Republic P-47

„Brutális mennydörgés”


Tervezés:

Az Amerikai Egyesült Államok repülőgépipara fejlettségben az 1900-as évek elejétől le volt maradva az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország mögött - ezt részben annak köszönhette, hogy az országot elkerülte az első világháború pusztítása (támadás híján nem voltak rákénszerülve a fejlesztésre).

A két világháború között az amerikai légierő járműállománya is fejlődött, de a technológiai különbségek még az 1930-as években is megvoltak.

Bár a fasizmus az amerikaiakat nem fenyegette, a Csendes-óceánon terjeszkedő japánok veszélyeztették a helyzetüket, ezért az Amerikai Egyesült Államok is törekedett ütőképes harcjárművekkel felszerelt haderő létrehozására (amerikai forrásból).

Az új típusú repülők egyik első példány a Seversky P-35-ös lett: bár teljesen fém, alsószárnyas típusként és behúzható futóművével modernnek számított, teljesítménye jelentősen elmaradt az európai típusoktól (pl.: a brit Supermarine Spitfire-től vagy a német Messerschmitt Bf 109-estől).

Részben emiatt e típus már szolgálatba állásakor elavultnak számított és már 1939-ben bemutatkozott az utódjának szánt Republic AP-4-es demonstrátor-gép. Mivel sem az ebből létrehozott Republic P-43 „Lancer”, sem pedig a továbbfejlesztett P-44 „Rocket Lancer” nem terjedt el, a Republic Aviation tovább folytatta a tervezést.

A fő gondot az eredeti konstrukció korlátai jelentették, ezért sem az XP-47-es, sem pedig a későbbi XP-47A nem jelentett érdemi előrelépést.

A Republic vállalat tervezői végül elvetették az XP-47A-t és ehelyett egy teljesen új típus, az XP-47B terveit nyújtották be a légierőhöz, amit P-47 „Thunderbolt” (angol; mennydörgés) néven rendszerbe is állítottak (a típus közkeletű elnevezése - alakja után - jug, azaz tejeskorsó lett).


Konstrukció:

A P-47-es látszólag tipikus amerikai vadászgépnek tűnt: együléses, alsószárnyas típus volt csillagmotorral és .50-es (12,7 mm-es) nehézgéppuskákkal, ez a típus azonban lényegesen nagyobb volt kortársainál.

A repülő magassága 4,47 méter volt, fesztávolsága 12,42 méter, tömege teljes terhelés mellett pedig közel 8 tonna volt: nehezebbek, mint néhány bombázó. A P-47-es korai prototípusain a vezérsíkok még részben vászonborításúak voltak, később viszont áttértek a tisztán fémépítésű konstrukcióra.

A Thunderbolt szárnyainak belépőéle közel egyenes volt, a kilépőéle viszont elliptikus, ami növelte a gép teljesítményét (a szárnyak enyhe ”V” beállítással rendelkeztek). A P-47-esek farokrészén két vízszintes és egy függőleges vezérsík kapott helyet, amelyeket a típus méretéhez arányosan felnagyítottak.

A hatalmas gép hajtását az egyik legerősebb elérhető motorral oldották meg: a Pratt & Whitney R-2800 „Double Wasp”-pal. Ez az erőforrás az amerikai hagyományoknak megfelelően csillag hengerelrendezésű volt, viszont kétsoros, ezáltal 18 hengeres, így összteljesítménye elérte a 2000 lóerőt (ezt mérete mellett turbófeltöltőjének köszönhette). A hajtómű erejét négylapátos légcsavar közvetítette, ezek átmérője 3,7 méter volt.

A P-47-es orr részében csak a két hengersor kapott helyett, a turbófeltöltő, a turbina és a kipufogó is a pilótafülke mögé került (a pilóta ülését oldalról a karburátor hűtőcsövei, alulról a központi hűtőcső és a kipufogó vette körbe - emiatt a Thunderbolt-ok elnyújtott törzs-keresztmetszettel rendelkeztek).

A P-47-es futóműve háromtagú volt, két fő- és egy kiegészítő futószárral (mindhárom kereket be lehetett húzni). Azért, hogy a légcsavar-lapátok kellően messze kerüljenek a talajtól, az első két tengely teleszkópos volt (ez 23 cm-nyi többletet jelentett) - ezekre a kiegészítő elemekre a hűtő- és kipufogó-rendszer miatt volt szükség, ugyanis ez indukálta a magas szárny-bekötést.

A P-47-esre is az amerikai vadászgépeknél a második világháború alatt általánosan elterjedt 12,7 mm-es M2-es géppuskákalt szerelték fel (8 db-or), de emellett lehetőség volt 1134 kg-nyi bomba vagy 10 rakéta hordozására is.


Szolgálatban:

A P-47-es szűzfelszállására 1941. május 6-án került sor, az első sorozatgépek 1942 végén jelentek meg Európa egén. A típussal kezdetben Boeing B-17 „Flying Fortress” nehézbombázók kíséretét látták el, de a háború végső szakaszában ebből a feladatkörből a lényegesen könnyebb, viszont nagyobb hatótávolságú North American P-51 „Mustang”-ok kiszorították a P-47-eseket.

A Thunderbolt-ok így is komolyan kivették a részüket Nyugat-Európa feletti harcokból. Jelentős kapacitásuk miatt a típust kettős feladatkörben használták: alapvetően bombázók kíséretét látták el, de bombákat is szállítottak, melyekkel visszatérésnél földi célokat semmisítettek meg.

Erre a feladatra a P-47-es különösen alkalmasnak bizonyult, mert - ellentétben a P-51-essel - hűtőrendszere magában a törzsben, nem pedig alatta kapott helyet, ezért kevésbé volt érzékeny a kiskaliberű lőszerek találatára (ebben a szerepkörben összesen mintegy 170000 járművet semmisítettek meg; a britek P-47-eseiket kizárólag alacsonytámadásra használták).

A második világháború végével az összes Thunderbolt-rendelést lemondták, de rövid ideig a típust még rendszerben tartották: 1948-tól ezen példányok típusjelzése (az új rendszerben) F-47-re változott.

A több mint 15600 db Thunderbolt több fő sorozatban készült. A korai P-47B-t felváló P-47C-t úgy alakították ki, hogy póttartályok hordozására is alkalmas legyen. A legfontosabb változtatást az elsőként a C-1-es alváltozaton megjelenő törzs-toldat jelentette: emiatt a 20 cm-es elem miatt áttervezték a mechanikus és elektromos rendszereket, viszont a toldatnak köszönhetően előrébb került a Thunderbolt-ok súlypontja, ezáltal javult a típus vezethetősége.

E vadászgép leggyakoribb típusa a P-47D volt erősebb hajtóművel és vastagabb páncélzattal, idővel már a korábbiaknál nagyobb teljesítményt lehetővé tevő víz-befecskendezéses motorral (valamint a jobb körkilátást biztosító buborék-kabintetővel).

A Thunderbolt utolsó változata a P-47N volt, a korábbi „M” modellhez hasonlóan megnövelt fesztávolságú szárnyakkal és kiegészítő féklapokkal (e változat gyártása csak 1944 legvégén kezdődött meg).

A típus szolgálati ideje az Amerikai Egyesül Államokban rövid volt: a légierő már 1953-ban kivonta P-47-eseit a szolgálatból, de ezt követően - hasonlóan a legtöbb második világháborús amerikai harcjárműhöz - a Thunderbolt-okat is értékesítették (elsősorban dél-amerikai országok részére).

Ilyen volt Bolívia, Brazília vagy Mexikó, de P-47-eseket a világháború alatt használta az Egyesült Királyság és a Szovjetunió is (ld. balra), 1950-ben pedig Olaszország szerzett be 100 példányt (össszesen 21 ország rendszeresítette a vadászgépet).

A P-47-esek a második világháború minden hadszínterén megjelentek, mivel kiváló teljesítményt nyújtottak nagy magasságban és jelentős volt a sebességük, igaz, kisebb magasságon lomhábbnak bizonyultak ellenfeleiknél (ezt ellensúlyozta sérülés-állóságuk és jelentős teherbírásuk. Emellett érdemes megjegyezni, hogy a világháború alatt amerikai típusok közül a Thunderbolt érte el a legnagyobb zuhanó-sebességet: ilyenkor akár 885 km/h-val is haladhattak (a késői P-47-esek feladatai közé tartozott a német sugárhajtású típusok elleni légi harc).


Műszaki adatok:

Név: Republic P-47D-30 „Thunderbolt” (mennydörgés)

Típus: vadászbombázó repülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 11,00 m

Fesztáv: 12,42 m

Magasság: 4,47 m

Szerkezeti tömeg: 4.535.kg

Max. felszálló tömeg: 7.938.kg

Motor: dugattyús, 2600 Le-s (Pratt & Whitney R-2800-59B, kétsoros, ”csillag” hengerelrendezésű, 18 hengeres)

Személyzet: 1 fő

Fegyverzet: 8 db 12,7 mm-es nehézgéppuska (M2 Browning), lehetőség 10 db 127 mm-es rakéta vagy 1134 kg-nyi bomba szállítására

Teljesítmények:

Végsebesség: 713 km/h

Csúcsmagasság: 13.100. m

Emelkedőképesség: 969 m/perc

Hatótávolság: 1290 km (kiegészítő üzemanyag-tartályokkal, átrepülésnél 2900 km)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.