Tarkavidék hőse

„Nincs okom a félelemre...remélem”


A világ:

Az egész-estés rajzfilm-gyártást sokan csak mesekészítésnek tartják. Persze, gyerekmesét mindenki tud írni, de az olyan is lesz, hiszen nem mindenki egy Janikovszky Éva, Lázár Ervin vagy Varró Dániel. A rajzfilmgyártás ráadásul számos szakembert igényel, hiszen suzükség van számos animátorra, szinkronszínészre, rendezőre, producerre és másokra.

A rajzfilm-gyártás végső soron egy üzlet, méghozzá hatalmas üzlet. A felnőtt olvasók elszörnyülködhetnek, látva a gyakran sok milliárd forintos összeget, amely egyetlen rajzfilm elkészítéséhez kell. Részben emiatt uralja a rajzfilmeket a Disney, Dreamworks és a Pixar: lennének mások is jó (vagy rossz) ötletekkel, de egyszerűen nincs elég pénzük a megvalósításhoz.

Próbálkozók azért akadnak: minden évben megjelenik legalább féltucatnyi független alkotás, amelyek között nagyritkán akadnak kirobbanóan sikeresek, de a többségük hamar eltűnik a középszerűség mocsarában.

Időnként egy-egy nagyobb cég elkészíti a saját moziját, így szép és általában összeszedettebb alkotások születnek (pl.: a Karácsony Artúr), máskor a készítők megértik, hogy kevés pénzből nem lehet látványban versenyezni a nagyokkal és elmennek a történet irányába (pl.: Pirosszka), de a legtöbb alkotás a mindenben a ”nagyokhoz” akar hasonlítani, mégsem ér el semmit. Az előbb említett (pozitív) kivételek közé tartozik a Tarkavidék hőse is, amely film készítői szintén megértették, hogy egészen egyszerűen nem a Disney méret-kategóriába tartoznak, ezért egy kizárólag a legkisebbeket célzó animációs filmet készítettek.

A történet egy teljesen hétköznapi kisfiú, Ben hálószobájában indul, ahol a fiatalember bőszen rajzolgat. Éppen elkészül két figura körvonalával, amikor viszont hozzáfogna a kiszínezéséhez, az anyukája átszól, hogy nyolc óra, itt az ideje lefeküdni. Ben huncut módon megpróbál kibújni a szabály alól, de az édesanyját nem lehet becsapni és a fiú rövid úton az ágyba kerül. Hamar elalszik, ám a mese csak ekkor kezdődik: amikor a varázslatos holdfény rávetül a szerteszét hagyott zsírkrétákra, amelyek aztán életre kelnek.

A színes zsírkréták a dobozukba igyekeznek, mivel itt található rejtett városuk, ám a végtelenül félénk zsírkréta, Sárga lemarad és összetalálkozik két szörnnyel, akiket Ben aznap esete rajzolt: Firka királlyal és Gnat-tal. Hamar kiderül, hogy mindketten egyetlen dologra vágynak: hogy kiszínezzék őket, ám ezt Sárga visszautasítja, mivel a hegye az aznapi rajzolástól már eltompult, amúgy sem színez ismeretleneket, a barátai pedig már távoztak.

Amikor kérdezik, Sárga illedelmesen elmondja, hogy hová tűntek: a dobozba, amely Színváros titkos bejáratát rejti. Sikerül elmenekülnie, de a király meglátja a bejáratot, ez pedig jó kis kalamajkát okoz.

A 2014-es Tarkaváros hőse (eredeti címén: Hero of Color city) az ismeretlen Exodus Film Group alkotása - az animáció helyenként nem nagy durranás, viszont kevés ilyen színes rajzfilm létezik (ez igaz a készítőkre is, ez ugyanis egy amerikai-dél-koreai-indiai koprodukció).


Szereplők:

A film központi figurája Sárga, egy sárga színű zsírkréta. Mint minden zsírkréta, az ő színe is meghatározza a viselkedését. Sárga az ijedős: fél szinte mindentől: nem csak a sötéttől, a szörnyektől és a magasságtól, de még a fáktól is (hiszen szúrós ágaik vannak).

Sárga rendkívül illedelmes és szeretne segíteni a többieken - akárcsak Kék: egy menő fiatalember, aki senkitől sem fél. Piros egy izgága, pimasz hölgy, Fekete mindig morózus, viszont soha nem veszíti el a hidegvérét, Zöld-nek pedig mindene a rendszerezés. Zöld rendmániás, aki (valószínűleg egyedüliként) egy órával is rendelkezik és folyamatosan figyeli, mennyi idő múlva fog Ben felébredni (ennyi ideig tartózkodhatnak a városkában).

Rajtuk kívül további zsírkréták is felbukkannak. Barna például a városka idősebb seriffje, aki igyekszik megvédeni az embereit, míg Fehér folyton szomorú, mivel őt gyakorlatilag sohasem használják.

Már a mese elején életre kel két szörnyeteg is: a száj nélküli Firkakirály, valamin kísérője, a beazonosíthatatlan szárnyas lény, Gnat. A rajzok számára még náluk is félelmetesebb Ben dinoszaurusz alakú kukája, mivel ő minden félkész, elrontott rajzot felemészt.


Történet:

Ott hagytuk abba, hogy a Firka király meglátja Sárgá-t, majd maga is átjut a varázs-alagúton a zsírkréták városába és üldözőbe veszi a lányt. Sikerül elkapni a félénk zsírkrétát, de a többi zsírkéta ezt nem hagyja annyiban a dolgot és ők meg az uralkodót üldözik.

Fikra király felmászik a helyi felhőkarcolóra, ám Barna öngyilkossággal felérő támadásával (egy papírrepülő segítségével) megmenti. Firka király és Gnat viszont rájönnek, hogy más módon is szert tehetnek színekre, nem kell a dühös zsírkrétákkal bajlódniuk: ehelyett elég, ha megmásszák a hegyet, ahol a szivárvány a földre ér, mivel ott ered a színeket tartalmazó folyó, amely egyben a zsírkréták éltető erejét is adja.

A zsírkréta-professzor elő is adja a helyzetet a többieknek: amennyiben a Firka király elapasztja a forrást, a zsírkréták ragyogása lassan megfakul, míg végül teljesen elvesztik a színüket. Ha pedig elvesztik a színüket, akkor egészen egyszerűen megszűnnek létezni.

Az egész város pánikba esik: egyértelmű, hogy tenni kell valamit, de még soha, senki nem járt olyan távol a városkától, ezért a földbe csapódással véget ért repülése miatt sérült Barna seriff önkénteseket toboroz. Az útra Kék, Piros, Zöld, Fekete és Fehér jelentkeznek, de végül Sárga is rákeveredik a hajóra.

Körben viszont a két firka eléri a forrást és belemerülnek a színáradatba. Ettől tényleg ezer színben kezdenek pompázni, de örömük nem tart sokáig: ahogy kimásznak ugyanis a forrásból, azonnal visszavált a színük, pontosabban a színtelenségük és ismét csak körvonalak lesznek. Gnat új tervet eszel ki: Firka király kövekkel elzárja a forrás útját, így a zsírkréták kénytelenek lesznek felmászni oda, a két fehér rajz pedig végre kiszíneztetheti magát.

Sajnos Sárga fejjel lefelé fordítja a térképet, ezért a kritikus pillanatban a zsírkrétákat szállító kis hajó a rossz irányba fordult, ezért a kréták nem a hely lábánál kötnek ki, hanem egy ködös sivatagban. Ha nem lenne elég a sivatag és a köd, ami miatt az orrukig se látnak, egyszer csak egy csapat szörnyeteg bukkan elő a semmiből!

Szerencsére gyorsan kiderül, hogy ez csak csapat befejezetlen rajz, akiket sohasem színeztek ki, így nem kerültek fel Ben szobájának a falára, vagy éppen a hűtőre. Mivel pedig színtelenek, azaz hibásak, a dínó-kuka üldözi őket, hiszen az ő feladata éppen az ilyen elrontott rajzok elfogyasztása. A sárkányból, kacsából, autóból és más skiccekből álló menekülők összefognak a gyorsan fakuló zsírkrétákkal: kiviszik őket a sivatagból, a kréták pedig cserébe kiszínezik őket, így végre befejezetekké válnak.

A zsírkréták végül elérik a hegyet, de a legnagyobb feladat még hátravan: le kell győzni Firka király-t és Gnat-ot. Bár lehet, hogy nem is az erőszak a megoldás...


Apróságok:

A Tarkavidék hőse nem egy kirobbanó rajzfilm: a pénztelenség miatt gyakran futhatunk bele olcsó megoldásokba, baltával faragott részletekbe. Ez különösen azért fura, mert máskor meg meglepően ügyesek voltak a készítők: Sárga biciklijének csengője szépen fénylik és a színek forrása is gyönyörű.

El lehet azon gondolkozni, hogy tényleg szükség volt-e a King Kong homázsra, de szinte nincs olyan kisgyerek, akinek ne tetszene ez a tiritarka kavalkád. A zsírkréták persze mind csak egy-egy személyiségjeggyel rendelkeznek, viszont könnyen meg lehet őket különböztetni egymástól.

A Tarkavidék hősének egyik apró gyöngyszeme a film elején felbukknó anyuka. A készítők néhány másodpercben felvázoltak egy remek anyukát, aki imádja a gyerekét, ráadásul ehhez nem volt szükségük mesterkélt elemekre vagy fantasztikus látványra. Más kérdés, hogy egy apró baki is bekerül az egyenletben. Az anyuka - miután jóéjt-puszit ad - elköszön, lekapcsolja a lámpát és óvatosan, szinte lábujjhegyen elhagyja a szobát. Hogy ezzel mi a baj? Semmi, a gyerekének teljes csöndet szeretne. De akkor miért csapja be utána az ajtót?!

A filmbe próbáltak apró sziporkákat beépíteni: például hányan vették észre, hogy Barna seriff kalapja csak egy karima? Vagy hogy Akvamarin és Tengerészkék mindketten tengerészek? Gnat apró szóviccei és mondásai (például azért ő a király szárnysegédje, mert vannak szárnyai) nem mindenkinek jön be és Sárgá-val való első találkozásukkor nem is enyhe szexuális utalás történik, de lehet, hogy csak egy felnőtt próbál mindenfélét belelátni egy kisgyerekeknek készült filmbe.

A Tarkavidék hősé-ben található dalok sem kiemelkedők, viszont az első (Sárga dala; Color the World) fülbemászó és összességében olyan, mint a film többi része: nem kiemelkedő, de a belőtt színvonalat stabilan tartja, a pozitív, kommunikációra építő tanúlság pedig remek fordulat, arról nem is beszélve, hogy ezúttal a negatívnak hitt szereplők sem azok a tucatgonoszok, akik magáért a gonoszkodásért gonoszkodnak: egyszerűen csak ők is színesek akarnak lenni.

Számunkra érthetetlen módon a folyton fanyalgó kritikusok lehúzták a filmet. Igen, a Tarkavidék hőse nem egy A Hihetetlen család, de nem is a titánokkal akar versenyre kelni. Természetesen ez is csak egy vélemény, de ha ránk hallgat, mindenképpen adjon neki egy esélyt, főleg, ha kisgyermek is van a családban.


Adatok:

Származási ország: Amerikai Egyesült Államok/Dél-Korea/India

Stúdió: Exodus Film Group

Rendező: Frank Gladstone

Megjelenés éve: 2014

Hossz: 77 perc

Költségvetés: nem ismert

Ajánlott: a legfiatalabbak számára (fiúknak és lányoknak is)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.