Saab 29

„Repül a hordó”


Tervezés:

A Skandináv-félszigetet az emberiség a Föld többi részéhez képest relatív későn hódította meg, később viszont jelentős fejlettségre tettek szert: az i.sz. IX. századtól megkezdődött a vikingek térhódítása, akik amellett, hogy kiváló harcosok és kereskedők voltak, eljutottak nemcsak Európa legtöbb országába, de egészen Afrika északi részéig, Észak-Amerikába és Délnyugat-Ázsiába is.

A XI. században a felfedezés és fosztogatás kora fokozatosan véget ért és az 1100-as években megalakult több északi (keresztény) királyság. Ezeket az országok (Dániát, Norvégiát és Svédországot) 1389-ben a Kalmari unióban egyesítették, de az északi nemzetek belső viszályai szétzilálták a szövetséget, amely végül felbomlott: a szuverén Svédország alapítási dátumának (1523. június 6.) I. Gusztáv megkoronázásának, egyben Svédország kilépésének napját tekintik a Kalmari unióból.

Svédország ezt követően több évszázadon keresztül igyekezett meghódítani szomszédait, ami folyamatos háborúkhoz vezetett az észak-európai és szláv (elsősorban orosz) birodalmakkal. Az 1600-1700-as években Svédország korlátozott ideig lokális nagyhatalommá vált, a Napóleoni háborúk alatt viszont (1808-1809-ben) az Orosz Birodalom elhódította Finnországot, igaz, a franciák vereségét követően a svédek megkapták Norvégiát.

Ezt követően Svédország feladta nagyhatalmi ambícióit és a hódítások helyett szuverenitása fenntartására koncentrált (és koncentrál máig). A svédeknek ehhez ütőképes hadseregre van szükségük, mivel bár az ország lakossága nem jelentős (ötször akkora területe ellenére lakossága Magyarországéval közel megegyezik), az ország többek között kiváló minőségű vaskohászatáról és faiparáról ismert, ami potenciális célponttá teszi.

Az ország védelmére a svédek kezdetben külföldi eszközöket és fegyvereket vásároltak, majd ezeket helyben gyártották (ld.: a ”svéd Mauser”-ként is ismert m/94-es puska, vagy az ugyancsak német alapra épített Stridsvagn m/21-es harckocsi).

Svédországban a két világháború között csökkentette a hadiiparra fordított költségvetést, Adolf Hitler hatalomra jutását követően, az érezhetően globális háborúra készülő európai nagyhatalmak árnyékában viszont gyors fejlesztésbe kezdtek.

A svéd katonai repülőgépek gyártására megalapították az AB Svenska Järnvägsverkstädernas Aeroplanavdelning, röviden ASJA vállalatot, amit a világháború kitörését követően, a cég problémái miatt a Svenska Aeroplan AB (Saab) vállalat átvett és folytatta a fejlesztést. A svédek számára különösen fenyegető volt a Weserübung hadművelet, amelyben a náci Harmadik Birodalom (a korábban megszállt Belgium és Hollandia után) Dániát és Norvégiát is lerohanta.

Az AJSA-tól átvett, korlátozott képességű Saab 17-es után a Saab a szokatlan, kettős faroktartóval szerelt, sikeres, modern Saab 21-est gyártotta, igaz, a gépek bevetésére nem került sor. A Saab 21-es a világháború alatt megfelelő típusnak számított, a háborút követően viszont a dugattyús vadászgépeket felváltották a sugárhajtású típusok. Svédország (a Jak-15-ös mellett egyedülálló módon) sikeresen alakította át a 21-est sugárhajtóműves vadászgéppé (21R jelzéssel), azonban ezt csak átmeneti megoldást jelentett.

A svédek számára is nyilvánvaló volt, hogy szükség van egy eleve sugárhajtóművesre tervezett, modern vadászgépre, ezért már a világháború utolsó napjaiban megkezdték az ilyen típus létrehozására irányuló JxR programot, amelyből megalkották az R 1001-es tervezetet, amit a megszerzett, világháborús német adatok alapján tovább módosítottak.

A számos svéd intézet által is segített tervezés 1948-ra röpképes prototípust eredményezett; a J 29-est, későbbi nevén Saab 29-est, amelyet alakja után Flygande Tunnan (svéd; repülő hordó), illetve röviden Tunnan bevenévvel illettek.


Konstrukció:

A Saab 29-es Svédország első új generációs sugárhajtóműves vadászgépe volt. A típus tervezésénél komoly szélcsatornás kutatásokat folytattak, hogy a kész gép a lehető leg-agilisabb legyen. A Flygande Tunnan nevét egyedi megjelenése inspirálta: a géptörzs középen igen széles volt, a front- és far-részen viszont rendkívül elkeskenyedett.

A repülőt részben (75S jelű) alumínium-ötvözetből gyártották, a gép orra meglepően rövid volt, lévén a későbbi típusokkal ellentétben nem rendelkezett a beáramló levegő mennyiségét szabályozó orrkúppal, sem pedig radarral. A repülő farokrésze szintén egyedi kialakítású volt: a sugárhajtóművet a pilótafülke mögött helyezték el, a hajtómű kiömlőnyílása jóval a megemelt farokrész előtt véget ért.

Svéd repülők között újdonságnak számított a középső bekötésű, hátranyilazott szárny, amely nagyobb lehetőséget szavatolt. Ebben szerepe volt a szárnyak szokatlanul vékony kialakításának is, amit az tett lehetővé, hogy a gép futóművét a megszokott rendszerrel ellentétben nem a szárnyakba, hanem a törzsbe húzta be, valamint minden elektronikai és mechanikai egységet is a törzsbe zsúfoltak be.

A tömzsi vadászgép kisméretű farkán két darab vízszintes és egyetlen függőleges vezérsík kapott helyet.

A Saab 29-esbe az előd Saab 21R-ben is alkalmazott brit de Havilland Goblin sugárhajtóművet kívánták használni, de már 1945 legvégén elérhetővé vált az újabb és nagyobb teljesítményű de Havilland Ghost egység, ezért a típusba végül ezt építették be. A mérnökök a Saab 29-est nem csupán nagy teljesítményűre tervezték, de egyszerűen üzemeltethetőre is. A repülőgép hajtóművét mindössze három ponton rögzítették a géptörzshöz és ezt egy speciális emelőszerkezettel egyetlen elemként le lehetett választani a gépről, jelentősen megkönnyítve a szervizelést.

A gép futóműve hárompontos volt, egyetlen orr- és két középen elhelyezett futószárral (szintén egy-egy kerékkel). A típus a kifutón igen stabilan ült, azonban a rendkívül rövid tengelyek miatt a gép hasa túlzottan közel volt a talajhoz, ezért egy gyakorlatlan pilóta a sugárhajtómű kiömlőnyílását könnyen a földhöz csaphatta fel- és leszállásnál. A Saab 29-es futóművét úgy tervezték, hogy szükség esetén alkalmas legyen füves kifutóról történő indításra (ez sugárhajtóműves vadászgépek között máig igen ritka tulajdonságnak számít).

A Flygande Tunnan pilótája buborék-kabintetős fülkében ült egy Svédországban (a Saab által) tervezett katapultülésben. A repülő fedélzeti fegyverzetét 4 db 20 mm-es Hispano-Suiza HS.404-es gépágyú (annak az Egyesült Királyság által gyártott utolsó, Mark V-ös változata) alkotta. A Saab 29-es emellett alkalmas volt kisméretű bombák, különböző nagy robbanóerejű- és páncéltörő- nem irányított rakéták, hajó elleni rakéta, légiharc-rakéta, később pedig az Rb 24-es irányított légiharc-rakéta (az amerikai AIM-9 „Sidewinder” helyi változatának) hordozására. A Tunnan emellett hordozhatott üzemanyag-póttartályokat, amelyeket napalmmal töltve gyújtóbombaként is használhattak.


Szolgálatban:

A Saab 29-es négy prototípusa közül az első 1948. szeptember 1-én emelkedett először a levegőbe, a kezdeti problémák kijavítását követően, 1951-ben kerültek az első példányok a Svenska Flygvapnet (svéd; svéd légierő) birtokába. A Tunnan komoly siker volt Svédország számára: egy modern, jó képességű vadászgép, amely állta az összehasonlítást a világ vezető típusaival (köztük a Svédország által is rendszeresített brit de Havilland Vampire vadászgéppel.

Az átvett gépeket a svédek háborúban soha nem vetették be, azonban a Szovjetunió által küldött, a légtérbe belépő kommunista vadászgépek elfogására a Saab 29 megfelelőnek bizonyult. A repülő képességeinek azonban ára volt: a típusból soha nem került sorozatgyártásba kétüléses kiképző-modell, ezért a Tunnan-re a teljesen más karakterisztikájú de Havilland Vampire típuson képezték ki a pilótákat. Ez rendkívül rossz baleseti statisztikákhoz vezetett: a svédek a rendszeresített gépek kétharmadát elveszették - a balesetekben összesen 99 pilóta vesztette életét. A svédek folyamatosan agresszív légiharc-teszteket is végeztek, ami rendkívül értékes tapasztalatot biztosított, azonban 40 db Saab 29-es ütközött össze ezekben a szimulált harcokban.

A svéd légierő 1967-ben vonta vissza az első vonalból Tunnan-jait, de a relatív alacsony üzemeltetési költségű gépet céltárgy-vontatásra egészen 1976-ig használta. Svédország mellett 1961-ben Ausztria 15 db (később további 15 db) Saab 29-est vásárolt, ezek 1972-ig maradtak szolgálatban.

A típust egyetlen konfliktusban vettették be: az ENSZ ONUC kódnevű, Kongóban állomásozó békefenntartó alakulata földi célpontokat támadott vele. A támadásokban csupán néhány gép vett részt, a harcok alatt egyetlen példányt sem vesztettek.

A Tunnan-ból több feladat-orientált változatot gyártottak. Az első sorozatot a J 29A vadászgép képviselte, amit a megnövelt fegyverzet- és üzemanyag-kapacitású J 29B követett. A késői J 29E és J 29F szériák szárnyainak belépőélét módosították, emellett a ”B” és ”E” gépekből átépített ”F” modellek már hordozhatták az Rb 24-es rakétákat és a hajtóművet utánégetővel látták el.

A vadász-változat mellett megépült az alacsonytámadásra szánt J 29B, valamint a felderítő S 29C - utóbbi fegyverzet nélkül, maximum 5 kamerával.

A legtöbb első generációs sugárhajtóműves vadászgéphez hasonlóan a Tunnan szolgálati ideje is rövid és harci csekekményektől gyakorlatilag mentes volt, azonban kulcsszerepet játszott a későbbi, jobb képességű vadászgépek (a svédek esetében Saab 35 „Draken”, a Saab 37 „Viggen” és a Saab JAS 39 „Gripen”) típusok létrejöttében.


Műszaki adatok:

Név: Saab 29F „Flygande Tunnan” (repülő hordó)

Típus: (sugárhajtású) vadászrepülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 10,23 m

Fesztáv: 11,00 m

Magasság: 3,75 m

Szerkezeti tömeg: 4.845.kg

Max. felszálló tömeg: 8.375.kg

Motor: sugárhajtómű, 27 kN teljesítménnyel (Svenska Flygmotor RM2B)

Személyzet: 1 fő

Fegyverzet: 4 db 20 mm-es gépágyú (Hispano-Suiza HS.404, a törzs alatt), lehetőség bombák, nem irányított rakéták, Rb 24-es irányított légiharc rakéta, üzemanyag-póttartály, illetve napalm-tartály szállítására

Teljesítmények:

Végsebesség: 1060 km/h

Csúcsmagasság: 15.500. m

Emelkedőképesség: 1926 m/perc

Hatótávolság: 1100 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2018 | Minden jog fenntartva.