A Robinson család titka

„Tovább, előre!”


A világ:

Az élet sohasem könnyű, akkor meg pláne nem, ha az ember egy meg nem értett feltaláló, akinek zseniális áttörése még várat magára, ezért ebben a helyzetben sokan feladják, pedig talán csak egy kicsit tovább kéne tökéletesíteni az adott szerkezetet. A 2007-es A Robinson család titka című alkotás főszereplője is egy ilyen meg nem értett zseni.

Lewis első látásra egy teljesen hétköznapi fiú, egy szemüveges, egy torzonborz hajú feltaláló (akinek van egy szobatársa, Bogyó, az aprócska baseball játékos). Mindketten árvák és egy árvaházban várják, hogy valaki örökbe fogadja őket, ám addig sem tétlenkednek. Bogyó éppen a nagy meccsére készül, míg Lewis egy szerkezeten ügyködik, amely azonban nem tökéletes, emiatt ismét nem kerül nevelőszülőkhöz.

Lewis teljesen el van keseredve: már 124 beszélgetésen, 124 páron van túl, ám az ideális családot még mindig nem találta meg.

Mildred néni, az otthon vezetője megpróbálja meggyőzni, hogy ne adja fel, de nem egészen úgy alakulnak a dolgok, ahogy eltervezte. A fiú rögeszméjévé válik ugyanis, hogy fel kell találnia egy szerkezetet, amellyel megkeresi az anyját, aki majd visszafogadja és akkor az élete végre jóra fordul.

Lewis éjjel-nappal azon dolgozik, hogy tökéletesítse az emlék-masinát, amelyet saját magán használva megtudja, hogy ki az anyja és egyben megnyerje a tudományos verseny. Sajnos a nagy munkában nem marad ideje másra, sőt, már nem is akarja, hogy adoptálják (emiatt Bogyó sem tudja kipihenni magát, mivel Lewis szinte nem is alszik, folyamatosan barkácsol).

A szerkezet még így sem tökéletes és gyakorlatilag romba dönti a tudományos vásárt. Az újabb kudarc elől a csalódott Lewis a tetőre menekül, ám ott egy fura sráccal találkozik, aki saját bevallása szerint az Idő Folytonosság Kommandótól, a jövőből érkezett egy keménykalapos bűnöző megállítására és ezzel kezdetét veszi egy időkön átívelő kaland.

A Robinson család titka egy Disney alkotás, de ez elsőre nem tűnik fel (leszámítva az elején a logót), pedig a pedig a Disney-stílus ott van: a főszereplőnek nincsenek jelen a szülei, a történet egyes részein spontán dalbetétek bukkannak fel, stb., ugyanakkor a mese folyamatosan pörög és némi mondanivaló is került az alkotásba.


Szereplők:

A mű középpontjában az alacsony, szénakazal-szerű hajú fiú, Lewis áll, aki mindig valamilyen találmányon ügyködik. Lewis-t anyja csecsemőkorában hagyta az árvaházban és azóta egyetlen vágya, hogy valaki örökbe fogadja, de ez nem egyszerű feladat, mert a különc Lewis eddigi össze találmánya rosszul sült el, elriasztva a nevelőszülő-jelölteket.

Lewis szobatársa Mike Bogyoládé, alias Bogyó, egy rendkívül alacsony kisfiú, aki nem túl okos vagy ügyes és az utóbbi időben már a baseball-ból is kezd elege lenni.

A fontosabb szereplők vagy egy tucatnyian vannak (ld. lentebb), de közülük kiemelkedik a fekete keménykalapos férfi (és kalapja, Doris), akik állítólag a tudományos vásáron fognak felbukkanni, ahol a Fejleszt Rt. munkatársa a feltaláló-palánták között keresi a jövő nagy koponyáit.

Itt jelenik meg Wilbur Robinson, az állítólagos időkommandó ügynöke, aki a valóságban inkább egy egyszerű, igaz, kicsit buggyant fiúnak tűnik, bár ez a többi résztvevőre is igaz: a Fejleszt Rt. tudósára, a tesitanárra vagy az aranyos kislányra, aki azt hiszi, a jövő az éneklő békáké.


Történet:

Lewis gyorsan rájön, hogy a feketehajú fiú nem mond igazat, de némi közjáték után Wilbur bebizonyítja, hogy ennek csak a fele igaz. Az igaz, hogy nem az időrendőrségtől jött, viszont tényleg van egy időgépe, amivel elviszi Lewis-t a jövőbe.

Ez a jövő tele van mindenféle izgalmas, őrül, bohókás találmánnyal, amelyek lenyűgözik Lewis-t. Wilbur célja, hogy a szőke fiú megjavítsa a találmányát, az emlékolvasót, ám Lewis ehelyett a múltba akar visszamenni, hogy találkozzon az anyjával. Ezen aztán hajba is kapnak, ennek következtében az időgép megsérül, így Wilbur kénytelen elvinni Lewis-t a házába, hogy a szőke feltaláló megjavíthassa a járművet.

El is jutnak a ház pincéjébe, de Lewis-t véletlenül kiszippantja egy cső, ezért vissza kellene jutnia a pincébe. Össze is fut egy ütődött nagyapóval, aki segíteni próbál neki, de ehelyett csak végiglátogatják a jókora házat.

Kiderül, hogy az úgynevezett család minden tagja buggyant: Carl, a robot, az ágyúgolyó-szerű Gaston és vonatmániás testvére, a teljesen elhízott Joe bácsi, Art bácsi, az űrközi pizzafutár, László, a festő és Lucille néni, a cserépben élő Spike és Dimitrij bácsik, az egyszemű óriáspoli-szolga, Balga, Franny (Wilbur mamája) és a többiek.

Lewis végül el tud szökni a családi zűrzavarból és összefut Wilbur-ral, aki kiakad, hogy a fiú beszélt a családtagokkal, de szerencsére senki se jött rá, hogy Lewis a múltból jött (közben a fekete keménykalapos gonosztevő, akit Wilbur emlegetett, megpróbálja megszerelni Lewis találmányát).

Wilbur elmondja, hogy a kettes számú (szintén működő) időgépet megkaparintotta a keménykalapos úr, ám közben tálalják a családi vacsorát, így a fiúk is kénytelenek csatlakozni.

Ezt egy támadó dinoszaurusz szakítja meg: a harcot végül a család egyesített erejével megnyerik és Robinsonék örökbefogadnák Lewis-t, ám ekkor Wilbur leleplezi, hogy Lewis a múltból jött, ezért a család mégis inkább visszaküldené a saját idejébe.

Lewis, miután ismét nem fogadták örökbe, elkeseredett elrohan és összefut a keménykalapossal, akinek megjavítja saját régi találmányát, ám ő is átvágja és foglyul ejti. Mielőtt azonban távozna, a keménykalapos rávilágít a kusza történések közötti összefüggésekre.

A múltban Bogyó, Lewis korábbi szobatársa nem tudott éjjel aludni, mivel a feltaláló egész éjjel a találmányán dolgozott. Emiatt Bogyó a kritikus meccsen elpuskázta élete lehetőségét és soha nem fogadták örökbe (főleg azért, mert onnantól kezdve mindenkit gyűlölt), amíg Lewis karrierje felfelé ívelt.

A felnőtt Bogyó összefut Lewis egy sikertelen, ördögi találmányával, Doris-szal, a kalappal és együtt gonosz tervet gonoszkodnak ki (tehát Bogyó lesz a keménykalapos, a Robinson család feje pedig a felnőtt Lewis).

A megkeseredett Bogyó egyetlen célja, hogy tönkretegye Lewis-t, bosszút állva tönkretett életén. Így Bogyó és Doris ellopták az egyik időgépet és most visszatérnek a múltba, hogy a fiú sajátjaként eladja Lewis találmányát a Fejleszt Rt-nek, így döntve romba Lewis életét.

Wilbur segítségével Lewis ugyan kiszabadul, de közben a kalapos úr, Bogyó már aláírta a szerződést, ezzel megváltoztatva a jövőt. Azzal viszont ő sem számolt, hogy Doris, a kalap számára Bogyó is csak egy eszköz volt és miután megkezdődött a Doris-hoz hasonlóan segítő-kalpagok sorozatgyártása, Doris átveszi a világ feletti uralmat, Bogyó-t pedig elpusztítja. Ebben a jövőben a Robinson család is a kalapok rabszolgáivá vált, így már csak Lewis menthetné meg a helyzetet, de ehhez nemcsak a sérült időutazó-gépet, de a múltat és a jövőt is meg kellene javítani...


Apróságok:

A Robinson család titka egy érdekes, a megszokottól kissé eltérő animációs alkotás a Disney-től. A szokásos forgatókönyvet felrúgó mese előnye az ezerrel pörgő történet és a csavarok, a film végére mégis minden összeáll, de persze ez az alkotás sem tökéletes.

Ez a vesszőfutás egyszerre pozitívum és negatívum, ugyanis szinte a film teljes időtartama alatt csak kapkodjuk a fejünket, hogy ki, mi, merre meddig. Erre jó példa a buggyant családtagok megjelenése: felbukkan valaki, látjuk, hogy nem százas, de nem tudunk elgondolkozni, mert már jön is a következő és az utána következő és az azután következő - kész csoda, hogy Lewis meg tudta őket jegyezni.

Maga a sztori is kicsit túlbonyolított, főleg az időutazós része (ki kinek a testvére, anyja, fia), ami a célközönségnek, a gyerekeknek okozhat némi fejtörést.

Hasonló a helyzet a Tom Selleck-es poénnal is (ő volt a Magnum sorozat sztárja): a Robinsonékban tényleg ő Cornelius hangja (akit kezdetben nem látunk, de úgy írják le, mint aki Tom Selleck-re hasonlít), viszont a mai fiatalok többségének egy több mit 70 éves sorozatsztár neve nem mond semmit.

A kevés kikacsintásra példa Carl, a robot is, aki a Kincses bolygó B.E.N.-jére emlékeztet (és a magyarhangjuk is azonos).

De bármennyire furcsa szájízt is hagy maga után A Robinson család titka, a „Menj tovább előre!”, sose add fel szlogen mellett megindító, ahogy a mese végére Lewis rájön, hogy nincs szüksége vér szerinte családjára (akik elhagyták), ha egy család befogadja és sajátjaként szereti (még ha a tagjai nem is vér szerinti rokonok és nem is komplettek).


Adatok:

Származási ország: Amerikai Egyesült Államok

Stúdió: Walt Disney Animation Studios

Rendező: Stephen J. Anderson

Megjelenés éve: 2007

Hossz: 91 perc

Költségvetés: 169 millió $ (~ 37,2 milliárd forint)

Ajánlott: az idősebb korosztálynak


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.