Northrop P-61

„Pók apóka”


Tervezés:

A kezdeti fellángolást követően az Amerikai Egyesült Államok repülőgép-iparát több európai ország messze meghaladta. Ennek részben az volt az oka, hogy az amerikaiaknak kevésbé volt szüksége modern katonai repülőkre, mivel az ország területét az első világháború alatt idegen országok nem fenyegették.

Az 1930-as években jelentek meg korszerű amerikai repülőgépek (pl.: az ország első teljesen fém egyfedelű bombázója, a Martin B-10), ennek ellenére ugyanaz ismétlődött meg a második világháború kezdetén, mint 25 évvel korábban: mivel ekkor nem léptek be a háborúba, nem jelentkezett olyan erős igény. Emiatt a német Bf 109 és az angol Spitfire-rel szemben az amerikai vadászgépek (pl.: a kétfedelű Boeing P-12 vagy a Grumman F2F és F3F) gyakorlatilag használhatatlan lett volna a modern típusok ellen.

Az amerikaiak más téren is lemaradtak: amíg az Egyesült Királyságban és Németországban előrehaladott radar-kísérletek folytak, az Amerikai Egyesült Államokban a kutatás lassan haladt. Ezek a hiányosságok hatványozottan jelentkeztek az ország 1941-es hadba lépését követően, ezért az óriási ipari kapacitású országban gőzerővel kezdődtek meg új típusok tervezése és gyártása, bár egyes fejlesztések már korábban elindultak.

Ezt a fejlődét az új igények is gyorsították: ilyen volt például az éjszakai légi harc, melyre az amerikaiak ideiglenes jelleggel Douglas P-70-es könnyűbombázókat és az angoloktól kapott Bristol Type 156 „Beaufighter” nehéz vadászgépeket használtak.

Az amerikaiak szerencséjére az Egyesült Királyság nem csak modern gépeket, de komplett technológiákat is átadott szövetségesének: többek között saját fejlett radarjaikat, melyek méretét sikerült jelentősen lecsökkenteni, így már repülőgépek is képessé váltak a hordozásukra.

Az amerikai hadvezetésben megfogalmazódott egy új gép terve egy olyan éjszakai vadászgépről, amely képes egy radar hordozására, ezért rendkívül hatékony éjszakai típussá válhat. Ez viszont két komoly technológiai problémát jelentett: olyan gyors és mozgékony vadászgépet kellett létrehozni, amely nyolc órán át képes a levegőben maradni, ráadásul a nagy és nehéz radart is el kellett bírnia.

A kétmotoros éjszakai nehézvadász (méretei alapján inkább könnyűbombázó) tervezetre a Douglas nevezett az XA-26A-val (a későbbi A-26 „Invader” prototípusa), a döntéshozók mégis a furcsa formájú repülőiről híressé vált John Knudsen „Jack” Northrop beadványát választották (XP-61).

A Northrop Corporation tulajdonosa ismét egy meglepő kialakítású repülőgépet készített, melyet később P-61-ként kódoltak, a gép beceneve Black Widow (angol; fekete özvegy) lett (az azonos nevű, fekete színű halálos pókfaj után).


Konstrukció:

Mint ahogy az fentebb is olvasható, a Northrop P-61-es átmenet volt egy vadászgép és egy bombázó között, így a remények szerint a gép mindkét kategória előnyös tulajdonságaival rendelkezett. A teljesen fémből készült típus felépítése a Blohm und Voss BV 138-ra hasonlított: a törzs a repülő teljes hosszának csak kb. 2/3-áig ért, a többit a motorok burkolatából kiinduló kettős faroktartó tette ki, melyeket a vízszintes vezérsík kötött össze.

A trapéz alakú (a belépő- és kilépő-élen is nyilazott) szárnyak nagy sebességet tettek lehetővé, míg a nagyméretű vezérsíkok a gép manőverező-képességét javították.

A vadászgéphez képest rendkívül nehéz, üresen is több mint 10 tonnás test levegőbe emeléséhez a Northrop szakemberei az egyik legerősebb elérhető hajtóművet választották: a 18 hengeres Pratt & Whitney R-2800-at, amely 2000 lóerős teljesítményre volt képes. Két ilyen hajtóművével a Black Widow végsebessége közel 600 km/h volt, azaz alig maradt el az élvonalbeli vadászgépektől.

A tricikli elrendezésű kerekek is a vadászgépeket idézték, bár ez nem volt túl jó megoldás, mivel mindhárom kereket az test első fele alá építették, így fel- és leszálláskor a gyakorlatlan pilóták könnyen a földhöz csaphatták a gép farkát.


Közel 15 méteres hossza és húszméteres fesztávja ellenére a Black Widow legénysége mindössze három főből állt, akik mind külön szekciókban kaptak helyet (a hátsó ülésben a rádiós ült). A baloldali fotón a repülő radarja látható.

A P-61-est arra tervezték, hogy bármilyen ellenséges repülővel végezni tudjon, ezért erőteljes fegyverzetet kapott: a törzs alá négy fixen beépített 20 mm-es gépágyút telepítettek. Már ez is igen nagy tűzerőt jelentett, de a törzs tetejére, a radar fölé egy távirányítású lövegtorony is került, melynek áramvonalasított háza alá négy darab 12,7 mm-es nehézgéppuskát építettek be (bombázó-kinézete ellenére a P-61-es ejtő-fegyvereket nem szállított).




Szolgálatban:

A Black Widow prototípusának első felszállására csak 1942. május 26-án került sor, mivel a megrendelő számos változtatást eszközölt a terven (pl.: az eredetileg a szárnyakra tervezett gépágyúk áthelyezése a törzs alá). Emellett az is lassította a programot, hogy egyes alkatrészek (pl.: a torony és a légcsavarok) szállítása késett.

A legnagyobb gondot mégis a Western Electric SCR-720 AI radarja jelentette: a kb. 8 kilométerre ”ellátó” radar ugyanis szintén nem készült el időben, ezért az XP-61 prototípust, majd a 13 db előszériás YP-61-et követően az első sorozatgyártású P-61A-1 csak 1943-ban készült el (ezt követően több mint másfél tucat különféle változatot gyártottak).

A P-61A-5 nem kapott tornyot, a P-61A-10 teljesítményét vízbefecskendezéssel javították, a P-61A-11 pedig két szárny alatti függesztő-ponttal készült (kiegészítő üzemanyag-tartályok hordozására).

A ”B” széria nyolc tagja is hasonló különbségeket mutatott, míg a P-61C-1 (ld. balra) nagysebességű repülésre készült - 2800 lóerős hajtóműveivel sikerült elérni a 692 km/h-s sebességet. A fennmaradó két fő változatot a meteorológiai mérésekre használt P-61G és az F-15A „Reporter” adta - utóbbi fotófelderítésre készült hasi tartállyal és buborék-kabintetővel.

A Balck Widow megjelenésekor már nem számított annyira modernnek, de ennek és nagy méretei ellenére sikeres típussá vált, melyet a kiváló német Heinkel He 219 amerikai megfelelőjeként emlegettek.

A típus egyetlen hibáját (a csúszás mellett) a torony jelentette: a határidőn túl leszállított tornyokról kiderült, hogy nem elég megbízhatóak, ráadásul a négy nehézgéppuska tüzelésétől az egész test berezonált. Emiatt a 38-ik sorozatgyártású géptől ezt elhagyták. Próbálkoztak a négy nehézgéppuska kettőre csökkentésével, de a 4 db 20 mm-es gépágyú mellett erre nem igazán volt szükség, ezért gyakran a maradék két géppuskát is kiszerelték és helyükre kiegészítő üzemanyag-tartályt szereltek.

Az Amerikai Egyesült Államok a második világháború alatt elképesztő számú harcjárművet gyártott (pl.: 49234 db M4 „Sherman” harckocsit, 18482 db Consolidated B-24 „Liberator” bombázót), ezzel szemben mindössze 706 db Black Widow épült.

Az elkészült P-61-eseket először átképzésre használták, első igazolt légi-győzelmüket csak 1944. június 30-án érték el. A típust Európában és a Csendes-óceánon is bevetették: a német gépek ellen már kevésbé voltak hatékonyak, de a japán pilótáknak nem volt esélyük a túlnyomórészt fekete színű Black Widow-k ellen. De hiába fordultak meg szinte minden légtérben, a P-61-esek száma túl kicsi volt ahhoz, hogy jelentős hatása legyen a háború alakulására.

A második világháború vége a P-61-esek sorsát is megpecsételte: a gyártást azonnal leállították, de mivel még nem álltak rendelkezésre megfelelő váltótípusok, a meglévő gépek egy ideig még szolgáltak.

Ezután már csak az USMC (angol; az Amerikai Egyesült Államik tengerészgyalogsága) tartott hadrendben 12 db F2T-1N-t (átnevezett ”B” sorozatú P-61-est), melyeket éjszakai vadászpilóták kiképzésére használt (ők már sugárhajtású gépekkel repültek).

A Black Widow-k utolsó említésre méltó bevetése a Koreai Háború kezdetén volt, amikor a létfontosságú légi felvételek túlnyomó részét a kisszámú F-15A „Reporter” gépek készítették. A P61-esek utódja a Northrop F-89 „Scorpion” lett.


Műszaki adatok:

Név: Northrop P-61B-20 „Black Widow” (fekete özvegy)

Típus: éjszakai nehézvadász repülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 15,11 m

Fesztáv: 20,12 m

Magasság: 4,47 m

Szerkezeti tömeg: 10.637.kg

Max. felszálló tömeg: 16.420.kg

Motor: légcsavaros, 2 db, egyenként 2250 Le-s (Pratt & Whitney R-2800-65W „Double Wasp”, kétkoszorús, csillag hengerelrendezésű, 18 hengeres)

Személyzet: 3 fő

Fegyverzet: 4 db 20 mm-es gépágyú (Hispano-Suiza HS.404, a törzs alatt), 4 db 12,7 mm-es nehézgéppuska (Browning M2, a törzs fölötti távirányítású toronyban)

Teljesítmények:

Végsebesség: 589 km/h

Csúcsmagasság: 10.600.m

Emelkedőképesség: 774 m/perc

Hatótávolság: 982 km (kiegészítő üzemanyag tartályokkal átrepülésnél 3060 km)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.