hallgat és miután túlhajtja az őt szállító Mack-et (a kamiont), balesetet szenved és egy Kipufogó-fürdő nevű lepusztult kis településre érkezik.

Egy félreértésből kialakuló (autós)üldözés végén felszántja a városka útját, ezért a helyi bíróságra kerül. A bíró ki akarja hajítani (McQueen is ezt szeretné, hogy mehessen tovább a versenyére), de Sally, a fiatal ügyészlány eléri, hogy változtassák meg az ítéletet.

Az új végzés szerint McQueen csak azután szabadulhat, hogy rendbe hozta az utat, ezért rákapcsolják az aszfaltozó gépet. A dühös McQueen leszólja a városkát és lekezelő stílusával még a hozzá közeledőket is megsérti, pedig velük ellentétben ő pocsék munkát végez (hiszen közben ketyeg az óra, a Szelep kupa döntőjére oda kell érnie, ezért az általa készített út rosszabb lesz, mint az eredeti).

Ekkor Hudson doki felajánl egy meglepő fogadást: ha McQueen le tudja győzni a városka melletti földúton, mentesül a feladat alól, ha viszont veszít, az egész utat újra kell betonoznia. A feltüzelt versenyautó a startnál könnyedén lehagyja a ”tragacsot”, de képtelen bevenni az első kanyart (berepül a kaktuszok közé), ezért büntetését nemhogy elengednék, de még meg is hosszabbítják a büntetését.

A további betonozás közben azon agyal, hogy életében először csúnyán pórul járt: az egész város előtt megszégyenítették - őt, aki a világ (de legalábbis Amerika) legjobb versenyautója akar lenni. Most már rendesen betonoz és a szünetekben újra és újra megpróbálja bevenni az ominózus kanyart - mindhiába. A naiv, vidéki Matukát viszont nem tudja lerázni és egy éjszakai kaland után baráti kötelék kezd kialakulni közöttük.

Amint a versenyautó levetette korábbi bunkó álarcát, Sally is rövid úton megkedveli. Eközben a betonozás az egész városkát felbolydítja, miután a legöregebb lakos, Lizzie leszólja Luigi gumiboltját. Mindenki úgy érzi, hogy üzlete, háza lepusztult a McQueen által készített tükörsima úthoz képest, ezért felújítják, kicsinosítják portáikat.

Egy elkóborolt traktor-tehenet követve McQueen meglátja Hudson dokit, az öreg bírót, aki megy egy kört a város mellett. Amikor a McQueen által bevehetetlen kanyarhoz ér, a túlkormányozottság (és a kipörgés-gátló hiánya) miatt ő (röviden: azért, mert ügyes) be tudja venni.

McQueen rájön, hogy a doki valójában a legendás Hudson Hornet, egy korábbi autóversenyző (autó), aki korábban maga is a Szelep kupa sztárja volt, de egy komoly balesete után mire felépült, már egy új „zöldfülüt” vettek fel helyette.

Mire elkészül az út, a fiatal versenyautó arra is ráeszmél, hogy az által leszólt városka lakói mind különleges egyéniségek, akikkel öröm együtt élni, ráadásul menthetetlenül beleszeret Sally-be (igaz, a doktor nem kedveli, mert az őt leváltó zöldfülűre emlékezteti).

Itt azonban (még) nincs happy end, ugyanis Hudson felhívja az újságírókat, akik elözönlik Kipufogó-fürdőt és bár McQueen most már szívesen maradna, vissza kell mennie versenyezni (ami csapat nélkül nem lesz egyszerű dolog főleg úgy, hogy folyton az elmúlt napokra gondol). Amikor úg látszik nincs remény, nem (annyira) várt helyről érkezik a segítség...


Apróságok:

Aki nem rajong a Forma 1-ért, az a NASCAR-ért sem fog, bár aki a rallyt vagy bármilyen más autós, esetleg motor-versenyt kedvel, azt sem biztos, hogy érdeklik a formaautók versenye. A Verdák-ban ez viszont csak a keret: a rajzfilm kezdetén és végén egy-egy izgalmas autóversenyt tekinthetünk meg és ez adja a motivációt is, de maga a történet nem erről vagy magáról a vetélkedésről szól.

Hogy ennek ellenére hogyan lett a Verdák a világ egyik legjobb és legkedveltebb rajzfilmje? Nagyon egyszerű: a kettős (hármas) rétegzettséggel: van egyszer az alaptörténet, amelyben McQueen jellemfejlődését követhetjük végig, ahogy irritáló nagyszájú városi ficsúrból erős, de egyben alázatos versenyautóvá válik.

Ez így önmagában már egy jó kis rajzfilm-alap lenne, de a Pixar számára ez még csak a kezdet volt. Azzal, hogy a történetben nem emberek, hanem autók szerepelnek, óriási pluszt adtak a filmhez: az autósított autóversenyzőt már kimondani is vicces. Részben ez a sokrétű humor forrása is: az egyszerre alacsony köpcös-magas vékony és katona-hippi szembenállást megtestesítő Fillmore és az őrmester párosa két jópofa alak, de a Volkswagen kisbusz/második világháborús Willys Jeep kombináció miatt még nagyobbat szólnak.

A legtöbb rajzfilmnél az a gond, hogy itt véget ér az alkotás nyújtotta élvezet: a beszélő autó egy gyereket lenyűgöz, de apuka közben sokkot kap egy Barbie-kaliberű filmtől, hiszen az neki csak fél tonna cukormáz. Csakhogy a Verdák igazi erőssége az utalások és itt most ne egy-kettőre gondoljunk: a közel kétórás alkotásban maximum 1-2 percenként fel kell bukkannia néhány utalásnak. Ezek egy része elrejtett (mint Jay Leno cameo-ja), a többségükhöz pedig ismerni kell az autókat (pl.: King nem más, mint egy legendás Plymouth - Road Runner - Superbird, amelyet a márka anno kifejezetten a NACAR-ra fejlesztett ki).

Persze ezen kívül még több száz kisebb-nagyobb utalással találkozhatunk, de ezek megtalálását az olvasóra (későbbi nézőre) bízzuk (az olyan apróságokra is érdemes figyelni, mint a sziklák alakja). Egy kis segítség: található a filmben Szörny Rt-s és Egy Bogár életé-s utalás is.

Meglepő, hogy ennek ellenére a nyafogó kritikusok igyekeztek fogást találni a történeten: olyanokba kötöttek bele, mint hogy hiányoznak az élőlények a Verdákból...

Persze nem a Verdák a Pixar legjobb rajzfilmje, de e címnek nagy egy óriási előnye a többihez képest: az, hogy autókról szól, ergo (majdnem) minden kisfiú álma (az sem véletlen, hogy a szupermarketekben a mai napig kapható Verdák-díszítésű uzsonnás doboz vagy füzet). A meséből jópofa rövidfilmek is készültek, melyek pl.: az UFO-s és Halálos iramban filmeket parodizálják.

Sajnos a Pixar-t felvásárló Disney csak a pénz látta az alkotásban, ezért megkezdődött a folytatások gyártása. A 2011-es Verdák 2 ugyan nem ért elődje nyomába, de alapvetően nem volt rossz film. A rajongók öröme nem tartott sokáig, mert már 2013-ban bemutatkozott a Repcsik című animációs film, amelyben a Verdák-ban néhány másodpercre felbukkanó szemes-szájas repülők ötletéből csináltak egy teljesen estét filmet, amelybe pont ennyi (pár másodpercnyi) vizuális és verbális humort, valamint történetet sikerült csempészni. Mivel az alkotás még így is a gyártási költségek közel ötszörösét termelte, dukált neki egy újabb folytatás (Repcsik 2), amelyben aztán már tényleg csak annyit lehet elmondani, hogy a látvány terén megfelelő és van benne egy AC/DC szám (a Thunderstruck).

A mélyrepülés végét jelenleg a 2017-es Verdák 3 jelenti: egy teljesen felesleges folytatás, ami gyakorlatilag az első rész másolata, de kihagyták belőle a humort, a szerethető karaktereket és az érzelmeket, hogy kapjunk helyette...hát ez az, semmit. Aki teheti, élvezze az első részt és a másodiknál semmiképpen nem merészkedjen tovább.


Adatok:

Származási ország: Amerikai Egyesült Államok

Stúdió: Pixar Animation Studios

Rendező: John Lasseter és Joe Ranft

Megjelenés éve: 2006

Hossz: 112 perc

Költségvetés: 120 millió $ (~ 26,5 milliárd forint)

Ajánlott: minden korosztálynak, különösen fiúknak és apukáknak, valamint az autózás megszállottjainak


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.