Sopwith 1 1/2

„Másfél mindenes”


Tervezés:

A megbízható motoros repülőgépek csupán néhány évvel az első világháború előtt jelentek meg, ennek ellenére a harcterek egén a léghajók mellett hamarosan feltűntek a levegőnél nehezebb légi járművek is.

Ezek feladata kezdetben felderítésre korlátozódott, hiszen a gépeken nem volt fegyverzet, de a gyors technikai fejlődésnek köszönhetően megjelentek a futár-gépek, majd az első géppuskákkal felszerelt típusok is.

Az első katonai repülőgépek felfegyverzett polgári típusok, vagy azok továbbfejlesztett változatai voltak és a gépek számának növekedésével ők alkották az első légierőket: ilyen volt többek között az 1909-ben alapított francia Service Aéronautique és az 1912-es angol Royal Flying Corps.

A háború eszkalálódásával a légierők mind fontosabb szerephez jutottak - az újabb géptípusokkal feladatuk kibővült az ellenséges cserkész-repülők (a későbbi vadászrepülők elődei) elleni harccal és kisméretű ejtő-fegyverek célba juttatásával (bombázók).

Az egyik feltörekvő angol repülőgépgyártó a Sopwith Aviation Company (röviden Sopwith) volt, amely 1912-ben alakult és ugyan mindössze 8 évig működött, de ez idő alatt közel félszáz típust gyártott és korának egyik legnagyobb márkanevévé vált.

Első repülőgépük a Sigirt Bus nevű kétfedeles, kétüléses gép volt, melyből katonai változatot is fejlesztettek, Sopwith Land Clerget Tractor (röviden LCT) néven.

Az első világháborúban Németország új repülőgépeket állított szolgálatba, ezzel pedig jelentős előnyre tett szert a légi csaták alatt. Az Antantnak égető szüksége volt olyan nagy teljesítményű repülőkre, melyek felvehették a versenyt a legújabb német Albatros, Fokker és Hansa típusokkal.

E célból a Sopwith vállalat az LCT alapján egy elődjénél erősebb motorral, ezáltal jobb repülési tulajdonságokkal bíró harcjármű tervezését kezdte meg. A kész típus meglehetősen furcsa típusjelzését - 1 1/2 - az (elődeihez hasonló) teljes belső és fél külső merevítő rúdjairól kapta (beveneve a Strutter; ~ dúcos is innen eredeztethető).


Konstrukció:

Felületesen szemlélve a Strutter alakja nem különbözött a többi korabeli repülőgépétől. A hagyományos elrendezésű, favázra feszített vászon borítású gépen még nyoma sem volt a későbbi évtizedek fém elemeinek. Ez kis tömeg mellett nemcsak szilárdságot és egyszerű gyárthatóságot biztosított, de nem korlátozta a típus alapját sem: a gép orra a hajtómű kör keresztmetszetét követte, hátrébb viszont egyszerűbb, doboz alakba ment át.

A Strutter biplán (kétfedelű) gép volt, azaz két teljes értékű szárnnyal rendelkezett (egy alsó és egy felső bekötésűvel, a szárnyak alakja megegyezett, de a hátsó szárnyat hátrébb építették be.

Mivel a faborítású vászon önmagában nem bírta ki a manőverekkor fellépő erőhatásokat, ezek közé merevítők kerültek. Az 1 1/2-nél hibrid megoldást alkalmaztak: a szárnyak végeit merevítő-rudakkal támasztották ki, közéjük pedig ”X” alakban kifeszített kábel kerül.

A farokrész hátrafelé elkeskenyedett, ezen kapott helyet az egyetlen (lapos) függőleges és két vízszintes vezérsík - utóbbiak a géphez képes nagy méretűek voltak, feszességüket a szárnyakhoz hasonlóan kábelekkel szavatolták.

A repülő felső szárnya a törzs fölé ért, ez alatt látott ki a pilóta (magát a szárnyat ”V” alakú merevítőkkel rögzítették). A merevítőrudak használata komoly előrelépést jelentett, használatukkal jelentősen csökkent a szükséges merevítő drótok száma, ezátal csökkent a légellenállás, azaz végső soron nőtt a sebesség.

A típus mozgatását egy 130 lóerős francia Clerget 9B csillagmotor végezte, mellyel a típus 161 km/h-ig gyorsíthatott (köszönhetően a kéttollú légcsavarnak).

A gép az akkoriban elterjedt egytengelyes, nem behúzható és nem rugózó futóművet kapta, a farokrész alá csupán egy fából készült csúszót szereltek be. A legtöbb első világháborús géphez hasonlóan a 1 1/2 is olyan könnyű volt (üresen mintegy 600kg), hogy a földön egyszerűbb volt, ha a gép farkát felemelve mozgatták.

Azért, hogy növeljék a típus mozgékonyságát és csökkentsék a leszálláskor szükséges úthosszt, a Strutter szárnyain nagyméretű féklapokat alakítottak ki.

A kétüléses változatban a pilóta és a lövész egymás mögött, nyitott ülésben kapott helyet - a köztük lévő relatív nagy távolság miatt nem zavarták egymást, de ez megnehezítette a kommunikációt is (ekkor még semmilyen belső kommunikációs rendszert nem használtak).

A Sopwith gép fegyverzete korában kiemelkedő volt - a tűzerő túlnyomó részét a lövész által kezelt híres Lewis géppuska szolgáltatta. Ezt egy forgatható szereléksínre rögzítették, így a lövész széles látómezejében szinte korlátlanul használhatta fegyverét.

A Strutter fegyverzete azonban nem korlátozódott a faroklövész állására (mint a második világháborús Boulton Paul Defiant-nál) - az 1 1/2 ugyanis egy előrenéző géppuskával is rendelkezett. Ez a későbbi évtizedekben már nagyon kevésnek számított, korában viszont a fa-vászon konstrukciójú repülők ellen még megfelelt és a Sopwith gyár ezen típusán egy új fejlesztéssel tovább növelték a pusztító erőt.

A korábbi gépek egyik komoly problémája a géppuskák pontatlansága volt, mivel azokat rendszerint a felső szárnyak bekötési pontjaira rögzítették (az alsó szárnyak nem bírták el a fegyver tömegét).

Velük szemben a Strutter géppuskája a pilóta elé került, a légcsavarlapátok szétlövését pedig egy egyszerű megszakítóval akadályozták meg (ha az egyik légcsavar-toll a géppuska elé került, egy rudazat kiakasztotta a géppuska elsütő-szerkezetét, így az nem tüzelt).

Ez a légcsavarkörön keresztül tüzelő fegyver korábban német gépeken jelent meg, de az angol repülőkön még ismeretlen volt. A repülő másik különlegessége az volt, hogy felépítése és tűzereje miatt egyszerre volt képes az ellenséges repülők elleni harcra, a földi csapatok támogatására és a bombázásra (ebből a célból maximum 60 kg-nyi bombát vihetett magával).


Szolgálatban:

A 1 1/2 első prototípusa 1915 decemberében szállt fel és kevesebb, mint fél évvel később, 1916 áprilisában már szolgálatba is állt. A német hadvezetés hitetlenkedve volt kénytelen megtapasztalni, hogy a korábban csak „Fokker-ostor”-ként emlegetett vadászgépeik hogyan váltak a Strutter-ek martalékává.

De hiába volt sikeres a Strutter, a háború alatt a gyors iramú fejlesztés következtékben e típus is gyorsan elavult. Az újabb Albatros repülőkkel a német Luftstreitkräfte (német légierő) ledolgozta hátrányát és a korábbi vadászok áldozatokká váltak.

Ez volt az oka, hogy az Egyesült Királyságban az 1 1/2 az egyik legrövidebb ideig szolgálatban álló repülőgép lett - az első példányok 1916 közepén kerültek a légierőhöz és az utolsó frontvonalbeli példányok selejtezése 1917. október végén már be is fejeződött.

Mindez azonban nem jelentette a Sopwith modelljének kudarcát. A harceszközt ugyanis nem kizárólag az Egyesült Királyság üzemeltette - rövid angol frontszolgálati ideje ellenére 19 ország használta katonai célokra és a típust a háború után is fél tucat állam üzemeltette.

Két fő változatban gyártották: a Type 9400 kétüléses, míg a Type 9700 együléses volt, de ezen kívül létezett pl.: együléses légvédelmi (Sopwith Comic) vagy hajófedélzeti (Ship Strutter) modell is.

A francia gépek is külön jelzést kaptak (SOP. 1, illetve LeO 1), valamint ez utóbbi japán változatai, a So-Shiki Model 1 és Model 2 is. A baloldali fénykép 1918. március 8-án készült - a fotón egy Strutter éppen felszáll az angol Indefatigable osztályú HMAS Australia csatacirkáló Q lövege fölé épített platformjáról (az utolsó, jobboldali képen pedig egy utánépített változat látható).

Az Egyesült Királyságban gyártott 1439 darab Strutter mellett a legnagyobb üzemeltető és egyben gyártó Franciaország volt - tőlük került ki négy Strutter közül három, összesen hozzávetőleg 4500 darab. Rajtuk kívül a cárt támogató fehérek oldalán is harcoltak 1 1/2-ek Oroszországban, sőt Ausztráliában és olyan egzotikus helyeken is, mint Afganisztán vagy Brazília.

A gépről az utókor ennek ellenére szinte teljesen megfeledkezett - ennek oka, hogy a Strutter-ek fényét hamarosan elhomályosították a Sopwith vállalat későbbi típusai, többek között a Pup és a Camel.

Hasonló sorsra jutott a repülőgépgyár is - a vállalkozást alapító Sir Thomas Octave Murdoch Sopwith 1920-ben szűntette meg a Sopwith Aviation Company-t (az alapító jócskán túlélte vállalkozását, 1989-ben, 101 évesen érte a halál).


Műszaki adatok:

Név: Sopwith 1 1 „Strutter” (dúcos)

Típus: többcélú (felderítő/vadász/vadászbombázó) repülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 7,70 m

Fesztáv: 10,21 m

Magasság: 3,12 m

Szerkezeti tömeg: 593.kg

Max. felszálló tömeg: 975.kg

Motor: dugattyús 120 Le-s (Clerget 9B) tolóerejű (Turbo-Union RB199-34R Mk 103, kétáramú-)

Személyzet: 1-2 fő (kialakítástól függően)

Fegyverzet: 2 db 7,7 mm-es géppuska (egy-egy Vickers, illetve Lews típusú az orrban, illetve a hátsó lőállásban, maximum 60 kg-nyi bomba

Teljesítmények:

Végsebesség: 161 km/h

Csúcsmagasság: 4.730.m

Emelkedőképesség: ~ 216 m/perc

Hatótávolság: 565 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.