Tintin kalandjai

„Egy igazi Haddock fedi majd fel az Unikornis titkát”


A világ:

Az amerikai szuperhős-képregényeket vagy a japán mangákat szinte mindenki ismeri, manapság azonban kevés szó esik a patinás európai alkotókról, pedig elődeik évszázadokkal megelőzték a többi képregényfajtát és ki ne emlékezne gyerekkorából például Asterix és Obelix kalandjaira. A francia René Goscinny által írt és 2013-ig Albert Uderzo által rajzolt Asterix és Obelix azonban nem az egyetlen híres európai képregény-sorozat: hasonlóan népszerű a (francia) Hupikék törpikék, a vadnyugaton játszódó (belga) Lucky Luke és a szintén belga Tintin kalandjai is.

Utóbbit a Hergé művésznéven alkotó Georges Rémi jelentette meg: elsőként 1929-ben, mindössze 23 évesen, majd ezt további 24 Tintin-kötet követte és a felfelé kunkorodó hajó fiatalember kalandjait bemutató történetek idővel elképesztően sikeressé váltak. Csak a képregények több mint 200000000 példányszámban keltek el, készült belőle rádiójáték, színdarab, rajzfilmsorozat és egész estés film is, ráadásul egy idő után Tintin kalandjai nem másban, mint a Tintin magazinban debütáltak.

Georges Rémi 1983-ban elhunyt és a Hergé Alapítvány éberen őrködik, hogy imposztorok ne jelentethessenek meg Tintin képregényeket, de a rajongóknak jó hír, hogy 2008-ban az egyik Tintin képregényt elkezdték rajzfilmmé alakítani. Ez önmagában nem szokatlan dolog (ld.: 1957-es Tintin kalandjai - A Calculus-ügy), de a végül 2011-ben megjelent mesefilmet nem más rendezte, mint a világ egyik leghíresebb rendezője, Steven Spielberg.

E történet 1955-ben kalauzolja a nézőt: a belga Brüsszel városába, ahol az újságíró Tintin egy vásárban meglát, majd azonnal meg is vásárolja egy régi hajó, az Unikornis modelljét, amely egy hajóskapitány hagyatékából származik. Az árus épp csak átnyújtja Tintin-nek a modellt, amikor egy zaklatott férfi érkezik és minden áron meg akarja venni a hajót, ám Tintin beleszeretett a modellbe, ezért nem hajlandó megválni tőle. A férfi szinte azonnal továbbszalad, de figyelmezteti a fiatalembert, hogy szabaduljon meg az Unikornis modelljétől, mert „azok az emberek” vadásznak a modellre és nem tréfálnak.

Tintin nem tudja mire vélni az esetet, de felocsúdni sincs ideje, mert megjelenik mögötte Iván Ivánovics Szaharin - egy elképesztően gazdag orosz, aki nemrégiben megvásárolta a (szintén az ismeretlen kapitány hagyatékának részét képező) Moulinsart kastélyt, de láthatóan a hajóra is fáj a foga. Tintin nem érti, hogy miért próbálták ketten is szinte azonnal megvásárolni a modellt, ezért elmegy a könyvtárba, ahol megtudja: a modell egy valóban létező, XVII. századi hadihajót mintáz, amelyet 1698-ban bizonyos Sir Francis Haddock kapitány parancsnokolt. A hajót utolsó útján megtámadta egy kalózhajó és a hullámsírból csupán egyetlen ember, a lovagi címmel rendelkező Haddock menekült meg.

A férfi ezután azt hangoztatta, hogy átok ül rajta (amit a kalózok vezetője bocsátott ár) és halálos ágyán kijelentette: „Egy igazi Haddock fedi majd fel az Unikornis titkát” (amit a történészek azóta sem tudtak megfejteni). Tintin sejteni kezd valamit, de amikor hazaér, a modellnek csak hűlt helyét találja, ezért betör Szaharin új birtokára, csakhogy kiderül: bár nála van az Unikornis modellje, az nem az övé: egyszerűen két azonos hajómodell készült.

A fiatal férfi csalódottan hazamegy, de a kaland nem ért véget, sőt, még csak most kezdődik: feltűnik az ismeretlen nevű ember, aki elsőként meg akarta vásárolni tőle a modellt, ám mielőtt bármit mondhatna, egy géppisztoly-sorozat leteríti a lábáról, ráadásul Tintin-t másnap saját ajtajában leütik és bedobozolják.

A 2011-es Tintin kalandjai Hergé klasszikus karaktereit vonultatja fel, ám újragondolt formában, ugyanis a korábbi rajzfilmekkel és sorozatokkal szemben Spielberg alkotása háromdimenziós (összességében jól hozza a rajzfilm stilizált, de a valóságot utánzó ábrázolásmódját és bizonyítja, hogy a hihetetlen látványhoz nem feltétlenül kellenek szuperhősök vagy óriási szörnyetegek).


Szereplők:

A Tintin kalandjai középpontjában értelemszerűen maga Tintin áll, aki gyerekes külseje ellenére egy igazi (Belgiumban közismert) riporter. A felálló szőke hajáról és babaarcáról már messziről felismerhető Tintin nem szuperhős: nem különösebben erős vagy gyors és még csak repülni sem tud, cserébe viszont jól vág az esze és mindig van egy terve.

Tintin gyakran bajba kerül és sokszor apró foxi kutyája, Milu menti meg, aki olyan, mint a gazdája: apró méretét ellensúlyozza esze és izgága természete (egyetlen pillanat alatt megfékezi a birtok túlméretes vérebét).

Tintin újságíró: szeret nyomozni, de nem magándetektív és nem is önbíráskodó: a bűnözők rács mögé dugását a rendőrségre hagyja. Közéjük tartozik a belga rendőrség két álruhás nyomozója, Dupond és Dupont, akik szinte mindig elsőként érkeznek a helyszínre, de akkor sem vennék észre egy bűnbanda vezetőjét, ha az orruk előtt sétálna el (az ikreknek tűnő Dupond-ot és Dupont-ot könnyen fel lehet ismerni fekete öltönyükről és fekete keménykalapjukról).

Náluk sokkal fontosabb Tintin új ismerőse, Archibald Haddock kapitány, aki egy iszákos, középkorú tengerész, aki mellett Szaharin e történet harmadik kulcsfigurája.


Történet:

A leütött Tintin egy hajón ébred és kiderül, hogy Szaharin egy gátlástalan alak. Azért rabolta el az újságírót, mert mindenáron meg akarja szerezni az Unikornis modelljét. Valójában nem a hajómodellre van szüksége, hanem a benne található kis fémcsőre, amelybe egy pergament rejtettek - ez kiesett a Tintin által megvásárolt modellből, de hiába tört be a lakásba egy, a modellre pályázó macska, lopták el a hajócskát, majd forgatták fel Tintin lakását, nem lett meg.

Tintin viszont megtalálta az ősi papírtekercset, ami három hajómodellről beszél és néhány rejtelmes sort követően sosem látott karaktereket rejt, amiből a nyomozó rájön, hogy hiába rendelkezik Szaharin is egy modellel, a bennük található rejtvény csak együtt használható. Szerencsére a fiatal firkászt szállító hajóra felszökött Milu is, akik pillanatok alatt kiszabadítja Tintin-t. Az újságíró épphogy csak el tud menekülni az őrök elől, de a nyílt tengeren nincs hová mennie, ezért felmászik a felette található kabinba.

Itt nem mással találkozik össze, mint Archibald Haddock-kal, a hajó igazi kapitányával. Az alkoholista kapitány legénysége fellázadt és bezárták a kabinjába: először azt hiszi, Tintin képében egy babaarcú bérgyilkost küldtek rá, de a fiú tisztázza magát és együtt próbálnak megszökni. Sikerül megszerezni a kulcsot és el tudnak szökni, de csöbörből vödörbe jutnak: a hajót ugyanis az egyik mentőcsónakon hagyják el és csak az éjszaka sötétjének (valamint egy véletlennek) köszönhetik, hogy ki tudnak siklani Szaharin embereinek keze közül.

Tintin és Haddock tehát a kis csónakban evez a part felé, viszont Tintin még a hajón kihallgatta a matrózokat, ahogy a milánói csalogányról beszéltek és rájön: van egy a harmadik modell is, ami a bagghari szultánságban található, tulajdonosa pedig nem más, mint maga Bagghar uralkodója: Omar ben Salaad sejk. Mivel a három papír csak együtt ér valamit, nincs mit tenni, el kell evezniük Bagghar-ba. A baj csak az, hogy a mentőcsónakban található egy üveg alkohol, Haddock pedig ismét berúg és borgőzös mámorában felgyújtja a csónakot.

Szerencséjükre Szaharin mindent megtesz azért, hogy meglelje őket (illetve neki csak a kapitány kell élve, aki Haddock lovag leszármazottja), ezért gőzkatapultot eszkábálnak a hajón és másnap egy repülőt indítanak utánuk. A két fegyveres meg is találja a menekülő párost, de Tintin ismét átveri őket és immár repülővel haladnak tovább.

Eljutnak a szárazföldre, de lezuhannak és kénytelenek gyalog folytatni útjukat a sivatagban. Az ott állomásozó helyőrség katonái gyűjtik be a kiszáradt Tintin-t és Haddock-ot és némi kezelést követően kiderült, hogy a kapitány nem mondott teljesen igazat: Szaharin és Tintin is tudja, hogy csakis egy igazi Haddock fedheti fel a kincs titkát (még akkor is szükség van rá, ha valaki mindhárom pergament megszerzi), de eddig Haddock folyton azt hajtogatta, hogy ő semmire sem emlékszik.

A sivatagban, majd a helyőrségen viszont - talán élvtizedek óta először - a kapitány kijózanodik és visszaemlékszik Haddock lovag történetére - kiderül, hogy ahogy Archibald Haddock leszármazottja, úgy Szaharin az őt megtámadó kalózé és minden vágya, hogy bosszút álljon az örökösön. Az izgalom a tetőfokára hág, amikor mindkét leszármazott megpróbálja Bagghar-ban megkaparintani a temérdek arany helyét megmutató harmadik kis pergament, ami egy grandiózus üldözésbe torkollik Baddhar utcáin (a végkifejletben pedig két daruval csap össze az utolsó Haddock és Szaharin)...


Apróságok:

A Tintin kalandjai remek újragondolása a képregénynek: arra támaszkodik, de sokat változtat (például Szaharin-t teszi meg a főgonosznak). A cím kissé félrevezető: Tintin kalandjai (The Adventures of Tintin), ugyanis nem az összes (csak három) történet összegyúrása - az animációs film alapvetően Hergé 11-ik Tintin kötetét dolgozza fel, melynek címe: Az egyszarvú titka (melyet a film hírére magyarul 2008-ban újra kiadtak Az unikornis titka címmel).

Ez a történet eredetileg 1943-ban jelent meg, de az sem új ötlet, hogy Spielberg rendezzen egy Tintin képregényt. Az amerikai rendező Indiana Jones kalandfilmjét állítólag egy újságíró Tintin hasonszőrű kalandjához hasonlította, Spielberg utána olvasott és azonnal megkedvelte a képregényt. Az idős szerző, Georges Rémi szintén érdeklődött Spielberg iránt, mert a korábbi Tintin rajzfilmekkel nem volt elégedett. Rémi 1983-as halálakor Spielberg megvásárolta a jogokat, de különböző okok miatt további két évtizedet kellett várni, mire elkezdődött a rajzfilm megvalósítása.

Ekkorra a számítógépek akkorát fejlődtek, hogy képesek voltak a valósághű ábrázolásra, ezért Spielberg úgy döntött, hogy (hasonlóan például a Polár Expressz-hez) az animációs filmben ún. motion capture technikát alkalmaz, azaz valódi színészek játékát vették fel és digitalizálták be.

Ettől a Tintin kalandjai szokatlanul élethűre sikeredett, de eleget változtattak ahhoz, hogy megmaradjanak jellegzetes karakterei. A készítők sokat tettek azért is, hogy a rajongók lépten-nyomon ismerősökbe botoljanak. A Bagghar-ban fellépő milánói csalogány például nem más, mint Bianca Castafiore operaénekes, a Tintin képregények egyetlen visszatérő (igen idegesítő) női szereplője.

A kissé túlságosan is hitelesen visszadott alkoholista kapitány és más kisebb hibái ellenére a Tintin kalandjait nemcsak a közönség, de a kritikusok is kedvezően fogadták és Spielberg is beleszeretett az alkotásba, amit az is jelez, hogy Tintin kalandjainak két folytatást is tervez.


Adatok:

Származási ország: Amerikai Egyesült Államok

Stúdió: Amblin Entertainment

Rendező: Steven Spielberg

Megjelenés éve: 2011

Hossz: 107 perc

Költségvetés: 135 millió $ (29,7 milliárd forint)

Ajánlott: komolyabb látványvilága miatt elsősorban felsős fiúknak


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.