Westland Whirlwind
„Szúrós forgószél”
Tervezés:
Az 1930-as években a repülés-technika vívmányai lehetővé tették a korábbiaknál nagyobb teljesítményű gépek rendszerbe állítását. A legtöbb ekkor épült típus vegyítette a régi és az új elemeket, néhány gyártó viszont előrelátó módon minden részletében modern harcjárművekkel rukkolt elő.
Az Egyesült Királyságban ilyen volt a Hawker cég, amely többek között Hurricane nevű vadászgépével szerzett magának nevet, akárcsak a hasonló, de jóval híresebb Supermarine vállalat Spitfire-jével. A korábbiaknál jóval gyorsabb vadászgépek mellett áramvonalas, nagyobb teherbírású bombázók is megjelentek, melyek szintén hasznosították az erősebb motorokat, a behúzható futóművet és a többi fejlesztést.
E két véglet között egy új kategória is terjedésnek indult: a kisméretű, de gyors és agilis típusok: ennek egyik szélén az olyan bombázók helyezkedtek el, amelyek gyorsabbak voltak a kor vadászgépeinél (pl.: a gyorsbombázónak is nevezett Junkers Ju 88).
Náluk kisebb kétmotoros nehézvadászok (vadászbombázók) is épültek, melyek gyakran hiánypótlónak számítottak: a vadászgépeknél nagyobb hatótávolságuk miatt elkísérhették a bombázókat, de önállóan is harcolhattak (ld.: Messerschmitt Bf 110, Fokker G.1, stb.).
Hasonló program az Egyesült Királyságban is indult és az (1935-ös) F.37/35-ös kiírás korábban sosem látott elvárásokat támasztott a leendő gépnek. Az új, együléses típustól elvárták az éjjeli repülés képességét, végsebességének a korábbiaknál jóval nagyobbnak, minimum 530 km/h-nak kellet lennie, ráadásul 4 db gépágyút kellett hordoznia.
Mindezek ellenére öt gyártól nyolc pályamű érkezett: pályázott a bombázókat fejlesztő Bristol, a Defiant tornyos vadászgépet építő Boulton Paul, illetve a Hawker és a Supermarine, melyek egymotoros gépeiket kívánták átalakítani.
Az utolsó pályázó a Westland volt - e cég ismert volt kiváló Lysander nevű felderítő-repülőjéről, de korábbi vadászgép-terveinek egyike sem került sorozatgyártásba.
A minisztérium a Supermarine és a Hawker vállalatok egymotoros típusait preferálta, de kapacitás-hiány miatt végül az előrehaladottabb állapotban lévő Westland P.9-es prototípust is megrendelték. Egy hónappal később a másik két programot törölték, így a program egyetlen terméke a Whirlwind-é (angol; forgószél) átnevezett P.9-es Westland-gép lett.
Konstrukció:
A Whirlwind megjelenésekor rendkívül újszerű konstrukciónak számított. Olyan kétmotoros, nagy teljesítményű katonai repülőgép volt, amely egy vadászgép sebességével és mozgékonyságával, ugyanakkor egy bombázó fegyverzetével rendelkezett.
A típus külsőre egy vadászgépre hasonlított, de két hajtóművel és a nagyobb kapacitáshoz szükséges nagyobb fesztávú szárnyakkal rendelkezett. Forradalmi kialakítása ellenére a dúralumíniumból és magnéziumból készült Whirlwind törzse egyszerű, kör keresztmetszetű volt, amely csak a farokrészen keskenyedett el.
A 23,2 négyzetméternyi felületű szárnyakat meglepően elöl építették be. Maguk a szárnyak két szekcióból álltak: a hajtóműveket tartó, törzshöz kapcsolódó szekció egyenes volt, míg a külső részen fokozatosan elkeskenyedett. A típuson a vadászgépeken használt, relatív kisméretű vezérsíkokat kapott, de ezeket ”T” elrendezésben építették be (mint sok bombázón).
Az üresen is 3,7 tonnás harcjármű mozgatásáról két Rolls-Royce Peregrine (továbbfejlesztett Kestrel) soros motor gondoskodott. A 12 hengeres, kompresszoros hajtóművek összteljesítménye 1770 lóerő volt, ezáltal a Whirlwind akár 580 km/h-s sebességre is felgyorsíthatott.
Az 1930-as években a legtöbb repülőből nehezen lehetett kilátni, igaz, a szűk és a látóteret erősen korlátozó fülkéjű német Messerschmitt Bf 109-es vadászgép így is az egyik legjobb világháborús vadászgéppé vált. A Whirlwind pilótafülkéjét viszont már egy buborék alakú kabintető takarta, amely szinte holttér nélküli körkilátást tett lehetővé (erre a gyors fordulóharcokban szükség is volt).
A vékony szárnyú repülő fordított tricikli elrendezésű kerekei közül az első kettőt a hajtómű burkolatába húzta be és a nagyobb sebesség elérésének érdekében a farokkerék is behúzható volt.
A kétmotoros típus megjelenésekor a világ egyik legerősebb fegyverzetű repülőjének számított: képes volt 230 kg-nyi bomba hordozására is, de tűzerejét elsősorban az orrba épített 4 db 20 mm-es Hispano-Suiza gépágyú adta (akkor, amikor a legtöbb repülő 1-3 db géppuskát hordozott).
Szolgálatban:
A Whirlwind első prototípusának felszállására csak 1938. október 11-én került sor, mivel a Peregrine motorok szállítása késett. Midazonáltal a két P.9-es közel tökéletes gépnek tűnt: a típus végsebessége a korai Spitfire-éhez volt mérhető, vezethetősége viszont meglepően könnyű volt.
Az egyetlen problémát a relatív kicsi hatótávolság jelentette, de ezt a gép egyéb tulajdonságai könnyen ellensúlyozták, ezért a hadvezetés először 400 db Whirlwind-et rendelt, hogy az eszkalálódó második világháborúban ellensúlyozza a németek légi fölényét.
A Whirlwind I-esek gyártása rendben megindult, a gépek átadása mégis csúszott. Ennek a hajtómű volt az oka: egyrészt a Peregrine motorral problémák adódtak, másrészt a Rolls-Royce kapacitását a kb. 40 különböző repülőbe (a kompresszor nélküli Meteor változatot pedig számos angol harckocsiba) beépített Merlin motor gyártása kötötte le.
A nácik előretörése miatti kapkodásban nem volt idő kivárni a Whirlwind-ek elkészültét, ezért a RAF (angol; királyi légierő) alaptípusai a fent említett Spitfire és a Hurricane lettek, a Westland típusából pedig mindössze 116 db épült.
A nehézvadászból Whirlwind II néven vadászbombázó változatot is készítettek (e Whirlibomber becenevű gépek mind átépített Whirlwind I-esek voltak), bár külső bombáiktól jelentősen lecsökkent a teljesítményük.
A minimális darabszám miatt mindössze két aktív vadász-század (a 137-es és a 263-as) repült Whirlwind-ekkel és gépeket kezdetben kizárólag vadászgépként vetették be. Próbálkoztak kísérőgépként is használni a típust, de ezt a csekély hatótávolság nem tette lehetővé, ezért a hangsúly a bombázásra helyeződött át: a gépek a La Manche csatorna és a megszállt Franciaország közeli települései fölött teljesítettek bevetéseket. Ebben a szerepkörben jól beváltak, akárcsak 1943-ban, amikor a Münsterland nevű német hadihajót bombázták, mely az észak-franciaországi Cherbourg-Octeville város kikötőjében horgonyozott.
A motor-gondokat viszont nem sikerült orvosolni, ezért hiába volt a repülőnek óriási tűzereje és nagy teljesítménye, fokozatosan háttérbe szorult.
A végső csapást a Whirlwind-re a gépágyús Spitfire-ök és a de Havilland Mosquito-k tömeges megjelenése okozta, mivel ez a két gép képes volt átvenni a Westland-gép feladatait (a Whirlwind hivatalos váltótípusa a Hawker Tempest lett).
Érdekes módon a hajtóművek híján leállított gyártás miatt kihasználatlan gyártókapacitással rendelkező Westland később a Supermarine Spitfire-ök egyik nagy beszállítójává vált.
A vállalat megpróbálta továbbfejleszteni a Whirwind-et, de a Welkin magassági vadászgép nem vált be (egyedüli eredményt a „Normalair” túlnyomásos kabin jelentett, melyet később számos angol repülőbe beépítettek).
A Whirwind így eltűnt a történelem süllyesztőjében, bár az 1950-es évek híres angol sugárhajtóműves vadászgépe, a Hawker Hunter szintén a négy-gépágyús orr-kialakítást használta. A második világháború után a Westland repülőgépgyártó üzletága elsorvadt, a Westland Helicopters viszont az ország legnagyobb helikopter-gyártójává vált (ld.: Westland Wasp vagy a Whirlwind helikopter).
Műszaki adatok:
Név: Westland Whirlwind II (forgószél)
Típus: vadászbombázó
Fizikai jellemzők:
Hossz: 9,83 m
Fesztáv: 13,72 m
Magasság: 3,35 m
Szerkezeti tömeg: 3.777.kg
Max. felszálló tömeg: 5.202.kg
Motor: légcsavaros, 2 db, egyenként 885 Le-s (Rolls-Royce Peregrine, ”V” hengerelrendezésű, 12 hengeres)
Személyzet: 1 fő
Fegyverzet: 4 db 20 mm-es gépágyú (Hispano-Suiza HS.404, az orrban), 2 db 115 kg-os vagy 1 db 230 kg-os bomba a szárnyon
Teljesítmények:
Végsebesség: 580 km/h
Csúcsmagasság: 9.240.m
Emelkedőképesség: ismeretlen m/perc
Hatótávolság: 1288 km