Mitsubishi G4M

„Halálos szivar”


Tervezés:

Japán Birodalom alig fél évszázad alatt, az 1900-as évek elejére, a korábbi középkori állapotokat felszámolva Ázsia legfejlettebb országává vált. A szigetország gyors ütemű fejlődésével párhuzamosan a japán érdekszféra is egyre nőtt, ami egyre komolyabb ellentéteket szült, mivel így szembekerültek más nagyhatalmak érdekeivel, többek között az Amerikai Egyesült Államokkal Egyesült Királysággal, Franciaországgal és a Szovjetunióval.

A japán vezetés teljes kontroll alá kívánta vonni a környező országokat, az erőszakos (elsősorban gazdasági célú) terjeszkedéshez pedig ütőképes haderőre volt szükségük. Ehhez tanulmányozták a legmodernebb európai harcjárműveket és taktikákat, majd ezek alapján alkották meg saját típusaikat és az alkalmazásukhoz szükséges eljárásokat.

A japán haderő nagy részét a haditengerészet tette ki, mivel a országot minden irányból víz veszi körbe (akárcsak az Egyesült Királyságot). A japánok igyekeztek minden harcjármű-típusból modern, nagy teljesítményű modelleket rendszerbe állítani.

Ennek jegyében a haditengerészetnél az egyre nagyobb és erősebb hagyományos csatahajók mellett megjelentek a tengeralattjárók, valamint a repülőgép-hordozók. Utóbbiak ugyan külön védelemre szorultak és áruk rendkívül magas volt, viszont repülőgépeik a felderítés és az ellenséges repülők elleni harc mellett már torpedókat is hordozhattak, ezáltal képessé váltak a legnagyobb hadihajók elsüllyesztésére is.

A felderítő-repülők, vadászgépek és torpedó-bombázók egyetlen feladatra nem voltak alkalmasak: nagy mennyiségű légibomba célba juttatására. Ehhez bombázókra volt szükség, ám a hagyományos bombázók túlságosan nagyméretűek voltak a hordozófedélzeti üzemeltetéshez, a vízi repülőgépek pedig túlságosan lassúak.

Megoldásként a Japán Birodalmi Haditengerészeti Légi Szolgálat rendszerbe állította a Mitsubishi G3M „Rikko” bombázót, majd ennek sikerét látva egy hasonló, de nagyobb teljesítményű kétmotoros modellt, a Mitsubishi G4M-et.


Konstrukció:

A G4M tervezésénél a legfontosabb szempont a lehető legnagyobb hatótávolság elérése volt (mivel a célpontokat szárazföldi repülőterekről kellet elérni), ezért nagyméretű, de könnyű testet terveztek és minden nem létfontosságú részegységet (pl.: a páncélzatot, az öntömítő üzemanyag-tartályt, stb.) elhagytak.

Maga a repülőgép törzse 19,97 m hosszú volt, melynek keresztmetszetét végig közel azonosra tervezték (azaz a test a farok felé nem keskenyedett el - ez tette lehetővé a farokba épített lőállás kialakítását). A típus elejére a korszak többi közepes bombázójához hasonlóan üvegezett orr került, itt foglalt helyet a bombázótiszt.

A típus szárnyainak fesztávolsága megközelítette a 25 métert (24,89 m) és a szárnyvégek felé fokozatosan elkeskenyedtek, növelve a manőverező-képességet. A Betty-k szintén hosszú, enyhe ”V” beállítású vízszintes és egyetlen függőleges vezérsíkot kaptak - ezek is közrejátszottak komoly agilitásában.

A G4M-ek mozgatását eredetileg két Mitsubishi MK4A „Kasei” egységgel oldották meg - ezek kétsoros, 14 hengeres csillagmotorok voltak, melyeket az azonos felépítésű, de kisebb teljesítményű Shinten-ből fejlesztettek ki.

A Kasei-motorok teljesítménye rendkívül nagy volt, már a sorozat első tagja, az MK4A is 1530 lóerőt adott le (összehasonlításként a legendás Mitsubishi A6M „Zero” vadászgép alapváltozata 940 lóerős volt és a háború második felében, részben a Zero-k leváltására született Mitsubishi J2M „Raiden” vadászgépeket is Kasei-egységek mozgatták).

Erőteljes hajtóműveivel a Betty bombázó 428 km/h-s végsebességre gyorsulhatott, a motorok legfontosabb hozadéka azonban nem ez, hanem az elképesztően nagy, összesen több mint 6000 km-es hatótávolság volt.

A bombázó háromtagú futóművel rendelkezett, ebből a két elsőt be lehetett húzni a hajtóművek burkolatába, a harmadik, bolygóműves, törzs alatti kereket viszont nem. A hosszú első és rövid hátsó futószár következtében a földön a gép farokrésze rendkívül közel került a talajhoz, ami könnyen balesetet okozhatott.

Mivel távoli, önálló bevetésre szánták, a G4M önvédelmét kortársainál erősebbre tervezték. Ez nemcsak egyetlen orrba és két, a törzsbe épített, oldalra tüzelő géppuskát jelentett, de a felső toronyban egy további géppuskát, a farokrészben pedig egy 20 mm-es gépágyút (emiatt a vadászgépek számára a klasszikus, hátulról történő megközelítés gyakorlatilag lehetetlenné vált).

A könnyített szerkezet egyik problémája a korlátozott fegyverterhelés volt: a Betty-k alapvetően 4 db 250 kg-os vagy egyetlen 800 kg-os bombát hordozhattak (illetve alternatívaként lehetőség volt egy 91-es típusú, kb. 850 kg-os torpedó szállítására).


Szolgálatban:

Az első G4M 1939. október 23-án emelkedett levegőbe és hamarosan megkezdődött a típus sorozatgyártása. A Betty-k az előd G3M-eknél gyorsabbak voltak és még náluk is nagyobb hatótávolsággal rendelkeztek, ezáltal a szárazföldről történő bevetés nem korlátozta a repülőt.

A típus hamarosan a legfontosabb japán bombázóvá vált: a gépből összesen 2435 példány készült, öt fő sorozatban (több mint egy tucat alváltozatban). A G4M1-et (11-es modellt) a nagyobb teljesítményű hajtóművel, nagyobb hatótávolsággal és egy helyett két 20 mm-es gépágyúval rendelkező G4M2 váltotta.

A sérülésállóság hiánya miatt (ld. lentebb) a G4M3 modellek már páncélzattal és öntömítő üzemanyag-tartállyal rendelkeztek, a G4M6-os kísérőgépek pedig egy 30 mm-es löveggel és oldalirányba néző 20 mm-es gépágyúkkal készültek (utóbbiból csak 30 példány épült).

A Betty-k bombázóként gyakorlatilag minden hadszíntéren megfordultak: a háború elején támadtak kínai területeket, Taivan-t, sőt, még a több mint 2000 km-re lévő Fülöp-szigeteket is.

A G4M-ek hatékonynak számítottak és elképesztő hatótávolsággal rendelkeztek, de bombaterhük lényegesen elmaradt az európai típusokétól (pl.: a német Heinkel He 111-esétől vagy a brit Avro Lancaster-étől), ezért a támadások kevésbé voltak pusztítóak.

A hagyományos bombázások mellett a típust torpedók indítására is használták. Ebben a szerepkörben a G4M-ek legnagyobb sikere a HMS Prince of Wales csatahajó 1941-es elsüllyesztése volt.

Az V. György király osztályú hadihajó a brit flotta egyik büszkesége és egyben legmodernebb típusa volt. A több mint 43000 tonnás csatahajó 10 db 356 mm-es ágyút hordozott, ezért elméletileg bármilyen célpont megsemmisítésére képes volt, ám kevesebb mint egy évvel vízre bocsátását követően egy 86 bombázóból álló kötelék (G3M és G4M bombázók) torpedóikkal elsüllyesztették).

Ez és a szintén angol HMS Repulse cirkáló elsüllyesztése jól mutatta, hogy a hatalmas csatahajók korszaka már leáldozott, a jövőben a tengeri csatákat elsősorban repülőgépekkel fogják vívni.

De bármennyire sikeresek voltak a G4M-ek az ellenséges hajók elpusztításában, az amerikai támadások nyilvánvalóvá tették gyengeségeit is. Érdemi fejlesztés vagy utód hiányában a típust még akkor is szolgálatban tartották, amikor már elavult, így számos példány a lényegesen gyorsabb amerikai vadászgépek áldozatává vált.

A legnagyobb gondot a sérülésállóság hiánya jelentette: a legtöbb gép sem páncélzattal, sem pedig öntömítő üzemanyag-tartállyal nem rendelkezett, ezért már egyetlen robbanó-lőszer találatától is rendszerint kigyulladtak. Emiatt - a megbízhatóan égő öngyújtó után - az amerikaiak a repülőre Zippo-ként utaltak a típusra, míg a japán pilóták a hamaki - szivar - szót használták: utóbbi a gép alakjára (is) utalt.

A háború végén a megmaradt G4M-eket az öngyilkos Oka szárnyas bombák szállításához használták (ld. balra), de a legtöbb példányt már azelőtt lelőtték, hogy elérték volna az indítási területet.

Összességében a Betty-k jó szolgálatot tettek a japánoknak, de a hatótávolság érdekében feláldozott védelem később visszaütött (a hősként ünnepelt Jamamoto tengernagy, a japán flotta parancsnoka is emiatt vesztette életét, amikor 1943. április 18-án az őt szállító G4M-et amerikai Lightning vadászgépek támadták meg). A jobboldalt látható fegyvertelen, fehérre festett, zöld keresztes G4M1 (hívójele Bataan 2) annak a két gépnek az egyike, melyek az kapituláló japán delegációt szállították.


Műszaki adatok:

Név: Mitsubishi G4M1 11-es modell „Betty”

Típus: (torpedóvető) közepes bombázó repülőgép

Fizikai jellemzők:

Hossz: 19,97 m

Fesztáv: 24,89 m

Magasság: 4,90 m

Szerkezeti tömeg: 6.741.kg

Max. felszálló tömeg: 9.500.kg

Motor: légcsavaros, 2 db, egyenként 1530 Le-s (3060 Le-s összteljesítménnyel (Mitsubishi MK4A-11, kétsoros, ”csillag” hengerelrendezésű, 14 hengeres)

Személyzet: 7 fő

Fegyverzet: 1 db 20 mm-es gépágyú (99-es típus, a faroktoronyban), 4 db 7,7 mm-es géppusk (92-es típusú, egy-egy az alsó lőállásban, a bal- és jobboldali lőállásban és egy a toronyban), max. 1000 kg-nyi bomba vagy 1 db 91-es típusú torpedó

Teljesítmények:

Végsebesség: 428 km/h

Csúcsmagasság: 8.500.m

Emelkedőképesség: 550 m/perc

Hatótávolság: 2852 km (átrepülésnél 6033 km)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.