Westland Lysander
„Lizzie, az angolszász spártai”
Tervezés:
A légierők első merevszárnyú repülőgépeiket többnyire felderítésre használták. A könnyű, egy-, vagy kétszemélyes nyitott gépek kis méretűek és lassúak voltak, ám éppen alacsonyabb sebességük és tömegük miatt hosszabb ideig figyelhették az ellenséges csapatok mozgását. Az első világháború két új fő feladatkörrel bővítette a motoros légi járművek felhasználási területét: a gyorsabb vadászgépekkel és a nagyobb terhek szállítására képes bombázókkal.
Az első világháborút követően a katonai típusok jelentősége csökkent, de az 1930-as években - főleg a fegyverkező diktatúrák ellensúlyozására - a demokratikus államok is újra nagy erőkkel fejlesztették légierejüket. Ekkor elsősorban a minél nagyobb sebességre koncentráltak (ld. Hawker Hart) és egész sor új vadászgépet hoztak létre (pl.: angol Hawker Hurricane és Supermarine Spitfire, német Messerschmitt Bf 109, stb.).
Az erőltetett ütemű fejlesztés néhány év alatt meghaladottá tette az akkor szolgálatban álló repülőket, ezért szinte minden feladatkörre jelentek meg új fejlesztésű típusok: a vadászgépek és bombázók mellett az olyan kevésbé látványos feladatokra is, mint a felderítés vagy a futárszolgálat.
Az új, egymotoros, áramvonalas (behúzható futóműves), alsószárnyas vadászgépek minden korábbinál nagyobb sebességre voltak képesek, ám ennek a teljesítménynek ára volt. Ezekből a gépekből rossz volt a kilátás és szűkös belső térrel rendelkeztek, emellett csak hosszú és jó minőségű, betonozott repülőterekről szállhattak fel és alacsony sebesség-tartományban nehezen manővereztek.
A felderítő- és összekötő-repülők számára azonban éppen ezek ellentétére volt szükség: előkészítetlen felszállópályáról (alkalomadtán akár egy mezőről) kellett felszállniuk, a pilótafülkéből lefelé kiváló körkilátással kellett rendelkezniük és strapabíróknak kellett lenniük. Erre a célra kezdetben már meglévő repülőgépeket használtak, ám hamarosan ezek helyett új, specializált típusokat is megrendeltek (ld.: kéttörzsű Focke-Wulf Fw 189).
Az Egyesült Királyságban 1934-ben írtak ki tendert egy ilyen, a földi erőkkel együttműködni képes felderítőre. Az illetékes Air Ministry (angol; légügyi minisztérium) A.39/34-es kiírására az Avro, a Bristol és a Hawker repülőgépgyártókat hívták meg - idővel (a Westland meghívása után) négyre bővült a pályázók száma. Ez utóbbi vállalatnál a munkálatokat a fiatal, ám tehetséges tervezőmérnök, William Edward Willoughby Petter vezette (ő tervezte többek között a második világháborús Westland Whirlwind-et és az ugyancsak szerencsétlen sorsú, ám szintén kiváló hidegháborús vadászgépet, az English Electric Lightning-ot is).
A Teddy-nek is becézett mérnök felismerte, hogy a leendő típusnál a legfontosabb elérendő cél a szükséges felszállópálya lerövidítése kell, hogy legyen, valamint el kell érni, hogy a gép alacsony sebesség mellett is jól irányítható maradjon.
Két év telt el, mire sikerült megalkotni a megfelelő alakot, amely a várakozások szerint modernebb és nagyobb teljesítményű, mégis strapabíróbb volt, mint elődei (ezzel sikeresen megnyerték a tendert). A típus nevének a Lysander-t választották, az azonos nevű legendás spártai tábornok után (több híres tette mellett ő vezette az athéniakat legyőző hadiflottát i. e. 405-ben). E fellengzős név helyett a gépeket a pilóták és a földi személyzet is gyakran - kedveskedve - Lizzie-nek hívta (ez utóbbi az Elizabeth becézett alakja).
Konstrukció:
Mint abban a korban oly sok más típus, a Lysander is átmenetet képezett a modernebb második világháborús konstrukciók és a korábbi, két világháború közti repülőgépek között. Az viszont különbséget jelentett, hogy ennél a típusnál ez a hibrid-megoldás nem volt véletlen: a tervezők helyesen mérték fel az igényeket és ennek megfelelően alkottak meg egy nem túl elegáns, ám roppant strapabíró szerkezetet.
A gép törzse vastag volt, így nagyobb méretű, kétfős pilótafülkét építhettek be. A harcjármű alapját fém (rozsdamentes acél és dúralumínium) csőváz adta, de a burkolathoz helyenként még feszített vásznat használtak, így nem nőtt túlzottan a gép tömege és spórolhattak a fémmel.
A Lysander legfontosabb eleme bonyolult, egyedi kialakítású szárnya volt, amely nem csak hossza miatt volt különleges, hanem azért is, mert a legtöbb korabeli géppel ellentétben több helyen megtörték (ezáltal kedvezőbb aerodinamikai mutatókat produkált).
A felsőszárnyas kialakítást mindkét oldalon egy-egy vastag merevítő rúddal támasztották alá, így kevésbé viselte meg őket egy becsapódásszerű leszállás. A szárnyakhoz hasonlóan a vezérsíkok is igen nagyméretűek voltak, ezzel segítve a kis sebességű manőverezést (alacsonyabb sebességnél a vezérsíkokra ható légáramlatok enyhébbek, tehát azonos hatékonyság eléréséhez azok felületét kell növelni).
A repülő meghajtásáról egy 870 lóerős Bristol Mercury csillagmotor gondoskodott: ezzel ugyan nem kelhetett versenyre az élvonalbeli vadászgépekkel, ám a típus így is gyorsabb volt a korszak legtöbb felderítő-repülőjénél.
A Lysander alá három kerékből álló futóművet szerkesztettek: a motor, a szárnyak és az utastér tömege az erősebb első kerekekre nehezedett, a könnyebb farrész pedig a kisebb hátsó kerékre.
Az első kerekeket igen masszív tartókra szerelték: elsősorban azért hogy kibírják a meredek landolásnál fellépő erőket. Volt azonban egy másik ok is - a Lysander vászonborítású törzse és hosszú szárnyai nem bírták volna el a függesztmény tömegét, ezért egy érdekes megoldással egy-egy széles fémlapot szereltek rájuk: ezek alá lehetett különböző konténereket vagy bombákat kapcsolni. A kereket kamáslinak nevezett borítás takarta, ezáltal javult a futómű aerodinamikája.
A kétszemélyes pilótafülke szinte tökéletes körkilátást biztosított: ebben fontos szerepe volt a fentebb említett vállszárnyas kialakításnak, mivel az alsó bekötésű szárnyak egy jókora területet kitakartak volna. A Lysander elsődleges feladata a felderítés és az üzenetek továbbítása volt, ezért a törzs alá egy lecsévélhető csörlőt építettek (így leszállás nélkül is felvehették az üzeneteket).
A legtöbb korabeli felderítő repülőn a fegyverzetet mindössze egyetlen hátrafelé tüzelő géppuska alkotta: ehhez képest a Lysander a maga négy (2-2 előre-, illetve hátrafelé tüzelő) géppuskájával jóval nagyobb tűzerővel rendelkezett. Ezek kiegészítésére ráadásul (a kamáslikra szerelt kis szárnyacskák segítségével) e harcjármű kisméretű bombákat is hordozhatott.
Szolgálatban:
A Lysander első felszállására 1936. június 5-én került sor, a gyártás két évvel később indult be - ennek tudható be, hogy mire egy évvel később kitört a második világháború, a Lysander első típusait már elkezdték lecserélni a modernebb variánsokra.
Az alapváltozatot Lysander Mk I-nek nevezték - a későbbi változatok (Mk II, Mk III, Mk IIIA) csak alig tértek el tőle. Ez alól mindössze a feketére festett hasú Mk III SCW-k jelentettek kivételt: e fegyvertelen gépeket titkos bevetésre küldték a megszállt Európába (a furcsa külsejű, ikerszárnyas és farok-tornyos változat nem került gyártásba).
E légi járművet számos célra használták: a felderítés és üzenetek kézbesítése mellett gyakran vetették be tüzérségi tűzhelyesbítésre és célzsák-vontatásra is (utóbbi feladathoz négy specializált változatot gyártottak).
Lysander-eket - kényszerűségből - többször bevetettek bombázó szerepkörben és vízbe esett pilóták mentésére is (ekkor a bombák helyére ledobható gumicsónakokat függesztettek). A gép képességeit legjobban akkor használták ki, amikor Franciaországba szállítottak vele ügynököket és rádiókat az ellenállás számára, visszafelé pedig szökött rabokkal megrakva szálltak fel.
Az elnyűhetetlen Lysanderek kis helyeken is leszállhattak (bár képességük nem vetekedhetett az azonos feladatú német Fieseler Fi 156-osokkal) és meglepően meredek szögben is tudtak emelkedni.
A sikeres gépnek mindössze egyetlen kisebb hibája volt: mint a harmincas években szinte minden behúzható futómű nélküli repülő, a Lysander kerekeit is gatyaszárnak csúfolt kamásli borította. Ez kissé javította ugyan a gép teljesítményét, csakhogy a koszos, sáros vagy havas területeken való landoláskor a borítás alá szorult mocsok akadályozta a kerekek forgását.
A kamáslit viszont a Lysander-ről nem lehetett leszerelni, mivel ott volt a függesztményeket tartó elem csatlakozási pontja. Ezt a hatást gyengítette a kamásli oldalain lévő egy-egy levehető lemez, mivel ezeken a beszorult kosz nagy része távozhatott (ez az effektus nem csak a repülőgépeknél jelentkezett: a Szovjetunióba küldött Matilda II-es harckocsik lánctalpvédői alá is rendszeresen beszorult az összetömörödött hó).
Összesen 1786 db Lysander-t gyártottak: a gépek az Egyesült Királyság mellett számos, a brit birodalomhoz tartozó országban (pl.: Ausztráliában, Brit-Indiában, Kanadában, stb.) szolgáltak, de Lysander-ekhez az Amerikai Egyesült Államok, Burma, Dél-Afrika, Egyiptom, Finnország, Írország, Lengyelország, Portugália és Törökország is hozzájutott.
E repülők minden hadszíntéren kiválóan megállták a helyüket: az Egyesült Királyságban 1946-ban vonták ki az utolsó példányokat a szolgálatból, de több helyen még jóval később is használták.
Műszaki adatok:
Név: Westland Lysander
Típus: többcélú (elsősorban felderítő) STOL repülőgép
Fizikai jellemzők:
Hossz: 9,29 m
Fesztáv: 15,24 m
Magasság: 4,42 m
Szerkezeti tömeg: 1.984.kg
Max. felszálló tömeg: 2.877.kg
Motor: légcsavaros, 1 db, 870 Le-s (Bristol Mercury XX, ”csillag” hengerelrendezésű)
Személyzet: 2 fő
Fegyverzet: 4 db 7,7 mm-es géppuska (2 db Browning a kerekeknél, 2 db Lewis a hátsó ülés mögött)
Teljesítmények:
Végsebesség: 341 km/h
Csúcsmagasság: 6.550.m
Emelkedőképesség: 381 m/perc
Emelkedőképesség: 966 km