Nakadzsima Ki-84

„Egy újabb szélvihar”


Tervezés:

Japán Birodalom az 1920-as évek elejére, mintegy fél évszázad alatt vált egy elmaradott, feudális, mezőgazdasági országból modern, erős iparral rendelkező birodalommá. A fejlődéssel párhuzamosan Japán fokozatosan kiterjesztette fennhatóságát a környező fejletlenebb országokra (hasonlóan az európai nagyhatalmak afrikai és ázsiai gyarmataihoz).

A hódításokhoz Japán erős hadsereget hozott létre: elhelyezkedésük miatt elsősorban haditengerészetük, valamint légierejük fejlesztésére koncentráltak (utóbbiak közül is főleg a nagy hatótávolságú vadászgépekre).

Az egyik első japán vadászgép a Nakadzsima A1N még a brit Bristol Gambet-nek (a Gamelock hordozófedélzeti változatának) másolata volt, később viszont a japán fejlesztésű típusok kerültek előtérbe. Ezek közé tartozott a szintén a legrégebbi japán repülőgép-gyár, a Nakadzsima által tervezett és gyártott Ki-27-es, amely 1940-ig az ország elsődleges vadászgépének számított.

Ezt követően a Mitsubishi vállalat legendás A6M-je, ismertebb nevén a „Zero” vadászgép került előtérbe, de a Nakadzsima elkészítette a szintén nagyon sikeres Ki-43-ast (ez a Zero-hoz hasonló külsővel és teljesítménnyel rendelkezett).

A Japán Birodalom harci repülői a háború kezdeti időszakában kiemelkedően hatékonyak voltak: részben azért, mert a környező országok csak korlátozott számú, elavult vadászgéppel rendelkeztek, részben a japán gépek nagy sebessége és kiváló manőverező-képessége miatt.

Az Amerikai Egyesült Államok megtámadását követően a japánok további sikereket értek el, de az amerikaiak újabb típusaikkal fokozatosan behozták technológiai hátrányukat és termelékenységük a japánokét nagyságrendileg múlta felül.

A második világháború második felében ráadásul visszaütött a korábbi fejlesztési irány: az akkori japán vadászok már elérték teljesítőképességük határát, ráadásul korlátozott kapacitásuk miatt jelentősebb páncélzat vagy öntömítő üzemanyag-tartályok hordozására sem voltak alkalmasak (utóbbiak számos amerikai gépet mentettek meg).

A helyzet még rosszabbá vált, miután az 1942-es Midway-i csatában elveszett a japán haditengerészet erejét adó mind a négy nagy repülőgép-hordozó és bár a fő szigetektől a szárazföldi erők még messze voltak, az amerikai bombázók pusztító támadásai mind gyakoribbá váltak.

Japánnak szüksége volt olyan új típusokra, amelyek az akkor szolgálatban álló hazai vadászgépek mozgékonyságát ötvözik az amerikai vadászgépek sebességével és bombázóik jelentős szolgálati csúcsmagasságával. Az egyik ilyen programban a Nakadzsima (angolszász írásmóddal Nakajima) saját Ki-43-asához tervezett váltótípust: a Ki-84-est (becenevén Hayate-t, azaz friss szellőt/szélvihart) - e gép amerikai kódjele Frank volt.


Konstrukció:

A Ki-84-es követte elődei felépítését, ám azoknál minden tekintetben fejlettebbnek számított. A Hayate teste elődjénél egy méterrel hosszabb és több mint fél tonnával nehezebb volt. A típust túlnyomórészt fémből készítették, de a kormányfelületeket még vászonnal burkolták, viszont a kritikus helyekre már páncélzat került.

Maga a géptörzs két jól elkülöníthető szekcióból állt: a test első harmadát a jelentő szélességű, erőteljes hajtómű tette ki, mögötte a pilótafülke és a kis átmérőjű farokresz kapott helyet. A típus elődjénél nagyobb fesztávolságú, enyhe ”V” beállítású, alsó bekötésű szárnyakkal és keskeny vízszintes vezérsíkokkal rendelkezett.

A Ki-84-es egyik legfontosabb részegysége új fejlesztésű hajtóműve volt. Nem ez volt japán első kétsoros csillagmotorja - már a Hayate elődjébe, a Ki-43-asba épített Nakadzsima Sakae is ilyen volt, ám a Ki-43-as 14 hengeres erőforrásnak teljesítménye 1200 lóerő alatt maradt (az utolsó változatnál ezt víz-metanol keverék befecskendetésével is csak 1210 lóerőre tudták növelni).

Ezzel szemben az új Nakadzsima Ha-45 „Homare” hajtómű 18 hengeres volt, a tervek szerint hengerenként 100 lóerős (1800 lóerő össz-) teljesítménnyel (ezt kezdetben nem sikerült elérni). A hajtómű teljesítményét víz-etanol keverék befecskendezésével rövid időre 2000 lóerőre lehetett növelni.

Futómű tekintetében a Ki-84-es is követte a második világháború során még általánosnak számító, két szárny alatti fő- és egy hátsó támasztókerékből álló elrendezést, azonban elődeivel ellentétben e típus bolygókerekes hátsó futószárát is be lehetett húzni (ezáltal csökkent a légellenállás és nőtt a sebesség).

A Hayate-t úgy tervezték, hogy az ellenséges vadászgépek mellett bombázók megsemmisítésére is alkalmas legyen: ehhez a két 12,7 mm-es nehézgéppuska mellé a szárnyakba egy-egy (Ho-5-ös) 20 mm-es gépágyút is beépítettek.

A fedélzeti gépfegyverek mellett a gépre két darab 100 vagy 250 kg-os bombát vagy két darab 200 literes kiegészítő üzemanyag-tartályt is fel lehetett szerelni - utóbbi tovább növelte az amúgy is jelentős hatótávolságot.


Szolgálatban:

A Ki-84-es első prototípusa (a Ki-84-a) 1943-ban emelkedett először a levegőbe és a tesztelés során 624 km/h-s sebességet sikerült elérni vele. Az egyre gyakoribb és nagyobb volumenű támadások miatt a japánoknak égető szüksége volt egy ellencsapásra képes gépre.

Az 1944 végétől használt Ki-84-esek kiválóan szerepeltek: relatív rövid tervezési ideje ellenére a Hayate nem szenvedett gyermekbetegségektől és azon kevés japán gépek közé tartozott, amelyek még a hatalmas pusztításra képes Boeing B-29-esek elfogására is alkalmasak voltak.

A Ki-84-esek legnagyobb előnye azonban nem teljesítményük, hanem darabszámuk volt. E típus előállítása ugyanis (japán mércével) nagy volumenben folyt - havi kb. 150 példány készült el, összesen 3513 db - kétszer több, mint a hasonló teljesítményű Kawanishi N1K-ből és közel kilencszer több, mint a szintén hatékony háború végi Kawasaki Ki-100-asból.

Emiatt a fő sorozatot jelentő Ki-84-I „Ko” mellett a japánok megkezdték a nehézgéppuskák helyett is gépágyúkkal (összesen 4 darabbal) felszerelt Ki-84-I „Otsu”-k előállítását, de ez csak kis sorozatban készült - hasonlóan a Ki-84-I „Hei”-hez (Mandzsúriában 100 db Hayate-t építettek Ki-84-I „Ko” jelzéssel).

A klasszikus vadászgépes változatból később kifejlesztettek egy éjszakai változatot Ki-84-I „Tei” néven, de csupán 2 példány készült (a Tei modellek egy harmadik gépágyúval is rendelkeztek, amelyet a pilótafülke mögé, ferdén építettek be).

A fő fejlesztési irányt a nagy magasságú elfogó vadászgépekben látták (2500 lóerős Nakadzsima Ha-219-es motorokkal), ezért a Hayate-ból több ilyen változatot is megterveztek (pl.: Ki-84-N, -P, -R), de ezek egyike sem vált sorozatéretté a világháború végéig.

Az amerikai előrenyomulással párhuzamosan a meglévő Ki-84-esek hatékonysága is lecsökkent. Ennek fő oka a nyersanyag-hiány volt: az ásványkincsekben szegény főszigetek miatt a Japán Birodalom minden jelentős nyersanyagból (pl.: acélból, üzemanyagból, gumiból) behozatalra szorult, ám a szállítási útvonalakat az amerikaiak elvágták, a gyárakat pedig bombázták.

Emiatt a késői Hayate-k (Ki-84-II-es sorozat) farokrészét és egyes szerkezeti elemeit fából készítették, de idővel a gyártási minőség is leromlott, ezáltal a legyártott gépek teljesítménye is csökkent. Bár a Ki-84-es kiváló vadászgépnek számított, minden fontosabb amerikai gépből (a Corsair-ből, a Hellcat-ből, a Mustang-ból és a Thunderbolt-ból is) közel négyszer több épült és a hatalmas mennyiségi különbség végül döntőnek bizonyult.

A Hayate-k gyártása 1945-ben befejeződött, de Indonéziában és Kínában rövid ideig még a világháborút követően is használták (utóbbi országban mind a nacionalisták, mind pedig a kommunisták). A két utolsó fotón egy-egy amerikaiak által zsákmányolt Hayate látható, utóbbi a USS Long Island fedél-zetén, 1944-ben.


Műszaki adatok:

Név: Nakadzsima Ki-84 „Hayate” (friss szélvihar)

Típus: elfogó vadászrepülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 9,92 m

Fesztáv: 11,24 m

Magasság: 3,39 m

Szerkezeti tömeg: 2.660.kg

Max. felszálló tömeg: 4.170.kg

Motor: dugattyús, 1950 Le-s (Nakadzsima Homare, kétsoros, ”csillag” hengerelrendezésű, 18 hengeres)

Személyzet: 1 fő

Fegyverzet: 2 db 20 mm-es gépágyú (Ho-5, a szárnyakban), 2 db 12,7 mm-es nehézgéppuska (Ho-103, az orrban), lehetőség 2 db 100 vagy 250 kg-os bomba vagy 2 db 200 literes kiegészítő üzemanyag-tartály szállítására

Teljesítmények:

Végsebesség: >686 km/h

Csúcsmagasság: 11.826. m

Emelkedőképesség: 1310 m/perc

Hatótávolság: 2755 km (kiegészítő üzemanyag-tartályokkal)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.