Apróláb

„Apa, lehet hogy ijesztő ez a sok változás, de lehet, hogy ezek jó hírek”


A világ:

Jóformán minden népnek, minden területnek megvan a maga kitalált lénye: a tündérektől a trollokon át a Loch Ness-i szörnyig. Közülük a legismertebb talán mégis a jeti, annak ellenére (vagy éppen azért), mert a mesebeli lény csak a világ legmagasabb hegységén, a Himalája legtetején él, ahol néhány kósza hegymászón és teherhordó serpán kívül maximum a hegy fölött áthaladó repülőgépek járnak. Állítólag itt él a szörnyűséges jeti, az óriási fehér szörnyeteg, de létezéséről soha senkinek nem sikerült bizonyítékot szereznie.

A jeti olyan népszerűnek bizonyult, hogy az amerikaiak nagyláb néven lemásolták (a nagyláb gyakorlatilag egy barna jeti, ld.: Óriásláb fia), az igazi mégis a hófehér himalájai jeti. Erről szól mások mellett a 2017-es kanadai Jeti Story animációs film, valamint az ezen cikk elkészülésekor még bemutatás előtt álló 2019-es Abominable, de a jeti-rajongók 2018-ban sem maradtak jeti-film nélkül, ugyanis ebben az évben érkezett a Warner Bros. animációs alkotása, az Apróláb (eredeti címén Smallfoot).

Az Apróláb ismét egy jeti-ember találkozást mutat be, csakhogy a másik, a jetik oldaláról. Mint a meséből kiderül, a Himalája teteje csupa hó és jég, ezért itt az emberek képtelenek megmaradni, ez az időjárás viszont éppen megfelelő a jetik számára. E fagyos filmben ugyanis nem csupán egyetlen kósza jeti jelenik meg: ehelyett egy egész jeti-kultúrának lehetünk szem- és fültanúi. A jetik boldog, békés életet élnek, egyfajta őskori jeti-kultúrában: még kőkorszaki eszközöket is készítenek és jéggömbökkel etetik a hegy mélyébe vezető jégcsúszdájukat.

A jeti-kultúra alapját a kőbe vésett jeti-törvények jelentik, valamit a kőőrző, aki magán hordozza és bemutatja a kövek jelentését, hogy a következő jeti-generáció is megismerhesse őket. Ilyen többek között a teremtés története is: a jeti-mítosz szerint a nagy hegy egy sziget (ami egy jak fenekéből hullott alá), a felhők alatt pedig nincsen semmi (csak a hegyet tartó mamutok).

A mese főhőse Migo, a gong-kongató jeti fia, aki számára (hosszú várakozás után) végre eljött a nagy nap: Migo megkapja a sisakot, mert tesztelheti a gongot, hogy egy nap majd átvehesse apjától a gong-kongató hivatást. Az első tesztek kicsit balul sülnek el, de amikor az ifjú jeti végre a célra száll, útközben elbambul (meglátja a kőőrző lányát), ezért elvégi a gongot. Nincs mit tenni, elindul visszafelé, ám ekkor hirtelen üldözőbe veszi egy lángoló gépmadár, amely végül földet ér és kilök magából valamit, aminek meglepően apró a lába.


Szereplők:

Az Apróláb főszereplője Migo, a jeti-fiatalember. Migo teljesen átlagos, magas jeti, aki elhitte a kőőrző szavait - nem akarta elhagyni a falut, minden álma, hogy boldog gong-kongató legyen. Migo soha nem hitt az apróláb létezéséről szóló mendemondákban, de amikor a saját szemével látja az aprólábat, feladja korábbi elveit és a faluba visszatérve mindenkinek elújságolja a tényt.

A falu lakói mind jetik, kicsik-nagyok, fiúk és lányok, kis- és nagyszarvúak, de amikor Migo-val elérnek a tett helyszínére, semmit nem találnak - a pilótát (merthogy az apróláb elnevezés egy embert takart), elsodorta a szél, a repülőgép roncsa pedig belezuhant a szakadékba.

Mindezt rosszallja a falu vezetője, az öreg, hatalmas szarvú kőőrző, aki subaként hordja a szabályokat tartalmazó köveket és akinek szava szent. A kőőrzőnek van egy folyton morcos fia (Thorp) és egy bájos jeti-lánya, Meechee. A kőőrzőnek csupán hárman mernek (titkban) ellentmondani: Gwangi, a hatalmas lila jeti, Kolka, a rózaszínes-fehér szőrű jeti és Fleem, a nagydumás kis jeti.


Történet:

Migo nem tud bizonyítékkal szolgálni az apróláb létezéséről, de nyíltan szembeszállt a kőőrzővel, ezért száműzik őt a jetik birodalmából. A fiú nem tehet mást, elindul, hogy megtalálja az aprólábat. Nem is sejti, hogy a hegy alján más is mélypontra jutott. Percy, egy fiatalember valaha ismert természetfilmes volt, de mára már senkit nem érdekel a műsora. Éppen egy ugrópókokról szóló dokumentumfilmet forgat társával, Brendá-val és az operatőrrel, amikor összefut a lezuhant pilótával, aki még mindig sokkos állapotban van a jetivel való találkozás miatt és váltig állítja, hogy látta a himalájai szörnyeget, ami éppen kapóra jön Percy-nek, aki a jetit felhasználva akar újra a csúcsra jutni.

Közben Migo csalódottan bandukol a hegyen, de nem sokáig marad egyedül, ugyanis hamarosan beéri a három kétkedő jeti (Gwangi, Kolka és Fleem), akik hisznek apróláb létezésében, és elviszik őt a vezérükhöz, akiről kiderül, hogy nem más, mint Meechee: a kőőrző lánya - a jetilány, aki korábban tetszett Migo-nak.

Meechee és társai négyen alkotják az ATT (Apróláb Tanúsító Társaság) nevű csoportot, akik hisznek az apróláb létezésében. Migo-val ellentétben ők soha nem találkoztak személyesen az aprólábbal, de találtak bizonyítékokat (például egy elhagyott fél csizmát), ezért tudják, hogy az apróláb létezik és Meechee arra is rájön, eddig miért nem találtak rájuk: mert az aprólábúak a hegy alját jelképező felhőréteg alatt élnek.

A lány megpróbálja meggyőzni Migo-t, amikor viszont a falu őre, Thorp felfigyel a zajra, felkötik a jeti-fiút egy kötélre és lelógatják a mélybe, hogy elrejtsék ők (hiszen korábban száműzték). A terv azonban balul sül el, mivel a kötél elszakad, Migo pedig a mélységbe zuhan!

Migo hosszú időn át zuhan, át a világ alját jelentős felhőrétegen, majd egy jókora hókupacba csapódik. Szerencsére csak a nyakát húzza meg kicsit, de rájön, hogy Meechee-nek igaza volt: a hegy mégsem ér véget a felhők alatt, sőt, egy hatalmas világ terül el a lábaik alatt. A sík vidéken ráadásul nem csupán fák és hó terül el, de még egy kis fogadó is áll, ahol aztán megtörténik a nagy találkozás: Migo összefut a természetfilmes Percy-vel. Sajnos nem értik egymást, ezért félreértik a másik barátságos közeledését, az ember pedig elájul.

Migo nem aggódik, ugyanis neki ájultan is jó a bizonyíték apróláb létezésére, ezért a hasára köti a bebugyolált Percy-t és elindul felfelé. Útközben elkapja őket egy jókora vihar, ezért betérnek egy közeli barlangba, ahol viszont már lakik egy medve-család. A kalamajkában Migo lába megsérül, de végre megtörik a jég és Percy beleegyezik, hogy a jetivel tartson.

Együtt vissza is érnek az ATT-hez, majd együtt a jeti-faluba, ahol mindenki kíváncsian fogadja az apró lény érkezését - mindenki, kivéve a kőőrző. A feszültség tovább nő a kőőrző és Migo között, mert a nép elpártol a falu vezetőjétől és egyesek elkezdenek azon gondolkozni, hogy ha egyetlen kő nem mondott igazat, akkor talán az összes hazudott. Végül a kőőrző magával viszi Migo-t a falu alatti rejtett barlangba, ahol kiderül, hogy az összes jeti, az egész falu egyetlen célért dolgozik és a kőőrző nagyon is tisztában van a kislábúak létezésével...


Apróságok:

Az apróláb a felszínen egy tipikus, könnyed modern rajzfilm: a látvány teljesen rendben van, bár a komikusnak szánt hosszú zuhanások és esések hamar unalmassá válhatnak és becsúszott néhány kisebb hiba (például a látványosan légcsavaros repülőgép-roncs motorjai sugárhajtóműként funkcionálnak), de azért egyszer nézős családi filmnek elmegy.

A film (a szinkron) egyik legnagyobb hibája, hogy a dalokhoz népszerű népszerű celebeket (pl.: a huszonéves Radics Georginát) válogatták be énekhangnak, annak ellenére, hogy hangja egyáltalán nem illik a beszédhangjához és maga a dal sem valami jó, a kőőrző dala viszont egyszerre ötletes és informatív.

Az Apróláb másik oldala azonban a mese mögött meghúzódó mélyebb tartalom. A film ugyanis gyakorlatilag a vallásról szól: arról, hogy a pap (kőőrző) hazugságaival elnyomja az egész falut, megakadályozva, hogy bárki megkérdőjelezze a hatalmát, amikor pedig valaki mégis rájön az igazságra, azonnal száműzi. Érdekes ötlet az is, ahogy a kőőrző (dalban) bemutatja, hogyan dolgozik tudtán kívül az egész falu azon, hogy eltitkolják saját maguk elől a valóságot - az már más kérdés, hogy ebből a gyerek, sőt, akár a szülő észrevesz-e bármit is, vagy felismeri-e a mesefilm és a valóság közötti párhuzamot.


Adatok:

Származási ország: Amerikai Egyesült Államok

Stúdió: Warner Animation Group

Rendező: Karey Kirkpatrick

Megjelenés éve: 2018

Hossz: 96 perc

Költségvetés: 80 millió $ (~ 17,6 milliárd forint)

Ajánlott: nagyobbaknak, felsősöknek


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.