Soko J-22/Avioane Craiova IAR-93

„Jugomán Sasólyom”


Tervezés:

A katonai repülőgépek fejlesztése és gyártása mindig is pénz- és technológia-igényes folyamat volt, ezért kezdetben csak a fejlett nyugati országok engedhették meg maguknak.

Ez a kör a két világháború közötti időszakban újabb országokkal bővült, de a második világháborúban használt repülőgépet túlnyomó részét hét ország fejlesztette és állította elő: az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország, a Japán Birodalom, a német Harmadik Birodalom, Olaszország és a Szovjetunió.

A hidegháborúban ez a kör még tovább szűkült, így a legtöbb ország kénytelen volt amerikai vagy szovjet technológiát használni aszerint, hogy melyik táborhoz tartoztak. Ebben a helyzetben csak kevés állam volt képes önálló típusok előállítására, a jelentős repülőgép-iparral nem rendelkező, kommunista irányítás alatt álló országokban különösen rossz volt a helyzet.

A kisszámú kivételek egyike egy érdekes, jugoszláv-román közös program volt. Ehhez arra is szükség volt, hogy bár Jugoszláviában kommunista, majd szocialista diktatúra épült ki Josip Broz Tito elnökletével, a rendszer fontos része volt az el nem köteleződés, ezért nem kapcsolódtak olyan szorosan a Szovjetunióhoz, mint a szomszédos országok (pl.: Magyarország, Csehszlovákia).

Az 1960-as évekre a másik résztvevő ország, Románia is lazított a szovjet kapcsolatokon, igaz, ez az állam szintén szocialista berendezkedésű volt, amely Nicolae Ceausescu 1965-ös hatalomra jutását követően igyekezett saját fejlesztésű harcjárműveket gyártani (pl.: TR-85-ös harckocsi).

1971. május 20-án született meg a döntés a programról, amelyben jugoszláv részről a Soko, román részről az erre a feladatra alapított Avioane Craiova, illetve az Aerostar és az Industria Aeronautica Romana (IAR) vett részt.

Előbbi 1950-ben alakult, amikor az Ikarus (későbbi nevén Ikarbus, nem azonos a magyar Ikarus vállalattal) repülőgépgyártó üzletágát Zimony (szerbül Zemun) városrészbe telepítették és átkeresztelték Soko-ra (stilizált írással SOKO-ra).

A közös program két, egymástól némileg eltérő gépet eredményezett: a jugoszláv típus jelölése Soko J-22 „Orao” (szerbhorvát; sas), míg a románé Avioane Craiova IAR-93 „Vultur” (román; sólyom) volt (utóbbi gépet IAR-93-nak rövidítették.


Konstrukció:

A J-22-est eleve alacsonytámadó repülőgépnek fejlesztették (hasonlóan a kortárs csehszlovák Aero L-39 „Albatros”-hoz), ezért átmenetet képezett az élvonalbeli vadászgépek és a kiképzésre használt kis teljesítményű sugárhajtóműves repülőgépek között.

Maga a gép alakja a korszerű repülőket idézte, de azoknál kisebb méretű volt és alacsonyabb volt a felhasznált anyagok minősége (ennek két oka volt: egyrészt egyik ország sem rendelkezett a szükséges ipari háttérrel, másrészt a tervezésnél elvárás volt az egyszerű és relatív olcsó szerkezet). A két, tömzsi gép közül a román IAR-93-as volt a hosszabb (közel két méterrel), de mindkét repülő keskeny, 9,3 m-es fesztávolságú szárnyakat kapott. A típus szárnyait hátrafelé nyilazták, melyeket nem középső, hanem felső bekötésűre készítettek.

Ezzel szemben a harcjármű farokrésze hagyományos kialakítású volt két vízszintes és egy függőleges vezérsíkkal, de ezek is a megszokottnál szélesebbek, de egyúttal rövidebbek voltak. Bár a Románia által rendelt típus volt a nagyobb méretű és nehezebb, ezt a jugoszláv modell terhelhetőségben felülmúlta és valamivel jobbak voltak a repülési jellemzői is.

Mivel sem a jugoszlávok, sem pedig a románok nem rendelkeztek megfelelő sugárhajtóművel, ezt külföldről hozták be, ám érdekes módon nem a Szovjetunióból. A jugoszlávok már a J-22-es elődjében, a J-21-ben is Rolls-Royce hajtóművet használtak és végül mindkét ország a Rolls-Royce Viper típusú sugárhajtóművet épített saját típusába.

Ez egy, 1951-től gyártott kis teljesítményű sugárhajtóművet takart (tolóereje utánégetővel sem érte el a 23 kN-t, ez kb. a fele, harmada volt a kortárs vadászgépekének), de előnyös tulajdonsága volt mérsékelt ára és megbízhatósága (emiatt számos további, másodvonalbeli katonai gépbe beépítették).

Mind az Orao, mind pedig a Vultur két-két hajtóművet hordozott, ezzel a jugoszláv változat 1130 km/h-s, a nagyobb és nehezebb román 1089 km/h-s végsebességre volt képes.

A klasszikus tricikli rendszerű, elöl egyetlen, hátul két-két kerékkel rendelkező géppár jelentős fegyverzet hordozására volt képes. Mindkét típus alapfegyverzetét két darab 23 mm-es (GS-23L típusú), szovjet eredetű, kétcsövű gépágyú alkotta, melyeket a törzsbe, a hajtóművek alá építettek be.

Ezen felül az Orao 2800 kg-nyi fegyverzetet szállíthatott, főként bombákat (közük kifutópálya-romboló- és kazettás bombákat), légiharc- és páncéltörő irányított rakétát.

A fegyverzet a gép más részeihez hasonlóan több országból származott: az R60-as rakéta szovjet eredetű, ezzel szemben a harckocsik ellen használt AGM-65-ös amerikai volt, a BL755-ös kazettás bomba az Egyesült Királyságból, a Durandal kifutópálya-romboló bombák pedig Franciaországból származtak.

A 300 kg-mal kevesebbet bíró román modell fegyverzete hasonlóan színes képet mutatott: szerepelt köztük román fejlesztésű bomba, valamint nem irányított rakéta-sorozatvető is.

Szolgálatban:

A két gép közül ha kevéssel is, a román típus emelkedett először levegőbe 1974. október 31-én, ezt követte novemberben a jugoszláv modell.

A két típus külsőre szinte teljesen azonos volt, de mindkettő építésénél igyekeztek a lehető legtöbb helyben gyártott alkatrészt felhasználni és különböző típusokat váltottak le: Jugoszláviában a Soko J-21-est és az amerikai Republic F-84-est, míg Romániában a MiG 15-öst és MiG-17-est.

Fő feladatuk minkét országban a földi csapatok támogatása és csapásmérés volt, de felderítésre és kiképzésre is alkalmasak voltak (eredetileg egy ambiciózusabb gépet képzeltek el, de az Egyesült Királyság megtagadta az ehhez szükséges nagy teljesítményű sugárhajtómű eladását).

A gyártás a két országban egymástól függetlenül folyt, ennek ellenére az egyes típusok megfeleltethetőek voltak egymásnak. Az Orao-ból öt változat épült: az előszériát IJ-22 Orao 1-ként jelölték, fő típusból két modellt gyártottak: a J-22A „Orao 1” volt a korábbi, a J-22B „Orao 2” viszont már rendelkezett utánégetővel, amitől nőtt a gépek teljesítménye és a terhelhetősége, valamint modernebb elektronikával szerelték fel őket.

Az utolsó jugoszláv modell-páros az NJ-22 volt - ez elődeivel szemben két üléssel rendelkezett és eleve felderítésre optimalizált felszereléssel gyártották. Ebből is két fő típus készült: az NJ-22A „Orao 1” volt a korábbi, utánégető nélküli, míg az NJ-22B „Orao 2” jelölte az utánégetővel felszerelt gépeket.

Romániában háromféle IAR-93-ast gyártottak: a nullszériás gépeket itt IAR-93A-ként kódolták, az IAR-93MB jelölte az alapváltozatot, az IAR-93B pedig az utánégetővel felszerelt modernebb gépeket.

Az IAR-93-asokat éles körülmények között soha nem vetették be és a J-22-esek sem támadtak soha külső ellenséget, de utóbbiakat az 1991-től 2001-ig tartó délszláv háborúban többször bevetették (ez az egy évtizeden át tartó, három szakaszból álló összecsapás-sorozat Jugoszlávia hat tagállamának függetlenedési törekvései miatt tört ki).

Ennek részeként Orao-kkal 1991-ben horvát célpontokat bombáztak, majd egy évvel később J-22-esek Boszniában hajtottak végre bevetéseket, 1991-ben pedig Koszovóban üzemeltették a gépeket (a háború alatt több gép elveszett légvédelmi fegyverek és NATO csapások következtében).

Összességében megállapítható, hogy bár az Orao-Vultur program szinte egyedülálló volt a hidegháborúban, a korlátozások miatt az elkészült gépek teljesítménye korlátozott volt és csak kis példányszámban készültek. Románia 1998-ra nyugdíjazta a típust, de kis számban a jugoszláv utódállam Szerbiában még ma is szolgálatban áll.


Műszaki adatok:

Név: Soko J-22 „Orao” (sas), Avioane Craiova IAR-93 „Vultur” (sólyom) (a perjel mögött az IAR-93-as eltérő adatai olvashatóak)

Típus: többcélú (elsődlegesen alacsonytámadó) repülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 13,02/14,90 m

Fesztáv: 9,30 m

Magasság: 4,52 m

Szerkezeti tömeg: 5.550./5.750. kg

Max. felszálló tömeg: 11.080./10.900. kg

Motor: sugárhajtóműves, 2 db, egyenként 17,8 kN-os (utánégetővel 22,2 kN-os) tolóerejű (Rolls-Royce Viper Mk 633-41/633-47)

Személyzet: 1-2 fő

Fegyverzet: 2 db 23 mm-es gépágyú (GS-23L, a törzs alján), lehetőség 2800/2500 kg-nyi bomba, rakéta felszerelésére a szárnyak alatti tartókra

Teljesítmények:

Végsebesség: 1130/1089 km/h

Csúcsmagasság: 15.000./13.600. m

Emelkedőképesség: 5340/3900 m/perc

Hatótávolság: 522 km (átrepülésnél 1320 km)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.