Ratchet és Clank - A galaxis védelmezői

„A nagy hőshöz nagy tett dukál”


A világ:

A rajzfilmek egyik ritkán emlegetett, ennek ellenére kulcsfontosságú pontja az alapmű. Egy mesefilm ugyanis nem a semmiből bukkan fel: az animátorok, szinkronszínészek, sőt, maga a rendező is egy forgatókönyvből, valamint más előzetes tervekből dolgozik és az évtizedek tapasztalata azt mutatja, hogy jó forgatókönyvet írni nem is olyan egyszerű.

Az animációs filmjeiről ismert Pixar felvásárlásáig ismert volt remek, saját készítésű rajzfilmjeiről, amelyekhez mindig új, eredeti ötleteket vettek alapul. Ezek óriási sikerrel kecsegtettek, de sok más cégnek nem sikerült semmiből remekművet alkotni, ezért gyakran a rajzfilm alapját már létező mű adja.

Korábban a rajzfilmek között majdhogynem egyeduralkodó Disney a gyerekmesékre esküdött. Persze volt, hogy az alapművel mellényúltak (például Viktor Hugo rettenetes, A párizsi Notre-Dame című, semmiképpen nem gyerekeknek szóló történetével), de a Hófehérke és a hét törpe, a Pinokkió vagy a Micimackó is ezen az úton járt (sikerrel).

A mese-alap több előnnyel jár: a gyerekek emlékeznek a cselekménytre és ismerősként üdvözlik a szereplőket, ezért sokan csak a név miatt ülnek be, akárcsak a szülők, akik emlékezhetnek arra, hogy gyerekként ők is élvezték az adott mesét, a legnagyobb pozitívum mégis az, hogy a történet már készen van és önmagában is szép sikert ért el.

Látszólag hasonló, valójában éppen ellentétes dolog játék-feldolgozásból rajzfilmet (vagy akárcsak felnőtteknek szóló élőszereplős filmet) készíteni. Ebben az esetben a karakterek és maga a világ készen áll, a történet viszont kérdéses, hiszen nem süthetik el pontosan a játék cselekményét. A legnagyobb probléma az, hogy a programban a játékos interakcióba lép: lehet, hogy nem olyan érdekes a történet, de ha mi magunk irányíthatjuk a világ-megmentő hőst (vagy akár csak ugorhatunk át méteres szakadékokat), az egészen más élmény, mintha csak passzívan néznénk.

Emiatt a videojáték-adaptációk ritkák és kevés kivételtől eltekintve rettenetesen rosszak - szerencsére ezen cikk alanya, a 2016-os Ratchet és Clank - A galaxis védelmezői a jobbak közé tartozik (Ratchet és Clank 2002-ben debütált a PlayStation 2-n, azóta több játék jelent meg a PS2-n, PS3-on és PS4-en). Most azonban nem a játék kerül górcső alá, hanem a film, amely egy másik, a miénknél sokkal fejlettebb univerzumban, azon belül is a Solana galaxisban játszódik. Ide érkezik a gonosz Drek vezérigazgató, és a többi Blarg-gal szörnyű dolgot tesz: fegyverével elpusztít egy egész bolygót!

A bolygó-pusztításról azonban nem sokan tudnak. A Kyzil fennsíkon, a Veldin bolygón élő Ratchet például éppen a Galaktikus edzés nevű tévéműsort nézi, ám a reklámszünetben a hírek beszámolnak a szörnyűségről: a Tenemule bolygó már nincs többé! A hír még aggasztóbb, ugyanis ez már sorban a 4. (szerencsére lakatlan) bolygó, amelyet minden előzetes figyelmeztetés nélkül felrobbantottak, ezért az elnök arra kérte a galaktikus őröket, a béke védelmezőit, hogy létszámukat 4-ről 5-re növeljék.

Már csak egy a kérdés: ki is legyen az a bizonyos ötödik tag? Ebből a célból Qwark kapitány, a galaktikus őrzők vezetője kihirdet egy meghallgatást: bolygóról bolygóra járva keresik a legrátermettebb lényt, hogy segítségével véget vethessenek a pusztításnak - Ratchet pedig rettenetesen izgatottá válik, hiszen imádja Qwark kapitányt, valamint az őrzőket és nagy álma, hogy egy nap ő is közéjük álljon.


Szereplők:

A film egyik címszereplője Ratchet, aki a lombax fajból származik: amolyan emberszabású sivatagi róka sárgás-barnás rövid szőrrel és két nagy füllel. Ratchet rendes alak és remekül ért a technológiához (ami nem meglepő, hiszen szerelőként dolgozik), ugyanakkor elég ügyetlen és izgága, ugribugri természete sokszor bajba keveri.

Ratchet gyerekkora (kis-lombax-kora) óta imádja Qwark kapitányt és mindenáron őrzővé akar válni: részben emiatt tornázik nap mint nap, ennek ellenére faja nem túl erős fizikumát nem hazudtolhatja meg.

Ratchet imádja a négyfős őrző-gárdát, azon belül is a csapat vezetőjét, a zöld ruhás izompacsirtát, Qwark kapitányt, aki több tucatnyi gonosztevőt győzött már le. Az őrzők legnagyobb ellensége Drek vezérigazgató, aki többek között a Drek Vállalat vezetője, amely a Quartu bolygón található. Drek a főnök a gonosz gépezetben, de ő maga nem harcol: csupán lebegő rollerjéről osztja a parancsnkat.

Drek azonban csak az ütődött llarg-oknak parancsol, akik nem csak agyban gyengék, de izomban sem sokkal jobbak. Egyedül Drek harcosa, Victor Von Ion jelent komoly veszélyt, de ő egymaga nem bírna el a galaktikus őrzőkkel, akiket ráadásul a helyi biztonsági erők is segítenek (és mellesleg mindenhol rajongók tábora fogadja őket).


Történet:

A kis lombax-ra visszatérve: Ratchet nagyon fellelkesül, amikor kiderül, hogy Qwark kapitány következő állomása éppen lakhelye, a Kyzil fennsík, hogy pont itt keresi a megfelelő 5. őrzőt. A kis szőrmók ezért nagy mellénnyel elindul és az őrzők rövid bemutatkozásától még jobban fellelkesülve azonnal csatlakozni akar a csapatba - csak hogy azonnal vissza is utasíthassák, hiszen Ratchet nem több az apró mitugrásznál.

Közben Drek alkalmazásba veszi Dr. Ördöngős-t; egy gonosztevőt, akit Qwark kapitány egyszer már legyőzött. A gonosz doktor Drek harcosát, Victor-t alapul véve megalkotott egy gyárat, ami százszámra építi a 4 galaktikus őrző ellen kifejlesztett robot-harcosokat. Az épületbe azonban belecsap az áram, létrehozva egy kis selejtes robotot is, aki aztán meg is szökik a gyárból. A kis gépezet célja, hogy figyelmeztesse a galaktikus őrzőket, de Victor, Drek hadnagya rakétájával eltalálja menekülő űrhajóját, ezért a gép lezuhan a Veldin bolygón.

Közben Ratchet szomorúan tér vissza a műhelybe, miután elutasították a jelentkezését, később viszont rátalál a lezuhant robotra. A gépezet Selejtes harci robot B5729 néven mutatkozik be, de Ratchet-nek ez túl hosszú, ezért Clank-re rövidíti. Ratchet a műhelyben megjavítja Clank-et, de a kis robot azonnal tovább akar menni, hogy riadóztathassa a galaktikus őrzőket.

Ratchet ráveszi, hogy együtt utazzanak, így hát másnap mindketten Aleero városba utaznak, ám elkéstek: a gonosz robot-sereg már megkezdte a támadást. A helyi erőket elsöpri a 301 fős robot-sereg, Qwark kapitány és bajtársai azonban harcedzett veteránok, akik tucat-számra pusztítják a robotokat. Ratchet és Clank kicsit szerencsétlenkednek, miközben apró űrhajójukkal megközelítik a csatateret, de végül a páros elpusztítja az összes robotot (kivéve Victor-t), a helyiek pedig hősöknek kijáró fogadtatásban részesítik őket. Qwark nem nagyon örül a dolognak, hiszen hozzá van szokva, hogy őt rajongják körbe, de nincs mit tenni: Ratchet (és Clank) lesznek az 5. őrző (inkább csak Ratchet).

Ezköben drek otthon őrjöng: az őrzők elpusztításának terve kútba esett, minden robotja elpusztult, Dr. Ördöngős és Victor kudarcot vallott. A doktor azonban nem adja fel: drek visszavonulna, ő azonban új tervvel áll elő: belülről kell bomlasztani a csapatot, így a végén elég lesz egy kis törés, hogy elpusztítsák az őrzőket.

Ratchet nem is lehetne boldogabb, de a neheze még hátra van: most kezdődik a kiképzés! A kis lombax-nak kezdetben elég nehéz dolga van, hiszen a jókora fegyvereket nem az ő méretéhez szánták, de hamar belejön a repkedésbe és látszólag összebarátkozik a kapitánnyal.

A következő bevetésen Qwark kapitány elkeveredik a többi őrzőtől és egyenesen belesétál drek csapdájába. A vezérigazgató ráveszi, hogy árulja el a csapat többi tagját, hogy kikerüljön a képből Ratchet, a kis lény ugyanis az utóbbi időben a tömeg kedvence, így a kapitányt már nem szeretik annyira, ami jókora kalamajkába keveri a csapatot, ráadásul a valódi gonosz még meg sem mutatta magát...


Apróságok:

A Ratchet és Clank - A galaxis védelmezői nincs könnyű helyzetben, ugyanis ahogy az a cikk elején is olvasható, a játékokból készült rajzfilmek rendre hatalmasat buknak, hiszen az interakció hiányát remek történettel és karakterekkel kellene ellensúlyozni. Sajnos ez a Ratchet és Clank film esetében sem sikerült maradéktalanul, amit az sem ellensúlyozott, hogy a háttérben feltűnnek a játék egyes elemei, és fel-feltűnik néhány további utalás is a játékokra (Elaris például a Ratchet & Clank: Up Your Arsenal-lal játszik), a főszereplők hangjat pedig a játékból emelték át (az angol változatban).

Az még a kisebb baj, hogy a film maximum erős közepesnek számít, hiszen nincs mit szépíteni: a Ratchet és Clank - A galaxis védelmezői hatalmasat bukott a kasszáknál, még a készítés költségeit sem hozta vissza: igaz, ennek oka részben az, hogy reklám híján alig tudtak a meséről.

Persze a mese messze van a tökéletestől, de nem csak a játék kedvelőit szórakoztathatja másfél órán át. A film egyik erőssége a szuperhősség bemutatása. Ebben a történetben Qwark kapitány nemcsak erős, bár kissé együgyű vezetője a galaxis őrzőinek, de egyben sztár is, annak minden előnyével és árnyoldalával: többek között láthatjuk, ahogy meg kell küzdenie népszerűsége zuhanásával.

A filmben az őrzőkről (Qwark-ot és Ratchet-et leszámítva) gyakorlatilag semmi szó nem esik, kivéve Elaris-t, aki ugyan nem harcol, de értékes információkat szolgáltat és nem mellékesen ő tervezte a fegyvereket is. Az animációs film egy másik érdekes aspektusa, ahogy Elaris-t folyamatosan lerázzák és semmibe veszik, pedig egymaga okosabb, mint a többi őrző együttvéve - ugyanez a folyamatos megaláztatás hozta létre az őrzők legnagyobb ellenfelét is (ako korábban szintén nekik dolgozott). Az is egy érdekes, hogy a blarg-ok nem ész nélkül pusztítják a bolygókat és mesefilmhez képest Dr. Ördöngős-t is egészen jól kidolgozták.

Persze bele lehet kötni abba, hogy amikor Qwark feltölti a vírust, miért az eredeti PlayStation (1) intro-hangja csendül fel, de az előítéletekről menteseknek (és a Ratchet-Clank páros kedvelőinek) bátran ajánlható ez a modern, ám máris jóformán elfeledett animációs film.


Adatok:

Származási ország: Amerikai Egyesült Államok-Kanada

Stúdió: Rainmaker Entertainment

Rendező: Kevin Munroe

Megjelenés éve: 2016

Hossz: 94 perc

Költségvetés: 20 millió $ (~ 4,4 milliárd forint)

Ajánlott: a nagyobbaknak, Ratchet és Clank-et, illetve a szuperhősöket kedvelőknek


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.