Lego Batman

„Ön a legjobban attól fél, hogy újra egy család tagja legyen”


A világ:

Máig sokak gyerekkorában meghatározó szerepet játszanak a dán Lego csoport játékai. Az apró Lego-kockák önmagukban nem túl érdekesek, viszont összeépíthetők és itt jön a csavar: bármivel, bármivé. A Lego nagy dobása, hogy elemei minden korábbi készlettel kompatibilisek, ezért két várból építhetünk egyetlen nagyobb várat, de például egy póniból és egy űrhajóból is létrehozható egy nagyobb vár.

A felnőttek azért szeretik a Lego-t, mert fejleszti a gyerek kreativitását, motorikus és egyéb képességeit, gyerekként viszont ennél lényegesen fontosabb, hogy a Lego-val létrehozható a tökéletes világ. A nagyméretű babák és akció-figurák lényegesen kidolgozottabbak, mint a fejük búbjáig kevesebb, mint 4 cm magas Lego-figurák, viszont utóbbiak köré egy egész univerzumot varázsolhatunk berendezett lakóházakkal, bankkal vagy éppen jégpályával, amelyet minden további nélkül be lehet népesíteni két lábon járó cápákkal vagy cserepes Lego-kaktuszokkal.

A Lego cég évtizedek óta készít tematikus csomagokat (pl.: kastélyok, vontatok, építkezés), de a legviccesebb történetek rendszerint az egymástól a lehető legtávolabbi szettek keverésével születnek, hiszen hogyan reagál egy városnyi fegyveres cowboy, ha látogatóba érkezik hozzájuk egy hercegkisasszony - mondjuk egy tűzokádó sárkányon?

A Lego az utóbbi években az építkezésről mindinkább a licenszelt sorozatokra helyezte a hangsúlyt (pl.: Csillagok Háborúja sorozat, Harry Potter sorozat, Pókember sorozat), ezért komoly vetélytársra talált az eredeti eszmeiséget továbbvivő Minecraft számítógépes játékban, ugyanakkor a kis építőkockák sem ültek a fenekükön és meghódították a vásznat. Korábban is számos (nem túl kiemelkedő) Lego-film készült, de a 2014-es A Lego kaland elsöprő sikert aratott, készítői ezért újabb Lego témájú filmbe kezdtek.

Az Elfnet.hu-n igyekszünk elkerülni teljes sorozatok bemutatását, ezért egy rajzfilm-családból csak egy (az általunk legjobbnak vélt) címből készülnek cikkek és a Batman: A rém álarca képében már van Batman-es rajzfilm is a palettán, de a Lego Batman nem kapcsolódik sem A Lego kaland-hoz, sem pedig a Batman: A rém álarcá-hoz, ezért alanyi jogon bejuthatott az ajánlott filmek közé (magyarul szerintünk is egy jó kis mese).

A Lego Batman nevének megfelelően a Batman univerzumban játszódik: Gotham városában, ahol éjjelente egy denevérjelmezes önjelölt igazságosztó, a szuper-gazdag, nyomozó-harcos Bruce Wayne, más néven Batman (denevérember) küzd a gonosztevők ellen. Munkájára pedig szükség van, mert hiába fogdossa össze a bűnözőket, azok elszöknek és újakkal kiegészítve ismét támadnak.

A film elején Gotham városa egy ilyen mega-támadás áldozatává válik. Felbukkan Batman minden ismert ellenfele, köztük Rébusz, Madárijesztő, Bane és a többiek (valamint kevésbé ikonikusak, például Pöttyös, Mímes és a Mártáskirály). Az egész akciót Joker tervezte, Batman legnagyobb ellenfele, aki egy bombát készül felrobbantani: ha a detonáció tényleg bekövetkezik, nem csupán egy épület pusztul el, mert széttöredezik a várost tartó alapzat, amely így belezuhan a város alatti sötét örvénybe.

A 2017-es Lego Batman (amely nem azonos az ugyanezt a nevet viselő, 2013-as filmmel) a többi Lego filmhez hasonlóan animált, Lego-kockákhoz hasonló világban játszódik és A Lego kaland-ban alkalmazott gyors, vizuális humoron alapuló stílus is megmaradt, ”csupán” a történet öltözött Batman-es köntösbe.


Szereplők:

Gotham városát számos gonosztevő népesíti be, amelyeket a készítők a képregényekből megismert Batman univerzumból emeltek át: Macskanő, Kétarc, a Pingvin és még számos neves és névtelen gonosztevő. Mind közül a legrafináltabb, a bűnözés királya nem más, mint az őrült bohóc, Joker, minden gonosztevő közül a legveszélyesebb. Joker-nek évtizedek ”kapcsolata” van a denevérruhás igazságosztóval, aki már számos akcióját meghiúsította, de Joker soha nem adja fel.

Egy az egy ellen nincs esélye, ezért bűnözők egész hadával támad, ráadásul látszólag mindenre gondolt. Nem elég, hogy hatalmas erőt vont össze és egy bombával sakkban tartja a rendőrséget, még a Batman-hívójelet is tönkretette, ezért a denevérember nem szerezhet tudomást a támadásról (máskor ha gond van, Gordon felügyelő, a rendőrség vezetője csak jelez Batman-nek, aki veszi az adást és azonnal a bűn nyomába ered).

Joker nyeregben érzi magát, de gyorsan kiütik onnan, ugyanis Batman így is tudomást szerez a támadásról és akcióba lendül. Batman ugyan ”csak” egy ember, akinek nincsenek különleges képességei, de rendkívül erős, gyors és okos, övében számos fegyver és egyéb hasznos kiegészítő található, ráadásul különféle önvezető járművekkel is rendelkezik, ezért egymaga képes legyőzni a gonoszokat. Hamarosan azonban új szereplők egész sora fogja fenekestül felforgatni nemcsak Gotham város, de az ő életét is.


Történet:

Batman leveri a gonoszokat és elkapná Joker-t is, de nem tudja egyszerre őt is bedutyizni és a bombát is hatástalanítani, ezért a bomba mellett dönt. Joker azt hiszi, ő Batman legnagyobb ellensége, de a fekete maszkos igazságosztó helyre teszi a dolgokat: ő Batman, a hős, akit mindenki kedvel, de akinek nincs szüksége semmire és senkire, mert mindent egyedül csinál.

Batman, vagyis Bruce Wayne egy hatalmas házban lakik: rajta kívül az épület egyetlen lakója Alfred, Batman komornyikja, aki többnyire a kastély tisztán tartásán dolgozik, de most munkaadójához fordul, mert aggódik: Bruce folyton morcos és senkihez nem akar közel kerülni, amivel leginkább magának árt.

Bruce ezúttal is ellenkezik, de nem tehet semmit, mert már elígérkezett Gordon felügyelő partijára és Alfred noszogatására végül el is megy - nem számítva arra, hogy ott három új problémával fog szembesülni. Elsőként a partin letámadja Richard Greyson, becenevén Dick: egy árva fiú, aki egyben a legnagyobb rajongója - Bruce nem igazán figyel rá és végül aláír egy papírt, amit a fiú odatol elé.

Közben feltűnik Barbara Gordon: Jim Gordon lánya, akibe Batman azonnal beleszeret. Gordon felügyelő nyugdíjba vonul és Barbara lesz az új rendőr-felügyelő, aki szeretné megtisztítani a várost a bűnözéstől. Ez jól hangzik, csak egy probléma van a dologgal: úgy gondolja, az új rendszerben nincs helye a régi Batman-nek, ugyanis ahogy rá is mutat, Batman hiába csépeli a gonoszokat, azok csak nem akarnak elfogyni, ráadásul még Joker-t sem sikerült elfognia.

Arra viszont sem Barbara, sem Bruce nem számít, hogy Gordon felügyelő nyugdíjba vonulási partiján feltűnik Joker a teljes kompániájával. Kitör a pánik, de Bruce lelép, egy pillanat alatt átöltözik és felbukkan Batman! Csakhogy ezúttal minden másképp alakul. A bűnözők csépelik kicsit a megjelent illusztris vendégeket, de aztán Joker bejelenti a nagy hírt: megadja magát. Sőt, mindenki megadja magát - a teljes bagázs Bane-estül, Macskanőstül, Mártáskirályostul.

Ez látszólag remek hír, hiszen nincs többé bűnözés Gotham-ban, csak egy gond van: nincs többé bűnözés. Bűnözés híján pedig nincs szükség Batman-re sem. Batman-nek azt ajánlják, hogy töltsön több időt a szeretteivel, de a sötét hős mindig is egymaga akart lenni, így most nincs mit csinálnia.

Batman tudja, hogy Joker készül valamire és egy egyszerű börtön nem képes visszatartani, ezért megfigyeli Joker-t, amikor támad egy ötlete: száműzni kell őt a fantom-zónába, egy illegális dimenzióba, ahol más városok és világok leg-szupergonoszabb lényeit zárták.

Otthon, a Bat-barlangban nekiáll, hogy kikutassa, hogyan lehet a fantom-zónába zárni Joker-t, amikor Alfred sokkolja: rávilágít, hogy amíg a partin Barbara-ban gyönyörködött, aláírta, hogy ő lesz az árva fiú, Dick gyámja és Bruce hiába ellenkezik, Alfred még a Bat-barlangba is beereszti.

Batman így a fiúval indul el Superman-hez, ahol ellopják a fantomzóna-projektort és száműzik Joker-t, még annak árán is, hogy bűncselekményt követtek el, ezért őket is bedutyizzák. Úgy tűnik, ez nem a legrosszabb kimenetel, hiszen az összes gonosztevő szintén lakat alatt hűsöl, Joker pedig a fantomzónába került, de Barbara Gordon rámutat, hogy az ördögi bohóc talán éppen ezt akarta. Nem is téved: Joker a leggonoszabb szörnyekből sereget toboroz és Harley Quinn segítségével kijuttatja őket a fantom-zónából, gonosztevőkkel árasztva el Gotham városát. Úgy tűnik, ezúttal Batman is kevés lesz, hiába küzd a szörnyek és más rettenetes lények ellen Alfred, Dick és Barbara is...


Apróságok:

A Lego Batman filmet háromféleképpen lehet nézni: mint önálló animációs film, mint Batman-film és mint A Lego kaland készítőinek filmje. Ha utóbbival hasonlítjuk össze, akkor a Lego Batman visszalépésnek tűnik. Igen, jobb, mint az összes korábbi Lego animációs film, de A Lego kaland-hoz képest az akciók kuszák, a poénok ritkásabbak, karakterfejlődésről Batman-en kívül nem beszélhetünk és egyáltalán, a hatalmas előd nyomába sem érhet.

Ha viszont úgy nézzük, mint önálló film, akkor már megállja a helyét: akció, kaland, belevaló hősnő, minden, amire egy ifjú hőspalántának csak szüksége lehet. Természetesen a Lego Batman film a címének megfelelően elsősorban egy Batman film és ezen a téren mutatja meg, mit is tud.

Aki követte a denevérember utolsó évtizedeit a vásznon, észrevehetett egy trendet - mindegyik a Batman: A rajzfilmsorozat nyomdokába próbált lépni - a képregényekhez hasonlóan Batman történetei sötétek lettek etikai dilemmákkal, bűnözéssel, örökös szenvedéssel. Egyrészt pozitívum, hogy az alapvetően papírvékony karakternek mélységet adtak, de az utóbbi időkben sokan jogosan gúnyolódtak Batman-en: ő lett a szuperhős, aki minden áron egyedül dolgozik, aki mindig morcos, aki mindig csak a bűnözőket hajkurássza, mert képtelen lazítani.

A Lego Batman végre nem szégyelli kifigurázni ezt a fajta ábrázolást és olyat tesz, amit már nagyon régen meg kellett volna tenni - visszanyúl a képregények arany- és ezüst- korába; sok-sok évtizeddel korábbra, a bolondos kezdetekhez. Mert legyen bármilyen éjsötét is a karakter, ne felejtsük el, hogy Batman is egy a szuperhősök táborából, akik tiri-tarka, bolondos hacukákban, szinte tét nélkül küzdenek a gonosztevők ellen. A Lego Batman-nek remekül sikerült megragadnia a régi, letűnt kor hangulatát, miközben a Batman univerzumok kívülről is érkeznek gonosztevők, elég csak Voldemort-ra gondolni, a szörnyecskékre vagy magára Szauron-ra. A 2017-es Lego Batman egy csomó szereplővel operál, megpróbálva egyaránt megszólítani a Batman-rajongókat és az ”egyszerű” filmkedvelőket.

Ez nagyrészt sikerül is, bár a harcjelenetek időnként túlzottan zsúfoltak és kaotikusak, valamint komoly probléma, hogy egyszerűen már túl sok gonosztevőt próbáltak belepasszírozni a moziba, így egy-egy szereplőre rendszerint csupán egy-két másodperc jut. Nézd, ő is itt van. Meg ő is és ő is és róla se feledkezzünk el. Meg róla se (de azért jó film, amely új oldaláról mutatja meg a fekete köpenyes szuperhőst).


Adatok:

Származási ország: Amerikai Egyesült Államok

Stúdió: Warner Animation Group

Rendező: Chris McKay

Megjelenés éve: 2017

Hossz: 104 perc

Költségvetés: 80 millió $ (~ 17,6 milliárd forint)

Ajánlott: fiatal fiúknak, Batman-rajongóknak


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.