North American P-51

„Vadlovak az égen”


Tervezés:

Az első világháborút lezáró Versailles-i békediktátum fő célja az volt, hogy elejét vegyék egy újabb világégésnek: a két legnagyobb vesztes ország közül az Osztrák-Magyar Monarchiát szétdarabolták és Magyarország területének nagy részét a környező országok kapták meg, ami összekovácsolta őket a magyarokkal szemben.

Németországot hatalmas kártérítés fizetésére kötelezték és megtiltották számára az összes modern harcjármű szolgálatba állítását, ráadásul a mesterségesen létrehozott Csehszlovákia, valamint Lengyelország megerősítésével ütközőzónát hoztak létre.

A kor nagyhatalmai, főként Franciaország és az Egyesült Királyság bízott abban, hogy egy esetleges háború kirobbanását követően a németek csak az országhatárig juthatnak el. Miután azonban Adolf Hitler magához ragadta a hatalmat, a helyzet néhány év alatt drasztikusan megváltozott. A Harmadik Birodalommá átkeresztelt ország megszegte a tilalmakat és egy új, modern hadsereget állított fel, megpróbálta maga mellé állítani Magyarországot és szétverte Csehszlovákiát, 1938-ban pedig magához csatolta Ausztriát.

A britek sokáig vonakodtak tevőlegesen is fellépni a németek ellen, de az 1930-as évek második felében már egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a küszöbön álló háborút nem lehet elkerülni, ezért megkezdték a felkészülést. Az Egyesült Királyság is igyekezett minden haderőnemét fejleszteni: köztük a légierőt, amely a szárazföldi és vízi egységeknek is segíthetett. A RAF (angol; királyi légierő) több új vadászgépet állított szolgálatba, de a biztonság kedvéért a védett, Európától távoli Amerikai Egyesült Államokkal is aláírt egy szerződést: ezáltal vész esetén amerikai gyárakban készült harcjárműveket is megvásárolhatnának.

A fő problémát ekkor az jelentette, hogy az Amerikai Egyesült Államok technológiailag elmaradt az világszínvonaltól: harckocsijaik és repülőik az európai fronton közel használhatatlannak számítottak.

Egyedül a még fejlesztés alatt álló Curtiss P-40 „Warhawk” (brit szolgálatban Tomahawk) bizonyult használhatónak, ám a Curtiss vállalat teljes kapacitáson dolgozott, ezért ekkor nem tudott volna kielégíteni egy brit rendelést.

A North American repülőgépgyártó felajánlotta saját (szintén fejlesztés alatt álló) B-25 „Mitchel” bombázóját, de ehelyett a brit delegáció inkább azt szerette volna, ha a North American gyártani kezdi a P-40-est.

Az amerikai cég úgy vélte, hogy a P-40-es Packard hajtóművét felhasználna rövidebb idő alatt képesek egy nagyobb teljesítményű, ráadásul olcsóbb vadászgép létrehozására. A brit különítmény elfogadta a North American ajánlatát és 1940 márciusában 320 gépre adott le megrendelést, létrehozva a P-51 „Mustang”-ot (angol; musztáng). A jobboldali fotón egy korai Mustang kísér egy B-25-öst.

Konstrukció:

A P-51-es amerikai fejlesztésű vadászgép volt, de a brit igényeknek megfelelően épült és felépítésében is hasonlított az angol Hawker Huriccane-re és a Supermarine Spitfire-re. Azért, hogy megkönnyítsék a gyártást, a teljesen fémből készült, karcsú típus öt nagyobb egységből állt: elülső, középső és hátsó törzs-szekcióból, valamint a két szárnyból, melyeket különböző helyen állítottak elő, majd egy üzem elvégezte a végszerelésüket.

A tömeg-csökkentés miatt alumíniumból készült törzsű gép testének és szárnyainak alakját úgy tervezték, hogy különösen kicsi legyen a légellenállásuk, növelve a végsebességet és a teljesítményt (ennek ellenére az alsó bekötésű szárnyak és a vezérsíkok is hasonlítottak a többi korabeli - európai - típuséra).

A P-51-es legfontosabb egysége hajtóműve volt. A robbanómotorral felszerelt vadászgépek teljesítménye az egyes dugattyúk teljesítményének összegéből állt, az egyes munkahengerek méretét viszont csak korlátozott mértékben lehetett növelni.

Emiatt a háború második felében megjelentek a korábbiaknál lényegesen több dugattyúval felszerelt hajtóművek, köztük az amerikai 18 hengeres, kétsoros csillagmotoros Pratt & Whitney R-2800-as és az angol ”H” hengerelrendezésű, 24 hengeres Napier Sabre. Ezen hajtóművek a nagyméretű légcsavarlapátokon keresztül óriási húzóerőt adtak le, ugyanakkor méretük, tömegük és az általuk keltett légellenállás is jelentős volt.

A Mustang azonban más utat járt be. A P-51-es sorozatgyártású változataiba beépített, brit eredetű Packard V-1650-es (Rolls-Royce Merlin) ”csupán” 12 hengeres volt, viszont karburátorának és kétlépcsős kompresszorának köszönhetően teljesítménye így is elérte az 1490 lóerőt.

A P-51-es egyik különleges tulajdonsága volt a jelentős WEP (angol; ~ vészhelyzeti erőtartalék): a Mustang-ok hajtóművei légiharc esetén rövid ideig többlet teljesítményt nyújtottak. A WEP használata a leggyakoribb ”D” modell esetében 1490-ről 1720 lóerőre növelte a teljesítményt, a ”H” altípusnál viszont 1380-ról 2218 lóerőre.

E vadászgép hajtóműve ráadásul könnyű volt: mindkét fent említett erőforrás (a Pratt & Whitney R-2800-as és a Napier Sabre is) több mint 1000 kg-ot nyomott, míg a Packard V-1650-es csupán 746 kg-ot.

A repülő motorja fölött kapott helyet a karburátor légbeömlő nyílása, a törzs alatt pedig a nagyméretű olajteknő, amely a motor hűtéséért felelt. Ennek különleges kialakítása miatt nagy sebességnél fellépett a Meredith effektus, ezáltal a hűtőből kiáramló forró gázok is többlet-tolóerőt szolgáltattak.

A Mustang nagy teljesítményének oka az erős hajtómű mellett a lehető legkisebb légellenállási együttható kialakítása volt, ami a típus futóművére is kiterjedt. A P-51-es régebbi elrendezésű futóművel rendelkezett: két kerék a gép szárnya alá került, míg a farokrész alatt egy bolygókerekes farokfutó kapott helyet, azonban mindhárom kereket be lehetett húzni.

Mivel a típust alapvetően vadászgépnek tervezték, fegyverzetét kezdetben hat darab 12,7 mm-es (.50-es) kaliberű nehézgéppuska alkotta, később azonban gépágyúkat is felszereltek a Mustang-okra, valamin bombák és rakéták hordozására is alkalmassá tették.


Szolgálatban:

A Mustang több fejlesztett, illetve új részegységet vonultatott fel, ennek ellenére az első (NA-73X jelzésű) prototípus legyártására mindössze 102 napot kellett várni és már 1940. október 26-án megtörtént az első felszállás, 1943-ban meg a harctéren is megjelentek a P-51-esek.

A második világháború kezdeti időszakában a Szövetségesek úgy vélték, a bombázók minden esetben képesek áthatolni az ellenséges légvédelmen, ezért nagy hatótávolságú vadászokra nincsen szükség, de a német területek bombázásakor kiderült, hogy ez nem igaz.

Az amerikaiak kezdetben egyre erősebb védelmi fegyverzetű típusokat próbáltak szolgálatba állítani (a Boeing B-17-esek már 13 nehézgéppuskát hordoztak), majd a bombázóikkal szoros köteléket alkottak, amelyek egymást védték, de ez nem jelentett érdemi megoldást: szükség volt egy kísérő-vadászra.

Erre a feladatra a P-51-es volt a legalkalmasabb, mivel a típus rendkívül nagy hatótávolsággal rendelkezett (külső üzemanyag-tartályokkal több mint 2700 km-t tehetett meg). A Mustang-ok gyorsan elterjedtek (elsősorban az amerikai légierőnél), amit az is segített, hogy a légierő kedvelte a P-51-eseket, ezért előnyben részesítette többi típusával, köztük a nagyobb Lockheed P-38-assal és a Republic P-47-essel szemben.

A P-51-esek ebben a szerepkörben kiválóan megállták a helyüket, aminek több oka volt. Az Amerikai Egyesült Államoknak ez volt az egyetlen nagy mennyiségben rendelkezésre álló, különösen nagy hatótávolságú vadászgépe, amely könnyen elbánt minden német bombázóval és kétmotoros nehéz vadásszal.

A típusra az FW 190-es ugyan veszélyes volt, azonban a német vadászgép teljesítménye nagy magasságban jelentősen leromlott, ezért kénytelek voltak módosítani a taktikájukat és tömegesen támadni az amerikaiakat (gyakran a nehezebb és könnyebb vadászok együtt támadtak, előbbiek a bombázókat, utóbbiak a P-51-eseket próbálták elpusztítani).

A világháború alatt egyetlen ellenséges típus teljesítménye múlta felül jelentősen a P-51-est: a sugárhajtású Messerschmitt Me 262-es, ám ebből túlságosan kevés állt a németek rendelkezésére és az általuk használt repterek elpusztításával ezt a veszélyt is sikerült kiküszöbölni.

1944 közepétől az egyre teljesebbé váló légifölény miatt a P-51-eseket (a többi vadászgéphez hasonlóan) elkezdték kiemelt földi célpontok (konvojok, vonatok) bombázására használni: a Mustang erre a feladatra is megfelelt, azonban a veszteségek is megnőttek, mert a gép hasa alá szerelt hűtőrendszert kiskaliberű fegyverek is megrongálhatták.

A második világháború után a legtöbb amerikai vadászgép hamarosan háttérbe szorult vagy selejtezték, a P-51-esek azonban tovább szolgáltak. Az 1950-es évek elején az amerikai légierőnél is elterjedtek a sugárhajtású vadászgépek, ezért a Mustang-okat felderítési, valamint csapattámogató szerepkörökbe osztották be: ezen bevetések alatt megismétlődtek a korábbi tapasztalatok (előnyös hatótáv és jó általános teljesítmény, de sebezhető hasi rész).

Amikor az Amerikai Egyesült Államok megvált Mustang-jaitól, azokat fejlődő országoknak értékesítette: a típust tucatnyi ország mellett Bolívia, Kuba és Izrael is rendszerbe állította, de az is előfordult, hogy P-51-esek harmadik üzemeltetőhöz kerültek (pl.: Haiti gépeit a Dominikai Köztársaságnak adta tovább).

Több mint 15000 db Mustang-ot gyártottak több altípusban: ezek közül a legnagyobb számban a P-51D készült (8156 db) buborék-kabintetővel, áttervezett szárnyakkal és két további nehézgéppuskával. A P-51-esből több specializált változatot is fejlesztettek, közülük a North American F-82 „Twin Mustang” volt a leglátványosabb: ez gyakorlatilag két, egymás mellé épített P-51-esből állt.


Műszaki adatok:

Név: North American Aviation P-51D „Mustang” (musztáng)

Típus: elfogó vadászrepülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 9,83 m

Fesztáv: 11,28 m

Magasság: 4,08 m

Szerkezeti tömeg: 3.465.kg

Max. felszálló tömeg: 5.490.kg

Motor: dugattyús, 1490 Le-s (Packard V-1650-7, ”V” hengerelrendezésű, 12 hengeres)

Személyzet: 1 fő

Fegyverzet: 6 db 12,7 mm-es nehézgéppuska (AN/M2 Browning), lehetőség 6 db 127 mm-es rakéta vagy 453 kg-nyi bomba szállítására

Teljesítmények:

Végsebesség: >703 km/h

Csúcsmagasság: 12.800. m

Emelkedőképesség: 978 m/perc

Hatótávolság: 2755 km (kiegészítő üzemanyag-tartályokkal)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.