Messerschmitt Me 321
„Sikló gigász”
Tervezés:
A Wright-fivérek 1903-as Flyer-e széles körben ismert típus, noha nem ez volt az első géphajtású repülő, azt viszont kevesebben tudják, hogy a vitorlázó-gépek több évszázados múltra tekintenek vissza. Amikor azonban a XX. század elején sikerült relatív megbízható motoros repülőgépeket szerkeszteni, a hajtómű nélküli siklókat a civil szférába száműzték.
Mindössze egyetlen olyan nagyhatalom akadt, amely az első világháború után is rendszeresített ilyen típusokat, de Németország is azért lépett erre az útra, mert a Versailles-i békediktátum megtiltotta számukra motoros repülők gyártását. A német vitorlázó repülőgép így az újrakezdés szimbóluma lett: motoros típusok híján ilyen járműveken szerezték meg az alapképzést a légierő pilótái.
Adolf Hitler hatalomra kerülése után a németek felrúgták a békeszerződést és számos új, motoros repülőt készítettek, de a hajtómű nélküli gépek koncepcióját sem vetették el. Idővel az apró, kizárólag oktató feladatú vitorlázó repülők mellett megjelentek a nagyobb, szállítási feladatokra is alkalmas típusok: ilyen volt például a DFS 230 vagy a Gotha Go 242 (utóbbiból Gotha Go 244 néven motoros változat is készült).
Ezeknek a járműveknek több előnyük volt a hagyományos repülőgépekhez képest: csendben közelíthették meg a célpontot, így kommandós akciókra is kiválóak voltak, előállításuk kisebb költséggel megoldható volt (mivel kihagyhatták a drága meghajtó-rendszert). Az is pozitívum volt, hogy túlnyomórészt fából készültek, így építésükhöz nem volt szükség a stratégiailag fontos fémekre és bútorgyárak is gyárthatták őket (nem foglalták le a nagy repülőgép-gyártók értékes kapacitását).
Előnyös tulajdonságaik mellett a kényszerűség is közrejátszott az ilyen gépek tervezésében: a legfontosabb német csapatszállító repülőgép a hárommotoros Junkers Ju 52/3m-volt, de az elavult és kis kapacitású repülőből nem állt rendelkezésre elegendő példány.
Ez különösen akkor vált problémává, amikor elkezdték megtervezni az Unternehmen Seelöwe-t (német; oroszlánfóka hadművelet, célja az Egyesült Királyság megszállása). Mivel a Brit Birodalom hatalmas flottája miatt a németeknek esélyük sem volt a katonákat és a felszerelést vízen szállítani, felértékelődtek a hatékony és olcsó siklórepülők. Csakhogy a katonák mellett meg kellett oldani a járművek és más, nagyobb eszközök (pl.: lövegek) szállítását is, erre viszont az akkori gépek nem voltak alkalmasak.
Ezért 1940. október 18-án megrendelést írtak ki egy nagyméretű sikló repülőre, melyen két cég, a Junker és a Messerschmitt vett részt. A hadvezetés komoly elvárásokat támasztott a gépekkel szemben: nem csak a 88 mm-es Flak 36-os löveget kellett tudniuk szállítani, de a több mint 20 tonnás Panzerkampfwagen IV-et is (ráadásul igen kis idő alatt el kellett készíteni a terveket). A Varsó projekt kódnéven futó programban a Messerschmitt prototípus a Warschau-Süd (Kelet-Varsó) kódot kapta (a Junkers pedig a Dél-Varsót).
A Junkers az óriási és újszerű Ju 322 „Mammut” csupaszárny-típussal pályázott, de ez nem felelt meg az elvárásoknak (teljesen fa szerkezete miatt) és a hatalmas költségű repülőből mindössze 2 példány készült.
A Messerschmitt vállalat terve kevésbé volt ambiciózus, de hiába tűnt hatékonyabbnak, mire felkészültek a sorozatgyártásra, Hitler határozatlan időre felfüggesztette Anglia elfoglalását. A Fall Barbarossa (a Szovjetunió lerohanása) keretében azonban újra felmerült az igény egy hatalmas siklórepülőre. Az új kiírás Grossraumlastensegler-re (német; ~ nagy kapacitású szállító siklóra) szólt és a költséghatékonyság került előtérbe, így a Me 321 „Giant” (német;óriás) zöld utat kapott.
Konstrukció:
Hatalmas méretei ellenére a Me 321 szerkezetileg nem sokban különbözött a többi korabeli siklórepülőtől. A gép vázát acélcsövek alkották, de nagy mennyiségben használtak hozzá farostlemezt és vásznat is. Ez a Messerschmitt (Me 163 utódja, a) Me 263-as sugárhajtású repülőhöz kikísérletezett vegyes építési eljárás több előnnyel is járt: előállítása gyors volt és nem igényelt sok fémet, a fronton is egyszerű volt javítani, ráadásul könnyebb is volt (ami egy vitorlázó repülőnél fontos szempont).
A gépen minden óriási méretű volt, így a szárnyak fesztávolsága is: 55 méteres hosszával korának egyik legnagyobbja volt (még a háború végi Boeing B-29 „Superfortress” fesztávolságánál is 12 méterrel hosszabb volt és alig másfél méterrel kisebb az USA légierejének egyik legnagyobb mai repülőjénél, a B-52-esnél).
Az irdatlan (300 négyzetméternyi) szárnyfelületre szükség is volt, mivel a közel 35 tonnás felszálló súlyú gép nem rendelkezett hajtóművel. A jármű igen nagy tömege miatt gyakran 8 db RATO startrakétát is felszereltek, hogy könnyebb legyen a felszállás (a RATO jelentése rakéta-támogatású felszállás: ezek a folyékony hajtóanyagú rakéták rövid ideig hatalmas többlet-tolóerőt szolgáltattak). A gép vezérsíkjai is hasonló méretűek voltak - jóval nagyobbak, mint az akkori vadászgépek szárnyai.
Érdekes, hogy a hatalmas teher mindössze négy keréken érintkezett a talajjal (a költség-csökkentés miatt a két első kerék a cég Bf 109-es vadászgépeiből, a hátsók pedig a Junkers Ju 90-ekből származtak).
Mivel a speciális tengely igen drága volt és felszállás után már nem volt feladata, ezeket a levegőbe emelkedés után egyszerűen ledobták (ezt a megoldást a háború végén több német sugárhajtású repülő is hasznosította). A landolásnál nagyméretű sítalpakat használtak, melyek jobban megfeleltek a földet érésnél (nagyobb felületen érintkeztek a talajjal, így kevésbé süllyedtek bele a földbe).
Méretei ellenére a Giant minimális önvédelmi fegyverzetet kapott: kezdetben mindössze 2 db géppuskát használtak erre a célra. Ennek oka, hogy a Me 321-esekre csak mint nagyméretű csapatszállítókra tekintettek.
A raktérbe a hatalmas, kettényitható vászonnal borított ajtókon át lehetett bejutni (hasonlóan több mai teherszállító repülőhöz). A kizárólag belülről nyitható ajtók óriási, 100 négyzetméteres rakteret rejtettek (ez mintegy a hatszorosa volt az azonos célra használt motoros Junkers Ju 52/3m-ének).
Az egyszerű, szögletes vázban rengeteg féle és főleg nagy mennyiségű terhet lehetett szállítani és mivel a raktér kialakítása megegyezett a német tehervagonokéval, így bármit, amit vasúton szállíthattak, befért a repülőbe is. A 20 tonnát meghaladó felszerelés helyett elméletileg akár 200 katonát is bezsúfolhattak a raktérbe, de a Me 321 ritkán repült 130 főnél többel.
Szolgálatban:
Az első, Messerschmitt Me 321 V1 jelű prototípus 1941. február 25-én emelkedett először a levegőbe. A típus olcsó és hatékony teherszállítónak tűnt, de akadtak problémák. Az első repülésen mindössze 3 tonna ballasztot szállító V1-es Karl Baur tesztpilóta szerint igen nehezen volt irányítható. Ezt orvosolandó elektromos szervomotorokat építettek be (ezekre a hatalmas kormányfelületek miatt szükség is volt), továbbá a biztonság kedvéért ejtőernyőt is mellékeltek.
A típus vontatására kiszemelt Junker Ju 90-es kb. 3200 lóerős teljesítményű motorjai nem bizonyultak elégnek, ezért három BF 110-es nehézvadászt alkalmaztak (becenevén Troikaschlepp). Ez igen komoly veszélyt hordozott magában: mivel a gépek nagyon közel repültek egymáshoz, magas volt az összeütközés esélye, különösen kanyarodáskor.
A megoldás a Heinkel He 111Z „Zwilling” (német; iker) repülő megalkotása volt, mely két darab Heinkel He 111 összeépítésével létrehozott ötmotoros vontatógépet takart. A 6700 lóerős összteljesítményű jármű elég anakronisztikusan festett (ld. jobbra), viszont a célnak kiválóan megfelelt, ráadásul így csökkent a balesetek kockázata és kevésbé képzett vagy összeszokott pilóták is vezethették.
A sikló első szériájából (az egy-pilótás Me 321 A-1-ből) 100 példányt gyártottak. A második, szintén százdarabos sorozatnál (Me 321 B-1) a pilótafülkéjében egy harmadik fő (a másodpilóta) is helyet foglalt és a tapasztalatok alapján felszereltek két kiegészítő géppuskát (a típus ezzel együtt is minimális tűzerővel rendelkezett).
Bár a sikló hatalmas kapacitása alapjaiban írta újra a vitorlázógépekről alkotott bevetési elképzelést, mérete sok gond forrása volt. Az előkészítetlen repülőtereknél a felszállás gyakran sikertelen volt (a nagy sár miatt a gép nem érte el a felszállási sebességet), ráadásul a földön igen nehéz volt a mozgatása. A kevés fegyverzet és a kis sebesség rendkívül sebezhetővé tette a Giant-okat, emiatt magas volt az elvesztett gépek aránya.
Kezdetben a Me 321-esek a fent említett hadművelet keretében a Szovjetunió megtámadásában vettek részt, ám a sáros földek szinte lehetetlen tették a használatukat. Ahogy 1942 tavaszán javult az időjárás, az összes megmaradt gépet visszavonták a Szovjetunió területéről és felkészültek a Málta elleni Herkules hadműveletre.
E nagyszabású terveket azonban 1941-ben visszavonták és az így felszabadult repülőket egy évvel később újra a Szovjetunióba vezényelték, hogy segítsék az ostromolt Sztálingrádban rekedt német 6. hadsereget. Mire azonban a gépek megérkeztek, a városban már nem volt olyan ép terület, ahol a hatalmas gépek landolhattak volna.
Miután Hitler nem adott engedélyt a katlanból való kitörésre és így az egykor legerősebb 6. hadsereg megsemmisült, a legtöbb megmaradt Me 321-est leselejtezték. Sokukat Me 323-assá alakították át (ezek a hatmotoros, 7200 lóerős repülők voltak a legnagyobb sorozatgyártású légi eszközök a II. világháború alatt).
Bár tervezték, hogy a még működőképes Me 321-esekkel egy ál-támadással becsaphatnák az Olaszországban partraszálló Szövetségeseket, de ezt is elvetették (mivel itt sem állt rendelkezésre megfelelően nagyméretű leszállóhely).
Akárcsak a legtöbb óriás-repülő (pl.: a Dornier Do X, Convair B-36, stb.), a Me 321 sem volt életképes eszköz, de több részletét (mint a könnyűszerkezetes építési módot vagy a hatalmas kettényitható raktérajtókat) a mai gépek is hasznosítják. A baloldali képen egy Me 323-as nyitott orra látható.
Műszaki adatok:
Név: Messerschmitt Me 321 B-1 „Giant” (óriás)
Típus: óriás sikló-repülőgép
Fizikai jellemzők:
Hossz: 28,15 m
Fesztáv: 55,00 m
Magasság: 10,15 m
Szerkezeti tömeg: 12.400.kg
Max. felszálló tömeg: 34.400.kg
Motor: nincs
Személyzet: 3 fő (+ maximum 200 utas)
Fegyverzet: 4 db 7,92 mm-es géppuska (MG 15, a raktérben)
Teljesítmények:
Végsebesség: 160 km/h (vontatva)
Csúcsmagasság: a vontatótól függ
Emelkedőképesség: 150 m/perc (vontatva)
Hatótávolság: nincs (bármennyi ideig vontatható)