Nord 2501

„A francia repülő vagon”


Tervezés:

A második világháború a világ jóformán minden országát megnyomorította, de voltak, akik különösen sokat veszítettek. Európában ilyenek voltak a franciák - Franciaország a háború előtt a világ három legerősebb országának egyikének számított (a Brit Birodalom és a német Harmadik Birodalom után), különösen fejlett volt iparuk és gyarmataik voltak Afrikában, Amerikában, valamint Ázsiában.

A háború után a hatalmas emberveszteség és anyagi kár mellett a franciáknak azzal kellett szembesülniük, hogy egyáltalán nincsenek modern harceszközeik. Ennek oka, hogy 1940-es lerohanása után Franciaország két részre szakadt: a nácikkal kollaboráló Vichy-kormány német eredetű fegyverekkel, a Szabad Franciaország nevű államalakulat pedig amerikai felszereléssel harcolt.

A békekötést követően Franciaország visszatért gyarmataira és megpróbálta visszaállítani régi hatalmát. A klasszikus gyarmatok kora ekkorra azonban már lejárt - az Egyesült Királyság felosztotta a Brit Birodalmat, függetlenséget biztosítva az államoknak és ez a folyamat világméretűvé vált.

Részben függetlenedni akaró gyarmatai miatt, részben azért, mert néhány francia típust (pl.: a Panhard 178-at) leszámítva Franciaország csak elavult eszközökkel rendelkezett, megkezdték a hadsereg járműveinek lecserélését.

Mivel termelésben nem vehették fel a versenyt a két új szuperhatalommal, am Amerikai Egyesült Államokkal és a Szovjetunióval, mérsékeltebb áru típusokkal rukkoltak elő, melyek újszerű ötleteik révén mégis hatékonyak lehettek. Ilyen volt a billenő-tornyos AMX-13-as harckocsi, a sugárhajtású Dassault M.D.450 „Ouragan” vagy a deltaszárnyas Dassault Mirage III.

E megújulás keretében a nem túl látványos, de nem kevésbé fontos teherszállító repülőgépre is írtak ki pályázatot, hogy leváltsák a régi francia, német (Amiot AAC 1 „Toucan”, a Junkers Ju 52/3m francia gyártású változata) és amerikai (Douglas C-47) típusokat.

A katonai teherszállító repülőgépeknél nem a végsebesség vagy a fegyverzet száma az elsődleges szempont, hanem a nagyméretű raktér, az olcsó üzemeltethetőség és az, hogy a berakodás a lehető leggyorsabb legyen - a franciák 1947-ben írtak ki pályázatot egy ilyen modern, közepes méretű teherszállító repülőgépre.

A pályázaton három cég indult: a nagy múltú Breguet repülőgépgyár (a BR-891R „Mars”-al), a három francia vállalatból egyesült Sud-Ouest (az SO-30C-vel) és az állami hátterű Nord. A nyertes a Nord volt, mivel N2500-as modelljének különösen nagyméretű hátsó ajtaja a korábbiaknál lényegesen gyorsabb be- és kirakodást tett lehetővé. A két prototípus tesztelése után a végleges változat típusneve Nord 2501 lett és a repülőgépet Noratlas-nak keresztelték (ez illeszkedett a Nord korábbi gépneveihez, pl.: Noralpha, Norécrin, Norélan, Noroit, Norelfe, Norazur, stb.).


Konstrukció:

A Nord 2501-es különös formájú repülőgép volt, de mint általában, a katonai légi jármű alakja praktikus okokból tért el elődeitől. A Noratlas törzse nem különbözött jelentősen más teherszállító repülőktől, sőt, kimondottan primitívnek számított. A fémből készült gép törzsének középső, szögletes blokkja alkotta a rakteret, ehhez csatlakozott elöl a széles pilótafülke, hátul pedig a félgömb alakú nyílászáró.

A szárnyak trapéz alakúak voltak és meglepően nagy fesztávolságúra, viszont keskenyre tervezték őket, a végükön egy-egy tartállyal. A Nord 2501-es hátsó traktusával nyerte meg a pályázatot, emiatt viszont nem építhettek be hagyományos farokrészt. A repülőn ehelyett a kisebb gépeken korábban is használt kettős faroktartót választották: a két, hátrafelé elvékonyodó tartókonzolokat a nagyméretű vízszintes vezérsík kötötte össze.

A törzs meghosszabbítására létrehozott faroktartók a szárnyakba csatlakoztak és ezek vonalába kerültek a hajtóművek is. A Noratlas-hoz eredetileg a Gnome-Rhône 14 hengeres Mistral Major becenevű hajtóműveit kívánták felhasználni, ezek 3200 lóerős összteljesítménye nem bizonyult elegendőnek a 20 tonnás teherszállítóhoz.

A francia erőforrás helyett ezért az angol Bristol vállalat Hercules nevű, egyenként is 2000 lóerő feletti motorját választották (megvásárolták a licencjogokat, így a hajtómű is Franciaországban készült). Nagy mérete ellenére a Nord 2501-es futóműve csupán három kerékből állt, melyből az elsőt az orr részbe, a hátsó kettőt a hajtómű mögé húzott be.

A Noratlas újdonsága a nagyméretű hátsó ajtóban rejlett, ennek jelentős mérete ugyanis nagyban meggyorsította a ki- és berakodást (a legtöbb korabeli teherszállító típus csak egy kisméretű oldalajtót kapott.

Mivel a Nord 2501-est nem támadási célból készítették, ezért semmilyen fegyverrel nem szerelték fel. A típus hasznos terhelése kb. 8,5 tonna volt: az ötfős legénység mellett a raktérben lehetősé volt 45 teljes menet-felszerelésű katona szállítására is. Alternatívaként a Noratlas ejtőernyős ugrató-, vagy mentő-repülőgépként is üzemelhetett - előbbinél 36 légideszantost, utóbbinál 18 hordágyat hordozott.


Szolgálatban:

A fent említett első, N2500-as prototípus (még 1600 lóerős motorokkal) először 1949. szeptember 10-én szállt fel, majd áttértek a modernebb N2501-re - ez utóbbiból (a prototípusok mellett) 208 példány épült a francia légierő, az Armée de l'Air részére.

Összesen közel kéttucat változat készült, közöttük több utas-, illetve teherszállító modell (2501, 2501A, 2501TC, 2502A, stb.). A hadseregnek volt elektronikai felderítő és csapásmérő változata (N-2501 „Gabriel”), de létezett sugárhajtómű-tesztelő (2501E) és rövid felszálló pályát igénylő - STOL - típus is (2506).

A számos alváltozat ellenére mindössze 425 db Noratlas készült el: a gépek építése 1949-től 1961-ig folyt. Az alacsony gyártási szám egyik oka, hogy a franciák ezzel párhuzamosan egy másik, hasonló repülőgépet is szolgálatba állítottak. Az amerikaiak már a második világháború alatt létrehoztak egy, a Noratlas-hoz hasonló, kettős faroktartójú teherszállító repülőgépet, a Fairchild C-82 „Packet”-et (a franciák megvizsgálták a C-82-est, de a Nord 2501-es fejlettebb típus volt, ezért nem rendszeresítették).

A Frairchild elkészítette a gép továbbfejlesztett változatát is, a C-119 „Flying Boxcar”-t, azaz a repülő tehervagont, melyet a franciák is használtak az indokínai gyarmatuk feletti ellenőrzés visszaállításához. Ennek ellenére a Noratlas-okat is bevetették, többek között az 1956-os Szuezi válság idején és az 1962-es Algériai (függetlenségi) háború alatt.

A Nord 2501-esek számos feladatkörben helytálltak és a franciák mellett a németek, görögök, portugálok és az izraeliek is szolgálatba állították, sőt, gyártották is a típust (ez különösen Izrael számára volt fontos, mivel ekkor gyakorlatilag egyedül Franciaország adott el számukra modern harcjárműveket).

Az izraeli példányok részt vettek az 1967-es Hatnapos háborúban (ld. balra), a görög gépeket Ciprus 1974-es (máig tartó) török megszállásakor vetették be, a portugálok pedig szintén gyarmataikon használták Noratlas-aikat. Összesen 12 ország hadserege állította szolgálatba a típust, a fentiek mellett például Angola, Dzsibuti és Uganda.

A Nord 2501-esek képességeit az is mutatja, hogy Franciaország gépeit csak 40 évvel gyártásuk megkezdése után, 1989-ben nyugdíjazta (az izraeliek még bombázóként is használták a teherszállítót).



Műszaki adatok:

Név: Nord N2501 „Noratlas”

Típus: közepes teherszállító repülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 21,96 m

Fesztáv: 32,50 m

Magasság: 6,00 m

Szerkezeti tömeg: 13.302.kg

Max. felszálló tömeg: 20.603.kg

Motor: légcsavaros, 2 db, egyenként 2090 Le-s (SNECMA Hercules 738/739)

Személyzet: 5 fő (+ max 45 utas)

Fegyverzet: nincs

Teljesítmények:

Végsebesség: 440 km/h

Csúcsmagasság: 7.100.m

Emelkedőképesség: 330 m/perc

Emelkedőképesség: 2500 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.