Alsógatyás kapitány: Az első nagyon nagy film

„Alsógatya? Pipa. Kapitány? Szintén pipa.
Eléggé biztos, hogy én vagyok Alsógatyás kapitány”


A világ:

A 2000-es évek előtt a legtöbb rajzfilm valamilyen mesén vagy hősi történeten alapult (pl.: Robin Hood, Mulan), amelyek eredetileg nem gyerekmeséknek készültek, ezért nem kevés ponton változtatni kellett rajtuk, kivágni az oda nem illő részeket (pl.: Aranyhaj és a nagy gubanc, Notre Dame-i toronyőr). Az utóbbi évtizedekben azonban meghonosodott egy másik módszer is: az ebbe a kategóriába tartozó rajzfilmeknél az alapot szintén egy történet alkotja, de ezúttal modern gyerekmeséről van szó (pl.: Polar Expressz), így szinte tökéletes másolatokat lehet megalkotni.

Természetesen a gyerekmesén alapuló rajzfilmeket továbbra is felnőttek írják és a rajzfilm-gyártók is felnőtt nők és férfiak, nagyritkán azonban vászonra kerül egy olyan alkotás, ahol ez egyáltalán nem látszik: ebbe a kategóriába tartozik az Alsógatyás kapitány: Az első nagyon nagy film is.

E mesét az amerikai David Murray Pilkey Jr. alkotta meg, akinek 1990-ben jelent meg első rajzos novelláskövete, a Dragon (sárkány), amit négy évvel később követett a Dumb Bunnies (~ buta nyuszik) első része. Pilkey öt Dragon és négy Dumb Bunnies részt adott ki (a szerző átlagosan évi egy új kötetet írt), mielőtt 1997-ben megjelentette az Alsógatyás kapitány első részét.

A sorozat óriási sikert aratott és bár a szerző számos további gyerekkönyvet írt, az 1997 és 2015 között 14 részt megélt Alsógatyás kapitány révén vált igazán ismertté. Pikley kezdetben nem akarta megfilmesíttetni meséjét, de végül a beadta a derekát és a Dreamworks (a filmben Álomgyár Rajzfilmműhely) elkészítette az Alsógatyás kapitány: Az első nagyon nagy film című művet.

Az egész réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban kezdődött, ahol létezett egy Bugyibirodalom nevű bolygó, ahol minden lakos tudott repülni, mégis csupán alsóneműt hordtak. A bolygó valamiért megsemmisült, de az uralkodó házaspár még éppen időben ki tudta menekíteni kisbabájukat, aki az űrben utazva megérkezett a Földre. A kisgyereket delfinek (igen, tényleg delfinek) nevelték fel egy kis farmon, ám a gyerkőc villámgyorsan felnőtt és ő lett Alsógatyás Kapitány!

Valójában persze nem létezik Alsógatyás Kapitány: ez csupán a két főszereplő, George Beard és Harold Hutchins képregény-főhősének eredettörténte - maga a mese a mában játszódik, méghozzá egy teljesen hétköznapi környezetben: a Jerome Horwitz általános iskolában. George és Harold legjobb barátok, ám egyben az iskola legnagyobb csínytevői is.

A páros minden tanárt megviccelt már a suliban, legnagyobb ellenségük azonban nem más, mint a legmogorvább ember a világon: Mr. Krupp, a suli igazgatója, így ő a legtöbb vicc céltáblája. A hosszú harcnak Mr. Krupp szeretne véget vetni, ezért amellett, hogy egy csúcstechnológiás zárat szerelt fel az igazgatói irodában, eltökélte, hogy egy nap rajtakapja a fiúkat, hiszen bizonyíték híján nem tehet semmit.

Amikor viszont a duó ismét tréfát űz (ezúttal a stréber Melvin-ből, Mr. Krupp a humorra képtelen zseni segítségével filmre veszi a gaztettet, ami elképesztő események sorát indítja el).


Szereplők:

A mese főszereplője a szőke Harold Hutchins és barátja, a színes bőrű George Beard. Mindketten vidám, okos és bevállalós fiúk, az egyedüliek, akik ki mernek állni az elnyomás ellen és csínyeikkel próbálják felvidítani a börtönszerű iskola tanulóit. George és Harold együtt alkotják a Lomház Képregény váll. alkotóbázisát, ami a páros kedvenc időtöltése (George írja a történetet, Harold felel a rajzolásért).

Ketten az évek során több száz képregényt alkottak, a kedvencük azonban a már említett Alsógatyás Kapitány, a legmenőbb szuperhős, akit valaha kitaláltak. A fiúk az iskolában és suli után is folyton együtt vannak, együtt követik el a csínyeket, együtt kerülnek emiatt büntetésbe és együtt alkotják újabb és újabb történeteiket (arról nem is beszélve, hogy amúgy szomszédok).

Mr. Benjamin Krupp, az igazgató a fiúk tökéletes ellentéte: utál mindent, ami jó az életben: a képregénytől a szüneten át egészen a karácsonyig. Krupp szomorú, magányos életet él és mindenki másnál mogorvább - egyedül talán Gyagya Melvin veheti fel vele a versenyt: a fiúk szemüveges, tudálékos osztálytársa, aki egyáltalán nem érti a vicces és rendszeresen feljelenti a két csínytevőt.

Később egy új környezet-ismeret tanár képében George és Harold még egy ellenséget szerez magának, akiről kiderül, hogy rosszabb, mint Melvin és Krupp együttvéve (de ne szaladjunk előre ennyire).


Történet:

A fiúk bűne, hogy a szombati extra iskolanapon tönkreteszik a Turbó Toalett 10000-et, Melvin teljesen felesleges találmányát, emiatt megint az igazgató, Krupp elé kerülnek. George és Harold nem aggódnak: már ezerszer voltak ebben a helyzetben - most azonban nem a megszokott módon történnek a dolgok. Melvin 17 találmányát mutatta be a diákoknak, de emellett létrehozta a Titkos Teknős 200-at is. Ez Melvin egy olyan találmánya, mit Krupp szorgalmi feladatként kért tőle és igazából mindössze egy plüssjáték, amelybe egy kamerát helyeztek.

Ez viszont azt jelenti, hogy a teki felvette, ahogy George és Melvin rosszalkodnak, tehát Krupp végre megbüntetheti őket. A fiúk még ekkor sem aggódnak, mert azt gondolják, a diri úgysem tud olyat mondani, ami megijeszthetné őket. Csakhogy Krupp tudja a megoldást: át fogja rakni a fiúkat két külön osztályba! Vége lesz a páros ovi óta tartó barátságának, a folyamatos együttlétnek, a kettős csínyeknek.

George és Melvin kétségbe esnek és beszöknek Krupp irodájába, hogy megszerezzék a kamera felvételét, de közben megtalálják azokat a tárgyakat, amelyeket az igazgató az évek során elkobzott tőlük: többek között egy - még ki sem csomagolt - hipnogyűrűt (amelyet George egy müzlis dobozban talált). Krupp rajtakapja őket és George végső kétségbeesésében megpróbálja hipnotizálni az igazgatót, ami meglepő módon beválik és a férfi hamarosan az uralmuk alá kerül. Először csak szórakoznak vele, de miután csirkévé, majd majommá változtatták, kiadják a parancsot: Krupp legyen Alsógatyás Kapitány!

A férfi tényleg ledobja a nadrágját és egy szál bugyogóban kezd rohangálni, mint az általuk kitalált képregény főhőse, csakhogy ez a való világ, ahol az emberek nem tudnak repülni (viszont hordanak nadrágot) - de Mr. Krupp azt képzeli, hogy ő Alsógatyás Kapitány. A férfi elrohan a városba, hogy keresse a bajt és a bajbajutottakat, George és Harold azonban nem szívtelenek, ezért rohannak utána, nehogy a hipnotizált Krupp-nak valami baja essen. Jó néhány őrült húzás után végre sikerül leállítaniuk Alsógatyás kapitányt.

Némi kísérletezés után rájönnek, hogy ha a férfit víz éri, visszaváltozik Krupp-pá, de ha csettintenek, az igazgató ismét Alsógatyás kapitánynak képzeli magát. Ez komoly gondot jelent: bármennyire viccesnek tűnik, nem hagyhatják, hogy Krupp magát kapitánynak képzelve rohangálhasson, ha viszont hagyják, hogy visszaváltozzon, akkor aláírja a formanyomtatványt, ami két külön osztályba rakja a fiúkat.

Ha mindez nem lenne elég, kiderül, hogy a vicces nevű új környezetismeret-tanár (Pelus professzor) valójában nem is tanár, hanem egy szuper-gonosztevő: mármint egy valódi szuper-gonosz feltaláló, aki hamarosan Melvin-t felhasználja mindenkiből kiszívja a nevetést: George és Harold így Alsógatyás Kapitánnyal együtt kénytelen mindent bevetni, ha nem szeretnék, hogy végleg eltűnjön a vidámság az életükből...


Apróságok:

Az Alsógatyás kapitány első filmjének előnye ugyanaz, mint a hátránya: a novellák szerzője kiválóan képes utánozni egy kisgyerek stílusát. A mese szereplői úgy gondolkodnak és viselkednek, mint valódi alsós gyerekek: energikusak, tele vannak meglepetésekkel, mindent eltúloznak és villámgyors hangulatváltásokra képesek, de nem sokat értenek a világból és hihetetlenül viccesnek találják az altesti humort (igaz, utóbbi a felnőttek egy jelentős rétegét is megnevetteti).

A filmnek ez olyan bájt ad, amit egy kémcsőben tenyésztett Disney-rajzfilm nem képes visszaadni, azonban az éremnek van egy másik oldala is: a karakterek bugyuták, történetről gyakorlatilag nem beszélhetünk és sok a vontatott, sehová sem vezető jelenet.

A film különlegessége, hogy bár hivatalosan a Dreamworks gyártotta, a munkát valójában kisebb stúdiók végezték - a megszokott amerikai rajzfilm-ár töredékéért. Ez egyrészt meglátszik a mesén (szinte minden jelenet szűk térben játszódik, kevés a szereplő és a háttér minimális, statikus képek gyűjteménye), másrészt sikerült visszaadni az író rajz-stílusát és az olcsóság miatt a filmbe számos betét került: a 3D animáció mellett hagyományos, 2D-s animáció, Flash, de még zoknibábok is.

A marketing-szövegekkel szemben az Alsógatyás kapitány valójában csak egy nagyon szűk célközönségnek szól, de a kisiskolások éppen ide tartoznak és végső soron ők alkotják az egész estés mesefilmek elsődleges célközönségét (persze kapunk néhány felnőtteknek szánt poént is - többnyire Krupp-pal kapcsolatban - de nem ezen van a hangsúly).


Adatok:

Származási ország: Amerikai Egyesült Államok

Stúdió: DreamWorks Animation

Rendező: David Soren

Megjelenés éve: 2017

Hossz: 89 perc

Költségvetés: 38 millió $ (~ 8,4 milliárd forint)

Ajánlott: elsősorban alsós fiúknak (és lányoknak)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.