Robotok

„Most pedig lássuk, hogyan csalhatjuk ki az utolsó vasat is Kuka és Kukáné zsebéből”


A világ:

A mai ember az elektronika gyermeke: mindegy, hogy otthon, a munkahelyén vagy utazás közben, a robotok (szinte) mindenütt ott vannak, még ha a mosogatógépre, a futószalag melletti automata karra vagy az autó fedélzeti számítógépére nem is gondolunk robotként.

Olyan világot, ami tele van robotokkal, már a filmvásznon is sokat láthattunk, elég csak a 2004-es Én, a robot című alkotásra gondolnunk (a főszerepben Will Smith), bár a legtöbb ilyen filmben az öntudattal rendelkező gépek az emberiség vesztét okozzák (ld. Terminátor filmek).

Pedig ha lehet remek rajzfilmet csinálni autókról (Verdák) és átlagosat repülőkről (Repcsik), akkor robotokról is lehet (és tényleg).

Azt tehát már tudjuk, milyen, ha egy világ tele van robotokkal, de mi a helyzet akkor, ha rajtuk kívül nincs is senki más? Ebből az ötletből született meg a Robotok, amely egy olyan univerzumban játszódik, ahol mindenki robot (és nem azért, mert az emberek régen kihaltak).

E rajzfilm készítője érdekes módon nem a Pixar vagy a Disney, de még csak nem is a Dreamworks, hanem a Blue Sky Studios, amelynek korábban egyetlen egész estés filmje készült el, igaz a nagyot ütött: ez pedig nem volt más, mint a Jégkorszak.

E történet (mármint a Robotok) egy robot (Rodney Réztalp, ld. lentebb) körül forog és a történet első része nem is tartogat túl sok meglepetést: láthatjuk a szereplőt felnőni, majd ahogy vidéki gyerekként szerencsétlenkedik a városban és a városi ”nagykutya” a padlóra küldi a meg nem értett hőst. Ezt már mindenki számtalanszor láthatta (a Verdák-ban még fordított szituációban is), de ez ne riasszon el senkit.

Amellett, hogy a történetbe azért került egy két csavar (értitek, csavar), az unalomig ismételt fordulatok is jól működnek. A Robotok-ban ráadásul két történést általában egy cselekményben gazdag, eseményben szegény átvezető rész köt össze: ilyen például a földalatti üzem vagy amikor a felmágnesezett Rodney menekül az általa vonzott fém-alkatrészek elől. Ha már itt tartunk: a több percesre húzott városi tömegközlekedés bemutatása már önmagában is megér egy misét - jó látni, hogy a készítőknek mennyi kis ötletük volt és ez a szürrealisztikus betét több sziporkát vonultat fel, mint némelyik másfél órás rajzfilm.

Mivel a főszereplők robotok, főleg a szürke és árnyalatai, valamint a fémes színek dominálnak, illetve a lehetőségekhez mérten ezüst (a monitorok és TV-k RGB megjelenítésé képtelen valódi ezüst színre) - ennek ellenére az összkép mégsem unalmas. Ezt azzal is sikerült megspékelni, hogy a jót és a rosszat a háttér is elválasztja: a gonosz fejlesztett szerkezetek fémes, egyszínű, steril csillogásával szemben áll a kissé kopott, de sokkal színesebb hősök mögötti látvány.


Szereplők:

A Robotok főszereplője Rodney Réztalp, a naiv, vidéki robotsrác, akinek legfőbb vágya, hogy feltaláló legyen belőle. Rodney nem túlzottan okos, de jószívű és alapvetően ügyes szerelő, e tudására pedig hamarosan szüksége is lesz. A gépfiú szinte állandó kísérője találmánya, Csiribi, az apró, ám hiperaktív (bizonyos aspektusában a Jégkorszak Motkányához hasonló) lény, aki egyfajta razfilmesített R2D2: beszédképtelen és látszólag nincs sok haszna, de többször életmentőnek bizonyul.

Rodney szeretne találkozni a Főpáka Művek vezetőjével, a nagy, öreg Főpáká-val, aki annak ellenére, hogy egy egész gyára és saját TV műsora van, továbbra is szeret javítgatni, barkácsolni és adásaiban bíztatja a jövő feltaláló-generációját: tegyenek azért, hogy a (robot)világ egy jobb hely legyen (kedvenc mondása: „Ahol a szükség, ott kell segítség!”).

A Főpáka művek egyik vezetője Patina, a fiatal robotlány, akibe később Rodney szerelmes lesz és igyekszik segíteni a hőst - annak ellenére, hogy modern külseje alapján a másik oldalon kellene harcba szállnia.

Főpáka távollétében a Főpáka Művek-et Retesz vezeti, a rendkívül jól öltözött (zakós-nyakkendős) főrobot, aki szeretné átalakítani a vállalatot és maximalizálni a profitot, még ha ehhez ki is kell zsákmányolni az egyszerű robotokat.

Rajtuk kívül még számos robottal ismerkedhetünk meg, de közülük egy ingyenélő csapat az érdekes, akik mind a nagy kofferú Fáni néninél laknak. A csapat kvázi vezetője Löksi, a kelekótya piros robot, aki nem túlzottan összeszedett (sőt, szinte állandó jelleggel hullatja az alkatrészeit). Szerencséjére nincs egyedül: barátai, de különösen izgága húga, Csövi mindig kihúzza a bajból.


Történet:

A Robotok elején láthatjuk, ahogy Rodney megszületik (a szülei ”megcsinálják”, magyarul összerakják), majd felcseperedik. A szegény fiú életének legmeghatározóbb eleme egy televíziós műsor, melyet a Főpáka Művek vezetője, maga Főpáka vezet. A jókora, gömbölyű főrobot minden megjelenésekor arra buzdítja a világ ifjú és idősebb robotjait, hogy barkácsoljanak. Nézzék meg, mire van szükség a környezetükben, majd találjanak fel egy olyan szerkezetet, amely jobbá, egyszerűbbé teszi a dolgot.

Ennek megfelelően Rodney először csak barkácsol, később viszont már apjának szeretne segíteni egy mosogató-robot feltalálásával. A kezdeti kudarcok után sikerül is tökéletesítenie alkotását, de egy szerencsétlen véletlen folytán a gépecske megijed a hely tulajdonosától, Kencé-től és az általa okozott tetemes kárt a Réztalp családnak kell kifizetnie.

Rodney elkeseredik és eldönti: elutazik a városba, hogy megmutassa találmányát Főpáká-nak. A városba érve a fiú először elkeveredik (akárcsak Fürge az Egy bogár életé-ben), de végül eljut a Főpáka Művekhez.

Ott viszont álmai egy csapásra szertefoszlanak: Főpáka eltűnt, az új vezető, a fiatal Retesz pedig ördögi tervet eszelt ki: egy teljesen új fejlesztést dobnak piacra, a pótalkatrészek gyártását pedig beszüntetik, így a szegény régi robotokból hamarosan ócskavas lesz.

Rodney-t kidobják a Főpáka művekből, ahová belopakodott és egy ütődött srác (Löksi) is megpróbálja meglopni. Miután tisztázzák a félreértést, a robotfiú kap egy szobát a Löksi-t is elszállásoló Fáni néninél, de úgy érzi, kudarcot vallott.

Csakhogy nincs idő a szomorkodásra, mert híre megy, hogy megjavította Löksi-t, ezért másnap számos elromlott robot érkezik, akik mind javításra várnak. Rodney örömét leli a javításban és elfelejti a korábbi kudarcot, de a Főpáka Művek ideiglenes vezetője, Retesz (illetve férfias anyja) nem nézi ölbe tett kézzel a robotfiú ügyködését: ha ugyanis megjavítják a régi dolgokat, azok azok sohasem veszik meg a túlárazott új fejlesztést.

Közben Rodney Főpáka után kezd nyomozni és sikerül is megtalálnia a dagi robotot, de az öreg már nem a régi: úgy érzi, legyőzték és többé már senkin nem akar segíteni.

Némi győzködést (és egy rendkívüli dominó-szörfözést) követően a fiatal robotlánnyal, Patiná-val kiegészült csipet-csapat elindul, hogy visszahódítsák a Főpáka Műveket, de addigra Retesz is felkészül egy megállíthatatlan géphadsereggel, ezért hiába csatalakozik hozzájuk Főpáka, a harc kimenetele nem Rodney-éknak kedvez...


Apróságok:

Dőreség azt mondani, hogy egy színész, egy rendező vagy akár egy csapat neve önmagában garancia a remek végeredményhez: jó példa erre a Blue Sky Studios. A vállalat elkészítette a jópofa Jégkorszak-ot, aztán viszont elégedetten hátradőlt és sorozatgyártásba kezdett: azóta a cég szinte csak ennek a címnek a folytatásaiból él (az elég gyenge Horton-ról vagy a már nevében is béna A zöld urai-ról itt szó se essen). A baloldali képen a Jégkorszak idegesítő lajhárjának robotváltozata látható.

Szerencsére 2005-ben még nem ez volt a helyzet: a Robotok ugyanis egy rendkívül szórakoztató történet, ahol ráadásul nem csak a főszereplők bohóckodását kell figyelnünk. Sőt, a Robotok-ba némi tanító-nevelő szándék is szorult, de erről picit később. Előtte egy-két érdekesség: a film elején például elhangzik egy mondat: „Itt vidéken sohasem lesz belőlem senki...”, aminek a szöveg-kontextusban van értelme, de így is eléggé lenézően hangzik.

Emellett érdemes meghallgatni a vasútállomás hangosbeszélőjét (a Robotok a bizonyíték, hogy nem csak a magyar MÁV-os bemondók szövege érthetetlen). Még sorolhatnánk az olyan ötletes apróságokat, mind a síró babán a hangerő-szabályozó vagy hogy Főpáka saját műsorában egy Leonardo da Vinci ötletéhez hasonló helikoptert használ, de inkább pár szó a rajzfilm üzenetéről.

Sokan kételkednek abban, hogy lehet-e egyátalán egy rajzfilmnek bármi mondanivalója és valljuk be, a többségüknek ha van is, az utólag beleerőltetett és túlzottan közhelyes: szeresd az ismerőseidet, ne hazudj, öld meg a sárkányt, stb., erre itt van ez.

A Robotok-ba belemagyarázhatjuk, hogy ez a multinacionális cégekről szól, ahol az igazgató kitalál egy dolgot, amit akkor is végigvisznek, ha azt a helyi közösség ellenzi, de van egy ennél triviálisabb is, ami nem más, mint a javítás: ha van egy kicsit kopott, kicsit régi, de jól működő eszközünk és valami baja lesz, akkor nem rögtön a boltba kéne rohanni egy újért, hanem megjavítani (ezáltal nem mellesleg a környezetet is óvjuk, hiszen nem keletkezik szemét).

E rajzfilm (jópofa karakterei és látványos átkötő jelenetei mellett) azért is dicséretet érdemel, mert van mondanivalója és tanítani próbál, mégsem válik túlságosan szájbarágósság (bár az nem garantált, hogy a gyerkőcöknek ebből bármi is átjönni, de ettől még a Robotok remek kis film).


Adatok:

Származási ország: Amerikai Egyesült Államok

Stúdió: Blue Sky Studios

Rendező: Chris Wedge és Carlos Saldanha

Megjelenés éve: 2005

Hossz: 86 perc

Költségvetés: 75 millió $ (~ 16,5 milliárd forint)

Ajánlott: a fiatalabbaknak és azoknak, akik szeretni a robotokat (a történetben harc alig van)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.