Szuhoj Szu-47

„Fordított szárnyakkal”


Tervezés:

A géphajtású repülők elterjedésekor, a XX. század elején a legtöbb típus fából és vászonból készült és rendkívül instabilak voltak - ennek oka részben a kis teherbírású alapanyagok, részben a fejletlen technológia volt (pl.: vízszintes vezérsík helyett sok gépen a szárny elcsavarásával kormányoztak). Az első világháború végére a típusok jóval stabilabbá váltak, de több (2-3) szárnyuknak köszönhetőn mozgékonyságukat is sikerült növelni (pl.: orosz Anatra D).

Újabb technológiai lépést a nagy teljesítményű dugattyús motorok megjelenése jelentett az 1930-as, 40-es években: az akár 2000-2500 lóerős erőforrásokkal a vadászgépek sebessége már a 700 km/h-t is elérte, de ezzel párhuzamosan manőverező-képességük lecsökkent (pl.: Lavoskin La-7).

Ennek oka, hogy a hajtóművek erejéhez képest az immár igen stabil gépek kormányfelülete kisméretű volt (autós példával: egy lassan haladó targonca kerekét nagy állásszögben fordítva kis ívben fordul, míg egy gyorsan haladó sportautónál a kis állásszög miatt a körív sugara nagyságrendekkel nagyobb).

A sugárhajtóműves repülőgépek elterjedésével még tovább nőtt a tolóerő aránya, ezáltal a gépek sebessége. Az akkori döntéshozók úgy vélték, a jövő a rendkívül gyors vadászgépeké, melyek rakétákkal semmisítik meg ellenfeleiket, ezért az alacsony mozgékonyságuk nem hátrány.

Ennek az elgondolásnak a csúcsát az 1970-es évek vadászgépei jelentették, melyek utánégetős sugárhajtóműveiknek és erősen hátranyilazott szárnyaiknak köszönhetőn tartósan a hangsebesség kétszeresével haladhattak és csak nevükben emlékeztettek század elei elődeikre.

A légi csatákban azonban kiderült, hogy a manőverező-képesség fontosabb a nagy sebességnél. Jó példa erre az 1982-es Falkland-szigeteki háború, ahol az Egyesült Királyság Harrier típusú vadászgépei több argentin Mirage III-ast lőttek le, pedig az angol gépek végsebessége riválisaik fele volt (ennek természetesen több más oka is volt).

Egy, a harckocsiknál jelentkező paradoxon (mai tűzerejű és páncélzatú típus létrehozása a jelenlegi tömeg harmadából, azaz könnyű légi szállítható MBT) a repülőgépeknél is megjelent. A fő problémát itt a szárny jelenti: a kisebb nyilazású szárny előnyös manőverezéskor, nagy sebesség eléréséhez viszont az erősen nyilazott szárny az ideális.

Hasznos, de nehezen megvalósítható ötlet a változtatható szárny-állásszög (kis sebességnél a szárnyak majdnem merőlegesen állnak a manőverezés miatt, nagy sebességnél viszont a törzshöz simulnak).

Elméletileg ideális megoldás az előrenyilazott szárny, amely rendkívüli mozgékonyságot biztosít, de egyben instabillá teszi a repülőt, a folyamatos korrekciók pedig elvonják a pilóta figyelmét, így nem lehet kihasználni az ebből adódó előnyöket.

Ennek ellenére sokan kísérleteztek előrenyilazott szárnyakkal: többek között a Szovjetunióban, ahol először az ilyen rendszerű zsákmányolt német Junkers Ju 287-ot tanulmányozták, majd több prototípust létrehoztak, többek között az 1946-os Tsibin LL-3-ast.

A fejlesztések azonban elhúzódtak és használható repülőgépet csak az 1980-as években sikerült létrehoznia az addigra vezető szovjet katonai repülőgép-gyártóvá váló Szuhoj (angolszász írásmóddal Sukhoi) tervezőirodának. A gép típusjelzése Szu-47 lett és a Berkut (orosz; arany sas) becenevet adták a különös alakú gépnek.


Konstrukció:

A Szu-47 - szárnyait leszámítva - egy ”tipikus” negyedik generációs szovjet vadászgép: ez a harcjármű is rendkívül nagyméretű (22,6 méter hosszú) és nehéz (üresen 16,4 tonna, összehasonlításképpen a sikeres amerikai F-16-os hossza 15 méter, üres tömege 8,5 tonna).

Ez nem véletlen: a ma is szolgálatban álló Szuhoj Szu-27-es vadászgépnek több továbbfejlesztési iránya létezik: ilyen a Szu-30-as és Szu-35-ös vadászgépek, illetve a Szu-34-es vadászbombázó és ezek egyike a Szu-47 is (ezért a két gép számos alkatrésze megegyezik). A Szu-47 törzse rendkívül széles (növelve a felhajtóerőt), de az előretolt pilótafülke miatt ez a pilóta kilátását nem rontja.

A típus egyértelműen legfeltűnőbb eleme a szárnya, amely egy fordítva beépített hátranyilazott szárnynak tűnik. Erre azért volt szükség, hogy a Berkut manőverező-képességét maximalizálják. A repülő kialakításánál eleve az instabilitásra törekedtek, ezáltal a Szu-47-es a világ egyik leg-agilisabb vadászgépévé vált, de így repülés közben a gép irányát folyamatosan korrigálni kell.

Ehhez a repülő egy számítógéppel egybekötött fly-by-wire rendszert használ, ahol a rendszer a kormánylapátok folyamatos, kismértékű kitérítésével ellensúlyozza az instabilitást, így a pilóta szemszögéből a gép stabilnak tűnik (ez nem egyedi megoldás: egyes repülőgépek, pl.: a Lockheed F-117 „Nighthawk” vagy a Northrop Grumman B-2 „Spirit” hasonló rendszerük nélkül lezuhannának).

A szárnyakat kompozit-anyagokból gyártották, mivel a fordulóharcokban fellépő csavaró- és nyíró-erők óriási szerkezeti szilárdságot és rugalmasságot követelnek meg. A szárnyak mellett a Szu-47-esre egy pár kisméretű kacsaszárnyat is szereltek, amely a fordulékonyság-növelés bevett módja a modern vadászgépeken. A kettős függőleges vezérsíkok különösen nagyméretűek. Ezek - akárcsak a két, tolóerő-vektorálású hajtómű - szintén a Berkut mozgékonyságát hivatottak tovább növelni.



A típus futóműve megegyezik az elődével: tricikli elrendezésű, egy - kettős - első és két hátsó kerékkel.

A Berkut egy kísérleti repülőgép, ezért fegyverzetet nem hordoz, de az esetleges sorozatgyártott modell képes 1 db 30 mm-es gépágyú (valószínűleg a Szu-27-en és MiG-29-en is használt GSh-30-1) hordozására. Emellett a Szu-47-en összesen 14 függesztőpont található, melyre az összes korszerű orosz légiharc és levegő-föld rakétát fel lehet szerelni.




Szolgálatban:

A gépet kezdetben egyszerűen Sz-37-nek nevezték (az ”Sz” az orosz szamaljot; repülő rövidítése). A fejlesztések 1984-ben indultak meg, a prototípus először 1997. szeptember 25-én szállt fel. A Szuhoj-gépek mindig is híresek voltak kiváló repülési jellemzőikről, elég csak a Szu-27-esekkel végrehajtott lenyűgöző manőverre, a Pugacsov-kobrára gondolni (a nagy állásszöggel végrehajtott dinamikusan fékezéstől a gép szinte függőlegesen megáll a levegőben – a manővertől az üldöző túlrepül, így ő válik üldözötté - ezt a manővert a legtöbb amerikai gép képtelen végrehajtani).

Az új gép első nyilvános repülése a 2003-as Mezhdunarodnyj aviatsionno-kosmicheskij salon (orosz; nemzetközi légi- és űrszalon, röviden MAKSZ)-on történt és a Szu-47-es is rendkívül bíztató típusnak tűnt, ám a Szovjetunió szétesése után a fejlesztést leállították (a baloldali fotó a 2003-as MAKSZ-on készült, a Szu-47-es egy Szu-35-ös társaságában repül). A légierőnél végrehajtott racionalizálások után a projectet újraindították, de összevonták a konkurens MiG gyár 1.44-es tanulmányával.

Bármilyen kiváló adottságokkal is rendelkezett, a döntéshozók a hagyományos szárny-kialakítást preferálták, ezért a Szu-47-ből további változatok nem készültek (a program jelenlegi státusza ismeretlen).

A Berkut-ból legalább 2 példány épült, egy továbbira építési opciót adtak ki. Bár a kutatásokat leállították, a típus kiváló alapot nyújtott Oroszország készülő 5. generációs vadászgép-programjához, a T-50 PAK-FA-hoz (5. generációs vadászgépből jelenleg csupán két amerikai típus, az F-22 „Raptor” és az F-35 „Lightning II” üzemel).

Meglepő, de annak ellenére, hogy mára a számítógéppel segített repülés általánossá vált és a Berkut kiváló repülési jellemzőkkel rendelkezik (azaz az előrenyilazott szárny bizonyította létjogosultságát), egyetlen mai élvonalbeli vadászgépen sem használják (a civil gépek piacán viszont vannak próbálkozások, ld.: VisionAire VA-10 „Vantage” prototípus) - igaz, a hasonlóan futurisztukus, szárnyakkal egyáltalán nem rendelkező Vought XF5U sem jutott el a sorozatgyártásig.



Műszaki adatok:

Név: Szuhoj Szu-47 „Berkut” (arany sas)

Típus: technológiai demonstrátor (vadászgép)

Fizikai jellemzők:

Hossz: 22,60 m

Fesztáv: 15,16 m

Magasság: 6,30 m

Szerkezeti tömeg: 16.375.kg

Max. felszálló tömeg: 35.000.kg

Motor: sugárhajtóműves 2 db, egyenként 83,4 kN (utánégetővel 142,2 kN) tolóerejű (Szolovjov D-30F6)

Személyzet: 1 fő

Fegyverzet: nincs

Teljesítmények:

Végsebesség: ~ 2230 km/h

Csúcsmagasság: 18.000.m

Emelkedőképesség: 13980 m/perc

Hatótávolság: 3300 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.