SPAD S.XIII
„Francia áradat”
Tervezés:
A franciák az elsők között kezdtek levegőnél nehezebb légi járművek gyártásába és Franciaország tehetséges mérnökök, valamint pilóták egész sorával járult hozzá a repülőgépek fejlődéséhez. Ilyen volt a korai repülőgép-motorok gyártásában élen járó Léon Levavasseur, a brazil származású vagy a Párizsban élő Alberto Santos-Dumont és a Franciaországban született Henri Mignet is, akik terveik közkincsé tételével próbálták szélesebb közönség számára elérhetővé tenni a repülést.
Az úttörők egyike az Aéroplanes Deperdussin vállalat volt, amely Monocoque nevű típusával messze megelőzte a korát. Az Armand Deperdussin és Louis Béchereau által alapított cég több további típust készített Deperdussin név alatt, köztük az 1910 nevű egyfedelű típust, amelyet nagyobb példányszámban gyártottak.
A kis repülőgépgyártó 1912-ben nevét Société Provisoire des Aéroplanes Deperdussin-ra, majd Société Pour L’Aviation et ses Dérivés-re (röviden SPAD-re) változtatta.
Ezt követően újabb típusokat terveztek, de ezek unortodox megoldásaik miatt nem váltak sikeressé - egészen az S.VII-ig. Ez egy kisméretű, soros gépjármű-motorral felszerelt vadászgép volt, amelyet kezdetben 140, a sorozatgyártású változatban pedig egy 150 lóerős motor hajtott. Az első világháború alatt S.VII-esből mintegy 6000 példány gyártottak és a kiemelkedően sikeres típusból számos alváltozat készült.
De bármilyen sikeres volt is az S.VII-es, már 1917-ben, mindössze egyetlen évvel az első prototípus levegőbe emelkedését követően hátrányba került az újabb német vadászgépekkel szemben. Több pilóta, köztük a francia Georges Marie Ludovic Jules Guynemer, az első világháború második legeredményesebb ászpilótája egy gyorsabb típust kérvényezett.
Az igények kielégítésére a SPAD először az S.VII-es továbbfejlesztésével próbálkozott: a repülő motorjának teljesítményét sikerült 150-ről 180 lóerőre növelni, de a repülőgépgyártóval párhuzamosan az S.VII-es erőforrásait építő Hispano-Suiza elkészítette 8-as sorozatú hajtóművének erősebb változatát.
Az új erőforrás köré a SPAD két új repülőgépet tervezett, melyek közül az első az S.XII-es volt, melyet egyedülálló módon nem csak géppuskákkal, de egy, a motorba épített, a légcsavarkúpon keresztül tüzelő 37 mm-es löveggel is felszereltek.
A rendkívül erős, de mindössze 12 lőszerrel rendelkező S.XII-es mellett a SPAD másik új típusa az SPAD S.XIII-as volt: ez jóformán megegyezett az S.XII-essel, viszont azzal ellentétben konvencionális fegyverzettel szerelték fel.
Konstrukció:
A fejlesztések ellenére az S.XIII-as mind felépítésében, mind külalakjában szinte megegyezett az előd S.VII-essel. Ezt a vadászgépet is favázra feszített vászonból készítették (mint jóformán minden kortársát) és két, egymás feletti szárnyat alkalmaztak (biplán-elrendezés), viszont az S.VII-eshez képest megnövelték a szárnyak felületét.
A repülőn már láthatók voltak a légellenállás csökkentésére tett első lépések (ebben szerepet játszott a soros hengerelrendezésű erőforás), de a kör alakú orral szemben a törzs hátsó szekciója még négyzet keresztmetszetű volt. A repülő két szárnyát mindkét oldalt merevítő-rudakkal támasztották meg, de a stabilitás növelése miatt huzalokat is alkalmaztak. Az S.XIII-as kezdetleges vezérsíkjai közül a két függőleges vezérsíkot egy-egy támasztékkal erősítették meg.
Kortársaitól az S.XIII-as elsősorban hajtóművében különbözött. A SPAD ezen modelljének motorját már a továbbfejlesztett Hispano-Suiza 8B alkotta, amely elődjéhez hasonlóan ”V” hengerelrendezésű és 8 hengeres volt, viszont a korábbi 150 helyett 220 lóerős teljesítményt adott le. Ez a csekély, teljes terhelés mellett is 900 kg alatti tömegű repülőgépet a korábbiaknál gyorsabbá tette, amelynek végsebessége ezáltal már elérte a 218 km/h-t.
Sebessége mellett a kétlapátos propellerrel ellátott S.XIII-as emelkedőképessége is felülmúlta nemcsak a S.VII-es azonos adatát, de az akkor rendszerben álló brit és német típusok teljesítményét is, igaz, ennek ára a manőverező képesség csökkenése volt.
A motorral szemben a repülő futóműve megegyezett kortársaiéval: elöl két keskeny kerék került egy közös, merev tengelyre, míg a farokrész alá egy egyszerű farokcsúszó került (a legtöbb első világháborús vadászgép olyan könnyű volt, hogy a gép farokrészét gyakran vállra emelve mozgatták).
A típus fegyverzetét két darab 7,7 mm-es Vickers géppuska alkotta: ez a későbbi (második világháborús) vadászgépekkel összehasonlítva már nagyon kevésnek tűnik, de korában megfelelőnek számított (az első világháborús fa-vászon konstrukciók rendkívül sérülékenyek voltak és a két géppuska így is előrelépést jelentett az előd egyetlen gépfegyveréhez képest).
Szolgálatban:
Az S.XIII-as először 1917. április 4-én emelkedett a levegőbe és az első sorozatgyártású példányok alig egy hónappal később már a csapatokhoz kerültek. A 37 mm-es ágyúval felfegyverzett S.XII-es tesztelését maga Georges Guynemer felügyelte, de hajtómű-problémái miatt ebből a modellből csak 300 példányt rendeltek és ezek közül is kevesebb, mint két tucat került leszállításra.
Az S.XII-eshez hasonlóan kezdetben az S.XIII-as is igen komoly hajtómű-problémákkal küzdött: az átalakított erőforrásnál nagyfokú vibrálást tapasztaltak és az elégtelen kenés is növelte a műszaki problémák számát. Hibái ellenére az S.XIII-at gyorsan elterjedt és nem csupán az S.VII-et és az S.XII-t váltotta ki, de a franciák több elavult Nieuport típusát is.
A mechanikai problémák azonban olyan súlyosak voltak, hogy a legyártott példányok kétharmadát a hadsereg bevetésre alkalmatlannak minősítette, igaz, ellenére az S.XIII-ast rendkívül nagy számban gyártották és használták (idővel a fejlesztések hatására javult a hajtóműnek és ezáltal magának a repülőnek a megbízhatósága).
A SPAD az első világháború végéig 764 példányt szállított le a francia egységeknek - ez csak a harmada volt az igényelt mennyiségnek, de így is jóformán minden francia repülőgépes egységben szolgáltak S.XIII-asok.
A franciák mellett az Amerikai Egyesült Államok is számos S.XIII-ast használt (16 repülőszázadából 15-öt ezzel a modellel szereltek fel, ami 893 gépet jelentett) és a típust az első világháborút követően is rendszerben tartották.
Több francia és amerikai ászpilóta ért el kiemelkedő sikereket az S.XIII-assal: köztük a fent említett Georges Guynemer mellett a legeredményesebb amerikai első világháborús amerikai pilóta, Eddie Rickenbacker is (ő 26 légi győzelméből 20-at ezzel a típussal ért el), de a második legsikeresebb amerikai, Frank Luke is a francia gépet repülte.
A SPAD S.XIII-asait az első világháború után exportálták Csehszlovákiába, Lengyelországba és Oroszországba, sőt, Japánba, Uruguayba és a háború alatt korlátozott számban az Egyesült Királyságba is (összesen közel 20 országba szállítottak). Összesen 8472 db S.XIII-ast építettek és a háború vége miatt további 10000 gépre szóló megrendelést mondtak le: ezzel az Avro 504-es után a SPAD típusa lett az első világháború második legnagyobb számban előállított repülőgépe (az Avro 504-est 19 éven át gyártották, míg a SPAD S.XIII-ast mindössze egyetlen évig.
Műszaki adatok:
Név: SPAD S.XIII
Típus: biplán (kétfedelű) vadászrepülőgép
Fizikai jellemzők:
Hossz: 6,25 m
Fesztáv: 8,025 m
Magasság: 2,60 m
Szerkezeti tömeg: 566.kg
Max. felszálló tömeg: 856.kg
Motor: légcsavaros, 220 Le-s (Hispano-Suiza 8Be, 8 hengeres)
Személyzet: 1 fő
Fegyverzet: 2 db 7,7 mm-es géppuska (Vickers, a motor fölött)
Teljesítmények:
Végsebesség: 218 km/h
Csúcsmagasság: 6.650.m
Emelkedőképesség: 120 m/perc
Hatótávolság: 276 km