Vickers Vimy
„Hosszú lépés”
Tervezés:
Amikor 1914-ben kitört az első világháború, a haladó szellemű országok már rendelkeztek valamilyen repülőcsapattal, melyekben a felderítők és korai vadászgépek mellett már bombázók is feltűntek (ld. Voisin III).
A harcok kezdetén a légierők csak kiegészítő feladatokat láttak el, ilyesformán a felderítő gépek végezték a leginkább hasznos feladatot: informálták a földi csapatokat az ellenség helyzetéről. Ahogy a gépekre felkerültek az első géppuskák, a levegőben is megkezdődtek a harcok és megszülettek a cserkész (vadász)-gépek. A harmadik típusba a bombázók tartoztak, melyek elméletben az ellenséges épületeket rombolhatták.
A felderítő-, bombázó- és vadászgépek együtt alkották a harcászati légierőt - ennek célja az ellenség felkutatása, a légiharc megvívása, illetve a front kiemelt pontjainak és az ellátmányt szállító járműveknek a bombázása volt.
Csakhogy az első világháború tragédiája (hasonlóan a második világháborúhoz) éppen az volt, hogy két, közel azonos erejű fél nézett szembe egymással. Mivel még nem létezet olyan módszer, amellyel áttörhettek volna a géppuskák és a tüzérség tüzén, a háború hamar eszkalálódott és kialakultak a lövészárkok.
Ebben a helyzetben a súlypont áthelyeződött a hátország kimerítésére: az erőltetett rohamokra azért volt szükség, mert a korabeli lövedékek és bombák a frontvonalak bunkerei és földsáncai ellen szinte hatástalanok voltak. Megoldást jelentett, ha ehelyett a védtelen hátországot támadták: bár a front mögötti területek bombázására már a háború elején is léteztek típusok (ld. Caproni Ca.1), a hadászati bombázást leghatékonyabban a Tengelyhatalmak (Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia) alkalmazta.
A németek ugyanis felismerték, hogy a kor merevszárnyú repülői még nem elég fejlettek, ezért helyettük katonai léghajókat alkalmaztak. A lassú monstrumokkal mélyen benyomultak az antant területeire, majd közvetlenül az ellenséges gyárakat és városokat bombázták.
Hasonló tényleges (és propaganda-értékű) támadásra a védekezésre szoruló antantnak is nagy szüksége lett volna, de erre csak a háború második felében nyílt lehetőségük. Ekkorra a repülés-technika - az erőltetett ütemű fejlődésnek köszönhetően - már elérte a megfelelő szintet, ezért az angolok egy levegőnél nehezebb bombázót rendeltek.
A feladatnak megfelelő (különösen nagy hatótávolságú, éjszakai bevetésre is alkalmas) gép megtervezését és legyártását a Vickers Limited hadiipari vállalat végezte. A gép a Vimy nevet kapta, utalva az 1917 áprilisában a Vimy-gerincnél a németek felett aratott angol-kanadai győzelemre.
Konstrukció:
A Vimy bombázó építésénél a lehető legnagyobb hatótávolság volt prioritás, ezért felhasználták a háború során szerzett tapasztalatokat. A hosszú és nem túlzottan áramvonalas törzs orrában egy lövész kapott helyet, a pilóta mögötte ült, a motorokkal egy vonalban, melyek az alsó szárnyakon kaptak helyet.
A típus ugyanis egy biplán, azaz kétfedelű konstrukció volt - szárnyai a korszak többi gépéhez hasonlóan vászonborítást kaptak, melyek a szélek felé haladva enyhén felfelé görbültek. A szárnyak végein a csűrőlapok félkörben kiálltak, egyedi külsőt kölcsönözve a gépnek.
Ezzel szemben a szárnyak merevítését hagyományos módon oldották meg: a központi bakot leszámítva oldalanként négy függőleges merevítőt használtak, köztük kereszt alakú huzalozással. A típus furcsa, kétfedeles farokrészt kapott, két-két függőleges- és vízszintes vezérsíkkal.
A jókora bombázó mozgatásáról egy pár Rolls-Royce Eagle VIII motor gondoskodott, mely jobban bevált, mint a prototípuson alkalmazott 200 lóerős Hispano Suiza. A két új 12 hengeres erőforrás együtt már 720 lóerős teljesítményre volt képes, 161 km/h-s végsebességet biztosítva ezzel a Vickers Vimy-nek.
A háború eleji gépekkel szemben a Vimy motorjai már teljesen zárt burkolatot kaptak, de a 30-as években egyeduralkodóvá váló, kör keresztmetszetű borítás (pl.: NACA gyűrű) helyett itt még a kevésbé áramvonalas nyolcszögletűt alkalmazták.
A bombázó furcsa futóműve a korabeli vadászgépekéhez hasonlított, mindössze nagyobb kivitelben. A gép kerekeit egyetlen sorban helyezték el, de mivel egy pár kerék nem bírta volna el a felszállásnál közel öt tonnás gépet, ezért egymás mellé két tengelyt építették be. Erre azért is szükség volt, hogy elkerüljék a keskeny nyomtáv miatti oldalra dőlést (hasonló okból egyes gépeken, például a hidegháborús Hawker Siddeley Harrier-en szárnyvégi kerekeket alkalmaztak).
De a Vimy-nél nem csak az oldalra borulás okozott problémát, hanem a hosszirányú stabilitás is. A farokrész végén a megszokott farok-csúszót építették be (ezzel védve a vezérsíkot), de egy nagyobb méretű csúszó az orr részre is került, megakadályozandó a gép átfordulását.
A típus a földön kissé esetlenül mozgott, de jelentős hatótávolsága mellett komoly fegyverzettel rendelkezett. Törzse alatt több mint egy tonnányi bombát hordozhatott, valamint egy pár géppuskával is ellátták. A híres Lewis géppuskákat már nem egyszerűen egy forgócsapra, hanem egy Scarff-gyűrűre rögzítették, ezáltal jelentősen növelve a tűz alá fogható területet.
Szolgálatban:
Annak ellenére, hogy a Vickers Vimy fejlesztése csak 1917 augusztusában kezdődött, a gép meglepően rövid idő alatt elkészült. Az első prototípus még az év november 30-án a levegőbe emelkedett, mindössze 3 hónappal a tervezés kezdete után (ez a folyamat ma már sok évig tart). Megjelenésekor a világ egyik legnagyobb hatótávolságú gépe volt, amely közel 1500 km-es hatótávolsággal rendelkezett.
A Vickers Vimy is egyike volt azoknak az új típusú, fejlett harceszközöknek, amelyek azért jöttek létre, hogy az antant „1919-re megnyerje a háborút” (hasonlóan a Mark VIII-as harckocsihoz). Csakhogy a háború végül 1918-ban véget ért, az angol Royal Air Force pedig mindössze három gépet kapott, mivel a sorozatgyártás csak 1919-ben indult be.
Ennek ellenére a Vimy mégis sikeressé vált: ez a típus lett a RAF legfontosabb nehézbombázójává és egy rekorddal képességeit is bizonyította. 1919-ben John Alcock és Arthur Whitten Brown egy átalakított Vicker Vimy-ben 16 óra alatt átrepülte az Atlanti óceánt (a gépen több módosítást hajtottak végre, hogy képes legyen a 3042 kilométeres táv teljesítésére).
Ez volt az első leszállás nélküli óceán-átrepülés, mellyel a pilóták elnyerték a Daily Mail által az kiírt 10000 fontos díjat (igaz, a leszállásnál a Vimy gyakorlatilag megsemmisült). Ezt a repülést egy új építésű, de az eredetivel azonos Vimy-vel 2005-ben megismételték.
Bár egyes Vimy-k éles katonai bevetéseket is teljesítettek, legalább ilyen fontos volt a civilek számára gyártott, átépített modell. A Vimy Commercial vázát a Vimy Mk.IV adta, bár a civil gép áramvonalasabb (bumfordi) törzset kapott (a zárt kabinnal ellentétben a pilóta még nyitott ülésben ült). Emellett a típusnak katonai utódja is volt a Vimy-nél valamivel nagyobb Vimy Virginia képében (ez a típus valamivel nagyobb volt ugyan elődjénél, de külsőre szinte tökéletes mása volt).
A Vimy-k a RAF mellett a spanyol légierőben is szolgáltak, az általakított Commercial-ök pedig Kínába is eljutottak. A legyártott Vimy-k darabszáma meghaladta a 230-at, melyek közül az utolsókat csak 1933-ban selejtezték ki.
Műszaki adatok:
Név: Vickers Vimy Mk.IV
Típus: nehéz bombázó repülőgép
Fizikai jellemzők:
Hossz: 20,75 m
Fesztáv: 13,28 m
Magasság: 4,77 m
Szerkezeti tömeg: 3.222.kg
Max. felszálló tömeg: 4.937.kg
Motor: légcsavaros, 2 db, egyenként 360 Le-s (720 lóerős összteljesítménnyel) (Rolls-Royce Eagle VIII, 12 hengeres)
Személyzet: 3 fő
Fegyverzet: 2 db 7,7 mm-es géppuska (Lewis Automatic Machine Gun, egy-egy az első és a hátsó lövészállásban), max. 1123 kg bomba
Teljesítmények:
Végsebesség: 161 km/h
Csúcsmagasság: 2.134.m
Emelkedőképesség: ismeretlen m/perc
Hatótávolság: 1448 km