Dune II: The Building of a Dynasty

„Az RTS-ek atyja”


Körítés:

1965 - ebben az évben jelent meg Frank Herbert népszerű tudományos-fantasztikus könyve, a Dune (dűne). Az egyetlen műből indult történet az idő múlásával egyre duzzadt és bár az író nem követte Asimov példáját (a híres amerikai írónak több mint 500 kötete jelent meg) azért Frank Herbert is 6 idevágó könyvet írt (A Dűne, A Dűne messiása, A Dűne gyermekei, A Dűne istencsászára, A Dűne eretnekei, A Dűne Káptalanház). Emellett több kiegészítő novella, sorozat és film született, köztük a legismertebb az első részből készült 1984-es filmadaptáció - a Dűne-galaxis tehát elindult hódító útjára.

Született egy számítógépes játék is, amelyet egyszerűen Dune-nek neveztek, de a túlnyomórészt beszélgetős program nem aratott átütő sikert. Ennek ellenére elkészült a folytatása, amely úgy kapta a Dune II nevet, hogy a kiadásuk évét leszámítva semmi közük nem volt egymáshoz.

A Dune II ugyanis már nem kalandjáték, hanem RTS (Real Time Strategy, valós idejű stratégiai játék) volt és bár nem ez volt kategóriája első szereplője, nem véletlenül mutatjuk be: ez a játék fektette le ugyanis azokat az alapelveket, melyek máig érvényesek szinte minden RTS játékra, sőt, több megoldása unikumnak számít.

A Dune II-t elindítva a fejlesztő Westwood Studios csillogó logója köszönt bennünket, majd megjelenik a nem túl bonyolult menü: játék indítása, intró mégegyszer, betöltés és kilépés (ez később kibővül egy pontszámos oldallal). Nincs grafika- vagy hangállítás, valamint a billentyűk elrendezését sem változatjuk (ez nem is baj, mivel elég, ha van egy egerünk).

A Dune II ugyan a Dune-történeteken alapul, de a forrásműveket elég lazán kezeli. A játékban a császár, IV. Frederick pénzre vágyik, hogy törlessze tartozását, ezért a lehető legtöbb fűszert, egyfajta drogot szeretne szerezni. A gond az, hogy a fűszer az egész a világegyetemben csupán egyetlen bolygón, a sivatagai miatt Dune (dűne) néven is ismert Arrakis-on található meg: a császár úgy dönt, azé lesz a Dune feletti uralom, aki a legtöbb fűszer kitermelésére képes - ezzel megkezdődik a harc a bolygóért.

A játék elején a három nemesi ház közül kell választani: a büszke Atreides házból (színük a kék, címerük a sas - ők a könyvbeli ”jók”), a brutális Harkonnen-ekből (az eredeti ”rosszak”, piros színnel és bikával jelölve), valamint a könyvekben nem szereplő, kereskedő Ordos-okkal (zöld színű kígyó címerrel).

Már maga a választás is remek dolog (számos modern stratégiai játékban csak két félből választhatunk), ráadásul kuriózum, hogy lehetünk a történetbeli negatív oldallal is (ez a játék cselekményére nincs hatással).

A választás után jön egy kis okítás, majd találkozunk mentatunkkal, aki elmagyarázza az új egységek működését. Egy újabb jó ötlet! Más játékoknál az oktató pályák sem rosszak, de ha van egy saját, különbejáratú segítőd?! Már csak ezért is megéri kipróbálni a játékot (igaz, néha úgy érezhetjük, minden lépésünket figyeli). Ha később valamit nem értünk, a Mentat menüpont alatt elolvashatjuk az idevágó leírást. Az egész körtés jól eltalált: helyenként kissé minimalisztikus (ld. főmenü), viszont érezhetően jól kidolgozott - különösen a járművek és épületek képei.


Játékmenet:

Kezdődhet tehát a harc az Arrakis bolygóért. Mivel szeretjük a pénzt és a hatalmat, feladatunk az lesz, hogy elfoglaljuk az egész bolygót, hogy rátehessük a kezünket az összes fűszerre. A Dune II klasszikus stratégiai játék - csatákat nyerve haladunk előre a történetben, ám itt minden pályán egy a cél: az utolsó ellenséges egységet is legyűrjük (a játékhoz az alaptörténet ismerete nem feltétel).

A cél eléréséhez először is ki kell építenünk a nyersanyag-szedésre alkalmas épületet, majd ha ez megvan, kiküldhetjük kis lánctalpas fűszergyűjtőinket (Harvester-eket, azaz aratókat) egy fűszermezőre, mi pedig foglalkozhatunk az egységgyártással. A különböző egységek - természetesen - különböző épülettípusokban gyárthatóak (barakk, könnyű- és nehézgép-gyárak, űrközpont), továbbá van néhány speciális rendeltetésű épület is.

Mint ahogy azt már más játékokban megszokhattuk, a legtöbb épületnek és egységnek van előfeltétele, azaz csak akkor építhetünk nagy épületeket, ha a kicsi már megvan. Elkészült katonáinkat ráuszíthatjuk az ellenfélre, akit aztán addig támadhatunk, amíg fel nem számoljuk az utolsó épületét is. Ha győztünk, megjelenik Arrakis térképe, mi pedig választhatunk, hogy merre induljunk tovább (bár a gép nem hagy akármerre elkalandozni, úgy érezhetjük, van beleszólásunk a játékba - újabb jó pont).

Dune II-ben egyáltalán nincsenek másodlagos feladatok (pl.: védd meg ezt, foglald el ezeket a pontokat), feladatunk minden esetben ”csupán” az ellenfél totális megsemmisítése. Minden pályán ugyanazzal a módszerrel lehet nyerni: elkezdünk építkezni, felépítünk egy védelmi vonalat, majd amíg az otthoniak lefoglalják az ellenfél főerejét, addig egy támadó osztag (általában hátulról) megkezdi az ellenség irtását. Ezen művelethez idővel mind több otthon maradt egységünk csatlakozhat, míg végül az ellenséget (jó esetben) sikerül teljesen felszámolni.


Eszköztár:

Mivel szinte minden későbbi RTS-t erről a játékról másoltak, nem meglepő módon a Dune II működése olyan, mint egy klasszikus stratégiai játéké. A játék kezdetén építenünk kell betonlapokat (ha nem erre építkezünk, akkor kevés lesz az épületünk élete és később rengeteg pénzbe fog kerülni a helyreállításuk). Ha már van elegendő helyünk, jöhetnek a szélcsapda épületek, de nem ám akármilyenek - a 650 lóerős ESkort EL-2A típusú kettős turbinájú változat (az energia-ellátás biztosításáre) és a fűszer-finomítók (ezek termelik a pénzt). Ezután kapunk egy járművet és kis aratónk már megy is beszerezni a fűszert, amit aztán betölt a fűszer-finomítóba, a készletekből pedig gazdálkodhatunk (e két nyersanyagon kívül másra nincs szükség).

Az egységgyártás során a három ház szétválik - bár mindhárman azonos alapegységekkel rendelkeznek (gyalogosok, terepjárók, harckocsik), mindenkinek van saját különleges egysége. A Harkonen ház nem rendelkezik sem könnyűgyalogosokkal, sem Ornithopter-rel (~ vadászrepülővel), viszont alapból megkapja a rakétavetős gyalogságot. Speciális egységük egy hatalmas páncélos, a Devastator, mely önmegsemmisítő funkcióval is fel van szerelve. Még ennél is hatásosabb eszköz a Death Hand, mely egy jókora rakéta, irtózatos pusztító erővel.

A kék Atreides házé a széles sávban sebző, ám rövid hatótávolságú szonikus tank, de a kékek előszeretettel támaszkodnak kerekes járműveikre is (Trike és Quad – három, illetve négykerekű terepjárók). Másik különleges egységük a Saboteur, mely képes bármilyen egység vagy épület elpusztítására. A harmadik ház az Ordos: a kígyó-címeresek különleges egysége a Deviator, mely rövid időre átállítja az eltalált járgányt (és van Raider-ük is, ami egy feljavított Trike).

Ellátórendszer nincs, tehát farmokkal nem kell foglalkozni, de természetesen egy bizonyos mennyiség után már nem építhetünk több egységet (a pontos számos a játék sajnos nem írja ki). Épületeket korlátlan számban húzhatunk fel (már ameddig van hová), viszont figyelnünk kell, hogy lehetőleg az összes rendelkezésre álló energia több legyen, mint a fogyasztott (ellenkező esetben épületeink gyors amortizálódásnak indulnak és elszáll a radarunk). Apropó, radar! Még egy remek ötlet, mégis szinte alig találkozhatunk vele mai játékokban: amíg nincs radarunk, addig a kistérképünk csak tessék-lássék működik.


Ellenfelek:

Ezen a téren a játék nem veszi fel a versenyt modern utódaival. A mesterséges intelligencia elég satnya, bár ezt kiegyenlítendő hatalmas előnnyel kezd. Ellenfeleink küldik belénk az egységeiket, bárminemű taktikázás nélkül.

Ahogy haladunk a pályákon, a ”rosszak” egyre nagyobb bázissal bírnak (egy, majd két alaptábor) és ha tovább nyomulunk, magához hívat a császár (az ő egységei rózsaszínek). Mivel a pampogása (dorgálása) üres fülekre talál, most már mindkét ellenséges néppel egyszerre kell birokra kelnünk (de azért le lehet győzni őket).

A játék végén új ellenfél száll be a játékba - maga a császár, megirigyelve hatalmunkat, úgy dönt, ideje leradírozni minket a térképről (azaz hiába győztük le az egyik felet, most a megmaradt nép és a császár hadserege egyszerre támad és itt már muszáj komolyan venni őket). Ráadásul nem csak e három nép fog zaklatni - Arrakis őslakosai, a fűszeren élő Fremenek is most érzik szükségét egy támadásnak, ráadásul a császár fanatikus elit katonái, a Sardaukar-ok is felvonulnak (a megoldásról ld. a Tippek és Hátrányok c. bekezdést).

A gép többnyire ugyanazokat az egységeket kapja, mint mi, de vannak különlegességek (pl.: fremen, sardaukar) - ezek viszont csak a normál egységek erősebb változatai. A taktikája kimerül abban, hogy a két bázis közötti legrövidebb úton folymatosan, egy sávban küldi a katonáit.


Tippek és Hátrányok:

Rögtön meg kell jegyezni, hogy az alább felsorolás egyike sem igazi probléma. A játék remek (főleg a korához képest), ráadásul olyan sehol nem látott extrák is vannak benne, mint a korrózió (idővel épületeink maguktól is megsérülnek). Ez a játék realitását növeli, de egy idő után elég zavaró, hogy pár percenként egy köteg pénzt erre kell áldozni. Persze az is eléggé idegesítő, hogy egyszerre csak egy egységet foghatunk meg, de mint ősjáték, ez talán elnézhető neki. Hasonló apróság, hogy bár a pályán véghezvitt cselekedeteink alapján pontokat kapunk, ez a dicsekvésen kívül másra nem jó:


1 - A lánctalpas járművekkel (még a Harvesterekkel is) eltaposhatjuk a gyalogosokat. Ez különösen hasznos a védtelen szedőjárművek életben tartásához és a brutális Sardaukarok illetve Fremenek ellen (meg aztán jó móka is).


2 - Sand Worm! A játék egyik legviccesebb része az egységeket befaló homokféreg (főleg, ha az ellenséget eszi meg). A védelmi vonalunk embereit a beton szélén érdemes sorba rendezni, így őket nem fogja elnyelni a szörny, viszont az ellenfél könnyen eltűnhet a férgek feneketlen gyomrában.


3 - A játék intrójában látható Ornithopter haszontalan egység: drága, ám nem tudjuk irányítani és az ellenséges tornyok simán leszedik. Ennél is fontosabb, hogy ne építsünk túl sok repülőt. Igaz, hogy hasznosak (szállítják a cuccainkat (a sérült járműveket a javító épületbe, az aratógépeket haza), viszont beleszámítanak az összes egységszámba és elég zavaró, hogy azért nem tudunk új harckocsit építeni, mert 10 munkanélküli repülő repked össze-vissza.


4 - Soha, ismétlem, SOHA ne próbáljuk meg a pálya elején a frontális támadást. A Dune II korába elfogadott dolog volt (és még ma is túl gyakran alkalmazzák azt a módszert), hogy a gép eszét nyers erővel helyettesítik (így egy kifulladó támadásunk után könnyen komoly bajba kerülhetünk).


5 - Mint a legtöbb stratégiai játékot, ezt is meg lehet közelíteni gazdasági oldalról, azaz: a több finomító (több aratógép) több bevételt hoz, amiből több egységet építhetünk. Persze a sok nyersanyaghoz sok tárolót (Spice Silos) is kell építeni, mert különben a túlcsorduló nyersanyag odavész (a bevezető pályákat leszámítva érdemes 2 finomítót és legalább 3-4 aratót vásárolni).


6 - Az utolsó pályákon építsük egymástól a lehető legtávolabb a fontos épületeket, mert ellenfeleink imádják bevetni a Death Hand-et (hatalmas, fél várost leromboló rakéta) és az nagyon frusztráló, ha az első ellenséges hullám leverése után kinevetjük őket, erre bekapunk egy ilyen rakétát, utána meg jön a 2. hullám.


7 - Általános stratégiai játék szabály: minden egység jó valamire, de mindre van ellenszer, úgyhogy használjuk ki - pl.: a kevés életű Trike jó felfedezőnek, a gyalogossal elfoglalhatunk egyes épületeket, a harckocsikat a rakétavetős páncélosok biztonságos távolságból megsemmisíthetik, utóbbiakat viszont közvetlen közelről könnyű kilőni (mivel közelre nem tud lőni).


Összegzés:

A Dune II grafikai motorja nem vetekedhet egy mai játékkal, de látványvilága némi túlzással retro-hatású pixel-grafikának tűnhet és játékélménye terén legtöbb utódját kenterbe veri. Különösen a régebbi játékok rajongóinak ajánlható és azoknak is, akik kíváncsiak, hogy miből fejlődtek ki a mai gigászi gépigényű és szemkápráztató leszármazottak.

Itt nem a milliárdnyi pixel veszi le az embert a lábáról, hanem a korrekt megvalósítás és a körtés. Mindent összevetve ez egy jól összerakott játék, sok mai tucatjáték példát vehetne róla. Érdemes megtekinteni a rövid, velős, de legfőképpen hatásos átvezető-animációt, amely a kor technikai korlátai ellenére valódi mestermű.

Anno a játék igen pozitív visszhangja után egyre-másra jelentek meg az azonos alapötletű folytatások, mint a Dune 2000 vagy az Emperor: Battle for Dune, de az előd teljesítményét egyik sem tudta megközelíteni. Idővel maga a cím is elkopott: a 2001-es online Dune Generations törlése óta nem jelent meg új játék és a Dune II-t leszámítva a színvonaluk is átlagos vagy az alatti volt.

Végezetül azt is érdemes megemlíteni, hogy a készítő Westwood Studios, amely két másik legendás sorozatot is készített (Eye of the Beholder, Command & Conquer) 2003-ban megszűnt (miután az Electronic Arts felvásárolta), ezért egy folytatásra kicsi az esély - ámbár ki tudja...


Aki viszont szeretné kipróbálni az eredeti Dune II nyújtotta élményt nagyobb felbontásban úgy, hogy egyszerre több egységet is irányíthat (akár egy újabb operációs rendszeren is), annak jó hír, hogy egy kis csapat elkészítette az éppen ezeket kínáló Dune II klónt, a Dune Legacy-t (utóbbiban nemcsak az alap kampány található meg - újabb pályák és többjátékos mód is.


Adatok:

Megjelenés éve: 1992

Platform: MS-DOS (Windows), Amiga, RISC OS, Sega Genesis (utóbbin Dune II: Battle for Arrakis néven)

Típus: valós idejű stratégiai játék (RTS)

Fejlesztő: Westwood Studios (amerikai)

Gépigény (minimális/ajánlott):

Processzor (CPU): 0,3/0,4 Ghz (286/Pentium III)

Memória (RAM): 4/32 MB

Videokártya (GPU): - MB

Merevlemez (HDD): 32 MB


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.