Sárkányvadászok

„Húzzunk bele - nem csevegni jöttünk, hanem Világfalót ölni!”


A világ:

A tündérmesék és középkori rémtörténetek gyakori szereplői a sárkányok: tűzokádó, emberevő, nyájat megtizedelő, minden felperzselő szörnyetegek, akik esetenként még királykisasszonyokat is lopnak. A sárkányokról kialakult képet árnyalt az Így neveld a sárkányodat, amelyben a Fogatlannak nevezett sárkányról (sőt, idővel a többiről is) kiderül, hogy igazából ne is olyan szörnyűek, mint azt a helyiek gondolták.

Pedig a sárkányok (legalábbis a többségük) valódi fenevad, egyetlen céljuk pedig az evés és pusztítás. Nincs mit tenni: az ilyen sárkányok képtelenek békében együtt élni az emberekkel, hiszen a vérükben van a pusztítás. Logikus, hogy a sárkányokat le kell vadászni, ám ez nem is olyan egyszerű, lévén őrjöngő fenevadakról van szó.

Nagyon ritka, hogy egy hős lovag, csillogó vértben, karddal és pajzzsal felszerelkezve szembe merjen szállni egy rettenetes sárkánnyal (kivéve, ha Süsüről van szó) és még ritkább, hogy ő győz, ám jókora sárkányokból nagyon kevés van, ezért a világ egyensúlyára általában nincsenek kihatással. De képzeljük el, mi történne egy világban, amely tele van sárkányokkal! Akiknek nem olyan jó a képzelőerejük, vagy kíváncsiak, mire képes egy francia, német és luxemburgi tagokból álló csapat, annak mindenképpen érdemes szemét az általuk készített 2008-as animációs filmre, a Sárkányvadászok-ra vetnie.

Ebben a középkori világban a sárkányok úton-útfélen felbukkannak, ám többségük nem annyira veszélyes, inkább csak túlfejlett kártevőknek számítanak, pusztítva a veteményest és riogatva a parasztokat. Itt próbál boldogulni két sárkányvadász, Lian-Chu és Gwizdo, akik ugyan nem rendelkeznek semmiféle képzéssel, sőt, tulajdonképpen csak két nincstelenről van szó, de a jutalom reményében vállalják, hogy leszámolnak a helyi dögökkel.

A páros nem túl sikeres: egy hosszú harc végén Lian-Chu például legyőzi a helyi trutyihányó, oldalán géppuskaszerű köpőmirigyekkel és ragadós nyállal rendelkező sárkányt, de a farm tulajdonosa, Eperfalvi Hájas János gazda mégsem fizet, mert a harc alatt a káposztaföld elég komoly sérüléseket szenved. Gwizdo abban látja az újabb kudarc okát, hogy Lian-Chu nem hiteles, nem tudja magát eladni harcosként, de hát mit van mit tenni, fizetség nélkül állnak tovább (megint).

Közben a közeli várba hazatér egy lovag, Bizmánti Gránium, de a vár ura csalódva tapasztalja, hogy az egykor nemes lovagból már csak hamu maradt. A várban mindössze hárman laknak, köztük az elárvult Zoé, akinek egyetlen reménye a mesebeli ezüstlovag, ezért elszökik otthonról, hogy felkutassa a legendát.

A Sárkányvadászok egy kis, független csoport filmje, ennek ellenére megkísérli a látvány, az akció és a történet terén is felvenni a versenyt a nagy stúdiókkal: azok szintjét ugyan nem éri el, sőt, minden téren kissé kiforratlan, de összességében egy egész jó film, tele érdekes, furcsa elemekkel. Maga az alkotás a 2006-2007 között futott, azonos nevű, 2 évadot megélt rajzfilm-sorozaton alapul, de azzal ellentétben nem kettő, hanem három dimenziós.


Szereplők:

A sárkányvadászok cím kissé megtévesztő, ugyanis gyakorlatilag nem két sárkányvadászról van szó, hanem csak egyről. Ő nem más, mint Lian-Chu, a hatalmas ázsiai férfi, aki kevés haját hosszú tincsbe fogja és vékony bajuszt visel. Lian-Chu hatalmas és erős, ráadásul meglepően mozgékony (annak ellenére, hogy lábai nevetségesen aprók a testéhez képest), mégis csöndes és búskomor, magának való alak.

Lian-Chu egy gyermekkori tragédiát követően vált sárkányvadásszá, amikor egy lény porrá égette a faluját, megölve mindenkit, akit szeretett: egyedül két kötőtű élte túl a pusztítást.

A sárkányvadász-duó másik tagja Gwizdo, aki kompakt méretét szövegeléssel kompenzálja: nem harcol, de ő tartja össze a csapatot, ő beszéli rá Lian-Chu-t az újabb kalandokra és ő szerzi a munkákat is. A párossal vándorol Hector, a...lény. Hector egy furcsa, meghatározhatatlan fajú állatka (állítólag kutya) kék szőrrel, sok-sok hegyes foggal és lángra lobbanó pisivel.

A közeli kastélyban él a vak Lord Arnold, aki valaha egyike volt a legnagyobb sárkánypusztítóknak, de megvakult és tolószékbe kényszerült. Ezt követően összes katonáját minden sárkányok legerősebbike ellen küldte, de egy sem tért vissza (mármint élve), a szolgálói pedig elmenekültek. Az idős Arnold-nak már csak egyetlen szolgája maradt: Gildas.

Rajtuk kívül mindössze egyetlen egy lélek él a várban - Zoé, a kislány, aki szülei halála után kerülhetett a nagybácsi gyámsága alá, de nem jönnek ki jól, mert a lány mindenáron lovag szeretne lenni, amiről viszont Arnold hallani sem akar - szerinte a lánynak apácazárdában a helye.


Történet:

Az újabb elbukott munka után hőseink éppen kibékülnek, amikor lányos sikolyt hallanak a sötét erdő mélyéről. Kiderül, hogy villanysárkányok támadtak egy fiatal hölgyre, de Lian-Chu gyors közbelépésének (és a fém kötőtűknek hála) a férfi legyőzi a két fenevadat. Zoé - merthogy ő a sikoltozó kislány - teljesen odavan Lian-Chu-ért: úgy véli, megmentője a legendás ezüstlovag, minden harcos közül a legvitézebb. Ekkor ér oda Gwizdo, aki először azt hiszi, kár volt megmenteni a lányt (hiszen pénz nélkül nem tud fizetni), de Zoé felveti, hogy talán látogassák meg a szemtelenül gazdag bácsikáját.

A vár ura, Lord Arnold először kételkedik abban, hogy a páros használható lenne, de amikor a vak öreg megtapogatja Lian-Chu izmait, úgy dönt, szolgálója ellenkezésével nem törődve beavatja őket a titkába. Arnold elmondja, hogy 20 évente egyszer felébred minden sárkányok legrémesebbike, a Világfaló, aki egész országokat képes felfalni és nyomában nem marad más, csak hamu (ahogy utolsó lovagjából). Arnold valaha maga is lovag volt, aki egyetlen karddal szállt szembe a világfalóval, de az egyetlen fuvallatával megvakította.

A tolószékbe kényszerült öreg elkészített egy kalendáriumot, amely a Világfaló következő ébredésének előjeleit veszi sorra: a leomló hidaktól egészen a vörös felhőig. Gwizdo meg van róla győződve, hogy az öreg teljesen becsavarodott, de Arnold hatalmas mennyiségű aranypénz ígér, ha képesek megölni a még alvó sárkányt, így mentve meg a világot a pusztulástól. Gwizdo beleegyezik, de kér egy kevés aranyat előlegbe, majd Lian-Chu-val az oldalán távozik a kastélyból (amely körül közben seregnyi kis vörös sárkány kezd körözni).

Gwizdo-nak azonban esze ágában sincs elindulnia nyugat felé, hogy a világvégén túl megtalálja a sárkányt. Nem tudja, hogy egyáltalán elhiggye-e a meséket, de a kapott előlegből így is megvehetnék a farmot, amiről mindketten álmodtak. A titkos ajtón, amelyen át távoztak a várból, hirtelen feltűnik Zoé, aki azt füllenti, hogy bácsikája elküldte velük a világ végére.

Nincs idő lerázni a kislányt, mert megtámadják őket a vörös sárkányok, akik egyenként ugyan alig nagyobbak egy galambnál, ám képesek egy tűzokádó sárkánnyá összeállni. Lian-Chu legyőzi az egyesült kis fenevadakat, amivel még tovább nő Zoé szemében, a kis csapat pedig elindul nyugat fel.

Útközben Gwizdo újra és újra megpróbálja lerázni a lányt, de Lian-Chu (és Hector is) gyorsan megkedveli a naiv nemeslánykát. A két sárkányvadász viszont idővel egyre jobban eltávolodik egymástól. Gwizdo az eszére hallgat: megvan a pénz a farmhoz, amiről álmodtak és egyre veszélyesebb helyeken járnak, miközben nem valódi hősök, ezért nem nekik kell megmenteni a világot: egyszerűen meg kéne válni a lánytól és megvalósítaniuk az álmukat.

Lian-Chu viszont a szívével dönt: Zoé annyira isteníti, hogy már maga is elhiszi: ő Lian-Chu lovag, akinek az a végzete, hogy legyőzze a Világfalót. Végük a két jó barát össze is veszik, amit Zoé ugyan sikeresen elsimít, de a hétköznapi hősök elkéstek: felébred a világfaló, a csontvázsárkány és a legendák igazad mondtak gigászi méretéről...


Apróságok:

Gyorsan essünk túl a negatívumokon: a Sárkányvadászok a lehetetlenre vállalkozik - kis pénzből akar a nagyokkal versenyezni, ráadásul nem is önálló alkotásként, hanem egy sorozat nagyfilmjeként. Ez nem sikerülthetett maradéktalanul: a látvány több alkalommal kifejezetten igénytelen, a legalább egy sorral rendelkező szereplők száma alig fél tucat és a film tele van apró logikai bakikkal (például Lian-Chu hogyan képes irányítani a villámsárkányok elektrosokkját? Igen, a fém kötőtűkbe vezetik az áramot, de őt például miért nem rázza meg az áram?).

Az ilyen és ehhez hasonló átgondolatlan elemek viszont nem tűnnek fel, mert az alkotók számos érdekes és néhány remek ötlettel leplezték őket. Itt van rögtön a kissé melankolikus, pusztuló világ, amelyben a várak és hidak nem egyszerűen leomlanak, hanem természetellenes módon felfelé áramlanak.

Már magának a Sárkányvadászok-nak a világa is elképesztő: nem egybefüggő terület, hanem sok kis égben lebegő szigetből áll. Ez nem egyedi ötlet, hasonlót láthattunk a Viharsólymok rajzfilmben is, ám amíg Atmos világa ”csak” a semmiből kinyúló földdarabokból áll, addig a Sárkányvadászokban a földeknek saját gravitációs mezejük van és többségük folyamatosan mozog, ami másvilági látványt kölcsönöz a jeleneteknek.

Az Így neveld a sárkányodat készítő áradoztak arról, hogy milyen ügyesek, amiért (elsőként) egymástól jelentősen eltérő sárkányokat alkottak: nemcsak méretben különbözőt, de alakra és színre, sőt, még a viselkedésük és a tüzük is eltérő. Csak azt felejtették el, hogy ezt a Sárkányvadászok két évvel korábban már véghezvitte olyan különlegességekkel, mint a vörös sárkányokból egyesülő lény (még ha a kivitelezés minősége el is marad a Dreamworks-étől).

A film egyik legfurcsább pillanata Zoé haldoklása, amikor újra összehozza a két barátot - ez a jelenet még a legkeményebbek szemébe is könnyet csalhat, aztán kiderül, hogy az egész csak egy nagy átverés. A filmnek nem is minden poénja talál be: a királyi beöntés vagy Sir Lensflare (a csillogó páncélú, őrült lovag) több mint furcsa, Zoé gyermeki hozzáállása viszont üde kivétel a pici felnőttnek lefestett rajzfilm-karakterek között és Arnold kalendáriuma is megér egy misét (főleg amikor kiderül, milyen elképesztően hatalmas is a világfaló).

A Sárkányvadászok talán legnagyobb érdeme, hogy önálló filmként is megállja a helyét és mindenképpen érdemes neki adni egy esélyt, még ha megjelenésekor nem is aratott átütő sikert.


Adatok:

Származási ország: Európai Unió (francia-német-luxemburgi koprodukció)

Stúdió: Futurikon (és más cégek)

Rendező: Guillaume Ivernel és Arthur Qwak

Megjelenés éve: 2008

Hossz: 82 perc

Költségvetés: 12 millió $ (~ 2,6 milliárd forint)

Ajánlott: minden korosztály megtalálhatja a számítását, de elsősorban fiúknak


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.