Mitsubishi Ki-46

„Száguldó távcső”


Tervezés:

A nyugati hatalmak által kikényszerített nyitást követően a Nagy Japán Birodalom rendkívül gyors ütemű fejlődésbe kezdett, amelynek köszönhetően (az ázsiai országok között egyedülálló módon) a XX. század kezdetére kiépítette saját iparát, infrastruktúráját és nyugati stílusú nagyvárosait, ráadásul ütőképes hadsereget hozott létre. Nyugati tervezésű és külföldi tanácsadókkal megtámogatott, de már Japánban épített hajóflottájával a birodalom 1904-5-ben legyőzték a hanyatló, de nagyhatalomként számon tartott Orosz Birodalmat: a modern történelemben ez volt az első alkalom, amikor egy ázsiai ország háborúban legyőzött egy nyugati birodalmat.

A japánok ezt követően is folytatták a gyors ütemű fejlődést és az első világháború végére gyakorlatilag felzárkóztak a nagyhatalmakhoz, különösen haditengerészeti erő tekintetében (az első világháborút követő Washingtoni flottaegyezményben Japánt gyakorlatilag a harmadik legnagyobb tengeri hatalomként ismerték el az Egyesült Királyság és az Amerikai Egyesült Államok után).

A japán haderő fejlesztésének oka az ország helyzete volt: a Japán szigetek gyakorlatilag egyáltalán nem rendelkeztek nyersanyag-lelőhelyekkel, ami viszont életbevágóan fontos volt a nyugati típusú gazdaság fenntartásához. A Japánok ezért (hasonlóan a többi nagyhatalomhoz) megkíséreltek erővel gyarmatokat szerezni, ám ez egyre nagyobb ellenállást váltott ki az Ázsiát korábban gyarmatosító nyugati hatalmak, köztük az Egyesült Királyság, Franciaország és Hollandia, valamint a kis szigeteket elfoglaló Amerikai Egyesült Állam részéről.

A Nagy Japán Birodalom ennek ellenére sikeresen elfoglalta Koreát, majd Kína megszállására törekedett, de egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a további terjeszkedéshez el kell foglalnia nyugati nagyhatalmak gyarmatait is, ellenük pedig a legmodernebb hadfelszerelésre lesz szüksége. Mivel nem számíthatott külföldi segítségre, a Nagy Japán Birodalom minden típusát, így repülőgépeit is maga fejlesztette és annak ellenére, hogy a nagyhatalmak sokáig lenézték a japán repülőgép-ipart, az 1930-as évek közepére a birodalom már világszínvonalú modelleket épített.

Az új fejlesztésű repülőgépek közé tartozott a Mitsubishi Ki-15-ös felderítő repülőgép, amely (az európai, postagépként is használható kortársaihoz hasonlóan) már fém építésű, egyfedeles, alsószárnyas típus volt, amely 640 lóerős Nakadzsima Ha-8-as csillagmotorjával jelentős, 481 km/h-s végsebességre volt képes.

A Ki-15-ös 1935-ben emelkedett először a levegőbe, egy évvel később pedig már rendszerbe is állították, de annak ellenére, hogy később nagyobb teljesítményű változatát is gyártották (utóbbi 850 lóerős motorjával 510 km/h-s sebességre volt képes), már 1937-ben döntés született egy még ennél is jobb képességű új típus megalkotásáról.

A megrendelő légierőnek csupán néhány megkötése volt: többek között az új felderítő repülőtől 4-6000 méteren legalább 6 órás bevetési időt vártak el tőle (400 km/h-s cirkálási sebességgel). Emellett csupán egy további, igaz, rendkívül komoly elvárást támasztottak: a leendő gépnek minden már rendszerben álló és tervezett vadászgépnél gyorsabbnak kellett lennie, hogy veszély esetén elmenekülhessen támadói elől (ez a gyakorlatban legalább 600 km/h-s végsebességet takart).

A Ki-15-öst is tervező Mitsubishi repülőgépgyártó részlege ezért a Ki-15-öshöz hasonlóan egymotoros Ki-30-as bombázó és Ki-51-es zuhanóbombázó/torpedóvető repülőgépek után (több típuson, közük a Ki-39-esen és a Ki-40-esen keresztül) megtervezett egy ennek megfelelő repülőt; a Ki-46-ost, amelyet a hadsereg 1937. december 12-én fogadott el. E modellt később a légierő 100-as típus néven rendszeresítette, míg a Szövetségesek a Dinah kódnevet használták rá (majdnem minden japán típus rendelkezett ilyen névvel: a Ki-15-öst Babs, a Ki-30-ast Ann, a Ki-51-est pedig Sonia néven ismerték, emellett számos alakulat saját megnevezéseket is használt).


Konstrukció:

A Ki-46-os megalkotásakor a tervező Kubo Tomio és maga a Mitsubishi gyár arra törekedett, hogy a lehető leg-aerodinamikusabb típust alkossa meg (akár a fegyverzet kárára is), mivel a japán repülőgépiparnak komoly nehézséget okozott az igazán nagy teljesítményű repülőgép-motorok megalkotása.

A Ki-46-os ezért keskeny, rendkívül elnyújtott orr-részt kapott zárt első és hátsó pilótafülkével. A szárnyvégek felé erősen elkeskenyedő, alsó bekötésű, enyhe ”V” beállítású, 14,7 méteres fesztávolságú szárnyak mellett a típus egyetlen függőleges és két (relatív hosszú) vízszintes vezérsíkkal rendelkezett. Azért, hogy ne kelljen megnövelni a törzs átmérőjét, a központi üzemanyag-tartály mellett mindkét szárnyba egy-egy lapos kiegészítő tartály került.

A hajtómű kiválasztásában elsősorban a szükségszerűség döntött. A második világháború előtt Európában számos alkalommal megdöntötték a sebesség-rekordot egymotoros típusokkal, de ezen gépeket szinte kizárólag soros- vagy ”V” hengerelrendezésű, folyadék-hűtéses motorok mozgatták, mivel ez lehetővé tette kis légellenállású motorburkolat használatát.

Japán azonban nem rendelkezett ilyen erőforrással, ezért a főtervező Kubo Tomio ehelyett a repülőt is gyártó Mitsubishi vállalat Ha26-os léghűtéses csillagmotorját választotta, részben azért, mert ez kisebb átmérőjű volt a többi elérhető csillagmotornál. A hajtóművek köré speciális motorburkolatot terveztek, csökkentve a soros motorokhoz képest nagyobb homlokfelületből fakadó megnövekedett légellenállást. A 14 hengeres Ha26-os egységek első beépített változatai egyenként 850 lóerős (nagy magasságban 900 lóerős) teljesítményre voltak képesek.

A sebesség növelése érdekében a Ki-46-os nemcsak behúzható főfutókkal rendelkezett (ezeket a típus a hajtóművek burkolatába húzta be), de maga a kisméretű farokkerék is behúzható volt, ami ekkor igen ritka képességnek számított.

A Dinah keskeny és üresen valamivel 3,2 tonna feletti tömegével relatív könnyű kétmotoros repülőgép volt, ezért a gép tömeg-elosztása kritikus kérdésnek bizonyult. Ezt úgy oldották meg, hogy a kétfős legénység különálló kabinokba került, közéjük építve be a nehéz üzemanyag-tartályt, amely így pontosan a gép tömeg-középpontjában kapott helyet.

Ez ugyan megakadályozta belső bombatér kialakítását, de a repülőgépre egyáltalán nem terveztek rögzítési pontokat és a Dinah kezdetben mindössze egyetlen 7,7 mm-es (hátrafelé tüzelő) géppuskával rendelkezett, mivel a tervek szerint egyetlen vadászgép sem érhette utol és a kiemelkedően magas végsebességet a további teher csak lerontotta volna.


Szolgálatban:

A Ki-46-os első prototípusa 1939 novemberében emelkedett először a levegőbe. Bár a típus a tervezett 600 km/h-s végsebességet képtelen volt elérni, 540 km/h-s végsebességével így is gyorsabb volt mind a japán haditengerészet Zero vadászgépének legújabb A6M2-es változatánál, mind a szárazföldi haderő Ki-43-I vadászgépeinél, ezért a légierő azonnal megrendelte a típust, de nagyobb teljesítményű hajtóművek beépítésére kötelezte a gyártót.

Az első sorozatgyártású változat, a Ki-46-I (a hadseregben 100-as típus 1-es modell jelzéssel) csak átképzésre szolgált. A berepülések alatt kiderült, hogy a repülőgép lomha és a vártnál lassabban emelkedik, de magas végsebessége miatt ezt nem tartották akkora problémának (a típus kifejezetten nagy hatótávolságú, nagy magasságú felderítő repülőnek készült).

Az első ténylegesen bevethető típus az 1941-es Ki-46-II-es volt, amelyet a Ha26-os hajtómű turbófeltöltős változatával, a Ha126-ossal gyártottak, ezáltal a hajtóművek teljesítményre egységenként 1080 lóerőre nőtt (ugyanakkor a turbófeltöltő hatékonysága nagy magasságban leromlott).

Az új hajtóművekkel a Ki-46-II-es végsebessége 603,5 km/h-ra nőtt, amit már megfelelőnek ítéltek, ezért a repülő japán viszonylatban nagy sorozatban épült (összesen 1093 Ki-46-II-est készítettek). E típusból létezett dedikált kiképző-variáns is, Ki-46-II Kai jelzéssel, de ezek kivétel nélkül átépített példányok voltak (utóbbiakat könnyű megismerni emelt pilótafülkéjéről, ami jobb kilátást biztosított az oktató számára.

A Dinah fejlesztése később is folyt és 1942-től kidolgozták a repülőgép speciális erőforrással szerelt változatát. A Mitsubishi a Ha-112-II-es egységet nagyobb bombázók, illetve egymotoros vadászgépek számára fejlesztette és gyakorlatilag a Ha102-es (a korábbiakhoz hasonlóan kétsoros, 14 hengeres csillagmotor) direkt befecskendezéses változata volt, ami jelentős, hajtóművenként 1500 lóerős teljesítmény biztosított (nagy magasságban a motorok teljesítménye 1250 lóerőre csökkent).

Az új, a korábbiaknál nagyobb átmérőjű hajtóművek miatt módosítani kellett a motorburkolatot (korábban a turbófeltöltőt sikerült a szűk motorburkolatba integrálni), de emellett a repülőgép frontrészét is átalakították. A Ki-46-III-as egyetlen gazdagon üvegezett, egyes német bombázókhoz hasonló, ovális orr-részt kapott, szemben a korábbi lépcsős kialakítással, valamint tovább növelték az üzemanyag-tartályok kapacitását (viszont az egyetlen géppuskától is megváltak, igaz, ezt a bevetések előtt sok Ki-46-II-esről is leszerelték). Az átalakítás hatására a repülőgép végsebessége 5280 m-en 630 km/h-ra nőtt.

Már 1939-ben megkezdték a Ki-46-os utódjának, a Ki-70-esnek a tervezését, de e típus teljesítménye még a Dinah-ét sem érte el, ezért a programot 1943-ban törölték. Ennek pótlására alkották meg a Ki-46-IV-es modellt (még erősebb hajtóművekkel), de az 1944-ben levegőbe emelkedett prototípusokról kiderült, hogy a módosított motorok alacsony megbízhatósága miatt ez sem kerülhet sorozatgyártásba, ahogy a hasonló Ki-95-ös sem.

Az első Ki-46-II-eseket a második világháborúban elsőként Kínában vetették be. Kína túlnyomórészt elavult nyugati repülőgépekkel rendelkezett, ezért a Dinah felderítők gyakorlatilag korlátozás nélkül bárhol tevékenykedhettek, mivel a kínaiaknak esélyük sem volt a gép elfogására. A háború második felében a típust az amerikaiak ellen használták, ahol kezdetben szintén gyakorlatilag nem lehetett elfogni, de ahogy javult az amerikai vadászgépek teljesítménye és jobb képességű radarok váltak elérhetővé, a felderítő küldetések egyre nagyobb veszteségekkel jártak.

A Ki-46-os ennek ellenére kiváló felderítő típus volt, de emellett megterveztek belőle egy erős fegyverzetű támadó (vadász/éjszakai vadász) változatot is, Ki-46-III Kai jelzéssel. Ennél visszatértek a lépcsős orr-kialakításhoz, amelybe 2 db 20 mm-es (Ho-5-ös) gépágyút építettek, valamint egy 37 mm-es (Ho-203-as) gépágyú került a törzs középső szekciójába, amelyet ferdén építettek be és kifejezetten bombázók megsemmisítésére tervezték (ezt az elrendezést a németek Schräge Musik-nak nevezték). Utóbbiból egyes példányokat (a 37 mm-es ágyú nélkül), kifejezetten földi célpontok ellen használtak (Otsu jelzéssel).

A támadó változatokat csak átmeneti megoldásnak szánták a jobb képességű (soha meg nem valósított) típusok gyártásba kerüléséig, de ezek a Kai modellek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, mert ebben a feladatkörben a lomhaság, a páncélzat és az öntömítő üzemanyagok hiánya komoly veszteségeket okozott. A helyzetet tovább rontotta, hogy 1945-ben az amerikaiak elsődleges bombázója Japán fölött a hatalmas Boeing B-29-es volt, amely rendkívül nagy magasságban, nagy sebességgel haladt és komoly fegyverzettel rendelkezett, jóformán lehetetlenné téve a megsemmisítésüket, ráadásul amikor 1945 májusában az amerikaiak áttértek a kis magasságú éjszakai bombázásra, a Ki-46-III-asok teljesen hasznavehetetlenné váltak, mivel nem rendelkeztek az elfogáshoz szükséges radarral. A repülőgépből a már említetteken kívül további változatokat is terveztek, de ezek szintén nem kerültek sorozatgyártásba.

Összességében megállapítható, hogy a Dinah relatív ismeretlensége ellenére a második világháború egyik legjobb képességű felderítő repülőgépe és Japán egyik legjobb repülőgép-típusa volt, amelyből relatív jelentős mennyiséget (1742 példányt) építettek és a háború végéig megőrizte a hatékonyságát. A típus előremutató kialakítása és különösen minimalizált légellenállása rendkívül nagy sebességet tett lehetővé, de a további fejlesztést az elérhető nagy teljesítményű (2000 lóerő körüli) hajtóművek hiánya, valamint a japán ipar háború végi válságos helyzete gátolta.


Műszaki adatok:

Név: Mitsubishi Ki-46 „Shinden” (ibolyakék villám)

Típus: kétüléses felderítő repülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 11,00 m

Fesztáv: 14,70 m

Magasság: 3,88 m

Szerkezeti tömeg: 3.263.kg

Max. felszálló tömeg: 5.800.kg

Motor: 2 db, légcsavaros, egyenként 1080 Le-s (Mitsubishi Ha126, kétsoros, ”csillag” hengerelrendezésű, 14 hengeres)

Személyzet: 2 fő

Fegyverzet: 1 db 7,7 mm-es géppuska (89-es típus, a hátsó lövész-pozícióban)

Teljesítmények:

Végsebesség: 603,5 km/h

Csúcsmagasság: 10.730.m

Emelkedőképesség: 445 m/perc

Hatótávolság: 2474 km


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2018 | Minden jog fenntartva.