Morane-Saulnier L

„A legelső orrgéppuskás”


Tervezés:

A XX. század fordulója a repülőgép-fejlesztés legfontosabb időszaka volt. Az emberek már évezredek óta álmodoztak a repülésről és az 1700-as években sikerült létrehozni embereket szállító léghajókat, a levegőnél nehezebb légi járművek azonban továbbra is a fantázia birodalmába tartoztak, csakhogy az új találmányok, köztük a kis tömeg mellett nagy teljesítményű belső égésű motorok megjelenése miatt az emberiség egyre közelebb került egy működőképes repülőgép létrehozásához.

Az 1900-as évek elején (1903-ban) az amerikai Wright fivérek megalkották a Wright Flyer-t, a világ első működőképes repülőgépét, amellyel végre megtört a jég és egymás után jelentek meg a korai repülőgépek. Ekkor Franciaország számított a repülőgépes világ központjának (mások mellett a Wright Flyer-t is itt mutatták be először a nagyközönségnek), de mivel ekkor még nem voltak teljesen tisztában a repüléskori erőhatásokkal és az ideális megoldásokkal, az 1900-as évek repülőgépei rendkívül változatos formával és kialakítási sajátosságokkal bírtak.

Ezek az első repülőgépek még inkább csak technológiai demonstrátorok voltak, de nyilvánvaló volt, hogy a hatékony, megbízható repülőgépekben hatalmas potenciál rejtőzött, ezért számos mérnök, köztük különböző francia feltalálók igyekeztek megalkotni a tökéletesnek gondolt repülőket. Utóbbi csoportba tartozott Louis Charles Joseph Blériot, aki Blériot III nevű típusával 1906-ban több rövid ugrást teljesített, majd Raymond Victor Gabriel Jules Saulnier segítségével megépítette a Blériot XI jelű repülőgépet, amellyel egy csapásra híressé vált, miután 1909-ben a világon elsőként átrepülte a La Manche csatornát.

Raymond Saulnier a Blériot XI után saját repülőgép-gyárat kívánt alapítani, ezért 1911-ben összefogott Léon és Robert Morane-nel, akikkel létrehozta az Aéroplanes Morane-Saulnier (Morane-Saulnier) repülőgépgyárat. A Morane-Saulnier első típusa a Morane-Saulnier A volt, amelyet Saulnier tervezett, de mivel a típus gyártásában az Etablissements Borel nevű repülőgépgyár is részt vett, a repülőgép Morane-Borel Bo.1-esként is ismert. A Morane-Saulnier A a Blériot XI-hez hasonlóan egy bemutatót követően vált ismertté; a típus 1911-ben egyedüli versenyben maradt repülőként teljesítette a Párizs-Madrid távot és más versenyeken is előkelő helyezéseket ért el.

A Morane-Saulnier A-t 1911-ben a Morane-Saulnier B, 1912-ben a Morane-Saulnier G, 1913-ban pedig a Morane-Saulnier H követte, amelyek szintén sikeressé váltak, azonban mind a 4 típus versenygép volt, amelyek elsősorban reklámértékük miatt voltak fontosak. Ez hasznosnak bizonyult, mivel sikerült felkelteniük a francia hadsereg figyelmét, amely meglátta a repülőgépekben rejlő lehetőségeket. A francia hadsereg az elsők között érdeklődött a repülőgépek iránt: első lépésben több katona elvégezte a polgári pilótaképzést és már 1909-ben létrehozták az Aéronautique Militaire (francia; katonai repülés) nevű új haderőnemet (a modern francia légierő elődjét).

A francia légierő 1912-ben vált hivatalosan haderőnemmé és azonnal megkezdődött az alkalmas repülőgépek felkutatása. Elsőként Blériot XI típusú repülőgépeket vásároltak, majd több további gyárat (Caudron, Farman, Voisin) szintén megbíztak repülőgépek gyártásával; ezek közé tartozott a Morane-Saulnier is. A Morane-Saulnier-nek a G-t követő új modellje a Morane-Saulnier L nevet kapta, míg hivatalos megjelölése MoS-3 volt, de mivel a típus a cég korábbi repülőgépeivel szemben felső bekötésű (parasol) szárnyakat kapott, a gépeket Morane-Saulnier parasol-ként is ismerték.


Konstrukció:

A Morane-Saulnier L egy korai katonai repülőgép volt (a típust az első világháborúban vadászgépként alkalmazták, 1913-ban azonban még nem léteztek jól elkülönülő katonai repülőgép-kategóriák). A Morane-Saulnier L tipikus 1910-es évek eleji típusnak számított; a fatörzsű repülőgép volt egyszerű, amelynek négyzet keresztmetszerű vázát feszített vászonnal burkolták.

Az üresen kevesebb, mint 400 kg-os repülőgép szárnyai szintén kezdetlegesek voltak. A 11,2 méter fesztávolságú szárnyak nem voltak önhordók, ehelyett a repülőgépbe egy masszív, függőleges fémvázat építettek a pilótafülke elé, amely a szárnyak alá- illetve azok fölé ért, majd a szárnyakat nagyszámú huzallal merevítették (a szárnyakon közvetlenül nem használtak merevítő rudakat).

A Morane-Saulnier L egyszerű, egyenes szárnyain még nem alakítottak ki kormányszerveket, ehelyett (a Wright Flyer-hez és más korai repülőgépekhez hasonlóan) a típust a szárnyvégek elcsavarásával lehetett irányítani, ami egy egyszerű megoldás volt mozgó alkatrészek nélkül, de korlátozta a típus mozgékonyságát. A repülőgép farokrésze szintén nem rendelkezett kitéríthető magassági- vagy oldalkormánnyal, ehelyett a vezérsíkokat kismértékben szintén el lehetett csavarni.

A Morane-Saulnier L-be a korábbi ”G” és ”H” modelleket is meghajtó Le Rhone 9C típusú erőforrás került - ez egy 9 hengeres forgómotort takart, amely 80 lóerős teljesítményre volt képes (a hajtóművet ezért Le Rhone 80 hp-ként is ismerték). Ezzel a motorral a Morane-Saulnier L 125 km/h-s végsebességre volt képes. A megfelelő hűtés és a kisebb légellenállás közötti egyensúly megtalálása érdekében a motort egy annak 2/3-át fedő motorburkolatot alkalmaztak, ezáltal a menetszél elfogadható hőmérsékleten tartotta a motort.

A repülőgép egyetlen közös tengelyére két nagyméretű küllős kereket szereltek fel, amelyek egyáltalán nem rendelkeztek rugózással. Más korai repülőgéphez hasonlóan a Morane-Saulnier L is farokcsúszót kapott, mert a típust betonozatlan (füves) kifutókról üzemeltették és mert a repülőgép alacsony tömege miatt a földön egy-két fő gyakran egyszerűen felemelte a gép hátsó részét.

A Morane-Saulnier L eredetileg kétszemélyes (angol szolgálatban egyszemélyes) repülőgép volt, amely nem rendelkezett fegyverzettel, később viszont beépítettek egy géppuskát, valamint lehetőség volt néhány kisméretű, a repülőgépből kézzel kidobott bomba hordozására is.


Szolgálatban:

A Morane-Saulnier L első prototípusa 1913 augusztusában emelkedett a levegőbe és hamarosan hadrendbe állt a francia hadseregben. A pontos darabszám nem ismert, de amikor 1914-ben kitört az első világháború, a francia légierő már 148 db repülőgéppel rendelkezett (ezek egy része Morane-Saulnier L volt). Az Aéronautique Militaire 1933-ig nem önállóan, hanem a szárazföldi haderő égisze alatt működött, ezért eredetileg a repülőgépeket kizárólag fegyvertelen felderítésre szánták, de a háborúra való tekintettek a légierő vezetősége javaslatot tett az alakulatok számának megháromszorozására és dedikált feladatkörök létrehozására.

Első lépésben összesen 4 feladatkört azonosítottak: cserkész (ellenséges repülőgépek megsemmisítése; a későbbi vadászgépek megfelelője), bombázás, felderítés és tüzérségi tűzhelyesbítés, majd beosztották a meglévő repülőgépeket. A legjobbnak ítélt Morane-Saulnier L-t vadászrepülőként kategorizálták, mert megfelelő teljesítménnyel rendelkezett és a szárny-kivágás miatt felfelé is jó kilátást biztosított, de a felsőszárnyas kialakítása és a kortárs repülőgépek közötti csekély repülési jellemzők miatt technikailag mind a 4 feladatkör betöltésére alkalmasnak számított.

Az első világháború alatt összesen 600 db Morane-Saulnier L (MoS-3) repülőgépet építettek. A típusból később létrehozták a Morane-Saulnier LA (MoS-4) változatot, amelyen új, kör keresztmetszetű törzset alkalmaztak, valamint a szárny-elcsavarás helyett már csűrőket építettek be, míg a Morane-Saulnier LH (MoS-20) egy még tovább tökéletesített variáns volt.

A francia repülőgépet Franciaország mellett a Brit Birodalom is használta, a világháborút követően pedig további egy tucat ország vásárolt néhány példány, továbbá a repülőgép licencgyártási jogát még az első világháború előtt megvásárolta Német Birodalom (Pfalz A.I), majd Svédország (Thulin D). A típus alapvetően megfelelt a feladatkörére, de a Morane-Saulnier L és más korai vadászgépek közös problémája volt a fegyverzet elhelyezése. A megegyszerűbb megoldás egy hátrafelé néző géppuska beépítése volt a pilóta mögötti megfigyelő posztjára, ezt azonban jellegéből fakadóan nem lehetett hátrafelé fordítani.

Néhány repülőgépen ezt úgy küszöbölték ki, hogy a lövész pozícióját a légcsavar elé építették be (pl.: SPAD S.A, Voisin III), ez viszont lerontotta a repülőgépek mozgékonyságát és a korai típusok minimális tömege miatt ideálisabb volt az egy fős elrendezés, csakhogy a korabeli gyenge szárnyakra nem lehetett fegyvereket szerelni, a légcsavar fölött eltüzelő géppuskák pedig igen pontatlanok és megbízhatatlanok voltak. Az ideális megoldás egy, a pilóta elé szerelt géppuska lett volna, ezt azonban nem használhatták, mivel az szétlőtte volna a légcsavart.

A megoldás egy speciális megszakító-szerkezet volt, amely összekapcsolta a géppuskát a forgó légcsavarral és ha a légcsavar-lapát éppen a cső elé fordult, az nevének megfelelően ideiglenesen megszakította a tüzelést. Később ez a megoldás világszerte elterjedt, de 1914-ben a rendszer (illetve az ehhez használt francia géppuska) túlságosan megbízhatatlan volt, ezért a Morane-Saulnier L-be egy egyszerű alternatívát építettek be: a légcsavar-lapátok puska előtti szekciójának hátsó oldalába ”V” alakú acél ék került, amely eltérítette a lövedékeket, így azok nem tettek kárt a fa légcsavarban.

Ez a primitív megoldás egy csapásra megoldotta a vadászgépek fegyverzetét, mert ezáltal a pilótának csak magával a gép orrával kellett céloznia, ami az első világháború rendkívül agilis repülőgépeinél komoly előnyt jelentett (egy kényszerleszállást végrehajtott francia repülőgépről a németek is hozzájutottak a technológiához).

A Morane-Saulnier L sikerei ellenére a típus rövid életűnek bizonyult. Az első világháború alatti rendkívül gyors fejlődése miatt a cég már egyetlen évvel e típus után megépítette az áramvonalas Morane-Saulnier N-t, valamint az ”L” modell tapasztalatait felhasználó, felsőszárnyas Morane-Saulnier V és Morane-Saulnier P vadászgépeket, amelyek a későbbi típusokkal együtt már a háború közepére kiszorították a Morane-Saulnier L-eket, amelyek ezért elsősorban mint az első sikeres Morane-Saulnier vadászgépek vonultak be a történelembe, megalapozva a cég hírnevét (a jobb alsó fotón egy Morane-Saulnier AR látható; az AL modell kiképző változata).


Műszaki adatok:

Név: Morane-Saulnier L

Típus: (kétüléses) vadászrepülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 6,88 m

Fesztáv: 11,20 m

Magasság: 3,93 m

Szerkezeti tömeg: 393.kg

Max. felszálló tömeg: 668.kg

Motor: légcsavaros, 80 LE-s (Le Rhone 9C, ”csillag” hengerelrendezésű, 9 hengeres)

Személyzet: 2 fő

Fegyverzet: 1 db 7,7 mm-es géppuska (Lewis, a motor fölött)

Teljesítmények:

Végsebesség: 125 km/h

Csúcsmagasság: 1.000.m

Emelkedőképesség: ismeretlen m/perc

Hatótávolság: ismeretlen km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2020 | Minden jog fenntartva.